Egy 130 kilós férfit is lazán felemel a magyar pankrátorlány – Női harcos a ringben

Hogyan ismerkedtél meg a pankrációval? Mi vonzott benne?

8–9 éves lehettem, amikor apukámmal néztem a tévét, kapcsolgattam a csatornákat, és rábukkantam egy meccsre. Nyíregyházáról származom, 11 éves voltam, amikor felköltöztünk Budapestre, akkor hagytam abba a versenyszerű úszást és a vízilabdát, de helyettük mindenképp szerettem volna valamit sportolni. 14 évesen jött az ötlet, hogy kipróbálnám a pankrációt. Onnan már csak az volt nehéz, hogy meggyőzzem a szüleimet, hogy engedjék. Nem nagyon örültek neki (nevet), de aztán nagy nehezen meggyőztem őket.

Az első edzés után tudtam, hogy nekem ezt kell csinálnom.

Ha meghallja az ember a pankráció szót, az jut eszébe, hogy 150 kilós férfiak ütik, verik, rúgják, dobálják egymást, és közben üvöltenek. De mit keres egy fiatal nő a ringben?

Régebben valóban a nagydarab férfiak mérkőztek meg egymással. Viszont a 21. században már a teljesen vékony alkatoktól az óriási embereken át a törpenövésűekig nagyon sokféle ember űzi. Női pankrátorok is vannak szép számmal, de Európában sokkal kevesebben. Magyarországon – velem együtt – ketten vagyunk nők, akik profi szinten csináljuk, mi már debütáltunk. A pankráció nem arról szól, mekkora vagy, hanem hogy mit tudsz megmutatni magadból.

Természetesen sokszor megkaptam már, hogy egy nő mégis miért választja ezt. Szerintem erre nagyon egyszerű a válasz. Ha szeretnél valamit csinálni, akkor lényegtelen a nemed. Az igazán fontos az, hogy mennyire vagy elkötelezett, és ehhez mérten mennyi munkát vagy képes belefektetni.

Mit jelent pontosan a debütálás?

Ez az a mérkőzés, amikor legelőször emberek előtt birkózik valaki. Tavaly nyáron egy debreceni fesztiválon mutatkoztam be, aztán novemberben „sztori szerint” debütáltam Budapesten a HCW (Hungarian Championship Wrestling) szervezetében.

A pankráció helyett inkább a birkózás szót használod, miért?

Alapvetően pro wrestling a pankráció neve, a wrestling ugye birkózást jelent. Ebből a sportágból veszünk át elemeket: a rúgásokat, a dobásokat, szorításokat.

Említetted a sztori szót. Mindenkinek van egy saját karaktere, története a ringben? Ki vagy te a ringben?

Az én karakterem, sztorim még alakul. Először interjúztató voltam: a backstage-ben készítettem interjúkat a birkózókkal. A sztori szerint az volt a cél, hogy megmutassam, ennél több vagyok. Magasabb és izmosabb vagyok, mint az átlagos női pankrátorok, ezért erősebb move-okat (mozdulatokat), emeléseket mutatok be, tehát konkrétan egy „erős nő” a karakterem.

Emese (Iva Kolasky), a másik hazai pankrátorlány például alacsonyabb, viszont nagyon atletikus: szaltókat csinál, ugrál a kötélről. Mindenki azt csinálja tehát, amiben jobb.

Kép

Fotó: Fekete István

Sokan azt gondolják, a pankráció nagy része színjáték: az esések, rúgások, az üvöltések. Mennyi benne a színház, és hol kezdődik a sport?

Ez egy sportszínház, így lehet a legjobban megfogalmazni. Amikor megütnek, az fáj, de odafigyelünk a másikra. Az emberek szórakozni jönnek, nekünk szórakoztatni kell őket. A pankráció nézők nélkül nem működik, a közönség mozgatja az egészet. Egy erősebb kiáltással az érzelmek közvetítése a cél, fel kell ezeket nagyítani. Nem mondom, hogy nem fáj, ha megtépik a hajamat, de ezt el is kell adni a közönségnek. A mimikával is játszani kell, hogy a nézők jobban beleéljék magukat.

Az a küldetésünk, hogy a pankrációval érzelmeket adjunk át, a sztoriba bevonjuk a közönséget. Ugyanúgy, mint egy színházban, amikor beül valaki egy darabra, magáénak érzi a történetet, azonosulni tud a színészekkel.

Azért ez külső szemlélőként elég ijesztő és nem veszélytelen. A ’90-es évek végén például egy kanadai pankrátor, Owen Hart halálos balesetet szenvedett.

Nyilván benne van a sérülésveszély, mint minden más küzdősportban. Balesetek előfordulnak. Nekem szerencsére nem tört még el semmim, de egyszer a harmadik, a legfelső kötélről ugrott le egy ember, akit elkaptam. Úgy érkezett, hogy fejbe rúgott, és valószínűleg az agyvizem elkezdett szivárogni az orromból. Utána fájt a fejem, de nagyobb problémát nem okozott.

Őszintén: főleg egy ilyen baleset után, nem félted az egészséged, a testi épséged?

Természetesen féltem. 23 éves vagyok, szeretnék majd gyerekeket, családot. Szeretném, hogy ne olyan anyukájuk legyen, aki egy sérülés miatt nem tud nekik mindent megadni. Pont ezért olyan dolgokat nem csinálok, amelyektől tartok. Alapvetően esni is megtanulunk. Vannak olyan mozdulatok, fejre esések, amiket nem szeretek. Vagy ha magasról kell leugrani, mivel tériszonyom van.

Általában a magasról ugrásokból vannak a balesetek, halálos tragédiák is.

Ezért van egy bírónk, aki nemcsak azért van a ringben, hogy hitelesítse a vállra fektetést és a három leszámolást (ez jelenti a mérkőzés végét – a szerk.), hanem, ha bármi probléma van, ő egy X-szel jelez, és azonnal leáll a meccs.
A sok eséstől az agyunk kisebb mértékben megrázkódik. Ha valaki rengeteget birkózik, rengeteget esik, naponta, éveken át, akkor lyukacsossá válhat az agya, ezáltal szellemileg is károsodhat. Ezt már túlzásnak tartom.

Kép

Fotó: Fekete István

Hogy működik itthon a pankrátorok bajnoksága?

Magyarországon három birkózószervezet van, ebből kettő Budapesten: a HCW alakult meg elsőként, több mint tíz évvel ezelőtt. Ennek vagyok én is a tagja. A másik fővárosi szervezet a Passion Pro, valamint Salgótarjánban működik az XWP. A HCW sztorira orientálódott, ami azt jelenti, hogy a családoknak is sokkal jobban nézhető műsort nyújtunk. Gyerekek is élvezik. Nagyon szeretek kommunikálni a közönséggel, akár csak egy kinézéssel. Sokkal jobban be tudnak így kapcsolódni a mérkőzésbe.

Különböző meccstípusok vannak, és mindegyik különböző szabályokkal jár. Például egy sima egy az egy elleni meccset úgy lehet megnyerni, ha valaki két vállra fekteti a másikat, a bíró pedig hármat számol. Létezik csapatbirkózás: ilyenkor két birkózó tartózkodhat a ringben, a társai pedig a ring szélén vannak, de válthatják egymást. Máskor három ember küzd egymás ellen, ez a triple threat, ahol lehet például fojtogatni is. Háromhavonta van itthon gálánk. Míg Amerikában igen, itthon profiként nem lehet megélni ebből. Én a Semmelweis Egyetemen tanulok népegészségügyi ellenőrnek, és emellett dolgozom is.

A pankráció inkább arról szól, hogy ez az álmod, ezt akarod csinálni. A birkózásnak te tartozol, és nem a birkózás tartozik neked.

Ha itthon rajtad kívül csupán egy női pankrátor van, csak vele tudsz edzeni, küzdeni?

Nem, férfiakkal is együtt dolgozom. Edzésen is férfiakkal edzem, össze vagyunk szokva. Nőként ugyanúgy kell teljesítenem, mint nekik, de odafigyelnek rám, az érzékeny testrészekre nem üthetnek, nem rúghatnak. Járunk ki Németország legnagyobb birkózószervezetéhez, nem egyszer volt már meccsem a német főedzővel, Robert Dreisskerrel, aki nem egy kis darab ember, körülbelül 130 kiló. Legközelebb szeptember második hétvégéjén megyek Ausztriába birkózni.

Heti kétszer edzek 3-3 órát ringben, emellett heti háromszor konditerembe járok, erőemelek is, ami segít, hogy a ringben az embereket tudjam emelgetni, dobálni. A pankrációban arra kell törekedni, hogy minél izmosabb legyél. Ha elmegy valaki melletted az utcán, akkor magában mondja azt, hogy „vele azért nem kötekednék”. Amikor elkezdtem az erőemelést, körülbelül 10 kilót szedtem fel, de ettől nem éreztem rosszul magam a bőrömben. 70 kiló vagyok, és így már nem tűnök el a ringben, a 171 centimmel pedig a női birkózók között magasnak számítok.

Volt már arra példa a mindennapokban, hogy meg kellett védened magad, és kifejezetten jól jött, hogy pankrátor vagy?

Szerencsére ilyesmire még nem került sor, pedig rengeteg embertől hallottam már, hogy „hát, tőled nem szívesen kapnék egy pofont”. Amit őszintén szólva nem is értek, mivel nem vagyok verekedős fajta. Valóban tanultunk földharcolni, és sok más küzdősportba is bevezettek minket, de ezt mind szigorúan csak az edzések keretein belül használjuk.

A sok edzéstől erőnlétet és kiállást kaptam, ami megkönnyíti a mindennapjaimat.

Mik a távlati céljaid?

Magyarországon a 18–19. századtól jelen van a pankráció, de még mindig nem elegen ismerik, ebben kellene fejlődnünk. A célom egy női bajnoki öv. Itthon egyelőre nincs ilyen, de remélem, hamarosan lesz.

A szüleid, a családod mostanra megbékéltek a döntéseddel? Láttak már élőben a ringben?

Az elején, amikor 14–15 évesen elkezdtem, még csak azt látták, hogy kék-zöld foltokkal jövök haza. Amióta láttak élőben, és látják az eredményeket, illetve azt, hogy mennyire élvezem, nagyon büszkék rám. Amikor tavaly debütáltam, eljöttek megnézni. Óriási izgulás van ilyenkor, a meccsekről általában videó is készül, együtt szoktuk visszanézni.

A pankráció története
Kialakulása 1830 köré tehető, Franciaországban történt. A karneválokon léptek fel olyan társulatok, amelyek kötéltáncosokat, állatidomárokat és erős emberek számait mutatták be, akik gyakran a birkózók közül kerültek ki. A küzdelem szórakoztatóbbá tétele érdekében a színpadmesterek különféle beceneveket találtak ki nekik, gyakran a közönséget is bevonták a párharcok kimenetelébe. A műfaj óriási népszerűségre tett szert a térségben. Az 1800-as évek végére az Osztrák-Magyar Monarchiától Olaszországon át Oroszországig „Greco-Roman Wrestling” néven terjedt el. A századfordulóra a bokszhoz hasonlóan már arénákban szervezték a műsorokat. Az első bajnoki cím kiosztása 1901-ben történt, amikor sok különálló társulat közösen létrehozta a National Wrestling Associaton névre hallgató legelső pankrátorszervezetet. A második világháború után a műfaj Amerikában is meghonosodott, ahol a '60-as években megalakult a WWF névre hallgató szervezet, amelyet ma WWE-ként ismerünk.
Forrás: hcw.hu