Simogatásnyi biztonság – Terápiás kutyák a lelki gyógyulásért

Vizsgahelyzet és szorongás

A János-kórház kertjének csöndjét és békés hangulatát mókás négylábúak pezsdítik fel. Varga Viktória, a TámUgatók szakmai vezetője munkatársát, a goldendoodle Rozit hozza magával, aki rendkívül barátságos. Nem hullik a szőre, ezért ideális választás kórházi terápiás kutyának. A mai foglalkozásra két hospitáló is érkezik saját kutyájával, akiket Viki készít fel a terápiás záróvizsgára. 

Amíg a kutyák a fűben futkároznak, a kórház egyik klinikai szakpszichológusa, Mindák Cecília is csatlakozik a szakmai csapathoz, ők ketten rutinosan dolgoznak együtt az intézményben közel tizenhárom éve. Viki kutyafelvezetőként a témához illeszkedő feladatokat és trükköket dolgozza ki, Cili pedig terapeutaként meghatározza a célokat és felépíti a foglalkozás menetét. Ezen a héten a vizsgahelyzet és a szerepléssel együtt járó szorongás kínálja a fő témát. 

Az első csoportba érkező fiatalok az evészavar mellett szinte mindannyian szoronganak, mégis nem egyszer kell nehéz helyzetekben helytállniuk, így könnyen azonosulnak a vizsgázó kutya helyzetével. 

Trükkök és kapcsolódás 

A kis ház – így nevezik a negyven négyzetméteres egylégterű foglalkoztatót. A kerti épület szabadon áll a kórház zöldjében, üvegablakai fénnyel töltik meg a helyiséget. Cili bekíséri az első csoportot, amelyhez két újonnan érkezett fiatal is társul. A barátságos állatok jelenléte megkönnyíti a beilleszkedést, és a csoport tagjai egymáshoz is könnyebben tudnak kapcsolódni. Az arcokon és a levegőben lassan oldódik a feszültség. A kutyák nyugodtan járnak-kelnek a gyerekek között, és némi jutalomfalatért örömmel teljesítik a kért feladatokat. A résztvevők számára pozitív visszajelzés, hogy hatást gyakorolhatnak a környezetükre, ami növeli a kompetenciaérzetüket. 

Egyenként hívják magukhoz a vizsgára készülő négylábút, üdvözlik, pacsit kérnek tőle, miközben bármit kérdezhetnek a gazditól. Így tudjuk meg, hogy a terápiás kutyák vizsgája kétkörös, és a kis vendégek már túl vannak az alkalmassági, úgynevezett temperamentumvizsgán.

Az új gyerekek kedvéért egy egész trükksorozatot láthatunk: szlalomozást, lábak között haladást, forgást, tolatást, jelzésre ugatást, pitizve nyuszizást – mindegyik állat másban ügyes. Minden mutatványhoz tartozik kommunikációs feladat is. A kamaszok most a saját szerepléseikhez fűződő érzéseik alapján kérnek trükköt, például Janka a nyuszizást, mert fél a szerepléstől. 

Ezután – egy ötfokú skálát modellezve – sámlikra léptetik a kutyát aszerint, hogy mennyire szoronganak vizsgahelyzetben. Kivétel nélkül az első kettő közül választanak, és az indoklásnál kiderül, hogy van, akinél a rossz érzés gyomorgörccsel is párosul.

A foglalkozás vége felé mindannyian eldobják a kutyáknak a kis plüsst, így kívánva sikert, kitartást, ügyességet a négylábúaknak a jövő heti vizsgájára. A visszahozatal közben arról is szó esik, hogy őket mi segítené abban, hogy hasonló helyzetben ne szorongjanak. Az élményterápia kutyasimizéssel zárul, ahol a körben egymáshoz is közelebb kerülnek a fiatalok.

Akadályok és felengedés

Minden héten két foglalkozás követi egymást, ezért a szünetben a pszichológus új csapatot hoz a kis házba, hozzájuk igazodva a feladatok is különböznek. Itt a terápiás állat akadályt ugrik át és kerül meg, a gyerekek arról is beszélnek, hogy mi segíti őket egy-egy akadály átlépésében. Van, aki óvatos a kutyával is; spontán helyzetben inkább kikerüli, és az érintés után azonnal kezet mos. Meglepődöm a fiatalok kedvességén, őszinteségén, alig „passzolnak” feladatot. Cili is megerősíti az észrevételemet: „Bátrak voltak a gyerekek, felszabadult csapat, de van, amikor alig szólalnak meg. A csoportösszetételtől függ. Emiatt kicsit nehéz kiszámítani, melyik feladat fog működni. Szabadon mondhatnak nemet, de ha ez többször előfordul, akkor megkérdezem, melyik része zavarja őket, és próbálok változtatni. Kompromisszumra törekszem.”

Mielőtt elhagynánk az épületet, begyűjtöm a kamaszok reflexióit. Zsófinak sokat jelent, hogy egy fárasztó napon, a sok foglalkozás után kicsit felengedhet az élményterápián. 

„Jó, hogy nem csak emberekkel és szavakkal kell kommunikálnunk, így könnyebb kapcsolatot teremteni. A kutyák segítenek a gyógyulásban, és energiát adnak” – állítja. 

Csillának hiányzik az otthoni hű társa és a simogatás, ezért várja a keddi találkozásokat. Lizának macskája van, de egy újabb házi kedvencen gondolkodik. „Az is örömet okoz, ha megsimogathatom. Hat hete vagyok itt, de megkönnyíti a nehéz pillanataimat. Ez a kedvenc programom, amit mindig várok” – mondja mosolyogva.

Kép

TámUgatók kutyaterápiás foglalkozás

Építkezés és motiváció

A rehabilitációs időszak több hetet, akár több hónapot is felölelhet. „Odafigyelünk arra, hogy a gyerekek közben tartsák a kapcsolatot a családjukkal, az iskolával, és fokozatosan integrálódjanak. A bennfekvést követheti a nappali ellátás, azt az ambuláns, és így egy ívet írhatunk le” – vázolja a János-kórház pszichológusa. – A fiataljaink tizenkét és tizennyolc év közöttiek, akik főként anorexiában, depresszióban és szorongásban érintettek, vagy autizmus spektrumon lévő gyerekek. Az állatasszisztált élményterápia szerepe az, hogy kötetlen formában tanuljanak és tapasztaljanak önmagukról, például a kapcsolódásról vagy a kontroll tartásáról.” 

Viki kiképző is, hathetes korukban teszteli a kölyköket, hogy a célnak megfelelően a legalkalmasabbat válassza ki, aki a gazdájához is passzol. „Egy keverék is lehet jó képességű, és az ideális családi kedvencből jó terápiás kutya válhat” – állítja. Viki odafigyel a négylábúak igényeire, akik érzékenyen átveszik az emberi feszültséget. A terápia hatását nekik is le kell vezetniük, le kell mozogniuk. „A csoportban mindig vannak új gyerekek, akiket a kutya azelőtt sosem látott, mégis figyelnie kell rájuk, és teljesítenie, amit kérnek. Ez folyamatos koncentrációt igényel. 

Mindenki más; az egyik gyerek így mondja a feladatot, a másik másképp mozog.

A mentális igénybevétel sokkal fárasztóbb, mint a fizikai” – teszi hozzá az alapítvány vezetője, aki tizenöt éve foglalkozik kutyaterápiával. – Egyszer véletlenül egy gyermekotthonos gyereknapra keveredtem, ahová behívtak a kutyáimmal – meséli Viki. – Volt bohóc, kézműveskedés, mégis körénk sereglett az összes gyerek. Előtte is gondolkodtam a terápián, de akkor egyértelművé vált, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, és a következő kutyáimat már célirányosan választottam, hogy együtt dolgozhassunk.” 

A TámUgatók kutyagazdi párosai heti rendszerességgel járnak kórházakba, idősotthonokba, halmozottan sérült óvodásokhoz és gyermeksürgősségire. „Nem csupán élményeket szeretnénk adni, hanem hosszú távú segítséget, fejlesztést is – hangoztatja Varga Viki. – Próbálunk vidám légkört teremteni, és a betegek, rászorulók életét kicsit könnyebbé tenni, hogy felszabadultak legyenek. Ez olyan pluszt adhat az életükhöz, amiből építkezni tudnak, és olyan motivációt, amely segít meglépni azt is, ami nehéz számukra.” 

A cikk a MOL – Új Európa Alapítvány szakmai támogatásával készült.