Együtt rajzolják szebbre a világot – Csenge és Márk, a hittel alkotó házaspár
Közel járok a Városligeti fasor „templomos” részéhez, mégis meglep az égig ható harangzúgás, ahogy felérek a másodikra. Ez véget vet a csendes játékomnak, ahogyan...
Dr. Szász Adrián
Szandi és a nagy találkozások – „Isteni ajándék volt, hogy apu még az oltár elé tudott kísérni”
Tizenhárom évesen már lemeze volt, nem is akármilyen – a Kicsi lány (1989) nagy sikert aratott. Ma háromgyermekes családanya, a rock műfajában is otthonosan...
Jean Orsolya
Négy érzelmes film a házasság, a párkapcsolat szépségeiről és nehézségeiről
Mindig is szerettem az emberi érzelmekről, kapcsolódásokról szóló filmeket, és egyre jobban vonzanak a régi nagy klasszikusok. Arra is rájöttem, miért: ezekben az alkotásokban...
Szőnyi Lídia
Éger Csaba
Zuhanás védőháló nélkül – Pszichológusszemmel a „Hat hét” című filmről
Tizenhét év, kilenc hónap, majd hat hét. Egy nehéz gyermekkor, egy nem tervezett terhesség és a szülést követő fájdalmas hetek, amelyek alatt az örökbe...
Szám Kati
Gubik Petra: „Nem vagyok egyedül az utamon, valaki vigyáz rám.”
Játékos, kedves, fiatal, sikeres, szép. Csukott szemmel vagy hunyorogva élvezi az ablakon beáramló nyári napsütést. Vékony alakjára és arcára a műterem régi gyárablakai finom...
Jean Orsolya
Filmforgatáson szerettek egymásba, ma is együtt vannak – Hat sztárpár, akiket a filmkészítés hozott össze
Goldie Hawn és Kurt Russell, Ryan Reynolds és Blake Lively, Penélope Cruz és Javier Bardem – hogy csak néhányat említsünk azon hírességek közül, akik...
Jean Orsolya
Berg Judit, a világutazó írónő: „Egy nő nem kalandozhat csak úgy…”
Nem készült írónak, holott gyakorlatilag egész gyerekkorában sztorikat talált ki, gondolatban a saját fantáziája kalandjait élte át. Kalandor, világutazó szeretett volna lenni, ám a...
Németh Ványi Klári
Asszonyok, akik a hallgatást választották – Kováts Judit regényei feltárják az elhallgatott múltat
Kováts Judit a kortárs magyar próza szelíd, ám erőteljes női hangja. Történész-levéltárosként évtizedeken keresztül kutatta a múltat. Ebből az alázatos szorgalommal végzett munkából és...
Jean Orsolya
Popeye-től James Bondig – Mesehősök és filmlegendák, akik valóban léteztek
James Bond, Mary Poppins, Popeye, Sherlock Holmes – legendás film- és mesehősök, akikről azt gondolnánk, mindannyian az írói képzelet szülöttei. Ám ezekhez az izgalmas...
Szám Kati
Fekete Fanni
„Több évtizedes története van annak, amikor átölelem” – Interjú Lackfi Jánossal és Bárdos Júliával
Amikor egy házaspár kerül a címlapra, furcsamód többet is, és kevesebbet is tudunk meg róluk egy közös beszélgetésből. Hiszen míg a fotókon egy vállátkarolásban...
Csák-Nagy Kriszta
Eötvös Loránd és lányai kiváló hegymászók voltak, új hegycsúcsokat hódítottak meg – Az Eötvös-expedíció 120 évet ment vissza az időben
Ha magunk elé idézzük Eötvös Loránd alakját, akkor az elmélyült, kísérletező tudóst látjuk, akit Einstein a „fizika fejedelmének” nevezett. Észak-Olaszországban azonban, ahol hegycsúcsot és...
Dr. Szász Adrián
Hungarikum a hangfalakból – Cimbaliband
Unger Balázst egyszer a cimbalom Chuck Berry-jének nevezték. Az általa vezetett, idén 14 éves Cimbaliband együttes muzsikája érzelmeket csal az emberek szívébe, a táncos...
Kölnei Lívia
6 jókedvre derítő, lelket gazdagító könyv nyaraláshoz
Merészség könyveket ajánlani a vakációra, nyári szabadságra. Nemcsak azért, mert sokféle az ízlésünk, és bármit ajánlani felelősséggel jár, hanem mert mire mindet elolvasnám, azok...
Mártonffy András
A Frankenstein-sztori kitalálója és az ő horrorisztikus élete
Nehéz elképzelni, mi visz egy 19 éves lányt arra, hogy megírja a horror műfajának első bestsellerét. Ha végigtekintünk Mary Shelley borzalmas életén, megérthetjük, hogyan...
Sinkovics Szilvia
„A gyerekek éheznek arra, hogy tapasztalhassanak, beszélgessenek” – Interjú a KACs Műhely alapítóival
Mi jöhet létre abból, ha összefog két fiatal nő, egy múzeumpedagógus és egy rajz és vizuális kommunikáció szakos tanár, aki nem mellesleg textiltervező is...
Jónás Ágnes
Jászboldogháza legédesebb asszonya
A grillázst a X. században a torok orvosságaként tartották számon, az 1400-as évek végén pedig Mátyás király és Beatrix lakodalmának egyik fogásaként végleg beírta...
Dr. Szász Adrián
Megölt és eltitkolt gyerekek – A „One Child Nation” című filmről
„Pataknyi vérontás is jobb egy második gyermek születésénél.” Ez a mondat – mondanivaló – napokra az ember agyába ég, ha megnézi a One Child...
Dr. Szász Adrián
Ákos: „Három évtized alatt sokat változtam, de belül ma is huszonévesnek érzem magam”
Mindössze 21 esztendős volt, amikor nagyot fordult vele és velünk a világ, vagyis az ország. A Kossuth-díjas dalszerző-előadóművész, a később páratlanul sikeres szólókarriert is...
Kölnei Lívia
A tanárnő, aki több ezer embernek mutatott példát
Kincses Gabriella, az apácáknál tanuló kislány, az örökvidám pedagógiai főiskolás, Budapest IV. kerületének meghatározó tanáregyéniségévé vált. Pályája négy évtizede ma már történelem, amelynek minden...
Dr. Aczél Petra
A valódi tanáregyéniségek visszahívnak minket a szép és igaz emberi valóságba
Éppen készülődtem hazafelé a Képmás-estről, amikor egy csodálatos mosolyú asszony szólított meg. Tekintetének és arcának ragyogásában volt valami megrendítően ismerős. Mélyről, nagyon mélyről tudtam...
Jónás Ágnes
Van szerelem, amely nem gyógyítható
A világon elsőként hozott létre a Madách Színház online térben, valós időben közvetített színházi előadást június 4-én este: 20 órakor debütált az „Örökké fogd...
Fekete Fanni
„Táncolni alázattal, hévvel és fanatizmussal lehet” – Interjú Sánta Gergővel és Sánta-Bíró Annával
Sánta-Bíró Anna és Sánta Gergő hat éve házasok. Néptáncosként nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is egy párt alkotnak, a népi kultúra pedig az...
Stenszky Cecília
A téboly az irodalomban és hétköznapi életünkben
Különlegesek a témaválasztásai Bartusz-Dobosi László írónak. „ Lélekszakadtak” című könyve a téboly és az irodalom kapcsolatát vizsgálja, második kiadása nemrég jelent meg a Kronosz...
Boldog Zoltán
A gyerekeknek már nincs Trianonjuk – innen szép győzni!
„Szeretnék emlékezni, de nem megy, mert nincs mire.” Így foglalható össze annak a felmérésnek az eredménye, amelyet 12 és 16 éves diákok körében végeztem...