Az orvoslás története több ponton is azt mutatja, hogy a nyugati típusú, modern demokráciák sem mentesek az embertelenségtől. Egy svéd fogászati tanulmány és egy...
Az idő könyörtelen, de egyben bölcs tanítómester is, aki mellénk szegődik az úton, amelyet életünk során végigjárunk. Haladása azonban egészen rapszodikus. Hiába a matematikai...
Áltaxisok, emberkereskedők, uzsorások, rabszolgavadászok. Sokan próbálnak rossz akarattal hasznot húzni az orosz-ukrán háború károsultjainak helyzetéből. Egyesek saját maguknak kezdtek gyűjtőakcióba, a kiszolgáltatott menekültek pedig...
Trianon után a maradék Magyarország politikai, gazdasági és szellemi, lelki értelemben is romokban hevert. Mások mellett egy nagy formátumú kultúrpolitikusnak, gróf Klebelsberg Kunónak köszönhető...
Szüleink olykor hatalmas áldozatokat hoznak azért, hogy a legmerészebb álmaikat valósággá tehessék számunkra. Aztán előfordul, hogy az általuk megteremtett idillben nekünk ugyanilyen bátorságra van...
A „Дякую” azt jelenti ukránul, hogy „köszönöm”; a kávé, a mosoly és a Pókember univerzális kapcsolódási pontok, és vannak olyan helyzetek, amelyekben elfogynak a...
Egy nem mindennapi kilakoltatás sírva nevetős történetét mutatja be ez a valós eseményeket feldolgozó film. De van olyan kilakoltatás, ami „mindennapi”? Persze, hogy nincs...
A két és fél éve épült gödöllői Patrónus Ház tizenkét, magas támogatási szükségletű autista fiatal számára nyújt valódi otthont. Egy érintett édesanya, Somorjai Éva...
Alig néhányszor felvett, olcsó ruhadarabok. A párévente cserélt okoseszközeink arany, ezüst és kobalt alkatrészei. A túlhalászás eredményeként az asztalunkra kerülő tengeri finomságok. Mindez csak...
Az olasz Elena Ferrante annak ellenére a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója, hogy nem tart könyvbemutatókat, nem vesz részt író-olvasó találkozókon, nem ad személyes...
Azoknál a családoknál, amelyekben sérült fiatal nevelkedik, jelentős vízválasztó a tizenhatodik év. Ekkor szembesülnek ugyanis a szülők azzal, hogy a közoktatás védőszárnyai alól kikerült...
Ragyogó szemű, energikus fiatal nő, aki missziójának tekinti a közösségépítést, noha önmagát nem tartja tipikus közösségi embernek. Négy gyerek mellett nem is volna rá...
Viharvadásznak is nevezik Makovics Kornél fotóst, aki szabadidejében villámokról készít egyedi felvételeket. Tolna megyét járja a kamerájával főállásban is egy helyi napilap munkatársaként, de...
Már a háború kitörését követő héten megjárta Kárpátalját Szöllősi Mátyás fotóriporter és író, aki adományokat vitt a helyieknek, és portrésorozatot hozott róluk haza. Mire...
A Magyar Állami Operaház színpada állítólag a zsinórpadlással együtt épp annyi légköbméter, mint a teljes Vígszínház, azaz kis túlzással, a Víg – itt-ott lefaragva...
A Netflix minisorozata, Az örökösnő álarca mögött egy a valóságban is létező fiatal, orosz származású lányról szól, aki rengeteg pénzt csalt ki a New...
Telepakolt konténer a régi ház előtt – ismerős kép és mozzanat, lezárni a múltat, felszámolni a hagyatékot. Az valamivel ritkább, hogy a konténert több...
Példátlan összefogást mutat a magyar társadalom az orosz-ukrán háború kitörése óta. Vannak, akik családi házakat, lakásokat, szobákat is fel tudtak ajánlani, mások heroikus küzdelmet...
Non-compact cardiomyopathia. Így nevezik azt a szívizom-rendellenességet, amelyben az a 18 éves zalaegerszegi futballista szenvedett, aki tavaly nyáron a focipályán, edzés közben esett össze...
Mintha nem is Magyarországon lennénk: a Nyugati pályaudvaron a hangosbemondó ukránul közli a befutó vonat utasaival a szükséges információkat. Több mint egy hete tart...
Néha egy nyelvbotlás, pontatlanság többet mondhat el valakiről, mintha tökéletes, hosszú mondatokban beszélne anélkül, hogy egyszer is elszólná magát. Olykor maga a hiba is...
Vettem egy csokor tulipánt a piacon, mert tavasz van. Amíg válogattam a virágok között, teljesen kiment a fejemből a háború. Mostanában ritka az ilyen...
Manapság nem ördögtől való dolog a munkahelyváltás, elődeinknél viszont ez nem volt divat, nehezen adták fel a biztos keresetet kínáló állásukat egy jobb lehetőség...