Nem szavazott magára, vesztett – A történelem legszorosabb választásain néhány voks döntött

Vannak, akik úgy gondolják, hogy szavazatuk nem sokat ér, hiszen egy voks nem oszt, nem szoroz a nagy egészben. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy akár egyetlen szavazat is sorsfordító erővel bírhat.  

Kép: Freepik
Kép: Freepik

„Minden szavazat számít!” Közhelynek hangzik, de fontos igazság! Nem csak azért, mert a győzelem az egyénileg leadott szavazatokból áll össze, hanem azért is, mert a történelem már sokszor bizonyította, hogy az eredményt akár egyetlen voks is átbillentheti.  

Tálból húzták ki a győztest

Nem akárhogy nyert a republikánus David Yancey Shelly Simonds-szal szemben 2018-ban, Virginiában. Az első számlálásnál Simonds nyerte a választást egyetlen szavazattal, mire a republikánus induló jelezte, hogy a bizottság rosszul számolta össze a voksokat, megfeledkezett egy rá leadott szavazatról, így az eredmény döntetlen lett. Ekkor kihirdették, hogy sorsolással fognak dönteni, a győztes nevét pedig szó szerint egy tálból húzták ki

„Ne akarjanak erre a kettőre szavazni!”  

Maradjunk Virginiában! Néhány hónappal azután, hogy 1971-ben 21-ről 18 évre csökkentették a szavazati jog gyakorlásának korhatárát, a Springfieldből származó fiatal Stephen G. Burns leadta élete első szavazatát. Az összeszámlálásnál a republikánus William Moss egy vokssal győzött Jim Burch ellen.

Ekkor megállapították, hogy az egyik szavazólapot megrongálták, mert azt írták rá, hogy „Ne akarjanak erre a kettőre szavazni”!

Ezt a baklövést Burns követte el, aki azt nyilatkozta a Washington Postnak, hogy abban reménykedett, ha a nyilvánosság elé áll és elmagyarázza, hogy nem direkt rontotta el, hanem azért húzta át két jelölt nevét a lapon, mert először rossz helyre tette az X-et, akkor számítani fog a szavazata, de az érvénytelenített voks döntetlent jelentett. Az esélyesek nevét lezárt borítékokba helyezték, és végül Moss nevét húzták ki.   

Gurulj, gurulj! 

Úgy tűnik, hogy Amerikában nagy hagyománya van a szavazategyenlőség esetén alkalmazandó kreatív sorsolásoknak. New Hapshire-ben egy 1980-ban tartott republikánus előválasztáson két számozott golyó segített eldönteni a versenyt: amelyik előbb kigurult a tartóból, az nyert. A golyók Frank Wageman győzelmét hozták el. De nem ez volt az első eset, amikor gömbök döntöttek a választók helyett. Randall Luthi úgy nyert Wyomingban 1994-ben, hogy a nevével ellátott ping pong labdát húzták elő a cowboykalapból.  

McIsaac! Nem, elnézést! McInnis! 

Nem irigyeljük az Anne Shirley- könyvek, és a Váratlan utazás színhelyeként ismert, Kanadához tartozó Prince Edward- sziget lakóit, amikor Mary Ellen McInnis és Alan McIsaac között kellett dönteniük. A két hasonló nevű jelölt versenyében az első számláláskor mindössze két szavazatnyi különbség volt. Az újraszámlálásnál kiderült, hogy egy McInnisre leadott szavazatot tévedésből számoltak McIsaachez. Végül érmefeldobással döntöttek, a szerencse pedig McIsaac mellé állt. „Ez az eset megmutatja mindenkinek ebben a tartományban, milyen értékes lehet egy szavazat” – nyilatkozta a győztes a CBC-nek.  

Ha politikus vagy, pláne ne késd le az urnazárást!  

Massachusetts-ben 1988-ban Herbert L. Connolly egy szavazattal veszített Robert B. Kennedy ellen. A sajátjával.

Connolly ugyanis néhány perccel a szavazókör bezárása után érkezett meg a körletébe, és már nem tudott szavazni.

Telegraphban a róla szóló cikket azzal a fricskával kezdték, hogy a jelölt legközelebb biztosan nem vár majd az utolsó pillanatig a voksolással. 

Magyarország legszorosabb polgármester- választása 

A harmadik jelölt visszalépésével Magyarország legszorosabb versenyének lehettünk szemtanúi 2019-ben a polgármester- választáson, Kisteleken. A 21 éve hivatalban lévő településvezetőnek saját kabinetfőnöke volt a kihívója. Az eredményt végül egyetlen szavazat döntötte el a polgármester javára. A legutóbbi önkormányzati választásokon egyébként Jászberényben 14, Diósdon 21, Tolna esetében 45, Körmenden 90, Balassagyarmaton pedig 107 voks volt a különbség. A 2018-as magyarországi országgyűlési választáson pedig szintén voltak olyan körzetek, ahol kevés szavazaton múlt a végeredmény. 

A szoros választások annyira nem ritkák, hogy külön Wikipédia- oldalt szenteltek az eseteknek. Ugye, hogy minden szavazat számít? 

 

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti