Nem a konyhában, a szavazóurnánál a helyünk!

„A nőket nem érdekli a politika.” „Dehogynem!” „Na jó, van, akit érdekel, csak kevésbé, mint a férfiakat.” „Már megint általánosítasz!” „Csak a statisztikára hivatkozom.” Ezt a vitát kisebb-nagyobb kanyarokkal már vagy százszor lefolytattam, a választások közeledtével egyre gyakrabban, és mindig arra jutottam, hogy a statisztika azért téved, mert rosszul feltett kérdésekre rossz válaszokat ad.

freepik
Kép: Freepik

Mi a politika? Nem mintha Arisztotelész eszmefuttatásait szeretném most idecitálni, de amikor felmerül, hogy mennyire érdekel minket nőket a közélet, azért ez mégiscsak fontos kérdés. Mert ha a „Gyurcsány, takarodj” meg az „O1G” szintű kommentháború, az ereszcsatornázás, lyukaszoknizás és a „De Franciaországban 50 cent a bagett!” sémájára gyártott „Bezzegisztánból” való megjegyzések jelentik a politikát, akkor ez lehet, hogy inkább kiábrándítja a választókat. Ennél a nők többségét jobban lefoglalja, hogy vezesse a vállalkozását, jól végezze a munkáját, elvigye az egyik gyereket az oviba, a másikat a suliba, izguljon azért, hogy az egyetemistája hazaért-e épségben a buliból, és megtalálja a tökéletes pasta-receptet a vacsihoz, meg a filmet a Netflixen az esti randihoz. A pártpolitikai sárdobálásnál az olyan sztereotípiába illő foglalatosságok, mint a legjobb robotgép megtalálása, a bulvármagazinok lapozgatása és a babaápolási kvíz kitöltése a kismamafórumon is százszor hasznosabb időtöltés.

Ha viszont valaki úgy találna meg ezzel a kérdéssel, hogy érdekel-e minket az, hogy mennyit ér a munkánk, megkapjuk-e a nekünk járó megbecsülést a családban betöltött szerepünkért, hogy szeretnénk-e beleszólni abba, hogy milyen ideológiai nevelést kapjanak a gyerekeink a közintézményekben, és hogy akarjuk-e az időnket azzal tölteni, hogy atombiztos bunkereket keresünk a lakóhelyünk közelében, akkor a nők döntő többsége azt fogja mondani, hogy érdekli a politika.

Hogy ne foglalkoztatna minket mindaz, ami meghatározza, hogy tudunk-e kenyeret venni, elvisz-e minket és szeretteinket egy újabb járvány, lesz-e munkahelyünk, lehetünk-e szingliként boldogok, méltó körülmények között mondhatjuk-e ki a boldogító igent, és szülhetünk-e biztonságban?

Tudjuk jól, hogy a politikának köszönhetjük, ha haza merünk menni egyedül, és azt is annak róhatjuk fel, ha nem. Hogy attól függ, kapunk-e megfelelő egészségügyi ellátást, és igénybe vehetünk-e olyan szolgáltatásokat, amelyek a javunkat szolgálják. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a politika viszi el apáinkat, férjeinket, fiainkat a háborúba, az fog rájuk fegyvert, dobálja a bombákat, és még azt is a politika határozza meg, hogy a levegő, amit beszívunk, friss vagy mérgező.  Már hogy ne akarnánk ebbe beleszólni? Előbb vagy utóbb a bársonyszékben ülők döntései mindannyiunkat utolérnek, ezért is kezdtünk el harcolni a választójogunkért a kiegyezés után annak ellenére, hogy a legtöbben akkor még kiröhögtek minket, amiért egyenlő jogokat követeltünk. Innen indultunk, és most ott tartunk, hogy nemrég megválasztották Magyarország első női köztársasági elnökét. Ebben a folyamatban fontos szerep jutott a nők választásának és választhatóságának.

Amikor választási mozgósításról van szó, persze lehet kritizálni a pártokat, sőt kell is! Vannak olyan szavazók, akik teljes mellszélességgel kiállnak egy-egy jelölt mellett, de a többség nem ennyire optimista, és úgy látja, hogy mindegyik pártnak van mit felróni.

De az a helyzet, hogy most közülük lehet választani. Mert valamelyik biztosan győzni fog, és mi döntünk arról, hogy beleszólunk-e a végeredménybe vagy nem.

Azt, hogy miért kell elmenni a nőknek választani, nagyon jól összefoglalta a Bédy-Schwimmer Rózsa újságíró és Glücklich Vilma, az első bölcsészdiplomás magyar nő által alapított Feministák Egyesületének 1909-es programja, amely arra a kérdésre kereste a választ, hogy „Miért kell a nőknek választójog?”. Az érveket 31 pontban összesítették, és több közülük bizony ma is nagyon érvényes!

A nő ugyanúgy engedelmeskedik a törvénynek, mint a férfi, tehát részt kell vennünk azok megalkotásában!

Amíg a nő nem választ, addig senki nem fogja megkérdezni, hogy mire van szüksége, akkor úgy bánnak velünk, mint a gyerekekkel, akik nem tudják, hogy mi a jó vagy rossz ránk nézve.

Mert vannak a nőnek speciális érdekei, ezeknek szószólója pedig csakis ő maga lehet.

Csak az tudja hol szorít a cipő, aki viseli.

A gyermekekre vonatkozó törvények alkotásánál a nők véleménye épp oly fontos, mint a férfiaké.

Mert a politika a családi élet minden mozzanatára érvényesíti hatását; kell tehát hogy családi érdekeinek védelmére a nő is gyakorolhasson hatást a politikára.

Mert a választójog nem öncél, hanem a védelem fegyvere, a legjobb szerszám azoknak, akik őszintén akarják szolgálni a közérdeket.

Válságos időket élünk, így a tét nem kicsi. A koronavírus-járvány, a szomszédban kitört háború és ezeknek minden következménye feladja nekünk a leckét. Vajon kikről gondoljuk, hogy elég bölcsek és megfontoltak ahhoz, hogy a krízisben meg tudnak óvni minket, az érdekeinket, és képesek megőrizni Magyarország biztonságát? Erről kell vasárnap döntenünk. Hölgyeim, találkozzunk az urnánál!

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti