Sebő Ferenc: „A beszéd, zene és táncok kommunikációs szentháromságát gyerekkorban együtt kell megtanulni!"

Miért kezdtél el verset énekelni? Hogyhogy nem az akkoriban nagyon divatos irányzatok felé indultál el, mint a beat vagy a dalfesztiválos hangzásvilág?

Eleinte abszolút „házi használatra” készültek a dalok, csak családi körben énekeltem őket. Egyedül kezdtem el, majd beszállt Halmos Béla, akivel évfolyamtársak voltunk az egyetemen, s az egyetem szimfonikus zenekarában találkoztunk először, ahol ő brácsázott, én meg csellóztam. Később szobatársak lettünk a kollégiumban, összehangoltuk a gitárjainkat, s éreztük, hogy a hangunk is összeillik. Eleinte csak civil körökben, diákközösségekben és táborokban muzsikáltunk.

Ez mikor volt?

1968-69 körül. Abban az időben nagyon szerettem hallgatni az Illést, akik akkor váltottak át arra a műfajra, ahol már a szöveget is lehetett érteni, és értelme is volt neki. A Bródy-szövegeknek mindig voltak üzenetei, és nagyon bírtam Szörényi zenéjét is. Ez azért volt fontos váltás, mert a magyar beatkorszak elején még angolul kellett énekelnie mindenkinek, illetve mivel a legtöbben nem tudtak angolul, angolszerű hangzással énekeltek értelmetlen szövegeket. Az egyik ismert popénekes azzal dicsekedett egyszer, hogy már évek óta azt gyakorolja, hogyan lehet úgy énekelni magyarul, mintha az angol lenne.

Én zsigerből nem szerettem ezt, ráadásul arra is rájöttem, hogy a popzenében is jelentősége van a szövegnek. A zene általában csak a szöveg mondanivalójának a hordozója.

Nagy hatással volt rám József Attila költészete, s mivel versmondónak nem voltam igazán jó, arra gondoltam, énekkel talán jobban fog menni.

Miután kapcsolatba kerültél a népzenével, s elkezdted mélyebben is megismerni, be tudtad sorolni valamelyik stílusba?

A mai eszemmel azt mondanám, hogy popzene, méghozzá ez a popzene múltja. Úgy is szoktam nevezni, hogy historikus popzene. Olyan régi zene, amelynek egy része ma is élő és tanulmányozható. Rájöttem, hogy a vokális anyagok, a népdalok, a balladák az énekelt költészet túlélői. Összeállt bennem a kép, amiről Balassiék, Csokonai és a többiek beszéltek: az énekelt vers nem halt ki. A népi használatban egyszerűen tovább élt, ugyanazokkal a módszerekkel, ugyanazzal a funkcióval, csak elkezdték később népdalnak nevezni. A felismerés után jutottunk el oda, hogy a saját énekelt versműsorainkba is betettünk egy-egy ilyen népdalt. Az operaénekesek, operetténekesek, képzett vokalisták azért nem tudják jól elénekelni a népdalokat, mert ez történeti zene, amit a saját stílusában kell énekelni, ahogy azt a falusiak Kalotaszegen meg a Mezőségben és máshol a mai napig teszik.

Az 1968-as Ki mit tud?-ba verséneklőként jelentkeztél...

József Attila-dalokkal jelentkeztem, ám azt mondták: „Sebő elvtárs, ne haragudjon, de ilyen műfaj nincsen”. Mivel ez nem operett, nem opera, nem sanzon, nem sláger, ezzel nem lehet jelentkezni.

De ennek a találkozásnak volt köszönhető, hogy kicsit később Grabócz Miklós szerkesztő behivatott a rádióba, s azt mondta, ezt a műfajt nagyon nem szereti, de mondjam meg, mennyi stúdióidőt kérek.

Így születhetett meg számtalan felvétel, ami ma is hallható abból az időszakból.

Volt még, aki veletek párhuzamosan a versek megéneklésével kísérletezett?

Mikó Pistiék, a Mikó-Burai páros, akikkel többször is felléptünk együtt. Nagy slágerük volt a Megy a juhász a szamáron, földig ér a lába. Pisti akkor még nem is sejtette, hogy színész lesz, mert zenész akart lenni. Később Gryllus Danival kezdett zenélni, és így alakult meg a Kaláka.

Nektek hogyan alakult ki a zenekari felállásotok?

Halmos Béla és én ketten voltunk sokáig, aztán csatlakozott Éri Péter bőgővel, majd Koltay Gergely lett a negyedik, aki tudta, hogyan kell egy együttest megszervezni. Ő döntötte el, hogy Sebő-együttes lesz a nevünk. A döntés fő oka az volt, hogy a Sebő név már ismert volt. 1974-ben Tokajban elindult az első táborunk, a Kassák Klub nyári tábora, ahol már komolyan kezdtük venni a népzenét, és el is kezdtük tanítani. A népzeneoktatáson felül volt néptáncoktatás is Tímár Sándorral. Egyszer egyedül kellett helytállnom, s miközben brácsáztam, üvöltöttem a hegedűszólamot. Ekkor Nagy Albert megsajnált, felállt és beszállt bőgővel. Így lett ő a második bőgősünk, Sebestyén Mártika pedig ötödiknek érkezett, s ez az ötösfogat jelentette az együttes fénykorát.

A későbbiekben hogyan alakultak a műsoraitok?

Mártika is szerette a verséneklést. József Attila mellett Weöres Sándor, Nagy László, Szécsi Margit költeményei is elhangzottak, ráadásul sokszor maguk a költők is eljöttek a klubba, és olyan is többször előfordult, hogy nekünk írtak verset. Nagy Laci a Sólyom-éneket nekem írta egy erotikus szövegű bolgár dallamra.

Nagyon izgalmas volt, hogy nem csak halott költők verseivel foglalkozhattunk, hanem ott voltak az élő költők is körülöttünk.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a kortárs költőktől? Mit szóltak ahhoz, ahogy hozzányúltatok a verseikhez?

Nagyon jó visszajelzések jöttek. Weöres Sándor például az egyik esten, ahova vendégként hívtam meg, ezt mondta: „Örömmel hallgattam a Sebő-együttes produkcióját. Elsősorban erősen ritmizált verseimet választották. Érdekes, hogy milyen értő kézzel nyúlnak az aszillabikus szövegekhez. […] Úgy gondolom, munkájuk szép eredményekkel jár.” Később megkértem, hogy ezt írja le nekem, s azóta őrzöm a kéziratot. De Nagy Laci is írt néhány sort: „A múltbeli értékek halott-siratása és halottá vitatása helyett: ők lelkesen kutatnak és választanak népzenei örökségünkben. Választásukkal értelmet adnak az értékeknek hangszereiken. – Az újkori versek Sebő-szerzette dallamai azért oly megragadóak, mert szigorúan őrzik a zenei anyanyelv tisztaságát.”

A Kassák Klub ikonikus hely volt. Hogyan képzeljük el az akkori klubéletet?

Amikor megkértek rá, hogy legyen egy Sebő-klub, én kértem, hogy a versműsorok, beszélgetések mellett legyen tánc is. A táncok szüneteiben pedig beszélgetések voltak költőkkel, írókkal. Illyés Gyula az egyik beszélgetés alkalmával azt mondta, hogy ha Tersánszky Józsi Jenő élne, minden nap itt lenne a klubban. Ezt azért emelem ki, mert nem sokan tudják, hogy az én verséneklő műfajomat Tersánszky Józsi Jenő találta fel. Ő nem csak író volt, hanem írt olyan szövegeket is, amiket aztán megzenésített és gitárral kísérve eljátszott. A nagy gazdasági válság idején abból élt, hogy járta a budapesti bérházakat az énekeivel és összeszedte a pénzt, amit ledobáltak neki. Illyéstől tudom, hogy Jenő még Babits-verset is megzenésített, hogy felvidítsa az akkor már erősen depressziós és nagyon beteg Babitsot. Bement hozzá a kórházba, eljátszotta az egyik versét megzenésítve, s azt füllentette, hogy az egész város ezt a slágert énekli. Végül ez a műfaj és a népzene is velünk kezdett a rádióba, a képernyőre kerülni.

Kép

Sebő Ferenc - Kép: Török Máté

Az indulásotok óta eltelt ötven év, és közben számos új megénekelt költemény született, amiket nem feltétlenül nevezhetünk népdalnak.

Régen a vers és a dallam csak együtt szerepelt.

Csokonai idejében kezdett különválni a kettő. A költészet eleve énekelt volt az ősi időktől, aztán elkezdett leválni a dallamról, és lett belőle hangosan olvasott vers, aztán szavalt vers, majd némán olvasott vers. Most pedig már egyáltalán nem olvasott a vers.

Ez egy folyamat volt, ami együtt haladt a társadalmi fejlődéssel, mindenféle politikai problémákkal, és a magyar értelmiség tulajdonképpen lemondott erről a műfajról.

Miért?

Mert úgy érezte, hogy ez elavult dolog, és haladni kell a korral, át kell venni az új divatokat. Bartókék ebben különbek voltak, hiszen teljesen nyitottan álltak mindenhez, és a maguk igazi értékén kezelték az őket ért hatásokat.

Mit gondolsz arról, hogy számos dzsessz-zenész, rockegyüttes is elővesz verseket szöveg gyanánt a saját dalaikhoz.

Nagyon jól teszik. Az iskolában, a családban is meg kellene tanulni számtalan dalt, táncot és számos továbbörökítésre szánt értéket. Ez a műveltségünk része kellene, hogy legyen. Nagyon jónak gondolom azt, hogy megszerettettük a közönség nagy részével az énekelt verseket és a népzenét, és van remény arra, hogy egyszer csak nem lesz kérdés az, hogy meg kell-e ezeket tanítanunk a gyerekeinknek. Állítom, hogy a beszéd, zene és táncok kommunikációs szentháromságát gyerekkorban együtt kell megtanulni! Nagyon sokat számít az, hogy ekkor mit gyűjtünk bele a tarisznyánkba.  

Mit gondolsz, egy verset mennyire lehet megcsonkítani az énekelt verziójában? Fel lehet cserélni szavakat, sorokat, ki lehet hagyni versszakokat?

Erről inkább a költővel kellene beszélni (nevet). Nekem voltak ilyen problémáim. Nagy Lacival volt például olyan esetünk, hogy amikor az Aranypénz-térdű szerető című versét megénekelve meghallotta a rádióban, azonnal felhívott, hogy az egyik sort inkább átírja, hogy jobb legyen, s amikor újra hallotta, megint felhívott, hogy miért nem cseréltük ki, s mondtam neki, hogy az ugyanaz a felvétel volt, mint amit korábban hallott. Egyébként ez egy kényes kérdés. Ami jó, azon nem kell változtatni.

Énekelt vers esetén kimondható, hogy a zene vagy a szöveg a hangsúlyosabb?

Énekelt vers esetén a szöveg van előbb, ez nem lehet kérdés.

Van olyan költemény, amely különösen közel áll hozzád?

József Attila versei indítottak el ezen az úton, ezért most is az ő verseit emelném ki. Például a Tedd a kezed homlokomra címűt. Ez a vers olyan, mintha egy moldvai csángó népdal lenne.

Azért egyetlen versnél nem horgonyoznék le, mert sok kedves létezik számomra.

Építészként végeztél. Hogyan jött ez a választás?

Sokféle érdeklődésű gyerek voltam. Minden érdekelt az indián romantikától kezdve a komolyzenéig, de sokáig nem tudtam eldönteni, melyik útra lépjek rá. Anyai nagymamám segített a döntésben, aki leültetett az ágya szélére, és azt mondta: „Ide figyelj, kisfiam, én kitaláltam, hogy mit kéne neked csinálni. Legyél építész, mert az építészet az olyan, hogy a mérnökséget a művészettel párosítja. Így mind a kettőben örömödet fogod találni.”

És örömödet találtad benne?

Igen, az egy fantasztikus szakma. Nagyon szerettem csinálni, és ha nem jön közbe a zenélés, akkor ma is építész lennék.

A teljes interjú 2020. augusztus 26-án készült, és eredetileg a Versénekmondó honlapon jelent meg, ahol további beszélgetések olvashatók korunk verséneklőivel, énekmondóival, s ahová szeretettel vár mindenkit Török Máté. Ezen a honlapon a verséneklők és énekmondók regisztrálhatják is magukat abból a célból, hogy látható legyen, mennyien foglalkoznak ma az énekelt vers valamely irányával.