Aki megjósolta a saját halálát – Egy polihisztor dicsősége és balsorsa

Nehéz sorsú gyerekből nehéz ember

Girolamo Cardano élete már a fogantatásától kezdve viszontagságokkal volt tele. Anyja, Chiara háromgyerekes, harmincas éveiben járó özvegy volt, és nem akart még egy éhes szájat a családba, ezért mindent elkövetett, hogy megszabaduljon a magzattól. Nemcsak a túl sok gyerek rémképe riogatta, hanem az is, hogy Girolamo a negyedik törvénytelen volt, ugyanis csak később vette őt feleségül az apa. Különféle magzatelhajtó főzeteket ivott, a gyerek azonban szívósnak bizonyult, és minden praktika ellenére megszületett 1501-ben.

Történt mindez egy pusztító pestisjárvány idején, miután a szülei – Chiara három másik gyermekét hátrahagyva – Milánóból Paviába menekültek. A kis Girolamo megszületése a sors kegyetlen játéka révén mégiscsak felértékelődött, mivel mindhárom féltestvére a dajkájukkal együtt áldozatul esett a járványnak.

Ő maga is elkapta, de csodával határos módon csecsemő létére túlélte a betegséget. A testén mindenfelé elszórva csúnya sebhelyek maradtak, az arcát csomók csúfították el egész életében, de legalább életben maradt.

A fiúcska azonban ezek után sem élvezhette a szülei szeretetét. Igényes nevelésben részesült, de sem az anyja, sem az apja nem fukarkodott a szidalmazással és a veréssel.

Apja, Fazio Cardano megbecsült és jómódú ember volt. Ötvenes éveiben járt, amikor a kisfia megszületett, és ő tekintélyes embert akart belőle faragni. Jó nevű ügyvédként és hírneves matematikusként a társadalom magas köreiben mozgott. Jogi és matematikai kérdésekben sokan fordultak hozzá tanácsért, amelyet jó pénzért meg is adott. Közeli ismerőse volt Leonardo da Vinci, aki sokat tanult tőle geometriából. Szüksége is volt erre, mivel 1502-ben a nagy hatalmú Cesare Borgia megbízta, hogy készítse el Imola városának minden addiginál részletesebb és pontosabb térképét. Da Vinci a város minden utcáját és az erődítések teljes vonalát végigjárta, megmérte, és az idősebb Cardanótól tanult geometriai ismeretek révén a mai műholdas térképek pontosságát megközelítő munkát végzett.

Fazio Cardano sokat adott a fiának, és sokat követelt tőle. Már ötéves korában munkára fogta: a hátára kosarat szíjazott, azt megtöltötte könyvekkel és hatalmas iratpaksamétákkal, majd málhás jószágként ösztökélve járta a várost az ügyfelei és tanítványai dolgában.

Eközben alapos matematikai képzésben részesítette, és nagy örömmel tapasztalta, hogy a gyereknek határozott tehetsége van a számoláshoz. Girolamo végül orvosként végzett a padovai egyetemen, és hamar nekilátott praktizálni. Eleinte nem sok pénzt keresett ezzel a tevékenységgel, és az sem volt hasznára, hogy kifejezetten összeférhetetlen természetű fiatalember volt.

Nem tisztelt senkit és semmit, lépten-nyomon konfliktusokba keveredett olyanokkal is, akik egyengethették volna a pályáját.

Így aztán jobb híján engedély nélkül gyógyított, és matematikai tudását bocsátotta áruba. Egy súlyos függés is nehezítette a helyzetét: megrögzött szerencsejátékos volt. Sok pénzt veszített a kockajátékon, és ezt azzal kompenzálta, hogy pénzben sakkozott, amivel időről időre nyert valamennyit.

Valószínűségszámító orvosceleb

1530-ban megházasodott, és rövid idő alatt három gyereke született, így biztosabb bevételi forrás után kellett néznie. Elhatározta, hogy összeköti a kellemest a hasznossal: képzett matematikus lévén olyan szisztémákat akart kidolgozni, amelyek segítségével többet nyerhet a kockadobásokkal. Ez a kényszer vezette arra, hogy a világon az elsők között kezdjen valószínűségszámítással foglalkozni. A szokásos emberi intuícióval merőben ellenkező szabályokat fedezett fel, amelyek némelyike sok pénzt hozott neki. Időnként erőszakkal egészítette ki a nyerő szériáit: előfordult, hogy csalással vádolta egyik partnerét, és az állandóan magánál tartott késsel vágott bele az illető arcába.

Ezalatt ügyesen forgolódott a jól fizető ügyfelek között a gyógyítóiparban is.

Valamit ügyesen csinálhatott, mert abban a korban, amikor az érvágás és a köpölyözés számított a szabványgyógymódnak minden betegségre, komoly klientúrát épített ki magának.

A biztonság kedvéért persze más tevékenységekkel is növelte a hírnevét: a korszakban tudományosnak számító horoszkópok készítésével és jövendőmondással is foglalkozott.

Nemsokára megkérdőjelezhetetlen szaktekintélynek, egyfajta csodadoktornak tekintették, és olyan nagy megbecsülésre tett szert, hogy külföldre is eljutott a híre. Magas rangú nemesek, királyok hívták udvari gyógyítónak, de ő egyetlen kivétellel minden ajánlatot visszautasított. Egy skót érsek, bizonyos John Hamilton súlyos, asztmaszerű betegségben szenvedett, és sokak szerint a halálán volt. A környezete végül az addigra valódi celebbé vált Cardanót hívta segítségül, aki fel is kerekedett, Edinborough-ba utazott, és nekilátott az érsek kezelésének. Hamilton jobban lett, Cardano pedig vaskos összeggel gazdagabban térhetett haza. Ez a diadal jót tett a megítélésének: a paviai egyetem professzorának nevezték ki, minden addiginál nagyobb tekintélynek örvendett, özönlöttek a kuncsaftok és a pénz.

Tragédiák és találmányok

A hírnév azonban már akkor sem járt következmények nélkül. Girolamo Cardano családjában is egymást érték a tragédiák. Miután a felesége meghalt, felnőtt fiai lába alól kicsúszott a talaj. A legidősebbik, Gianbatista szintén orvosként praktizált, de leginkább az apja pénzén és hírnevén élősködött. Aztán váratlanul megnősült: elvett egy Brandonia di Seroni nevű nőt, akit mindenki csak gátlástalan és szégyentelen teremtésnek nevezett. Egymás után születtek az unokák, a Seroni család pedig piócaként szívta Cardano vérét. Eközben az ifjú feleség mindenhol elújságolta, hogy mekkora bolondot csinált a férjéből, mert egyik gyereke sem tőle származik.

Gianbatista szégyenében és végső elkeseredésében megmérgezte a saját feleségét. Amikor elfogták és kihallgatták, nem is tagadta a tettét.

Az eljárás folyamán Cardano a legdrágább ügyvédeket bérelte föl, akiknek sikerült is kicsikarniuk egy jelentős engedményt. A bíró felajánlotta, hogy megkímélik a fiatalember életét, ha meg tud állapodni az asszony családjával. A Seroni család azonban olyan hatalmas összeget kért, amit Girolamo Cardanónak esélye sem volt megfizetni a halálos ítélet enyhítéséért. Gianbatistát így tehát nyilvánosan lefejezték, apjának pedig ettől kezdve azzal a szörnyű tudattal kellett együtt élnie, hogy nem sikerült megmentenie a saját fia életét.

Tudományos megszállottsága és elismerés iránti vágya ezalatt sem csökkent. Értekezést írt a kockajáték matematikájáról, a követendő stratégiákról, sőt, a csalás legokosabb módszereiről is szót ejtett. Megalkotott két enciklopédiát, amelyekben a kor tudományos világképét igyekezett összegezni, beleértve persze mindent a mechanika törvényeitől a kozmológián és az asztrológián át a démonok hatalmáig és a természettudományok nagyszerűségéig, illetve az utcai bűvészmutatványok szakszerű bemutatásáig. Foglalkozott a titkosírások tudományával is: ő fejlesztette ki azt a forgatható, négyzetrácsos módszert, amelyet később Richelieu bíboros is előszeretettel alkalmazott, és amelyet a mai napig is Cardano-rácsnak neveznek. Feltalálta a mai kamerákon alkalmazott rázkódáscsillapító gimbalok ősét, kidolgozott egy okos váltórendszert a forgó mozgás egyenes vonalúvá alakítására (bár nem teljesen az ő felfedezése, de a mai napig az ő nevét viseli a kardántengely és kardáncsukló), és még a siketek oktatásának módszertanával is foglalkozott.

A családtagjaira azonban továbbra sem mosolygott a szerencse. Mintha a saját személyisége kísértette volna a kisebb fiában: Aldo ugyanolyan megrögzött szerencsejátékos volt, mint ő, de hiányzott belőle a matematikai képzettség. Ravasz módszerek hiányában elérte a játékfüggők végzete: mindenét elvesztette, majd miután a felesége bútorait is el kellett árvereznie, kétségbeesett lépésre szánta el magát.

Egy éjjel betört a saját apja házába, és kirabolta. Elvitt mindent, amit csak tudott: pénzt, műtárgyakat, ékszereket. Girolamo fájó szívvel, de feljelentette, majd kitagadta a fiát, akit büntetésül száműztek Bolognából, ahol akkoriban laktak.

A nagy mű és a megjövendölt halál

Maga Cardano sem volt szívbajos, amikor a saját dicsőségéről volt szó. Matematikai tehetsége legnagyobb eredményét erkölcsileg megkérdőjelezhető módszerrel érte el. Mint sok más tudóst akkoriban, őt is érdekelte a harmad- és negyedfokú egyenletek megoldása. A módszert végül Niccolo Fontana Tartagliától, egy matematikustól szerezte meg. Fontana hírhedt figura volt, miután még gyermekkorában súlyosan megsebesítette egy francia katona kardja. Az összeszabdalt arcú fiú felnőtt korára is alig tudott beszélni, amiért a Dadogós (Tartaglia) gúnynevet kapta. Cardano megismerkedett vele, a bizalmába férkőzött, és hosszas könyörgés után rábeszélte, hogy Fontana megossza vele a megoldásait. Mindezt csak egy ünnepélyes eskü árán érte el, amelyben ígéretet tett a becsületére, hogy soha senkinek nem árulja el a titkot. Tartotta is egy darabig az ígéretét, de évekkel később tudomást szerzett róla, hogy más korábban már rájött ennek a problémának a megoldására.

Ezek után úgy érezte, nem köti tovább az eskü, és közzétette A nagy művészet – az algebra szabályai című könyvében, amelynek a jelentősége olyan nagy, hogy azóta is úgy emlegetik, mint amely megváltoztatta a világról alkotott tudományos felfogást.

Nem titkolta, hogy a harmadfokú egyenletek megoldása Fontanától származik, aki mégis nagyon felháborodott, nyilvánosan személyes és szakmai sértésekkel illette őt.

Cardano élete nem ért szép véget. A hírnév és a dicsőség hajszolásában nem ismert határokat. Folyamatosan írt, egymás után jelentette meg a könyveket, minden divatos témakörben megnyilvánult az alkímiától a vallásfilozófiáig. Egy idő után elvakította a saját nagysága tudata, és olyan témákba ártotta magát, amelyekbe nem kellett volna. 1570-ben könyvet írt Nero császár nagyságáról, amivel akaratlanul is a kegyetlen római császár által megöletett keresztények mártíromságát kicsinyelte le. Ráadásul összeállította Jézus horoszkópját, mintha csak egy egyszerű ember lenne, és ezzel végképp veszélybe sodorta magát. Az inkvizíció letartóztatta, majd börtönbe zárták. A pápa közbenjárására ugyan viszonylag jóindulatúan kezelték, és néhány hónapnyi rabság után elengedték, de társadalmi elismertségét elvesztette mint börtönviselt eretnek, egy gyilkos és egy rabló apja. Barátai elhagyták, ő pedig elszegényedve élte meg utolsó évét.

Hetvenöt évesen, 1576-ban halt meg, ám életének ez az utolsó mozzanata is rendhagyó volt. Tíz évvel korábban ugyanis megjósolta a saját halála napját, majd – ahogy ez elvárható volt egy sikeres jóstól – a prófécia be is teljesedett. Az öreg Girolamo Cardano nagy valószínűséggel öngyilkos lett, hogy csak azért is neki legyen igaza.

Girolamo Cardano Életem c. önéletrajzi művét dr. Magyar László András orvostörténész fordította magyarra. A Gondolat Kiadónál jelent meg 2013-ban.