Önértékelésre nevelés: hogyan tudjuk segíteni gyermekünk fejlődését?

Ki vagyok én?

Az éntudat kialakulásával (3 éves kor táján) elérkezik az a pillanat, amikor a legtöbb gyermek közösségbe kerül. Ekkortól a szülőkben is megjelennek a viselkedésre, a teljesítményre vonatkozó elvárások a gyermekkel szemben, és a gyermek sem igényli már mindig a feltételek nélküli imádatot, a szoros fizikai közelséget, a nyilvánosság előtti babusgatást.A fokozatosan kialakuló kompetencia elvárások kiterjednek az érzelmi érettség, az udvariasság, az engedelmesség, az önérvényesítés, az önállóság és a társas készségek területére. A szoros szülői kontrollt felváltja a keretek világos megfogalmazása, a kereteken belüli mozgástér pontos feltérképezése, ami segíti a gyermeket a tájékozódásban, azokban az esetekben is, amikor a felnőtt nincs jelen. A viselkedés ellenőrzése, az érte vállalt felelősség egyre inkább közössé válik, megoszlik a gyermek és a felnőtt között.

Kihívás és kudarc

Az énfogalom az életkor szerint változik. Körülbelül 7 éves korig külső szemlélő által is jól felismerhető tulajdonságok, tevékenységek mentén írják le önmagukat a gyerekek. Pl.: magas vagyok, már tudok olvasni, van egy bandám, szeretek huncutkodni. Később saját jellemzőit összeveti társai tulajdonságaival. Megtapasztalja, hogy tulajdonságait a társaihoz fűződő viszonyában kell megmérnie, például, hogy „gyakran választanak a közös játékhoz”, „szívesen barátkoznak velem”.

A kisiskolás már szembesül saját képességeinek korlátaival, de túl kell lendülnie kishitűségén, hogy a magasabb szintű teljesítményt elérje.

Ebben két dolog segíti: ha önmagát alkalmasnak tartja a feladatra és a környezete is ezt a képet tükrözi róla. Ebben az esetben az új, ismeretlen helyzetekben is képes fenntartani pozitív értékelését önmagáról, nem hátrál meg a kihívás elől, kudarc esetén is könnyebben talpra áll.

Korai különórák

Amikor csak a gyermek környezetében van meg a késztetés, az újabb megmérettetésre, még pozitív kimenetel esetén is előfordul, hogy nem érzi magáénak a sikert, nem válik motiválttá a további fejlődésre. Korai életkorban elkezdett különórák, edzések gyakran elvadítják a gyerekeket olyan tevékenységtől is, melyekben tényleg tehetségesnek számítanak. A spontán érdeklődést, a mozgás iránti vágyat nem szerencsés rögtön egy konkrét elvárási rendszerbe gyömöszölni, inkább csak lehetőséget, teret kell adni a próbálkozásoknak.

A gyermekek önértékelése két kategória mentén alakul ki: ez a képesség és az elfogadás. A képességbe az értelmi és testi készségeket, az elfogadásba a kortársak közötti és az anyai elfogadottságot sűrítik. A nagyobb gyerekek ezt egyre jobban finomítják és megalkotják az ideális és az aktuális ént. E kettő összevetése, a megfelelés hiányának mértéke adja a további énfejlődés motivációját, vagy az elbizonytalanodást, szorongást. A gyermeki önértékelés a lelki egészség fontos mutatója.

A boldogság, elégedettség a magas; a szorongás, a társas kapcsolatok és a viselkedés zavara az alacsony önértékelési szinthez kapcsolódik.

Szülői vágyak

A 14 éves Anna újra iskolaválasztás előtt áll. Sem ő, sem édesanyja nem tudja reálisan látni a képességeit. Ideális énképébe belecsúsznak anyja beteljesületlen művészi ambíciói, aktuális énjében pedig átcímkézik részképesség problémáit: művészlélek, akit a környezete nem ért és ezért értékelni sem tudja. Így az anyai elfogadás sem valósul meg, mert az anya egy ideálképet szeret és nem lánya valós személyiségét. Anna énfejlődését nagyon megnehezíti az eltorzított tükrörkép. Csúszkál az anyjával zsarnokoskodó kisgyerek és a környezet által kevéssé értett koravén személyiség között, aki lenézi kortársait, de iszonyúan vágyik az elismerésükre. Művészeti iskolákhoz kevésnek mutatkozik a tehetsége, reális önismeret hiányában, az új közösségekben rendre megismétlődnek konfliktusai.

Tisztelet és korlát

Az önértékelés alapjait a szülők nevelési attitűdje befolyásolja. Elsősorban az elfogadás, mely szerethetőségéről, személyes jelentőségéről biztosítja a gyermeket. Ezen kívül a keretek világos megfogalmazása, melynek segítségével a normák valódi, a viselkedést szabályozó tényezőkké válnak a gyermek számára, és az egyéniség tisztelete, ami elfogadja a keretek közötti szabad önkifejezést, mely abban a kíváncsiságban nyilvánul meg, melyet a szülők a gyermekük nézőpontja iránt mutatnak. A pozitív önértékelés annak megélése, hogy a jól ismert és elfogadott keretek között biztonságban, hatékonynak és szabadnak érezheti magát az egyén.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>