Van Gogh, pénz nincs – mi minden érhet egy utazáson, amire nem számítasz?

Az elvarázsolt ház

Airbnb-s szállást elfoglalni tudni kell. San Franciscó-i utam előtt a szállásadó külön térképen jelezte, érkezésemkor melyik kinti kuka alá rejtve találom a lakáskulcsot. A bejáraton túli eligazodáshoz csak ennyit közölt az e-mailben: a szobám az első emeleten (first floor) lesz. A házba jutva felballagtam a lépcsőn, de majdnem rögtön le is menekültem... Egy konyha elé értem ugyanis, ahol egy őrjöngő eb fogadott. Ránézésre szét akart tépni, ám egy harminc centi magas „kutyakerítés“ választotta el tőlem, és azon a világért se jött volna át. Fegyelmezetten, a kis akadályon túl habzott, vicsorgott, ugatott.

Lélegzetvisszafojtva osontam el előtte, és a vélt szobámba léptem, ahol nekem háttal egy fotelt, velem szemben egy bekapcsolt televíziót láttam. Hiába köszöntem hangosan, a fotelből nem jött válasz, pedig sejtettem, hogy ül benne valaki, mert váltakoztak a csatornák.

Ahogy az ülőalkalmatosság mellé értem, abból hirtelen a nagymama bámult rám, majd köszönés nélkül vissza is nézett a tévére, mintha természetes volna, hogy egy ijedt, hátizsákos idegen lófrál a házukban. Továbbálltam a második emeletre, ahol csak egy rendetlen hálószobát találtam bevetetlen ággyal – bizakodtam, hogy nem ezzel várnak. Visszaereszkedtem végül – a közömbös nagyi és a vadul acsargó kutya mellett – a földszintre, ahol, mint kiderült, a szobám is volt, mert náluk a „first floor“ a földszintet jelentette...

A bűnös környék

Chicagóban a mexikói negyed egyik vendégházában foglaltam szállást, a helynek már az különös miliőt kölcsönzött, hogy mindenütt művészi graffitik borították az épületeket. A szállásra fuvarozó taxistól azt is megtudtam, hogy egy héttel korábban gyilkosság történt a szomszéd utcában. „De minden oké, az elkövető már rács mögött van“ – nyugtatott meg. Ezek után nem díjaztam túlzottan, hogy a házban a szobám ajtaja és a küszöb között többujjnyi rés tátongott, a laza zárat pedig még én is fel tudtam volna törni. Így a következő napokban a teljes készpénz-mennyiségemet magamnál tartva jártam a „bűnös város“ névre hangulatában is rászolgáló Chicago utcáit, mivel nem mertem értékeket a szálláson hagyni.

Magamon azonban jól elosztottam őket: a cipőm talpába, a zoknimba, az esernyőm tokjába és az alsónadrágomba is jutott bőven dollár. Jelentem: a kalandot ép bőrrel megúsztam!

Csillagtúra csillagokat látva

Egy egyhetes olaszországi csillagtúra startjánál biztosan nem jön jól, ha az ember jobb nagylábujjának körömágya már első este begyullad. Ezt egy vízhólyagtapasszal – ami puhasága révén extramód óvja az érzékeny felületet – még csaknem tünetmentessé lehet varázsolni, ám bénázás ellen nincs tapasz, ami védene. Utolsó előtti estére már épp elmúlt volna az öt napig hordozott kellemetlen sérülésem, így minden adott volt egy felszabadult záróetaphoz, amikor… Örömömben olyan tempóban suhantam Siracusa óvárosának kivilágítatlan macskaköves utcáján, hogy a sötétben teljes erőmből belerúgtam – ezúttal a bal nagylábujjammal – egy kiálló kőbe. Maradjunk annyiban: nem csak a tényleg ott lévő csillagokat láttam az égen. Reggel egészséges jobb lábbal, a balon egy vérhólyaggal indultam útnak.

Válogatni, míg lemegy a nap

A torkosság vétke egy utazás alatt is elviheti a fókuszt az igazán fontos dolgokról. Még mindig Itália: tegyük fel, hogy szombat este az ínycsiklandó illatokat követve beszabadulsz egy helyi kisboltba, ahol a vasárnapi zárva tartás miatt másnapra is bevásárolnál friss élelmiszerekből.

Nem ritka, hogy ilyenkor négyszer is sorba állsz a csemegepultnál, hogy újabb sajtokból és sonkákból kérj két-két szeleteket a meglepett eladótól, hogy minél többfélét kóstolhass.

A végén már együtt nevettek, hogy még ebből a nagy kerek kötözöttből meg abból a pikánsnak tűnő füstöltből is jöhet. Azon már kevésbé derülsz, amikor a boltból kilépve megállapítod: életed legszebb naplementés égboltjáról maradtál le, amíg bent válogattál, a vörös háttér pedig egy pillanat alatt kifakul, így már pont nem érsz vissza a gyönyörű főtéri templomhoz, hogy életed fotóját elkészítsd.

Morzejelváltás a szomszéddal

A fenti fiaskó után szeretnél legalább egy jót aludni, mire a panziószobádban azt tapasztalod, hogy a hangszigetelés teljes hiánya miatt szinte együtt lélegeztek a falszomszéddal. Pláne, hogy az ágyad úgy van elhelyezve, hogy ahányszor éjjel megmozdulsz, a háttámlája a kőfalnak koppan, amire a szomszéd nagyokat horkantva felébred, és te ezt is jól hallod. Reggelig így üzengettek egymásnak.

Amikor nem csak a nyugalom száll rád

A Szicíliát legalaposabban bemutató útikönyvek sem említik, hogy a Dél-Európa legnagyobb szigetére érkező turistáknak személyre szóló, azaz szálló legyek is járnak kísérőül az utazásukhoz. Én itt és most rögzítem: a szicíliai legyek elképesztően pofátlanok! Nem tudtam úgy sétálni, andalogni, túrázni a környéken, hogy ne őket kelljen hessegetnem közben, még szelfi sem készülhetett nélkülük. Az egyik kedvenc városom, Scicli (ejtsd: Sikli) fölötti magaslatra felérve igyekeztem magam a lélegzetelállító panorámával a háttérben megörökíteni, ám a szemtelenek folyamatosan ott zümmögtek valamimen.

Nem születhetett úgy fotó, hogy ne üljön egy légy a fülemen, az orrom hegyén vagy a fejem tetején.

A legvállalhatóbb kép az lett, amelyiken kéretlen útitársam „csak” a vállamon pihen. Arra nem jöttem rá, hogy a tündéri kisvárosban egyetlen légy követett végig – vagy mondjuk utcasarkonként leváltotta őt egy-egy hasonlóképp ragaszkodó társa.

Borsos fuvar Palermóba

Szicíliában vasúti sztrájkba sem érdemes belefutni, ezt is tapasztalatból mondom. Egy forró nyári napon mit sem sejtve érkeztem Cefalú városába – amely korántsem nyerte el úgy a tetszésemet, mint a sziget délkeleti csücskének tengerparti városai (Cefalú északon van), mégis kis híján ott ragadtam. A 70 kilométerre fekvő palermói szállásomra ugyanis már lehetetlen volt aznap tömegközlekedéssel eljutni, mivel délben a vasútállomás ajtajára kifüggesztették a „Zárva” táblát, és sztrájkolni kezdtek.

A buszokra akkor már egész napra elfogytak a jegyek, taxit pedig szintén nem lehetett keríteni, ugyancsak a túlfoglaltság miatt. Az állomáson egy nyolcfős csapat verődött össze, velük közösen próbáltunk megoldást találni a problémára – ami végül (hol máshol) a helyi kocsmában várt ránk. A pultos riasztotta egy kisbuszos ismerősét, aki vastag eurókötegekért elfuvarozott minket Palermóba. Mivel én beszéltem vele először, úgy vélte, én vagyok a „főnök”, így engem ültetett maga mellé az anyósülésre, majd közölte: ugye tudom, hogy én felelek azért, hogy mindenki fizesse a részét…

Nem mondom, hogy nyugodt utam volt, de mivel a végén mindenki perkált, Giuseppe a barátjává fogadott, még Instagramon is bejelölt.

Van Gogh, nincs pénz

A vagyonom Chicagónál és Palermónál csak Provence-ban forgott nagyobb veszélyben, amikor Saint-Remy-de Provence kisvárosának festői utcáit járva – itt kezelték Van Goghot, miután levágta a fülét, de Nostradamus is élt itt –, egy pékségbe betérve azon kaptam magam, hogy nincs mivel fizessek a már kikért pisztáciás croissaint-ért. Tudtam, hogy baj van, mert a pénztárcám, ami addig végig a jobb zsebemben lapult, eltűnt. Jeleztem az üzletben, hogy hamarosan jövök, addig tegyék félre a sütit, majd elkezdtem bejárni visszafelé az addig megtett utamat, a földet kémlelve, nem ejthettem-e ki valahol a bukszát. Így kanyarogtam vissza a több utcányira parkoló bérelt autómig – eredménytelenül.

Majd a járművet is töviről-hegyire átkutattam, de semmi. A kocsiból kipattanva már épp a bankjaim számát kerestem a telefonomban, hogy letiltassam mindkét bankkártyámat, és azon agyaltam, hogyan jutok így pénzhez, amikor szemmagasságban váratlanul a látómezőmbe kúszott – a pénztárcám! Ami az autó tetején pihent… Benne hiánytalanul a készpénzem és a kártyáim.

Máig nehéz elhinnem, hogy csak úgy odatettem, ott felejtettem, és egy óra leforgása alatt sem vitte el senki, pedig ez a valószínűbb verzió, mint az, hogy máshol hagytam el, és a Gondviselés helyezte oda.

A pékségben sem tudhatták, mit éltem át abban a félórában, aminek az elteltével – igen csapzottan – visszatértem fizetni. Lehet, nekem se ártott volna egy idegsimító kezelés, mint anno a híres festőnek.

Mindez csak ízelítő volt

Sok hasonló sztorit felidézhetnék még, de arról, hogy hogyan gyűrtem le Andalúzia legszárazabb tojásos szendvicsét, miközben a kocsmáros, aki készítette, végig figyelt, hogy ízlik-e a specialitása; hogy milyen érzés egy téli svédországi jávorszarvaslesen fedetlen hátsóval guggolva a fák között lapulevélért nyújtózni; vagy Brüsszelben az egésznapos városnézés után pár pillanatra halálra rémülni, hogy valami nagy bajtól kékült be teljesen a lábam, miközben csak megfogta a szakadó esőben elázott új farmerem festékanyaga – nos, ezekről az élményekről talán majd legközelebb mesélek!