„Az elsődleges kapcsolatunk Isten után a házastársunk” – Út a szájharmonikától a Házas Misszióig
Muzslai Gábor és Muzslainé Nagy Etelka negyven éve kötötték össze az életüket. Tizenegy gyermekük született, s jelenleg tizennégy unokájuk van. De tragédiákat is megéltek e négy évtized alatt. Házasságuk elején komoly krízisbe került a kapcsolatuk, ám megtapasztalták, hogy Isten harcol értük. Ezért is szeretnék a 2=1 Házas Misszió vezetőiként a hozzájuk forduló párokat összekötni a Gondviselővel.
Etelkával és Gáborral a budapesti Múzeumkert kávézójában találkozunk. Gábor mosolyogva meséli, hogy különösen fontos számukra ez a helyszín.
Gábor: Épp a Múzeumkertben, egy padon ülve szájharmonikáztam, amikor Etelkát – elmondása alapján – egy erős érzés és gondolat járta át, hogy engem akar boldoggá tenni egész életében. Már jártunk egy ideje, de akkor szeretett belém igazán. Én már a kezdetekkor szerelmes voltam.
Gábor, te tizenhét, Etelka tizenkilenc éves volt ekkor, egy év múlva pedig össze is házasodtatok. Hogyan indult a közös életetek?
Etelka: Akkoriban a mi korosztályunk máshogy állt a házassághoz, és könnyebb is volt a pártalálás, a fiatalok nem görcsöltek rá ennyire. Ma sokan házasságkötés előtt karriert akarnak építeni, nekünk ez nem volt szempont. Azt éreztem, erős szeretet kapcsol össze minket, Gábor biztonságérzetet ad, és hogy vele szeretném leélni az életem, így nem is vártunk az esküvővel.
Gábor: Az esküvő után vidékre költöztünk albérletbe. Kezdő házasokként nem voltunk eleresztve anyagilag, egyszerű életformát éltünk, de ez nem zavart minket, mert boldogok voltunk együtt.
Az évek során tizenkétszer költöztünk, és néhány évig olyan házban laktunk, ahol nem volt fürdőszoba sem.
De fiatalként rugalmasak voltunk, lazán kezeltük ezeket a helyzeteket, majd lépésről lépésre anyagilag is kezdtünk fejlődni.
Tizenegy gyermeketek született. Bennem olykor felmerül a kérdés, lehet-e egyenlően szeretni ennyi gyermeket?
Gábor: Igen, mindannyiukat ugyanúgy szeretjük, legfeljebb a kapcsolódás jellege más, nem a mértéke, mivel más egyéniségek.
Etelka: Minden gyerek Isten megismételhetetlen alkotása. Ügyeltünk rá, hogy ne hasonlítgassuk őket össze, hanem meglássuk, melyiküknek milyen képességei vannak, és mindegyikőjüket abban erősítsük. Fantasztikus érzés, hogy Isten ránk bízta őket, és segíthetünk olyanná válniuk, amilyennek megálmodta a személyiségüket.
Meséljetek a nagycsaládos életről!
Etelka: A gyerekeket nagyszülői vagy bármilyen más segítség nélkül neveltük. Én otthon voltam velük harminc évig, és a gazdaságunkban dolgoztunk együtt a férjemmel. Sosem éreztem tehernek a gyerekeinket, ellenkezőleg. Élveztem velük foglalkozni, játszani, énekelni. Hajnalban korán keltem, és míg aludtak, kimostam, kiteregettem, hogy ne a közös időnket csorbítsa a házimunka. Időközben mind nagykorúak lettek, de a mai napig tartunk rendszeresen családi napokat, ezeken már az unokáink is jelen vannak.
Gábor: Mivel sokáig gazdálkodással foglalkoztam, így otthonról végezhettem a munkámat, amibe a gyerekek élvezettel kapcsolódtak be. Élmény volt számukra a vidéki élet, az állattartás, ma ezért sokan fizetnek egy állatsimogatóban. Tartottunk teheneket, lovakat, szamarakat, juhokat is, ők pedig az állatok mellett felelősséget is tanulhattak. A közösen végzett munka azért is jó, mert benne a célok is közössé válnak, ez pedig erősíti a családi köteléket. Régen a gyerekek még az apától és az anyától tanultak el sok mindent, ami felkészítette őket az életre. Azt látjuk, a történelem során, az ipari forradalommal ez megváltozott, és felborult a család egyensúlya, az időhiány miatt sokkal kevesebb figyelem jut egymásra.
Etelka: Az, hogy a gyerekeink sok testvérrel nőttek fel, szociálisan érzékennyé tette őket.
Emlékszem, az egyik lányunk kisiskolás korában meghökkenve mesélte, hogy az egyik osztálytársa egy tábla csokit hozott az iskolába, és az egészet egyedül megette, és nem jutott eszébe megkínálni másokat.
Mi otthon mindig annyi felé törtük a tábla csokit, ahányan voltunk, és ha valaki hiányzott, akkor annak félretettünk belőle. Gyakran fogadtunk be rászoruló családokat is az otthonunkba, missziós munkával is segítettük őket. Talán ennek is köszönhető, hogy több gyerekünk valamilyen segítő szakmát választott.
– A gyerekek mellett hogyan jutott időtök egymásra?
– Gábor: Fontos alapelvünk, hogy az elsődleges kapcsolatunk Isten után a házastársunk. A gyerekek is akkor érzik magukat biztonságban, ha a szülők közt harmónia van. Igyekeztünk egymásra időt szakítani, a gyerekeinknek pedig ez volt a természetes. Ha hosszabb ideig nem sikerült minőségi időt együtt tölteni, akkor ők figyelmeztettek minket: „Úgy el vagytok fáradva, most már menjetek el randizni!”
– Ti indítottátok el hazánkban a nemzetközi családsegítő mozgalomhoz kapcsolódó 2=1 Házas Missziót. Mi motivált titeket, hogy más pároknak segítsetek?
– Gábor: Először a gyülekezetünk lelkipásztora, Vincze Gábor kért fel rá, hogy végezzünk házassággondozó szolgálatot a közösségben. Ő úgy látta, „szimbiózisban” élünk Etelkával, és tudta, hogy tárt kapukkal várjuk a segítséget kérőket az otthonunkban. Azzal, hogy delegált a házas misszióba, megerősített minket abban, hogy ez a mi szolgálatunk. Kurzusvezetők 2002-ben lettünk, és 2010 januárjában kezdtük vezetni a 2=1 Házas Missziót Magyarországon és a határon túli magyarság körében. Az általunk kiképzett házaspárokkal együtt tartunk házas-, házasságra felkészítő és szülői kurzusokat is, illetve úgynevezett intim hétvégéket is szervezünk. Az évek során egy csodálatos önkéntes csapat alakult a 2=1 Házas Misszióban.
– Etelka: A tanfolyamokon nem az a feladatunk, hogy megmondjuk a pároknak, hogyan döntsenek az életük elakadásaiban, hanem tanítással, személyes példákkal, kérdésekkel segítjük őket a megoldások megtalálásában. Szeretnénk Istenhez vezetni és kötni őket, mert ha a kapcsolatuk megerősödik Istennel, akkor a házasságuk elkezd gyógyulni és helyreállni. A mi kapcsolatunkat is az Ő jelenléte tartja össze, nem a saját emberi erőnk és bölcsességünk.
Egyik gyermeketeket elveszítettétek kisbaba korában. Ez a veszteség nem törte meg a hiteteket és a kapcsolatotokat?
Etelka: Ez feldolgozhatatlan trauma, és nem értjük, miért kellett így történnie, azonban pontosan az ilyen helyzetekben van szükség igazán a hitre, a bizalomra Istenben. Hiszem, hogy azért enged meg bizonyos dolgokat az életünkben, mert „magasabbak a gondolatai” a miénknél.
A hit nem azt jelenti, hogy soha nem érzünk fájdalmat és nem lesznek problémák, hanem azt, hogy bízunk Istenben, aki átsegít a nehézségeken, és akkor is velünk van, amikor nem úgy érezzük.
Gábor: Ez a tragédia a kapcsolatunkat nem törte meg, hanem még erősebben egymásba kapaszkodtunk. Ebben az időszakban a gyülekezeti közösségünktől is szerető megerősítést, együttérzést kaptunk. A kisfiunk elvesztése megszilárdított abban, hogy mennyire meg kell becsülni a kapcsolatainkat, mert túl rövid az életünk.
Néhány éve írtatok egy könyvet Feketén-fehéren, gyermekeink szexuális nevelése címen. A téma sok szülőnek okoz fejtörést. Olyan kérdésekre is kitértek mint a nemi identitás és a maszturbáció.
Gábor: A könyvet életszakaszok szerint osztottuk fel a magzati kortól a felnőtté válásig aszerint, hogy melyikben mire érdemes odafigyelni. Már a magzatot is érhetik olyan hatások, amelyek később befolyásolhatják a szexuális fejlődését és a nemi identitását, orientációját. Például, ha rendszeresen durva férfihangot hall, később félhet a férfiaktól, ez pedig akadályozhatja őt az egészséges és biztonságos kötődésben.
Az, hogy a gyermekeink hogyan gondolkodnak a szexualitásról, függ attól, hogy mi, a szüleik, hogyan beszélünk nekik erről a témáról, mégis elsősorban az számít, ahogyan látnak minket a házastársi viszonyban.
Egyre több szülő keres meg minket azzal a problémával, hogy a gyerekük a saját neméhez vonzódik. A legfontosabb ilyenkor, hogy a gyermek érezze az elfogadásukat, még akkor is, ha nem értenek egyet a szexuális irányultságával. Szülőként fontos az önismeret területén is fejlődni. Fel kell tennem magamban a kérdést, hogy én mit kaptam a szüleimtől, és mit adok tovább?
Hiánypótló könyv az Etelka által írt Olthatatlan szerelem is, amely az Énekek énekét magyarázza el több síkon.
Etelka: Az ősegyházban egy-két jelentősebb egyházatya írt szövegmagyarázatot az Énekek énekéről, de abban az időben a testi intimitás tabunak számított, és valamennyire még ma is az, kevés tanítást és prédikációt lehet hallani róla. Engem régóta foglalkoztatott Salamonnak ez a műve. Úgy gondoltam, nem véletlenül szerepel a Bibliában, szükségünk van rá, ezért kezdtem el kutatni. Bár háromezer évvel ezelőtt íródott, a XXI. században is aktuális üzeneteket hordozó allegorikus képeket és szerelmi dalokat találunk benne a férfi-női szerepekről az intimitásról és az Istennel való kapcsolatunkról, a szövetség felbontathatatlanságáról. A könyvben versszakról versszakra haladva értelmezem és bontom ki ezeket az allegóriákat.
Számotokra mi az Énekek énekének a legnagyobb tanulsága?
Etelka: Számomra a szövetség, a hűség fontossága és a szerelem múlhatatlansága.
Illetve azt is jó meglátni a műben, hogy Isten nem prűd, és számára a szexualitás nem tabu.
Az Énekek énekéről egyesek úgy gondolják, hogy Salamon király szerelmi története, pedig valójában egy pásztorfiú és egy pásztorlány szerelméről szól, akit elcsábít az uralkodó, a fiú mégis kitart a lány mellett. Isten is ilyen hűséges hozzánk, ha mi hűtlenkedünk is.
Gáborral abban hiszünk, hogy a házasság életre szól. S a legfontosabb benne a hűség és a megbocsátás. Azért is választottam az Olthatatlan szerelem címet, mert ez a tűz mindig lángolhat, de ahhoz mindig jó fát kell tenni rá. Ha azt érezzük, hogy kihűlt a kapcsolatunk, akkor is meg lehet újítani. Ahogyan a nyolcadik fejezetben olvassuk: „Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, a karodra! Bizony, erős a szerelem (…). Sok víz sem tudja eloltani (…).”
Ez az interjú a Képmás magazin 2025. novemberi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Ötven felett „megérkeztek" – Egy nem mindennapi találkozás és megtérés története
Valódi történetek. Valódi értékek. Segíts megőrizni!
A Képmásnál hiszünk abban, hogy a család, az emberség és a minőségi újságírás iránytű a mai világban. De ahhoz, hogy cikkeink, podcastjaink és videóink továbbra is elérhetők maradjanak, rád is szükségünk van. Ne csak olvasd, tartsd is életben a Képmást! Légy a támogatónk, és építsük együtt ezt a közösséget!
Támogatlak titeket>>
