„Bírni kell” – a mondat, amely mögött nők milliói fáradnak el

Ha mindenki megoldja, akkor tényleg nem is nagy dolog? 

Tóvári Zsuzsanna pszichológus szerint az anyaságot és a vele járó feladatokat hajlamosak vagyunk magától értetődőnek venni: úgy tekintünk rá, mint az élet természetes rendjére, amin „mindenki végigmegy, valahogy mindenki megoldja”. Pedig már a kezdeti hónapok is emberfeletti terhet jelentenek: az anyák gyakran hónapokon át nem alszanak egybefüggően több órát, 2–3 óránként kelnek, hogy megszoptassák vagy megnyugtassák a babát. Ez rövid idő alatt is kimerítheti az immunrendszert, az idegrendszert és a lelki erőforrásokat.  

„Nem véletlen, hogy az alvásmegvonást az egyik legerősebb kihallgatási eszközként tartják számon – akár extrém, például katonai helyzetekben. Pontosan azért, mert mélyen hat az ember testi-lelki egyensúlyára” – mondja a pszichológus. Az anyák mindezt nap mint nap átélik, miközben sokszor azt várja tőlük a környezetük – és ők is maguktól –, hogy ez természetes legyen, „bírni kelljen”. 

A feladatok azonban nem érnek véget a csecsemőkorral, csak átalakulnak.  

A kisgyermekkor éveiben az anya folyamatos jelenléte, türelme és érzelmi elérhetősége teszi lehetővé, hogy a gyermek biztonságban fedezze fel a világot.  

Később, az iskolás években már nem az állandó fizikai közelség, hanem a figyelem, a keretek és az iránymutatás kerül előtérbe: hogy legyen valaki, akihez fordulni lehet, aki meghallgat, visszajelez, és segít eligazodni a nehéz helyzetekben. A kamaszkor pedig újabb próbatételt hoz: a leválás, az önállósodás vágya mellett különösen nagy szükség van egy olyan stabil háttérre, ahová a fiatal bármikor biztonsággal visszatérhet. 

A modern kor pluszterhei 

Mindeközben az anyák a modern kor sajátos kihívásaival is küzdenek. „Bár a feladatok alapjaiban nem változtak az 50–100 évvel ezelőtt élő anyák életéhez képest – a gyermeket ma is ugyanúgy el kell látni, fel kell nevelni –, a körülmények gyökeresen átalakultak. Ma sokkal többen egyszerre anyák és munkavállalók, miközben folyamatosan jelen van egy újfajta nyomás is: hogyan óvjuk meg gyermekeinket a túlzott képernyőhasználattól, az online tér hatásaitól, miközben minket is állandó információáramlás vesz körül” – hívja fel a figyelmet a pszichológus. 

„Míg húsz–harminc évvel ezelőtt nyugodtabb környezetben lehetett megélni az anyaságot, ma úgy kell biztonságot és érzelmi stabilitást nyújtani a gyermeknek, hogy közben a világ folyamatosan rohan körülöttünk. Ezért az anyák mentális terhelése sokkal nagyobb, még akkor is, ha a konkrét teendők mennyisége lényegében nem változott” – mondja Tóvári Zsuzsanna.  

„Persze lehetne mondani, hogy ki lehet kapcsolni azt a telefont, de a világ úgy van berendezve, hogy ne lehessen kikapcsolni: minden azon keresztül ér el hozzánk, a gyerekeink iskolai feladataitól kezdve a saját munkánkig” – folytatja. 

A szakember úgy látja, hogy bekebelezett minket a virtuális világ, és ha nem reagálunk azonnal, akkor lemaradunk és kimaradunk. „Miközben folyamatosan jelen vagyunk, a legértékesebb energiáinkat – a figyelmünket – a gyermekeinknek is oda kell adnunk, különben romlik a teljesítményük, a lelki jóllétük, és végül akár le is betegedhetnek. Az anya az origója sok családnak” – teszi hozzá. 

Éppen ezért a pszichológus szerint fontos lenne, hogy időről időre megálljunk és elismerjük azt a munkát, amelyet az anyák végeznek. „Rá kell világítanunk, hogy a mai, sokszor bizonytalan és feszültségekkel teli világban mennyire szükség van rájuk, a női energiájukra, a gondoskodó, szeretetteljes figyelmükre, empátiájukra, érzékenységükre, amellyel másokat megtartanak és megnyugtatnak” – mondja. 

Az anyák tartóoszlopai a társadalomnak

Ez a fajta jelenlét azonban nemcsak a családon belül meghatározó, hanem hosszabb távon a közösségek, sőt az egész társadalom lelki egyensúlyához is hozzájárul. Sok családban ma is megfigyelhető, hogy az anyák gyakrabban vállalnak érzelmi megtartó szerepet, míg az apák sokszor a teljesítményhez, küzdelemhez kapcsolódó mintákat képviselik – bár a szerepek ma már egyre inkább keverednek, és sok apa is nagyon erős érzelmi támasz. 

„Már a gyermekek fejlődését nézve is óriási felelősség van a nők kezében – jó anyának lenni nem természetes automatizmus, hanem hatalmas, sokszor láthatatlan munka, amelynek a világ lelki egészségére is óriási hatása van” – világít rá a pszichológus.  

Éppen ezért nem mindegy, hogyan vannak jelen, hiszen a jövő nemzedékének jólléte is nagyban múlik rajtuk.  

„Ha az anyák – és tágabb értelemben a gondoskodó női szereplők, pedagógusok, nevelők – nem tudják igazán megtartani a gyerekeket, nem tanítják meg őket egymással tisztelettel és empátiával bánni, annak súlyos következményei lesznek” – teszi hozzá. 

Gyerek nélkül is sokan vannak anyaszerepben 

A szakember szerint ez a felelősség azonban nemcsak az anyáké. Sok olyan nő van, akinek nincs gyermeke, mégis nap mint nap gondoskodik: mások gyerekeiről, idős szüleiről, párjáról, barátairól, közösségéről vagy éppen vezetőként a rábízott csapatról. „Egy női vezető például a csapatával dolgozva sokszor nemcsak szakmai, hanem lelki értelemben is tartó szerepet tölt be" – mondja Tóvári Zsuzsanna. 

Ahhoz, hogy valaki anyai szerepbe lépjen, nem szükséges biológiai értelemben anyának lennie. Eric Berne tranzakcióanalízise szerint mindannyian három én-állapot között mozgunk – szülői, felnőtt és gyermeki működésben –, és ezeket életünk során folyamatosan váltogatjuk. Vannak helyzetek, amikor – akár van saját gyermekünk, akár nincs – mi kerülünk szülői, anyai pozícióba: mi nyugtatunk meg másokat, mi mutatunk irányt, mi kezelünk konfliktusokat, mi hozzuk a megoldást egy nehéz helyzetben. 

A gondoskodó nők hatalma 

Tóvári Zsuzsanna szerint a gondoskodó, megtartó jelenlét minden nő – legyen anya vagy gyermektelen nő – kezében ott van, és óriási szükség is lenne rá, hogy ebből minél többet vigyünk be ebbe a törtető, rivalizáló világba. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy bár a politikában és a cégvezetésben ma is többségben vannak a férfiak, a nők érzelmi jelenlétükön és kapcsolataikon keresztül jelentős, informális befolyással bírnak. 

„Lehet, hogy egyes családokban a férfi az, aki kimegy a világba és »nagy dolgokat hoz létre«, de ritkán tud igazán jól működni, ha nincs mögötte valaki, aki megtartja, szereti, meghallgatja, gondoskodik róla” – mondja.  

Éppen ezért azt tanácsolja a férfiaknak is: „Hallgassák meg azokat a nőket, akik körülöttük vannak, mert olyan tapasztalatot és bölcsességet hordoznak, amely nem szétfeszíti, hanem inkább egyben tartja a világot, és a békét, együttműködést szolgálja”. 

Ha mindezt végiggondoljuk, talán érthetőbbé válik, miért tévedünk akkor, amikor az anyaságra csak úgy tekintünk, mint az élet természetes velejárója, amelyet mindenki valahogy megold. Az anyák és a gondoskodó nők munkája nem magától értetődő háttérfeladat, hanem egy olyan erő, amely családokat tart egyben, gyerekek jövőjét formálja, és a világ lelkiállapotát is alakítja.