Vállalkozó papok: „Amit adunk, abban benne vagyunk mi, a közösségünk, a lelkiségünk”

Méhészet, borászat, csokoládé-, gyógytea- és kozmetikumkészítés, levendulatermesztés, juhtenyésztés, étterem, cukrászda üzemeltetése, kulturális programszervezés, könyvkiadás – ez még korántsem minden azon tevékenységek közül, amelyeket magyarországi keresztény gyülekezetek vállalkozóként űznek. A VI. Országos Keresztény Vállalkozói Konferencia „Szólj be a papnak!” kerekasztalának meghívott vendégei – Szpisák Attila tótkomlósi evangélikus lelkész, Mihályi Jeromos bencés tihanyi perjel, Sohajda Levente göncruszkai református lelkész – csupa érdekességet meséltek vállalkozásaik hátteréről, céljáról, szellemiségéről.

Tihanyi Apátság munkatársai által termeszett levendula (illusztráció)
A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Szpisák Attila: 17 éve kerültem a családommal Tótkomlósra, s mindjárt éreztük, itt nem csak istentiszteletek tartására lesz szükség. Tíz éve egy konferencián ültem juhászok között, s új tagként így mutatkoztam be: „Valószínűleg én vagyok az egyetlen, akinek diplomája van pásztorságból.” Erre mindenki hátrafordult, hogy ki ez, milyen pásztor lehet? Mondom, lelkipásztor, erre visszafordultak, hogy hűha. Akkor összesen tíz darab rackajuhot neveltünk terápiás állatként az ellátottjainknak, mondta is az egyik bácsi, hogy jól van, fiam, majd kigyógyulsz ebből. Hát, ma 450-nél tartunk…

Mihályi Jeromos: Hat éve lettem a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója. Mi, bencések 1994-ben azzal kaptuk vissza az ötvenes években elvett apátságot, hogy üzemeltessünk benne múzeumot. Ránk szakadt a feladat, hogy hazánk egyik kiemelkedő turisztikai látogatóhelyét vezessük. Azt hiszem, benne vagyok a top három papban, akiket a legtöbbet szidnak: az apátság előtt rendre hallgatjuk, hogy „a kuruzsló papok pénzt szednek a templomért”. De sokszor megkapom azt a kérdést is, hogy lehet szerzetesi életet élni ilyen kavalkádban. Azt szoktam mondani, úgy, hogy becsukom az ablakot. 

A turizmusra, a látogatókra is úgy tekintek, mint misszióra. Üzeneteket tudunk átadni nagyon sokféle embernek, hiszen hozzánk nemcsak azok jönnek, akik konkrétan keresztény múzeumot szeretnének nézni, hanem a nyaraló családok is, ha esik az eső, vagy ha két nap alatt úgy leégtek a strandon, hogy oda épp nem mehetnek. 

A mi merítésünk 120 ezer ember, akik évente bejönnek az apátságba. Ezt a missziót alapozzák meg a vállalkozásaink, a levendulaföld és a különböző saját termékek.

Sohajda Levente: Vállalkozónak lenni karizma kérdése, és elhívott emberként áldás felfedezni magunkban azt a karizmát, amit Istentől kaptunk. Az életet hordozzuk, s ha olyan helyen vagyunk, ahonnan az elvándorlás a 20 év alattiak körében ötven százalékos, ahol bezárják az iskolát, és az aktív lakosság 70–80 százaléka munkanélküli, akkor fel kell tenni a kérdést: keresztény közösségként nincs-e dolgunk azzal, hogy az élet a gazdaság területén is újrainduljon? Belevágunk-e valamibe, vagy mi leszünk az a generáció, aki bezárja a templomot, és maga is elköltözik? Mi belevágtunk. 

Göncruszkán 63 gyülekezeti tag volt, amikor lelkésznek hívtak, s alapítottunk egy kis méhészetet, majd egy általános iskolát és óvodát 16 gyerekkel. Ma 250-en vannak. Hálás vagyok, hogy olyan társadalmi környezetben él a kereszténység Magyarországon, hogy kapunk támogatást az államtól, de nem vagyok benne biztos, hogy ez mindig így lesz. Az Úr viszont megadja az elköteleződést arra, hogy a szociális, oktatási szolgálatainkhoz megtaláljuk a saját forrásokat. Ha felfedezzük, hogy van karizmánk, rá kell jönnünk arra is, miért pont mi rendelkezünk vele a világnak ezen a pontján.

Szpisák Attila: A diakóniai szolgálaton keresztül nemcsak idősekkel, hanem szenvedélybetegekkel is elkezdtünk foglalkozni, próbáltuk nekik Isten igéjét megjeleníteni. Rájöttünk, hogy klassz, ha nappali ellátásban jó dolgokat mutatunk nekik reggel 8-tól délután 4-ig, ám az, hogy utána máris mennek a tőlünk kapott feliratos zakóban a kocsmába – ami a Tótkomlósi Evangélikus Szeretetszolgálat törzsközönségével volt tele – kudarc volt. Aki harminc éve alkoholista, nemigen képes visszatérni a munka világába, de mi nekik is ki akartunk találni valamit. Kaptunk egy cégtől két birkát ajándékba, betettük őket a kápolnakertbe, ahol leették a szőlőt meg mindent. Ez így nem volt jó, de aztán a Körös-Maros Nemzeti Parktól vettünk még néhányat, és a fiúk elkezdtek kijárni hozzájuk, etetni őket, gondoskodni róluk. 

Hétvégén megsimogatták a kicsiket, és nem rúgtak be, amikor ellési időszak volt. Ez mintegy húsz főt jelent, innentől kötelezettségünk, hogy őket is meg és fenn tudjuk tartani.

Mihályi Jeromos: Szent Benedek regulájában szerepel, hogy „imádkozz és dolgozz” – ez a kettő meghatározza, mit csinál egy szerzetes. A tétlenség a lélek ellensége, mondja Szent Benedek, úgyhogy az ima mellé valóban ott van a fizikai munka kötelezettsége is. Ha megnézzük a vállalkozást a levendulaföldtől a teakészítésig, az egyszerű fizikai munkáig: a szerzetesnek tényleg lételeme, hogy dolgozzon. Egy fiatal belépő szerzetesnél a legnehezebb megtalálni, mihez van karizmája, hogyan teljesedhet ki: földet művel, gyógynövényt készít vagy boltot vezet, mert épp ahhoz van érzéke.

Kép
Szólj be a papnak Konferencia

Balról jobbra: Dabóczi Kálmán moderátor, Szpisák Attila evangélikus lelkész, Mihályi Jeromos bencés perjel, Sohajda Levente református lelkész – Fotó forrása: Keresztény Vállalkozói Konferencia

Sohajda Levente: Sok hasonlóságunk van egy családi vállalkozással, akik 20 év távlatából elmondják, sokáig semmit se vettek ki belőle, csak beletettek. Ezt mi is átéltük, de fel kellett tennünk a kérdést: mi a segítség? Egy romatömb környékén vagyunk, ott húzhattunk volna egy falat, hogy izoláljuk magunkat. Vagy az is segítség, ha adunk 500 forintot mindennap, hogy itt van, barátom, eliszod, vagy gyógyszert vagy pelenkát veszel belőle – de segítség ez? Kezdetben nem volt, csak egy diófánk, és elkezdett hullani a dió. Mondtuk, hogy a hittanos gyerekek szedjék össze. A nyugdíjas nénik pedig összegyűltek, megtörték. A dióbelet eladtuk, a befolyt összegből a nevelőszülős, szegény sorsú gyerekeknek vettünk karácsonyi ajándékokat. Szépen, cipősdobozokban ott voltak a nagy fa alatt a templom közepén; beült a nyolcvanéves Julis néni, és azt látta, hogy abban az ajándékban benne van ő és a keze munkája. És a gyerek szeme is csillogott, hogy végre ő sem kisemmizett. 

Vagy amikor betöltjük a mézet, felcímkézi Rózsika néni, és kap a nap végén egy üveggel. Hazaviszi, kiteszi a stelázsira, ám ha megyek családot látogatni, azt látom, hogy nem ette meg, ott van már vagy tíz üveggel. De miért? „Tiszteletes úr, mert a gyerekeim kint vannak Londonban, az unokáimmal egy évben egyszer találkozom, de ránézek arra az üvegre, és azt látom, hogy van értelme az életemnek.”

Az életminőség sokkal több, mint a nyugdíj, a BMW vagy a nyaraló. Szerintem a keresztyén vállalkozás arról szól, hogy ezt a fajta mennyei életminőséget felmutassuk.

Szpisák Attila: Feldolgozzuk a hortobágyi rackajuh gyapját, Magyarországon mi egyedül szövünk szőnyeget belőle. Gyönyörű szőnyegeink vannak, 18 szövőszékkel dolgozunk, egy csomó embert kiképeztünk már erre. De siker az is, hogy a száz dolgozónk között vannak fiatalok, akik korábban elmentek a városból, mert a Dél-Alföldről is óriási az elvándorlás. Hittanórán egyszer kiszámoltuk, hogy nyolcvan év múlva Tótkomlós eltűnik a térképről ilyen halandóság és gyerekszületési ráta mellett. De volt, aki visszajött, tudtunk neki munkát adni, megbecsült apuka, fönn tudja tartani a családját, és nem is akar többé elmenni. Az is cél, hogy a nyereséget fejlesztésekre fordítsuk: az ellátottaknak rom helyett otthont biztosítsunk, legyen szövőszék, mesterségek háza, ifjúsági program.

Kép
Tótkomlós Szpisák Attila

Szpisák Attila, Tótkomlós evangélikus lelkésze – Fotó forrása: Keresztény Vállalkozói Konferencia

Mihályi Jeromos: Mi nem azon gondolkodunk, mennyi lesz a profit. A kultúra terén ezt nem is lehet megtenni. Csak egy példa: elvárjuk, hogy legyen orgonakoncert, aminél nem az a bevett gyakorlat, hogy fizetni kell érte. Ám a Balaton most nagy kulturális virágzásnak indult, mindenhol, ahol találnak egy templomot, amit ki lehet nyitni, és le lehet porolni a padokat, és van benne egy harmónium, ott tartanak egy koncertet. A közönség szétaprózódik. A művésznek viszont, aki eljön, nem fizethetünk vatikáni valutában… Azt is kérdezik, miért nincs borászatunk, sörfőzdénk, ezek divatos dolgok. De ha mi a Balatonon fel szeretnénk venni a borászatba vagy a sörfőzdébe valakit, annak nettó 500–550 ezer forintot kellene fizetni, ám ha kap 20 ezer forinttal többet máshol, otthagy minket. Ilyen személyi költségek mellett ez nem reális, de kihasználjuk a szerzetesrend brandjét, keresünk egy jó minőségű borászatot, amelyik az apátság régi birtokain gazdálkodik, és velük koprodukcióban palackozunk egy bort. Mi adjuk hozzá a brandet, a történetet. Lehet, hogy a profit nem olyan hatalmas, de a sok piciből át tudunk csoportosítani azokra a küldetéseinkre – például a kultúrára –, ami nemigen hoz pénzt. 

A minőség nekünk azt jelenti: amit adunk, abban benne vagyunk mi, a közösségünk, a lelkiségünk.

Sohajda Levente: Amikor kezdtük, egy nyolcvanéves bácsi tanácsára lefektettük, hova megy majd a nyereség: nevelőszülős gyerekekhez, idősekhez, rokkantnyugdíjasokhoz. Csak eredeti dolgokban gondolkozunk, például hidegen kezelt mézet ágyazunk elő, aminek a pergetést követően 24 órán belül üvegben kell lennie. Ilyenről Magyarországon nem is tudok máshol. Az eredetiség nálunk azt a kivételességet jelenti, amit mi együtt, 6-tól 85 évesig bele tudunk tenni mindabba, amit létrehozunk.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti