Az ismeretlen Jane Austen: miért tudunk olyan keveset az angolok kedvenc írónőjéről?

Elegáns vagy épp szűkösen berendezett szalonok, gyertyák seregével megvilágított báltermek, tágas kertek kitaposott ösvényei, kocsifelhajtók és kandallós hálószobák – ezek a terek adják Jane Austen regényeinek helyszíneit. Az angol kis- és középnemesek szűk világából érkező komikus és kedves szereplők történeteit ma világszerte milliók olvassák, azonban, ahogy Carol Shields írja Austenról szóló életrajzában, a könyvek főkötős írója a mai napig rejtély az olvasók számára.

Valósághű arckép nem maradt fenn róla, csak egy vázlatos rajz, amelyet már a megkopott fiatalsága idején skiccelt róla szeretett nővére. Naplót nem írt, és levelei a hétköznapi élet apróságairól szóltak, amiket a háztartásban bárki elolvashatott: lakásnézésről, ruhaujjakról, teáról és látogatásokról. A rokonai által írt első életrajzok egy már-már unalmas, szerény, istenfélő és józan életű vénlány képét festették róla. Később az irodalomtörténészek keresték benne a titkos feministát, a független nőt, a modern Jane Austen-életrajzírók pedig igyekeznek igazságot szolgáltatni a milliók által szeretett írónőnek, és újrarajzolni a róla kialakult képet.

Egy vidéki angol úrilány

Jane Austen 1775-ben született Steventonban, George és Cassandra Austen hetedik gyermekeként. Jane édesapja Oxfordban kitanított anglikán tiszteletes volt, aki egy iskolát is üzemeltetett a parókián, és gazdálkodott is. Jane után még egy fia született, így a későbbi írónőnek összesen hat fiú- és egy lánytestvére volt. Az Austen házaspár számtalan előkelő rokonnal bírt: Lucy Worsley Jane Austenról szóló könyvében megjegyzi, hogy a család kényes pozíciót foglalt el a társadalmi osztályán belül, ugyanis nem rendelkeztek birtokkal, de előkelő körben mozogtak, amelynek életmódját azonban nem tudták megfizetni.

Ez Jane kilátásait is rontotta, hiszen nem volt hozománya, viszont a társadalmi helyzete miatt a nevelőnőség nem volt számára opció.

Worsley szerint Jane-t egyértelműen azzal a céllal nevelték, hogy megfelelő feleség legyen egy úriember számára.

Mivel szinte semmilyen műveltséget igénylő szakma nem volt nyitott a nők számára, és úgy tartották, hogy a tudás csak hátráltatná őket a férjhezmenetelben, a lányok nem részesültek átfogó oktatásban. Jane és Cassandra ugyan néhány évet eltöltöttek bentlakásos iskolában, de a leírások alapján ez nem járult hozzá ahhoz, hogy nagyobb műveltségre tegyenek szert, Worsley szerint a szülők inkább azért küldték ilyen helyre a lányaikat, hogy „kifinomultabban” térjenek haza.

Az Austen családban többen próbálkoztak írással, és Jane tehetségét kezdettől fogva támogatta a família. Carol Shields lejegyzi, hogy Jane első írásai szatírák voltak, bolondos, szinte túlontúl gúnyos írások, amelyek a korra jellemző divatos történeteket parodizálták. Jane még húszéves sem volt, amikor elkezdett dolgozni az első regényén. Az Értelem és érzelem első verzióját, az Elinor és Marianne-t 1795-96-ban írta meg, és Tony Tanner brit irodalomkritikus azt is megemlíti, hogy a könyv első változata levélregény volt.

A leírások szerint Jane felolvasta a családtagoknak az írásait, akik jókat mulattak a szórakoztató karaktereken.

A Büszkeség és balítélet első változatát húszesztendősen kezdte el írni, és édesapja annyira jónak találta az akkor még Első benyomások című könyvet, hogy elküldte egy kiadóhoz, amely azonban elutasította a kéziratot.

Kép

Korabeli illusztráció a Büszkeség és balítélet szereplőiről –  Forrás: Wikipédia

Miért nem ment férjhez Jane Austen?

Fiatal lányként az írás Jane számára nem lehetett életcél. Akárcsak legtöbb hősnőjének, Jane-nek is csak a férjhezmenetel adhatta volna meg azt, hogy saját otthona lehessen. Első szerelme története mai szemmel komolytalannak tűnhet, de abban a közegben, amelyben történt, máshogy működött az idő. Nagy tétje volt a fiatal párok kapcsolatának, néhány találkozás akár lánykérésbe is torkollhatott. Shields leírja, hogy a fiatal Jane Austen kiváló táncos volt, akinek élénk, vidám társaságát kedvelték az emberek. Húszévesen ismerkedett meg az ír Tom Lefroy-jal, aki a rokonaihoz érkezett látogatóba. Az ismeretség mindössze néhány hétig tartott, és Jane Cassandrának írt leveleiben arra utalt, hogy azt várta, a férfi megkéri a kezét. Bár ezen levelek hangneme ironikus, Lucy Worsley leírása szerint valószínűleg Jane komolyan számított rá, hogy feleségül kérik. Ez azonban nem történt meg, Lefroy elutazott, és soha többé nem találkoztak. A rokonok nem helyeselték a kapcsolatot, mert a fiatalembernek gazdag menyasszony kellett, hogy támogassa népes családját.

Lefroy bíró lett Írországban, és időskorában a rokonainak elmondta, hogy valóban szerelmes volt Jane-be.

Az első csalódás után Jane-nek, úgy tűnik, hosszú ideig nem akadt komoly udvarlója. Fiútestvérei megházasodtak, Cassandrát is eljegyezték, aki azonban tragikus módon elvesztette a vőlegényét. Worsley könyve szerint Jane magas volt, karcsú, és kellemes hanggal rendelkezett, de nem számított szépségnek, és mivel nem volt vagyona, nem tekintették „jó partinak”.  Amikor 25 esztendős lett, édesapja váratlanul bejelentette, hogy visszavonul, és a család Bath-ba költözött. Ez egy igen nehéz időszak volt Jane életében, aki nem szerette a várost, ahol viszonylag szűkösen éltek.

1802 decemberében, a huszonhetedik születésnapja környékén talán élete legnagyobb döntéséhez érkezett. Amikor barátnőinél, a Bigg nővéreknél járt látogatóban, azok testvére, Harris Bigg-Wither megkérte a kezét. A nála jóval fiatalabb férfi egy nagy ház várományosa volt, ráadásul gyerekkoruk óta ismerték egymást. Jane igent mondott, majd ismeretlen okból másnap meggondolta magát, és elutasította a férfit. Carol Shields leírja, hogy a legtöbb jellemzés nem fest vonzó képet a fiatalemberről. Jane-t valószínűleg csábította a gondolat, hogy saját otthona és családja legyen, azonban bizonyára nem szerette a kérőjét. Ez volt az írónő életének egyetlen házassági ajánlata, bár Cassandra Jane halála után azt állította, hogy a húgának volt egy szerelme, akivel egy fürdőhelyen találkozott. Jane Austen valószínűleg tisztában volt vele, hogy ezzel a visszautasítással véglegesen a vénlányok lenézett kategóriájába került, azonban az élete még tartogatott meglepetéseket.

Kép

Jane Austent ábrázoló festmény, amelyet egyik testvérének leszármazottai őriztek, 1789 körül készülhetett.
–  Forrás: Wikipédia

Egy sikeres írónő

1805-ben Jane édesapja meghalt Bath-ban, és az Austen család nőtagjai számára még a korábbinál is nehezebb évek jöttek. Végül 1809-ben Edward, Jane bátyja, akit gazdag rokonok vettek magukhoz, a kastélyához közeli kis házba költöztette Jane-t, Cassandrát és az édesanyjukat. Worsley szerint Jane-nek a Chawton Cottage végre igazi biztonságot adott, ahol nem kellett egzisztenciális bizonytalanságban élniük, és itt újra elővette írásait a fiókból. Shields leírja, hogy Jane egyik bátyja, Henry segítségével talált kiadót a kijavított és átalakított Értelem és érzelemhez. A könyvet 1811-ben adták ki, amikor Jane 35 éves volt.

A regényre nem került rá a szerző neve, mindössze annyi, hogy egy hölgy írta. A könyv jó eladásokat produkált, de a kritikai sikert az írónő csak következő könyvével, a Büszkeség és balítélettel érte el.

A mai olvasók számára Jane Austen a György-kori irodalom képviselője, azonban akkor teljesen új és friss hangnak számított, mivel a divatos könyvek szinte mind gótikus kastélyokban játszódtak, a hősnők ájuldoztak, és a dialógusok szentimentálisak voltak. Lucy Worsley idéz egy korabeli megjegyzést Austenról, ami jól illusztrálja, milyen újszerűek voltak a könyvei az akkori olvasók számára: „Hiányoznak belőle a regényírók szokásos eszközei, mint a vízbefúlások, a vallatások, az elszabadult lovak, az ölebek és papagájok, a szobalányok és a molnárok, a párbajok és az álruhák. Tényleg azt hiszem, ez a legvalóságosabb regény, amit valaha olvastam.” Jane életében még két regénye jelent meg: A mansfieldi kastély és az Emma. Bár könyvei jól fogytak, a nevét nem ismerték az olvasók, és nem keresett sokat velük, mégis így lett életében először saját pénze.

Kép

Cassandra Austen ceruza-akvarell vázlata Jane Austenről, 1810 körül
–  Forrás: Wikipédia

Sajnos a kreatív és nyugodt időszak nem tartott sokáig, 1816-ban Jane gyengélkedni kezdett. A történészek nem tudják pontosan, milyen betegségben szenvedhetett, de Shields leírása szerint eleinte csak legyintett rá, és nem gondolta, hogy komoly a baj. Még ebben az időszakban is írt, befejezte a Meggyőző érveket, és új könyvbe is kezdett, amelyből azonban csak néhány fejezetet írt meg. 1817-ben egyre rosszabb lett az állapota, utolsó napjait nem szeretett otthonában, hanem egy kórház közelében bérelt házban töltötte.

1817 júliusában halt meg, és a nevét csak halála után ismerték meg az olvasók.

Nővére, Cassandra elégette a levelei egy részét, ezzel megnehezítve a pontos portré rajzolását. A főkötős írónő helyett azonban az olvasók ma már sokkal inkább egy jó humorú, vidám nőt látnak, aki felülemelkedett kiszolgáltatott helyzetén. Bár társadalmi rétege leglenézendőbb pozícióját foglalta el: vénlány volt, de amíg rokonait és ismerőseit elfeledték, az ő neve fennmaradt, és regényeit 200 évvel később is olvassák.

Források:

• Shields, Carol: Jane Austen, Ulpius-ház Könyvkiadó, 2007
• Tanner, Tony: Jane Austen, PALGRAVE MACMILLAN, 2007
• Worsley, Lucy: Jane Austen at Home - A Biography, Hodder, 2018
• https://wordsrated.com/jane-austen-books-statistics/
• https://www.historyextra.com/period/georgian/jane-austen-facts-life-literature-pride-prejudice-novelist/