Egy angol paplak, ahol világok születtek: a Brontë nővérek története

1847-ben három hónap alatt három új regény jelent meg az angol könyvpiacon, amelyek szerzőinek titokzatos kiléte izgalomba hozta az olvasóközönséget. A három könyvet Currer, Ellis és Acton Bell jegyezte, amelyek Charlotte, Emily és Anne Brontë írói álnevei voltak. A három könyv a Jane Eyre, az Üvöltő szelek és az Agnes Grey volt, amelyek közül egyedül a lowoodi árva története aratott nagy sikert, azonban a kritikusok egyik művet se értékelték nagyra, sokkal inkább érdekelte őket, kik rejtőznek a könyvek mögött.  

Claire Harman, Charlotte egyik életrajzírója egy cikkében leírja, hogy a londoni irodalmi élet tagjai arról teorizáltak, hogy egyetlen férfi írta mind a három regényt, vagy három fiútestvér.  

Nem is sejtették, hogy a művek szerzője három fiatal nő, akik egy yorkshire-i paplakban egymást segítve, és egymással megvitatva írták meg történeteiket.  

Sem szépség, sem gazdagság 

Észak-Angliában, Nyugat-Yorkshire megyében, Haworth városában áll egy szürke paplak, amely ma már csak múzeumként működik. Ebben a házban nőtt fel a három Brontë lány. Szüleik, Patrick és Maria egyszerű háttérrel rendelkeztek, az apa ír farmerek leszármazottja volt, aki azonban szorgalmas tanulással felküzdötte magát, és anglikán lelkipásztor lett. A házaspárnak hat gyermeke született, közülük Charlotte 1816-ban, Emily 1818-ban, Anne pedig 1820-ban. Alig másfél évvel Anne születése után a gyerekek elvesztették az édesanyjukat, így a lelkész magára maradt öt kislánnyal és egy kisfiúval. A paplakba költözött az özvegy szigorú sógornője, aki átvette a gyerekek felügyeletét. Három évvel az anya halála után az öt kislányt bentlakásos iskolába küldték, ahol a két legidősebb lány, Maria és Elizabeth egy járvány során meghaltak. Ekkor az apa hazarendelte a lányokat, akik innentől kezdve otthon tanultak.  

A tágas paplakot egyik oldalról a szeles láp határolta, a másikról pedig egy régi temető. A négy testvér, Charlotte, Branwell, Emily és Anne ezen az esős, hideg tájon nőttek fel. Mel Sherwood a History Extra oldalán leírja, hogy a gyerekeknek Charlotte szigorú napirendet készített, a testvérek együtt imádkoztak, tanultak, olvastak, majd nagy sétákat tettek. Az édesapjuk a lányait is biztatta az olvasásra, és a négy testvér nagy rajongója volt Walter Scottnak, Wordsworthnek, Byronnak és John Bunyannak. Ezeknek a szerzőknek a hatására a testvérek saját világokat teremtettek maguknak. Charlotte és egy évvel fiatalabb öccse egy kitalált afrikai kolóniát, Angriát népesítette be kalandos történetekkel, Emily és Anne pedig két szigetet, amiket Gondalnak neveztek.  

Egy angol lelkész leányai a viktoriánus kor hajnalán kevés választási lehetőséggel rendelkeztek. Mivel sem szépséggel, sem gazdagsággal nem áldotta meg őket a sors, a lányok egyetlen tisztes opciója a házasságon kívül a tanári állás volt. Ahogy ez Charlotte és Anne később megírt regényeiből kiderül, a nevelőnőknek nem volt könnyű élete: több mint cseléd, kevesebb mint úrinő volt a státuszuk, s ebben a két osztály közötti világban keserű megaláztatásokat kellett átélniük. Abban az irodalomtörténészek megegyeznek, hogy a lányok közül Emily volt a legérzékenyebb természetű, aki mindössze egy tanév után hazamenekült az édesapjához. Emily szenvedélyesen szerette az otthonát, a házuk körüli vidéket, és ezt a szeretetet tükrözik a versei is. Charlotte később így írt róla: 

„Nyugtalansággal, csodálattal és szeretettel néztem őt. Erősebb volt, mint egy férfi, egyszerűbb, mint egy gyermek, egy senkihez sem hasonlítható természet.” 

A szenvedélyesek és a realista 

1842-ben Emily és Charlotte Brüsszelbe utazott, hogy egy ottani iskolában tökéletesítsék francia nyelvtudásukat. Az iskolát egy Zoe Heger nevű, szigorúan vallásos hölgy vezette, akinek a férje, Constantin lett Charlotte mentora. A férfi bátorította először a lányt, hogy írjon, és Charlotte reménytelenül szerelmes lett a tanárába. Zoe Heger a gyermekeinek később azt mondta, hogy Charlotte érzései ártatlanok voltak. A Guardian leírja, hogy a két Heger gyermek évtizedekkel szüleik halála után átadtak a British Library-nek négy levelet, amelyeket Charlotte írt Constantinnak. A férfi széttépte a leveleket, de a felesége kihalászta a papírkosárból, és gondosan összeillesztette őket. Erős érzelmekről tesznek bizonyságot Charlotte 1845-ben írt sorai, közel másfél évvel azután, hogy véglegesen elhagyta Brüsszelt: „Amikor nap-nap után csak a levelét várom, és mindennap mélységes kétségbeesésbe taszít a csalódottság, amikor az írásának édes öröme, tanácsainak olvasása üres vízióként tűnik el – olyankor lázas vagyok –, nem tudok se enni, se aludni, és csak vágyakozom.” Azonban a férfi megszakította vele a levelezést.  

Kép

Sherwood leírja, hogy Charlotte és Emily megpróbáltak iskolát alapítani, sikertelenül, és nem tudták sehol sem megvetni a lábukat. Ezzel szemben Anne öt esztendőt töltött egy Robinson nevű családnál. 

A lány demoralizálónak találta a gazdag környezetet, de türelmesen elviselte a körülményeit.  

Szelíd, de távolságtartó lány volt, akiről Charlotte úgy írt, hogy „apácai fátyol” takarta, és nehéz volt belelátni a szívébe. Anne könyvei kevésbé szenvedélyesek, mint nővéreié, azonban sokkal realistábbak, és ahogy egy kritikus megjegyezte, testvéreivel ellentétben az ő két könyvében a férfi főszereplőnek nincs zaklatott természete vagy sötét múltja. 

Anne beajánlotta bátyját, Branwellt a Robinson családhoz, ami végzetes lépésnek bizonyult. Ahogy a BBC In Our Time Anne-ről szóló epizódjában egy történész megfogalmazta, az egész család Branwellre áldozta a pénzét és a reményeit, abban bízva, hogy majd ő segíti a családot az édesapa halála után. A fiú azonban elzüllött, ami azzal kezdődött, hogy viszonyba bonyolódott Mrs. Robinsonnal. Anne szégyenkezve hagyta el a házat, ahol későbbi regényei alapján sok számára taszító esemény szemtanúja lehetett, mert az egyik imakönyvébe a következőt jegyezte fel ezekben az időkben: „hányingerem van az emberiségtől és undorító szokásaitól.”  

Sikerek, majd tragédiák 

Branwell elzüllése következtében, és miután mindhárman belefáradtak a nevelőnői létbe, a három lány írni kezdett. Először versek kiadásával próbálkoztak, saját költségen kiadták a műveiket, amelyek azonban csúfos bukást hoztak. Ezt követően szorgosan írni kezdtek, Anne elővette és kijavította az Agnes Grey-t, Emily megírta az Üvöltő szeleket, Charlotte pedig a Jane Eyre-t. 1847 végén mindhárom könyvet kiadták. A titokzatos „Bell” család tagjai iránt még inkább nőtt az érdeklődés, amikor 1848-ban megjelent a Wildfell asszonya, amelynek története nagyobb botrányt okozott, mint az Üvöltő szelek. Az In Our Time-ban megjegyzik, hogy Anne-t megrázta, hogy erkölcstelennek titulálták, amiért egy olyan nőt választott főszereplőül, aki elmenekül egy erőszakos férjtől.  

A lányok édesapjuknak csak azután mondták el, hogy írnak, hogy megjelentek a könyveik. Patrick Brontë nagyon büszke volt a lányaira. A szakmai sikereket váratlan tragédia árnyékolta be, amikor 1848 őszén a leromlott egészségű Branwell tuberkulózisos lett, és elhunyt. A temetésen Emily megfázott, de egész betegsége alatt makacsul nem engedett magához orvost. Néhány hónappal Branwell halála után a mindössze 30 éves Emily is meghalt. Sherwood leírja, hogy a legszívósabb Anne volt, aki decemberben betegedett meg, fél évig bizakodott és harcolt, de őt is legyőzte a kór.  

Charlotte Brontë húgai halála után nyilvánosságra hozta testvérei nevét, és ő maga is bemutatkozott a londoni irodalmi társaságban.  

Még két könyvet írt, a Villette-et és a Shirley-t, amelyek azonban közel sem voltak olyan sikeresek, mint a Jane Eyre. Bár igen sok levél és feljegyzés maradt utána, sok szempontból irodalmi enigma a személye, ami újabb és újabb életrajzírókat indít arra, hogy írjanak róla. Charlotte életébe harmincnyolc évesen váratlanul beköszöntött a szerelem, és feleségül ment apja segédlelkészéhez. Azonnal teherbe esett, és a terhesség korai komplikációiba halt bele röviddel a harminckilencedik születésnapja előtt. Mindössze hét évvel élte túl a testvéreit. Bár tragikusan rövid idő jutott a Brontë nővéreknek, mert szeretett városuk hideg és nedves klímája kikezdte az egészségüket, de mindannyian az utolsó percig tevékeny és teljes életet próbáltak élni. 

Források: 

BBC, In Our Time: Culture/The Tenant of Wildfell Hall 
Ellis, Samantha: Anne Brontë: the sister who got there first, The Guardian 
https://www.theguardian.com/books/2017/jan/06/anne-bronte-agnes-grey-jane-eyre-charlotte 
Harman, Claire: ‘I pine away’ … Charlotte Brontë’s romantic obsession, The Guardian,  
https://www.theguardian.com/books/2015/oct/24/charlotte-brontes-romantic-obsession 
Harman, Calire: How the Brontës Came Out As Women, Longreads https://longreads.com/2016/09/01/how-the-brontes-came-out-as-women/ 
Sherwood, Mel: The Brontës: the unfortunate and unlikely tale of the world’s “greatest literary sisters”, History Extra  
https://www.historyextra.com/period/victorian/bronte-sisters-anne-charlotte-emily-who-were-they-house-famous-write-books/