„Ha nem vagyok a legjobbak között, akkor értéktelen vagyok!” – Hogyan segítsünk a tökéletességet hajszoló gyerekünknek?

„Ha nem vagyok a legjobbak között, akkor értéktelen vagyok”

Az egyik kliensem, Panna eddig nemcsak kitűnő tanulóként jeleskedett a gimnáziumban, de az osztályközösség oszlopos tagjaként rengeteg szervezési feladatot is ellátott. Amikor a barátainak beszélgetésre volt szüksége, figyelmes hallgató volt, ugyanakkor szórakozni is eljárt velük. Szüleivel bensőséges viszonyt ápolt, szinte minden ügyes-bajos dolgába beavatta őket. Most Panna nem akar kimozdulni a lakásból, visszahúzódik a társaságtól, hangulata mélypontra süllyedt, és az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja. Mi történhetett ezzel a lánnyal?

Érzelmeink hátterében álló negatív gondolatok

A serdülő hangulatváltozásának hátterében olyan negatív automatikus gondolatok aktiválódása rejtőzik, ami nem engedi számára a szempontváltást. Hiába bizonygatják a szülei, mennyire nem számít egy rosszabb osztályzat, vagy mesélik el saját kudarcaikat, és azokkal való megküzdésüket. 

Panna pánikrohammal reagál, amikor az iskolai felelés során egyetlen kérdésre nem tud válaszolni, és mit sem használ, ha ezzel együtt a legjobb osztályzat kerül a Krétába.

Mitől retteg ennyire? „Ha nem vagyok a legjobb, akkor semmit sem érek” – mondja ki a gyötrő igyekezet hátterében álló hiedelmet. A szülők esküsznek rá, hogy ők bizony ilyen végletes, minden vagy semmi módon sosem gondolkodtak. Mégis miért vélekedik így a lányuk?

Hiedelmeink hálójában

Panna szülei magasan képzett, tekintélyes pozíciót betöltő személyek, akik nagy szeretettel és gondoskodással veszik körül egyetlen gyermeküket. Mosolyogva ki is jelentik, mennyire elrontották a nevelését, hiszen mindig minden körülötte forgott. Az odaadó és áldozatos szülői magatartás mellett ebben a családban a kislány jóval nagyobb követelményekkel találta szembe magát már kisóvodás korában, mint kortársai. Csodálattal vették körül minden fejlődési fázisát, újdonságként élték meg az egyébként valóban értelmes gyermek növekedését.

Pannát nem ütötte ki egyetlen trónkövetelő sem a nyeregből, így egészen sokáig megélhette önnön tökéletességébe vetett hitét.

A körülötte élő felnőttek buzgón erősítették meg eredményeit, amelyeket szépen hozott is, majd a város legerősebb gimnáziumába íratták. Pannában eddigre gyökeret vert az az attitűd, hogy neki minden körülmények között a legjobbnak kell lennie, hiszen ezzel nyerheti el környezete csodálatát. A versenyistálló követelményeinek azonban lehetetlen folyamatosan megfelelni. A szembesülés súlyos önértékelési válságba taszította a kamaszt, aki korábban nem ismerte a kudarc lehetőségét.

„Nem hibázhatok, különben gyengének fognak tartani”

Reni viszont éppen a kudarc elkerülése végett törekszik hibátlan teljesítményre. Ő nem gondolja magát a legjobbnak, nem is szeretne az lenni, viszont rémülettel tölti el, ha valami nem sikerül neki. A tökéletesség számára nem a csodálatraméltóság záloga, sokkal inkább a kudarc hiánya. Amikor hibát vét, akkor kiszolgáltatottnak, gyengének, megtámadhatónak éli meg magát. „Az nem lehet, hogy a többiek észrevegyék, ha elbizonytalanodom. Erősnek és okosnak kell látniuk, különben támadási felületet nyújtok számukra. Megalázó, ha sérülékenynek hisznek” – mondja. 

„Ha nem vagyok tökéletes, nem érdemlem meg az életet”

Kitti perfekcionizmusa olyan végletes formát öltött, hogy az nemcsak a lelki, hanem a testi egészségét is veszélyezteti. A Tökéletesnek kell lennem merev automatizmusa az éhhalál szélére sodorta az anorexiás lányt, aki bizton hiszi, hogy a súlyvesztést, sőt, a betegség megvalósítását is tökélyre kell fejlesztenie. Az általa kitűzött ideális 35 kg-os súly fölött kegyetlen bűntudat lesz úrrá rajta, minden egyes lenyelt falat után öklendezni kezd. A folyamat a lány számára egy idő után már nem kontrollálható, mesterséges táplálással tartható csak életben.

Milyen vélekedéseket érdemes kezdettől fogva megerősíteni gyermekeinkben?

Jogomban áll tökéletlennek lenni!
Vagyis lehet másként fejlődni, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva: lassúbbnak, ügyetlenebbnek, félénkebbnek, nehezebb felfogásúnak lenni. Másrészt felesleges a gyermeket olyan teljesítményért megerősíteni, amelyet saját magától vagy éppen a cselekvés öröméért végez. A cél a belső motiváció kialakítása, nem a dicséretvadászaté.

Szabad hibáznom, és a hibáimból tanulnom!
Amikor hibázik, reagáljunk erre nyugodtan és természetesen. A hiba az élet velejárója, amelyből tanulunk. Aki nem hibázhat, nem tudja azt helyrehozni, és nem is okulhat belőle.

A kudarc nem egyenlő a csőddel!
Ha valami nem sikerül a gyermeknek, akkor újra nekiveselkedhet.

A kudarc nem végleges, és nem a személyiségéről mond el bármit is. A próbálkozásokat érdemes megerősíteni, nem az eredményt.

A tökéletesség eszméje illúzió, vagyis amit meg tudok tenni, az éppen elég!
Senki és semmi nem tökéletes, nem is cél erre törekedni. Megfelelő és kielégítő elég jónak lenni. Ne versenyeztessük értelmetlenül a gyerekeket, különösen a családon belül! Biztassuk őket arra, hogy megtegyék, ami tőlük telik, de erőn felül ne várjuk el a teljesítményt!

Önmagamért vagyok értékes!
Szeressük és fogadjuk el gyermekünket olyannak, amilyen, és erősítsük meg ebben! Az értékét és a méltóságát egyedi, megismételhetetlen személyisége adja.

Lehetek sérülékeny, és ha ezt vállalom, akkor hitelesebbé válok mások számára!
Azok a személyek, akik igazán kedvelik a gyermekünket, nem a teljesítményéért teszik. A hibái által szimpatikusabbá, vonzóbbá, emberibbé válhat. Az esendősége megmutatja, hogy olyan, mint mindenki más, érdemes felé közeledni, mert valódi, nem csak egy megcsinált szupersztár. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>