Két világ találkozása egy házasságban: egy magyar férfi és egy thai nő közös útja

A házaspárral a gödöllői kastély előtt találkozunk. Janit régebbről ismerem, puszival üdvözlöm, és automatikusan így köszönök Mónak is, aki egy pillanatra zavarba jön, de ezt csak egy kedves mosollyal jelzi. Thaiföldön, ahonnan ő származik, meghajlással köszöntik egymást az emberek. Hamarosan ennél többet is megismerek az ázsiai életről. 

Jani, három és fél éve éltél Laoszban, és épp egy komoly betegségen voltál túl, ­amikor megismerted Mót. 

Jani: Igen, 2022-ben a szúnyogok által terjesztett Dengue-lázon estem át, és ez nagyon megviselt fizikailag és lelkileg, kórházba is kerültem. Ezalatt sok mindent átértékeltem magamban, lecsillapodott bennem, amit addig nem tudtam lezárni, és tisztábban láttam, milyen társra van szükségem. Az első találkozásunkat hosszú levelezés előzte meg, mivel egy társkereső oldalon találtunk egymásra. A régebbi kapcsolataim máshogy indultak.

Általában túl emocionálisan választottam, és hamar szerelmes lettem, emiatt nem láttam reálisan a másikat. 

Móval viszont volt időnk már a találkozás előtt mélyebben megismerni egymást, közös pontokat találni.

Milyen nyelven szólítottad meg először?

Jani: Úgy emlékszem, angolul. Egyébként munka közben az angolt és a laót használtam, Thaiföld északkeleti részén pedig az iszán nyelvet beszélik, ami szerencsére nagyon hasonlít a laóra, így Móval is könnyebb volt a kommunikáció.

Miből éreztétek, hogy azt találtátok meg, akit kerestetek?

Jani: Szimpatikus volt, hogy ő is kötődik a természethez és a mezőgazdasághoz. Jártunk együtt kirándulni, gombászni és más programokra, például horgászni is elkísért. Emellett én már régóta szerettem volna családot alapítani, ami Mónak is nagyon fontos. Ő igazán állhatatos, a magyar nyelvet is szorgalmasan tanulja, és jókedélyű. Én melankolikusabb típus vagyok, így ebben kiegészítjük egymást, és mellette többet mosolygok.

Mo: Jani már az első találkozásunk után nagy hatást gyakorolt rám. Nagyon gondoskodó, mellette biztonságban érzem magam. Tetszett, hogy minden találkozóra sárga rózsát hozott nekem, mert ez a kedvenc színem. Azt is szeretem benne, hogy könnyű jókedvre deríteni. 

A thai férfiak nem igazán fejezik ki az érzéseiket, ő viszont kimutatja, hogy egymáshoz tartozunk, például megfogja a kezem, ami nekem is fontos.

Jani: A családom és az érzelmi kötődés miatt Magyarországon képzeltem el a jövőmet, a korábbi betegség miatt pedig kockázatos is lett volna hosszabb távon Ázsiában maradnom. Ha még egyszer elkapom, az halálos kimenetelű is lehet. Mo viszont vállalta, hogy Magyarországra költözik velem.

Mo, nem féltettek a szüleid, amikor egy fehér, európai férfi kezdett udvarolni? 

Mo: Az megszokott, hogy a nő elhagyja a családját és követi a férjét, de az nem, hogy külföldre. Eleinte aggódtak, hogy ilyen messzire kerülök. A helyiek nagy része nem hagyja el az országot, hanem a faluban éli le az életét. 

Jani: Sok nyugati férfi csak a testiség miatt jön össze thai lányokkal, és kevesen tisztelik meg a párjukat és a családjukat azzal, hogy a hagyományos esküvői szokásokat követve kössenek házasságot. Így a helyiek óvatosabbak az idegenekkel. Rajtam azonban látták, hogy komolyak a szándékaim, hogy mennyit küzdünk a papírokkal, és jólesett nekik, hogy tisztelem a kultúrájukat. Az első találkozásunkkor például elkísértem őket a földekre, és próbáltam velük halat fogni. Ez nem sikerült, így azt a feladatot kaptam, hogy kavargassam a tűzön rotyogó halbeleket (ami arra finomnak számít). De igazán az esküvőnk után nyugodtak meg. 

Először Thaiföldön házasodtatok össze, majd Magyarországon is. Milyen volt az ázsiai szertartás?

Jani: Az esküvőt Mo falujában tartottuk. A thai és magyar szokások közt van némi hasonlóság, vagyis a vőlegény otthonról indul a menyasszony családjához, és a szülőktől kéri ki a kedvesét. Mivel az én szüleim nem tudtak kiutazni Ázsiába, ezért phuthai (Mo édesapjának népcsoportja) szokás szerint szülőket választottak nekem a faluban, akiktől indulhattam. 

Reggel helyi népviseletbe öltöztettek, majd a nagymama egy botot, cukornádat, banánfacsemetét és tojást adott az útra, ezek a termékenység és az egészség szimbólumai.

A násznép körülöttem táncolt, míg egy teherautó tetején lévő hangfalból szólt a zene. Móék házához érve találós kérdésekre kellett válaszolnom, majd felálltam egy kőre, ahol megmosták a lábamat – csak így léphettem be, ami a tiszteletadás jele. Belépve először egy álmenyasszony fogadott. A szertartás alatt tojással és ragadós rizzsel kellett egymást megetetnünk. Egy idős férfi mondott beszédet, utána a választott nagymamám elénekelt egy népdalt. Több mint százan ünnepeltek velünk, nagyrészük falubéli, nekem négy laoszi barátom volt ott.

Mo: Szokatlan és egyben nagyon jó érzés volt, hogy ezen a napon én vagyok a legfontosabb. A ceremónia után az egyik szobába vezettek, ahol feldíszítettek egy ágyat, és bekészítettek néhány ételt. Fogadtuk a vendégek jókívánságait, akiktől pénzt is kaptunk. Ezt Janinak adták át, aki pedig nekem. Ez a gesztus azt szimbolizálja, hogy a férfi a feleségére bízza mindenét, így a vagyonát is. Az ételeket a falubéliek készítették előző nap, és egy sátorban fogyasztottuk el.

Jani: A szertartáson mindketten népviseletben voltunk. A hőség miatt a férfiak papucsot viselnek, én nehezen találtam megfelelő méretet magamnak. Előző este aztán történt egy kis kalamajka, eltűnt az egyik papucsom. Zseblámpával kerestük, majd kiderült, hogy egy kutya vitte el. Miután szerencsésen megkerült, ebben indultam az esküvőre, majd később az egyik vendég húzta a lábára, mert azt hitte, hogy a sajátja. (nevet) De aztán kiderült a félreértés, és a papucs velem jött Magyarországra is.

Milyen női és férfimintákat hoztatok otthonról?

Mo: Nálunk a nemi szerepek élesen elkülönülnek. A férfi a családfenntartó, akire felnéznek, a nő feladata pedig az érzelmi gondoskodás és a ház körüli teendők ellátása. A nők sokáig nem tanulhattak, a mi családunkban én vagyok a negyedik, aki egyetemet végezhetett.

Jani: A szüleim egymásra építettek, és abban hittek, hogy a család a legfontosabb. Nem volt mindig könnyű életük, a környezetükben pedig többen bántották őket amiatt, hogy sok gyereket vállaltak – öten vagyunk testvérek –, mégis előre tudtak tekinteni, és szeretetben felneveltek minket. A vallásosságot és a természet szeretetét is tőlük hozom.

A kulturális különbségek okoznak köztetek problémát?

Jani: A thai emberek konfliktuskerülők, ezért nem szokásuk megbeszélni a problémákat. Én abból tudom, ha Mo neheztel valamiért, hogy nem szól hozzám. 

Ilyenkor egy-egy pillantásából, gesztusából próbálom megfejteni, mi lehet a gond, és ösztönösen magamban keresem a hibát, aztán gyakran kiderül, hogy nem is volt nagy baj, csak ők máshogy kezelik az adott helyzetet. 

Ezért igyekszem nem mögé látni olyat, ami nincs ott. Az eltérő alváskultúránkat is össze kellett hangolni. Míg Mo a családjával élt, sokan aludtak egy szobában, így neki különösen megnyugtató a másik jelenléte. Én éjszaka nem szeretem, ha hozzám érnek, mert könnyen felébredek, ő viszont akkor tud jól aludni, ha odabújhat hozzám. A növénygondozási szokásainkban is vannak eltérések, de tiszteletben tartjuk a másik módszereit. Egymás nemzeti ételeit viszont kíváncsian fedezzük fel, és együtt is kísérletezünk a konyhában.

Mo, néhány hónapja költöztél Magyarországra. Hogyan élted meg a változást, és milyen benyomások értek?

Mo: Eleinte aggódtam a nyelvi nehézségek miatt, de Jani segít benne, és egy nyelvtanárhoz is elkezdtem járni. Az ázsiai embereket sajnos gyakran előítéletekkel kezelik, de engem kedvesen és nyitottsággal fogadtak a magyarok. Nemrég Zsámbokra költöztünk. Amikor először jártunk ott, nagyon megtetszett, szinte rögtön otthon éreztem magam, a falumra emlékeztet. A helyiek barátságosak, előfordul, hogy kínaiul köszönnek. Korábban együtt éltem a családommal, így emiatt is jelentős változás volt a költözés, de mindennap beszélünk a szüleimmel telefonon.

Jani, te mit szívtál magadba Laoszból?

Jani: Tetszik a mentalitásuk, hogyha valami épp nem sikerül, nem kezdenek önostorozásba. Ugyan az átlagkereset hatvan és százezer forintnyi összeg közt mozog, mégis sokkal boldogabbak, mint a magyarok. Megtapasztaltam, igazából rajtunk múlik, hogy hogy érezzük magunkat. Emellett jóval egészségesebben étkeznek, egy-két hét után az ember sokkal könnyebbnek érzi magát.

Az esküvőtök után fél évet kellett várnotok egymásra, ennyi időbe telt, hogy Mo megkapja a tartózkodási engedélyt. Mi adott erőt ebben az időszakban?

Jani: Nehezen éltük meg, de hittük, ha két ember igazán szereti egymást, akkor nincsen akadály. Gyakran küldtünk egymásnak kézzel írott leveleket, és a Szűzanyához imádkoztunk. Mo is, aki korábban kapott anyukámtól egy máriás érmet. 

Katolikus–buddhista párként hogyan élitek meg a hiteteket a házasságotokban?

Jani: Mo gyakran elkísér misékre a gödöllői templomba, ahová gyerekkoromban is jártam. Igaz, a buddhisták nem egy istenben hisznek, hanem Buddha tanításait követik, de a két vallás alapjai hasonlóak, embertársaink és a természet szeretetére és tiszteletére tanítanak.

Mo: Thaiföldön Jani is elkísért engem buddhista szentélyekbe, de én nem ilyen formában gyakorlom a hitemet, inkább a szívemben őrzöm.

Szűz Máriához viszont te is erősebben kapcsolódsz.

Mo: 

Igen, egyszer láttam róla egy képet, amelyen a gyermek Jézust tartja a kezében, és nagy hatást tett rám. Utána azt álmodtam, hogy én is édesanya vagyok. Ez melegséggel töltött el.

Mik a rövid és hosszú távú terveitek?

Jani: Zsámbokon szeretnénk gazdálkodni – hosszú babot, padlizsánt már most termesztünk –, álmunk egy biozöldségfarm, és halakat is tartanánk. Jövő májusban az egyházi esküvőnket is megtartjuk, és a gyermekvállalást is tervezzük.

Mo: Kevesen mondhatják el, hogy két éven belül háromszor is megesküdnek ugyanazzal a férfival! (nevet). Idővel szeretnék elhelyezkedni, nyelvet oktatnék. Magyarokat tanítanék thai nyelvre és itt élő thaiakat magyarra.

A beszélgetés után Mo tollat vesz a kezébe, és írni kezd valamit thai betűkkel a papírra, amire gondolataikat jegyezték fel az interjúra készülve. – Mit jelent? – kérdezem, mire elmosolyodik: azaz szeretni.

Ez a cikk a Képmás magazin 2025. októberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>