Hogyan segít a szabad festés felszínre hozni elfojtott érzéseinket?

Péntek délután van, megérkezem a szabad festésre. Tele vagyok kavargó érzésekkel, a vállaim feszülnek, a nyakam merev, frusztrált, és kimerült vagyok a hosszú munkahét után. A gyermekvédelemben dolgozom – a nehéz gyereksorsok szorítják szívemet, és dühít a rendszer tehetetlensége. Nézem az üres lapot magam előtt az asztalon, fogalmam sincs, mit kezdjek vele. Időt adok magamnak – itt senki nem sürget. Aztán engedem, hogy a kezem lassan kinyúljon egy vastag ecset után. Érzem, hogy most feketére van szükségem. 

Belemártom az ecsetet a sűrű festékbe. A bennem összegyűlt fájdalom minden vonással oldódik, könnyebb lesz – már nem belül, hanem a papíron kavarog. 

„Szerettem volna meghívni másokat is abba, ami nekem jó” – meséli a szabad festés műhely születésének történetét Bredár Bora fiatal festőművész. Bora, amióta csak az eszét tudja, fest. Már gyerekként rajzszakkörre járt, majd tizenhat évesen kezdett azzal az indíttatással alkotni, hogy önmagát fejezze ki. A világ ábrázolása helyett arra kezdett törekedni, hogy az érzéseit engedje megjelenni a vásznon, anélkül, hogy azokat tudatosan kontrollálná.  „Apámnak – aki szintén művész – voltak absztrakt képei, ott láttam először, hogy lehet így is festeni.  És senki sem beszélt le erről teljesen” – mondja nevetve.

A képzőművészetben ezt az alkotó folyamatot – amelyet a szürrealisták fedeztek fel – automatizmusnak hívják. A szürrealista mozgalom a 20. század elején; abban az időben született meg, amikor Sigmund Freud bécsi neurológus és Carl Gustav Jung svájci pszichiáter gyógyító munkája során feltárta a lélek tudattalan tartományát. Jung megfogalmazásában a tudattalan „a személyes lét élménytárházát foglalja magában, tehát mindazt, amit az egyén elfelejtett, elfojtott, küszöb alatt észlelt, gondolt és érzett”.

Kép

Résztvevők festenek a Campfire communities eseményen – Fotó: Bredár Bora

Segít kapcsolatba kerülni az érzésekkel

Az emberi psziché titokzatos mélysége, amit az orvosi praxis megtalált, a művészi ihlet forrásává vált. „A szürrealizmus legfontosabb felfedezése, hogy az író toll vagy a rajzoló ceruza előre megfontolt szándék nélkül végtelenül értékes anyagot vet papírra, (…) amelyben megvan mindaz az érzelem, ami akkor a poétát áthatotta” – írta André Breton, a szürrealista mozgalom megalapítója. 

A mozgalom hatására később kibontakozó gesztusfestészet nem más, mint „a kéz mozgása által, elsősorban érzések és érzetek rögzítése” – fogalmaz Bora a szakdolgozatában.

„A szürrealizmushoz hasonlóan az alkotók, akiket ezekhez az irányzatokhoz kapcsolunk jellemzően a tudattalant tekintették múzsának.  A tudattalan erejének szabadjára engedésével, majd az így előjövő tartalmakból egy új rend, rendszer, szerkezet létrehozásával dolgoztak.”

De mit is jelent ez? „Csak csinálok valamit a kezemmel, firkálok, nyomot hagyok – mondja Bora –, és érzem, hogy most egy ilyen vagy olyan szín következik, hogy így lesz jó. Több évbe telt, mire egyre jobban meg tudtam magamnak engedni, hogy azt csináljam, amit érzek. Sokszor erős volt a késztetés, hogy így, vagy úgy kéne festenem – meg kellett ezzel magamban harcolnom."

„Tizennyolc évesen aztán elkezdtem járni egy önismereti csoportba – idézi fel a szabad festős alkalmak fogantatását Bora. – Az encounter csoportban (ami találkozást jelent) körben ültünk és beszélgettünk – én pedig közben gyakran rajzoltam. A rajzolás másoknak nem volt a csoportfolyamat része, de azt vettem észre, hogy nekem segít kapcsolatba kerülnöm az érzéseimmel. És azt is észrevettem, hogy csoportban valahogy ez talán még könnyebben megy, mint amikor egyedül dolgozom. Nyaranta ennek az önismereti csoportnak mindig van egy egyhetes workshopja.”

„Az egyik facilitátor javasolta, hogy csináljak ott egy műhelyt, amikor mások is kipróbálhatják ezt a folyamatot. Igazából így indult.” 

Bora 2024-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő Tanszékén. Ahogy műveiben, a szabad festős alkalmak elindításában is engedte, hogy az vezesse, amit belülről jónak érez: „Egyszer csak eszembe jutott, hogy miért is ne csinálhatnám ezt. Éppen elég bátor voltam, hogy belekezdjek, és helyszín is adódott meg ismerősök, akiket meghívhattam – így nem tűnt olyan ijesztőnek” – meséli mosolyogva.

Kép

Részlet az I. Fenyehegyi festőtábor kiállításáról – Fotó: Anisa El Margai

A száműzött tudattalan

Mai világunkat a racionalitás uralja. Így „az emberekben inkább a racionális és érzékelő funkció a kidolgozott és integrált a tudatos személyiséghez. Ezzel párhuzamosan háttérbe szorul az érző és intuitív funkció, fellazul a belső, szubjektív világgal a kapcsolat, melynek következménye a pszichés egyensúlyzavar” – írja Antalfai Márta klinikai szakpszichológus, művészet-pszichoterapeuta.

A felvilágosodással indult az a folyamat, amely hatására hétköznapi életünkben a személyiségünk tudatos része – az ego – vette át az uralmat. A racionalitást dicsőítve a mozgalom az értelmet állította a középpontba, és ezzel elszakította az embert az érzéseitől, egyúttal a benne élő istenitől.

Szabó Lőrinc Negyedóra Isten és a Hivatal közt című verséből egy rövid részlet is fájdalmas pontossággal mutatja meg, mit tesz velünk ez az egyoldalúság:
„– már csak ilyenkor
vagyok a magamé,
csak ilyenkor a testvéreimé,
mindenkié,
aki most
itt s mindenütt
velem együtt rohan a rohanó
villamosokon
a pénz felé,
a város felé,
az inkvizítor munka
irigyelt kínkamrái felé
s végiggondolja mind, ami szép,
és elsiratja, ami öröm,
mert ez a végső
búcsú magunktól, ez a perc
a munka előtt, napos utcán”
Szabó Lőrinc verse 1926-ban jelent meg, két évvel a szürrealizmus kiáltványának publikálása után. Az Európa szellemiségét uraló felvilágosodás évszázadait követően a művészek újra felfedezték, hogy az ember nem kizárólag racionális lény. Alkotásaikkal ráirányították a figyelmet lényünk irracionális, érző oldalára, s ezzel hazahívták a száműzött tudattalant. 

A művészet a lélek tápláléka

„Személyiségünk fejlődő, mozgásban lévő, önmagát szabályozó rendszer, melynek lényege a tudatos és a tudattalan világ között a kapcsolat fenntartása. Ha bármelyik terület egyoldalúvá kezd válni, a psziché automatikusan annak korrigálására törekszik” – írja Antalfai. Ahhoz tehát, hogy megőrizzük az EGÉSZ-ségünket, fontos, hogy a racionalitás uralta hétköznapi tevékenységeink mellett teret és időt adjunk belső világunknak. 

A pszichés egyensúly megteremtésének egy lehetséges formája az alkotás. 

Ebben segít nekem a szabad festés. Bár egyáltalán nem tudok rajzolni, szerencsére ezzel itt senki sem törődik. Csak odamegyek és festek, maszatolok, kísérletezek, egyszerűen örülök, hogy valami egészen mást csinálhatok, mint hétfőtől péntekig. Úgy érzem magam ilyenkor, mint egy boldog óvodás. 

Kép

Bredár Bora festménye (részlet): Skyearth, 2023-2025, olaj, akril, lepedő 200 × 150 cm – Fotó: Bredár Bora

„Én csak eszközöket és teret biztosítok az alkotáshoz – mondja Bora. – Festéket, ecseteket, ceruzákat, krétákat – de nincsen konkrét feladat. Fontos számomra, hogy mindenki maga fedezze fel, ami neki érdekes a festésben. Ha kérdeznek, persze válaszolok: hogy mi a jellemzője egy-egy anyagnak, vagy hogyan kell szürkét keverni. Igazából, bármi jó, amit csinálsz. Mások sokszor nem látják jónak, amit csinálnak – de én annak látom. Minden érdekes, mert valamit kifejez: nem az a lényeg, hogy az szép-e vagy jó-e.”

Alkotás közben összekapcsolódunk a tudattalanunkkal. Ahogy a belül kavargó érzések a papíron színek, formák, szimbólumok képében megjelennek, az megkönnyebbülést, Jolande Jacobi pszichológus szavaival élve „feloldódásélményt” okozhat. Emellett alkotásunk tükrében megláthatjuk önmagunkat. 

„Rácsodálkozom, hogy milyen fura, milyen érdekes, hogy ilyenek jönnek belőlem elő. Hónapok múltán is, akaratlanul hasonló képeket csinálok. A képeim révén számomra teljesen új önkép jön elő” – mondja egy résztvevő. 

Amikor az ego szemszögéből olyan haszontalan dologgal töltjük az időt, mint az alkotás, valójában éppen akkor gyógyulunk, ismerjük meg önmagunkat, lépünk kapcsolatba a bennünk lakozó isteni – teremtő – erővel.