Harry Potter elődei – Régi varázskönyvek, amelyeknek a szereplői ma is itt élnek velünk
Az írásnak megjelenésétől fogva mágikus hatalmat tulajdonítottak az emberek, hiszen kettős varázslatot vitt végbe: részint a dolgok nevét jelképekké alakította, részint pedig rögzítette a kimondott szót. A szó ekképpen átlépett a téren és az időn.
Az írás mágikus szerepére utalnak az írásjegyeket tartalmazó amulettek, talizmánok, a leírt áldások, elhárító szerepű varázsszövegek, de még a hálaadásképp a szentélyek, templomok falára aggatott fogadalmi táblák szövegei, sőt a feliratos emlékoszlopok és a sírkamrák feliratai is.
Sajátos varázshatalmuk volt a szent szövegeket tartalmazó könyveknek is: elsősorban a Szibillák szent könyveinek, a Tórának, a Bibliának, a Koránnak, a Si Kingnek vagy a kabbalisták szent iratainak: a Széfer Jecirahnak vagy a Zóhárnak. A keresztény hagyomány szerint a Biblia a Szentlélek által közvetlenül sugalmazott iratok összessége, az iszlám hagyomány szerint a Korán egyenest a mennyekből szállott alá a földre, és bizonyos szempontból Allah megtestesülésének is tartható.
A szent szövegeket tartalmazó könyveket jóslásra vagy útmutatásra éppúgy használhatták, mint közvetlen gyógyításra.
Az előbbi esetben például találomra felütötték a könyvet, és ráböktek egy sorára: ez adott tanácsot a rászorulónak. A második esetben a szent könyvet ráolvasás vagy ima kíséretében ráfektették a beteg testrészre, esetleg megérintették csupán vele. Ehhez az eljáráshoz cédulára, táblára vagy textíliára rótt szövegrészleteket is használhattak a gyógyítók. A varázskönyv azonban puszta birtoklása útján is „erőt” adhatott tulajdonosának: még akkor is, ha az illető el sem tudta olvasni kincsét.
A varázskönyv klasszikus formájában azonban nem valamely vallás szent könyve, hanem olyan tekercs, kötet vagy gyűjtemény, amelyben mágikus erejű ráolvasások, formulák, receptek találhatók. Effajta gyűjtemények bizonyára az írás feltalálása óta léteztek, bizonyíték rá számos egyiptomi mágikus tartalmú papirusz. Teljes ókori gyűjteményes munka (varázskönyv) azonban tudtommal nem maradt fönn. Az első cím szerint ismert varázskönyvek csupán a 8–9. századra datálhatók.
A varázskönyveknek két típusa ismert: az első típust eleve varázskönyvnek szánták, és általában egy szerző alkotta, a másik típus mindenfelől összeszedett ráolvasások, szövegek összefüggéstelen gyűjteménye volt.
E könyvek többnyire fiktív szerzők neve alatt szerepeltek, különös előszeretettel tulajdonították őket jelentős ókori személyiségeknek, például Platónnak, Arisztotelésznek, Arkhigenésznek, Ptolemaiosznak, sőt Kleopátrának vagy Szűz Máriának is, akiknek már puszta neve is mágikus hatalommal ruházta fel a könyvet az olvasók tudatában.
Nehéz pontos határvonalat húzni a varázskönyv, illetve a receptgyűjtemény, az orvosló könyv vagy más egyéb műfajú és tartalmú szövegek között. Ilyen határeset például Marbodus (11. sz.) hexameterekben írott drágakőtana vagy a Hermész Triszmegisztosz neve alatt fennmaradt, nagyon ismertté vált „Tabula Smaragdina”, de hasonló a „Liber Kyranidis” fantázianéven ismert, talán perzsa eredetű, elsősorban recepteket tartalmazó gyűjtemény. Egyértelműen varázskönyvnek tartható viszont a „Clavicula Salomonis”, amely démonidéző formulákat sorolt föl, vagy a hírhedt, arabból latinra fordított, és tévesen Platónnak tulajdonított „Liber vaccae”, azaz Boszorkánykönyv.
A kötetből egyebek közt megtudhatjuk, hogyan lehet vízen járni, röpülni, állattá változni, esőt csinálni, a holtakkal beszélni, vagy éppen kígyót bottá változtatni.
Jellegzetes varázskönyv a szintén arabból latinra fordított, ismeretlen szerzőjű, valószínűleg 10. századi „Picatrix”, amely négy részből áll, és varázslástól, talizmánkészítésig és gyógyító receptekig mindenről olvashatunk benne. Sőt, első részében még elméleti bevezetőt is kapunk a varázslás mesterségébe. A Picatrix cím egyébként Hippokratész felismerhetetlenségig eltorzított nevéből származik, bár a görög orvosnak vajmi kevés köze lehetett a kötet tartalmához.
Az arab világban a varázskönyvek irodalma hihetetlenül gazdag termést hozott, és máig eleven életet él, hiszen ma is előkerülnek még a gyakorlatban is alkalmazott, frissen másolt kéziratok. A görög, szír, perzsa hagyományokat feldolgozó arab varázskönyveket részben kiváló tudósok állították össze, némelyikük pedig magas színvonalú csillagászati, matematikai, orvosi ismeretekről tanúskodik. Ezzel is magyarázható talán, hogy a 12–15. századi európai varázskönyv-irodalom egyértelműen e munkák fordításából sarjadt.
Maga a varázslás a nép körében mindig is elterjedt lehetett, a varázskönyvek használatának azonban volt egy biztos korlátja: az írni-olvasni tudás a középkorban és a kora újkorban csupán a nagyon szűk művelt réteg előjoga volt. Nem véletlen hát, hogy például a 15–16. századi Hans Vintler, Johannes Hartlieb vagy Henricus Agrippa – akiknek a könyvei számos varázslat részletes leírását tartalmazzák – kifejezetten a műveltebb néposztályoknak írtak, persze az elrettentés igényével, de azért inkább mégis a beavatottság érzésének felkeltésével.
A varázskönyv-irodalom virágkora természetesen a könyvnyomtatás megjelenésével köszöntött be Európában. A 16. század elejétől sorra láttak napvilágot – általában persze szerző és kiadó nélkül – a Salamon király titkos bölcsességére és a sárkányok világára utaló, misztikus varázstudásba bevezető könyvek. Ez a fajta irodalom a 18. század végéig eleven életet élt, hazánkban az utolsó ismert, kéziratos varázskönyv a l9. század elején keletkezett. Ezek a kiadványok már jóval több emberhez eljutottak, és a néphitet is alakították.
A varázsreceptekben megjelenő formulák, fogalmak, nevek, démon- és varázslóalakok a néphagyományban, a népi hitvilágban is fel-felbukkannak, sőt a mai regényekben és filmekben (Gyűrűk ura, Harry Potter stb.) is egyértelműen tovább élnek.
A varázskönyvek utódainak tarthatók azok a munkák is, amelyeket a „magia naturalis” kategóriájába szoktak sorolni. Ezek a könyvek olyan természeti megfigyeléseket és hiedelmeket ismertettek, amelyekre a korabeli tudomány még képtelen volt választ adni. A magia naturalis lassan a fizika, kémia, botanika szakirodalmába olvadt, a varázskönyvek pedig a 19. századtól már csak a könyvgyűjtőket, a tudománytörténészeket és az írókat kezdték érdekelni – és azt hittük, ez már így is marad. Ám manapság a varázskönyv-irodalom, mi tagadás, reneszánszát éli. Nem e különös könyvek megjelenését és növekvő népszerűségét tartom tragikusnak, hanem azt a szomorú tényt, hogy a bennük foglaltakat egyre több tanácstalan, együgyű vagy unatkozó embertársunk veszi komolyan.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>