A titokzatos kaptárkövek – A bükkaljai kőkultúra 2016 óta hungarikum

Az építőkövek fejtésének és népi építészetben történő felhasználásának, a kőfaragásnak és a kőzetbe vájt helyiségek készítésének a Kárpát-medencében itt van a legnagyobb hagyománya. A térség a kőépítkezés klasszikus területe, ez az építőanyag az egyházi, nemesi és paraszti építészetben egyaránt jelen van. Felhasználása alapvetően kétféle: vagy lakóházak, ólak és istállók készültek belőle, vagy barlanglakások, pincék és kőzetbe faragott gazdasági helyiségek, például kamrák. A bükkaljai kőfaragás központi helyszíne Szomolya, ahol a kőfaragó családok egyaránt készítettek tornácoszlopot, ablakkő-keretet, kőkorlátot, kővályút, itatót, kézimalmot, sírkövet és különböző kultusztárgyakat, így kőkeresztet, szentszobrot.

Pinceház és barlanglakás

A barlanglakások közül a legtöbbel Ostoros, Szomolya és Tibolddaróc rendelkezett, mindegyik településen több mint száz ilyen lakás volt. Cserépváralján, Egerszalókon, Noszvajon, Sályban és Sirokon szintén jelentős számú pincelakást mértek föl, de kisebb számban más településeken is vannak kőbe vájt hajlékok. Ilyen otthonokban tehetősebb, földbirtokkal is rendelkező parasztok és iparosok ugyanúgy éltek, mint nincstelen vagy csak csekély földtulajdonnal bíró napszámosok. Bakó Ferenc néprajzkutató szerint a barlanglakás mint hajléktípus szorosan összefüggött a szőlészettel és a borászattal, pontosabban a bortárolással. A települések határában a lyukpincék mellett szép számmal találhatók kifejezetten a szőlőműveléshez kapcsolódó, sziklába vájt építmények is. Ilyenek a bújónak nevezett kőkunyhók és csőszkunyhók, valamint a kőbe vájt pásztorkunyhók. Vannak nagy terű, többosztatú kőhodályok is, például a szomolyai uradalmi birkahodály. A növénytermesztéshez is köthetők tufába vájt üregek, ilyenek a gabonásvermek.

A Bükkalján a leggyakrabban a borospincék elé épített borházak járófelületét mélyítették, de találhatók gabonásvermek barlanglakásokban és várakban, például az egriben, a cserépváraljaiban, a sirokiban és a boldogkőváraljaiban is. A cserépváraljai várhegy oldalában 12 kőzetbe faragott gabonásverem is található egy sorban. A körteformájú tárolók átmérője 3-6 méter, felső nyílásuk négyzet alakú, mélységük 4-10 méter. Bennük egy 1500-as évekből származó várleltár szerint a tardi birtokról származó árpát tárolták.

Hely a bornak

A Bükkalja nyomelemekben és ásványi anyagokban gazdag talaján zamatos szőlő terem, lyukacsos kőzetébe pedig – amely állékony, ugyanakkor jól faragható, könnyen vágható – egyszerű volt jól szellőző, lélegző, magas páratartalmú, szinte állandó hőmérsékletű pincéket vájni. Ezekben a bor remekül tárolható, nem véletlen, hogy a térség tele van borospincékkel, pincesorokkal. A bükkaljai borospincék közül a legegyszerűbbek és legrégebbiek az épület nélküli lyukpincék. Ezekbe az 5-10 méter mély földalatti járatokba, pinceágba egy keskeny folyosó, a torok vezet le. A torokpincék jellemzően a telkekhez kapcsolódnak, de külön pincecsoportokat is alkothatnak. Ilyenek vannak például Egerben és Szomolyán. A torokpincékben csak bort tároltak, a szőlőt máshol dolgozták fel.

Kép

Kép: Jónás Jácint

Vannak borházas pincék is, amelyek pincecsoportokat, pincesorokat alkotnak a települések szélén, a szőlőkbe vezető dűlőutak mentén. Ezek közül a leghíresebb a Szépasszony-völgy, de ismert a Kőporos, a Tihamér és a Kőlyuk is. Szép pince- és borházcsoportok vannak Bogácson és Bükkzsércen, Cserépfalun és Noszvajon, Szomolyán, Tardon, Ostoroson, Borsodgeszten, Kisgyőrben, Harsányban is. A földesuraknak, egyházaknak, dézsma alól mentes polgároknak nagyobb, több hosszanti és keresztágból álló, nem ritkán emeletes – 2-3 szintes – pincéi, pincerendszerei is voltak. A legkiterjedtebb borospince az egri püspöki palota alatt lévő káptalani pince.

Kőbe vájt templomok

A kőkultúrának részei az egyházi jellegű, szakrális sziklahelyiségek is. Ilyen például a Szépasszony-völgy Istenes pincéje, amelynek tágas borháza a hagyomány szerint a török idők előtt készült. Ezt a 16. században használták egyházi célokra. Erre azért került sor, mert 1534-ben a protestáns hitű Perényi Péter kapta meg az egri püspökség javainak haszonélvezetét, aki megtiltotta a katolikusoknak a templomok használatát. Ezt követően a miséket az Eger környéki pincékben, bújókban tartották titokban, ennek emlékét őrzi a borház faragott oltára is. Egyházi kötődésű sziklahelyiség a Demjén melletti Pince-völgyben lévő Remete-barlang is. A hatalmas, felszínre nyíló kútszerű üreggel rendelkező sályi Léleklyuk-barlang még régebbi, vélhetően még a kereszténység felvétele előtti idők emléke. Különleges építmény a siroki vár tufába faragott teremegyüttese is, amelynek szintén lehetett – még a vár építését megelőző időkben – szakrális szerepe.

Vár sziklafolyosókkal
Sirokon kaptárkövek és barlanglakások is vannak, de a település leginkább erődjéről ismert. A sziklahegy csúcsán épült, szabálytalan alaprajzú vár három óolasz bástyával és sziklába vágott helyiségekkel rendelkezik, és sáncárokrendszerrel is meg van erősítve. Legkorábbi építési idejét a XIII. századnál is korábbra teszik. Korai magja a jelenlegi felső vár alatt húzódó sziklafolyosók és termek egy része lehetett, amelyet egy ugyancsak sziklába vágott, mélyebben fekvő külső védelmi öv erősített. Ez a külső védelmi öv leginkább a vár északi oldalán látható, ahol a sziklába mintegy 4 méter mély, 4-5 méter széles árkot vájtak, amit gazdasági udvarként is használták. Az alsó vár déli felét istálló foglalta el, amelynek északi és keleti falát részben a sziklából vésték ki. Az erődben gabonásvermek is voltak, köztük olyan, amelynek kőboltozata ma is ép. A vár északkeleti sarokbástyájának tövében egy 20 méteres mélységig feltárt kút látható.

Rejtélyes kaptárkövek

A bükkaljai kőkultúra legtitokzatosabb képviselői a kaptárkövek, amelyeknek története szinte teljesen ködbe vész. Csak az biztos, hogy az alapjukul szolgáló sziklák és sziklavonulatok természetes eredetűek. A Bükkalja területén, a siroki vár és a kácsi Kecske-kő környékén több nagy csoportban látható fülkés kőtornyok és sziklakúpok anyagát a miocén kor heves vulkáni tevékenysége hozta létre. Ezekből jól faragható tufasorozatok és keményebb, kipreparálódó kőzettestek, sajátos felszíni formák maradtak vissza, ezeket formálták tovább a külső erők, mint a folyóvízi erózió, a csapadék lemosó ereje, a szerkezeti mozgások vagy éppen a fagy miatti aprózódás.

Kép

A Barát- és Apáca-sziklák a siroki vár közelében - Kép: Jónás Jácint

A kaptárkövek mint természeti képződmények összességében az elmúlt 1,8 millió év természetföldrajzi fejlődésének eredményei. Fülkéi átlagosan 60 centiméter magasak, 30 centiméter szélesek, 25-30 centiméter mélyek. Peremükön bemélyedő keret fut körbe, széleiken néhol lyukak is kivehetők. Megesik, hogy a sziklákba nem klasszikus fülke, hanem ahhoz hasonló megmunkálás került. Az alakzatok a később itt letelepedő emberek vallási, gazdasági, építészeti és művészeti életében is fontos szerepet játszottak.

Ködbe vész az eredet

A sziklák oldalaiba vájt fülkék eredete, készítésük oka nem tisztázott, rendeltetésükkel kapcsolatban számos felvetés és elmélet született. Bartalos Gyula egri hitoktató, régész és történész (1839–1923), aki a téma első komolyabb kutatója, azon a véleményen volt, hogy a kaptárkövek síremlékek voltak, a fülkékbe az elhunytak hamvait tartalmazó urnákat helyezték. A pap a kőfülkék kifaragását eleinte a hun-magyarokhoz, később a keltákhoz, illetve a szkítákhoz kötötte. Klein Gáspár Borsod megyei főlevéltáros (1903–1970) már azt valószínűsítette, hogy a vakablakoknak bálványtartó, áldozatbemutató funkciója volt. Ő a fülkéket honfoglaláskori emléknek tartotta. A ma legismertebb vélemény az – amit kételyeinek hangot adva már Bartalos Gyula is felvetett – hogy a kőfül­kékben hajdan méhészkedtek.

A sziklaméhészeti elmélet legmeghatározóbb képviselője Saád Andor miskolci orvos volt, aki Korek József régésszel az 1960-as években végzett ásatásokat a kaptárkövek előterében, Cserépváralján és Szomolyán. Ugyanakkor azok a 11-14. századi leletek, amelyek a feltárások során előkerültek, egyik feltevést sem igazolták. Arra, hogy kik, mikor és hogyan alakították ki a kaptárkövek fülkéit, és mire használták, megbízható válaszok ma sincsenek, az eddigi kutatások eredményei ráadásul épp a legismertebb, legelfogadottabb vélemény, a méhészet ellen szólnak. A kultikus, áldozati célú fülkehasználatot nem zárják ki az eddigi eredmények.

Tanösvényen bejárható
A szomolyai kaptárkövekhez tanösvény is tartozik, amely rögtön a község határából indul. A Vén-hegy nyugati lejtőjén, a Kaptár-völgyben négy lelőhely is látható, nagyon közel egymáshoz. A fülkés sziklára, kőkúpra tagolódó riolittufa-vonulat tizenhárom kaptárkövén összesen 132 fülke van. Ebből 117 egy lelőhely nyolc jól elkülöníthető kaptárkövén látható, ez Magyarország legtöbb fülkével rendelkező kaptárkő-csoportja. Ugyanitt egyetlen kúpon 48 fülkét lehet összeszámolni. Az első négy lelőhelyet kicsit távolabb további kettő is követi.

Kép

Magányos Betyárbújó: az egerszalóki Öreg-hegy riolittufából kialakult tömbjébe vájták a Betyárbújót, fölé pedig egy kaptárfülkét. A Betyárbújót korábban csőszkunyhóként használták, az Ady Endre utca felől rövid sétával megközelíthető. - Kép: Jónás Jácint

Hol vannak még kaptárkövek?
A legnagyobb számban egyértelműen a Bükk déli előterében, a Bükkalján találhatók kaptárkövek. A kutatók ezen a vidéken több mint 50 lelőhelyről, több mint 100 sziklaalakzatról, több mint 500 kaptárkőfülkéről tudnak. Kaptárkövek kisebb csoportban Pest megyében, például a Tétényi-fennsíkon, Diósdon, a Budai-hegységben, a Pilisben és a Visegrádi-hegységben is vannak, 17 lelőhelyen, 31 sziklaalakzattal.

A cikk megjelenését támogatta: