„Hűséggel és bátorsággal” – Egy család és egy nemzet közös története

A gazdag Batthyány-múltat kutató jeles történészek – a családi jelmondathoz illően – hűséggel és bátorsággal idézték fel az emlékkonferencia hallgatósága számára a törökverők, kastély- és templomépíttetők, könyvtár- és levéltáralapítók, nyomdamecénások, tábornokok, főpapok, nádorok és miniszterelnökök korszakos tetteit, bemutatva, hogy a tudományos elkötelezettséggel megőrzött múlt örökségének kincsestárából meríthet minden elkövetkező nemzedék.

A házigazda Magyar Batthyány Alapítvány az elmúlt években elkezdte összegyűjteni a Batthyány családhoz kapcsolódó szellemi értékeket, és számos rendezvényt is sikeresen életre hívott már. Az alapítvány mottója gróf Batthyány Lajos első felelős miniszterelnök viaszpecsétjének felirata: „Viam meam persecutus sum”, vagyis „A magam útját jártam”.

A konferencia nyitóbeszédeinek sorát Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese kezdte. A magyar történelem állandó harcok sorozata. Hatalmas birodalmak tűntek el, a nehézségek ellenére mi magyarok azonban itt vagyunk még mindig a Kárpát-medencében – fogalmazott.

Sok mindent tanultunk ezekből a küzdelmekből. Például azt, hogy nagyhatalom segítségére igazából nem számíthatunk.

A birodalmak nem gyakorolnak méltányosságot, korlátozni akarják szuverenitásunkat. A színpad mindig új, a szereplők a régiek. Magunkra számíthatunk csak a küzdelmekben. Az október 6-i emléknaphoz kapcsolódva mérvadónak nevezte gróf Batthyány Lajost, aki ragaszkodott az elveihez, a törvényekhez, az alkotmányhoz a vérpadig.

A megjelentek köszöntését Dezső Tamás, a Batthyány Lajos Alapítvány elnöke folytatta, aki identitásunk alapvető kérdésein elmélkedett európai viszonylatban, majd Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnökeként üdvözölte a jelenlévőket. Végre lehetőségünk van az arisztokrácia történelmi szerepének valós vizsgálatára – mondta. Batthyány Lajos gróf hű volt az uralkodóhoz, de nem a császárhoz, hanem a magyar királyhoz.

Az alkotmányosság útján, de akár az uralkodói hatalommal szemben is képes volt kiállni, és ez a többi Batthyányra is jellemző volt. Az utolsó nemzeti nádor is Batthyány volt – emlékeztetett.

Batthyány-Schmidt Margó, a Magyar Batthyány Alapítvány elnöke is köszöntötte a jelenlévőket, különös tekintettel Batthyány-Strattmann Veronika hercegnére. Elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben háttérbe vonult a család, pedig előtte a magyar történelem meghatározó pillérei voltak. Azért indult el a munka, hogy újra jelen legyenek a magyar közéletben, és mert a történelmi családoknak nemzetközi kapcsolataikat a haza szolgálatába kell állítaniuk. Bejelentette, hogy megalapítják a Gróf Batthyány Lajos- és a Gróf Zichy Antónia díjakat, amelyeket a hazát önzetlenül szolgáló személyek fognak megkapni évről-évre.

A köszöntők után előadások következtek tudományos életünk kitűnő képviselőitől. A konferencia levezető elnöke Csorba László egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója volt, aki elmondta: „A magyar történelem ezeregyszáz esztendeje során mintegy 150–200 arisztokrata família élt a nyugati Őrvidéktől a székely havasokig terjedő tájakon. Ám ha megkérdezünk egy mai gimnazistát, alig négy-öt nevet tudna felsorolni közülük.

Bizonyára sokuk megérdemelten merült el a feledés homályában, mert nem tartották magukra nézve kötelezőnek azt az erkölcsi mércét, hogy aki többet kap a hazától, annak többet is kell visszaadnia érte.

Őket joggal bírálta Felsőbüki Nagy Pál az 1825. évi diétán e kemény szavakkal: „mi nemesek a constitutiónak [alkotmánynak] úgyis csak a csontján rágódunk, a főrendek eszik annak a pecsenyéjét.” Van azonban néhány nevezetes kivétel – néhány olyan család, amelyek szépséges kastélyainak udvarán, az európai műveltséget meghonosító könyvtártermeiben, a harcmezőn elesett hőseik sírdombjainál ugyanazt mondhatjuk, amit Kossuth Lajos mondott Eger városában: „Itt nem hirdetni, hanem tanulni lehet a hazafiságot!”

Kép

Kép: Magyar Batthyány Alapítvány​​​​​​​

Az első előadó, Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára vezetője, a család fölemelkedését mutatta be a 16. században, amelynek első stációja Batthyány I. Boldizsár életének bemutatása volt. Egy másik főága is volt ekkor a családnak, de kihalt. I. Boldizsár Kőszeg kaptánya, szlavóniai vicebán, majd alországbíró lett, 1500-ban kapott címert. Fia, I. Ferenc (1497-1566) megkapta Németújvárt 70 faluval, amely az ország egyik legnagyobb uradalma volt, és miután a törökök sem foglalták el, így a legnagyobb családok közé kerülhetett. Később a rohonc-szalónaki uradalmat is megszerezte, majd horvát bán lett. Katolikus maradt élete végéig, nyakláncában hordta a Szent Kereszt egy darabját. Nem volt saját gyermeke, így végül III. Boldizsár (1537-1590) örökölte vagyonát, aki Zrínyi Miklós lányát, Doricát vette feleségül. Korának egyik legműveltebb embere volt, nyolc nyelven beszélt, szellemes és tréfás embernek írták le, alkímiával és botanikával is foglalkozott.

J. Újvári Zsuzsanna egyetemi docens (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) Batthyány II. Ferenccel (1574-1625) folytatta a család 17. századi történetét.

Az ifjú a dunántúli nagyurakkal, Nádasdy Ferenccel, a Fekete béggel és Zrínyi Györggyel együtt vitézül végigharcolta a tizenötéves háborút, Balassi Bálinttal baráti kapcsolatban volt.

Minden fontosabb csatában és várvívásnál jelen volt, majd fontos szerepet játszott a Dunántúl megerősítésében, és azt is megbocsátották neki, hogy rövid időre szövetséget kötött Bethlen Gáborral. Fia, Batthyány I. Ádám (1610-1659) királyi udvari szolgálattal kezdte pályafutását, katolizált, és igen szép előmenetel várt rá Bécsben, 1630-ban gróf lett. Ám amikor az uralkodó rábízta a dunántúli kerületi és végvidéki főkapitányi tisztet, hazatért, és vitézül harcolt a törökök ellen. Életeleme volt a csatázás, fiait, Kristófot és Pált is katonának nevelte. Egyedülálló módon elérte, hogy családjában öröklődévé váljon a főkapitányi tiszt. Így idősebb fia, II. Kristóf (1637-1687) is ezt a posztot töltötte be, ám 1683-ban meghódolt Kara Musztafa előtt. A törökök csúfos kudarca nyomán az uralkodó Kristófot leváltotta posztjáról, ám annak fia, II. Ádám (1662-1703) kiköszörülte a csorbát: részt vett a török alóli felszabadító háborúban, szinte minden fővár visszavívásánál kitüntette magát. Ő lett a dunántúli hadak főparancsnoka, majd horvát bán, végül országbírói posztot töltött be. Felesége, Strattmann Eleonóra III. Károly császár feleségének tanácsadója is volt.

Réfi Attila, a VERITAS Történetkutató Intézet levéltáros-csoportvezetője folytatta a genealógiát Károllyal (1698-1772), aki magát az osztrák örökösödési háborúban tüntette ki, és a Batthyány-család egyetlen tagja volt, akinek sikerült elnyernie a tábornagyi rendfokozatot, vagyis a létező legmagasabb katonai rangot. Ő szerezte meg a családnak a hercegi címet is.

Hermann Róbert előadásában Batthyány Lajos gróf életét mutatta be.

A magyar nemzetőrség és honvédség megszervezésében játszott szerepe sokáig homályba merült, pedig a magyar tüzérség és egy új fegyvernem, a Mészáros hadigőzös létrehozása is az ő nevéhez fűződik.

Hadszervezői tevékenysége volt az egyik legfőbb oka annak, hogy 1849-ben koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték.

Décsey Sándor, a tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum igazgatója a zászlóanyaság intézményét tárta fel, amely egyedi és különleges volt Európában. Mivel a zászló az adott katonai alakulatot önmagában is megtestesítő jelkép, ezért a zászlóanya nemcsak a zászló felett vállalt védnökséget, hanem az egész alakulat felett is. Kevés kivételtől eltekintve a legmagasabb társadalmi állású hölgyeket kérték fel erre a szerepre: például Batthyányné Zichy Antónia grófnőt, Kossuthné Meszlényi Teréziát, Erzsébet királynét vagy Horthy Miklósnét. Sajnos a rendszerváltozás után a honvédségben nem éledt újjá a zászlóanyaság, de a konferencián a család nemzeti színű, címeres lobogójára Batthyány-Strattmann Veronika hercegné – új zászlóanyaként – felkötötte a Hit, remény, szeretet feliratú szalagot.

Az előadások közt élőben szólt a tárogató, később a Batthyány-indulót, majd Beethoven Egmont-nyitányát hallgathattuk meg. Mártír miniszterelnökünket nevezték a „magyar Egmontnak”, ráadásul a zenemű 1956-ban a magyar szabadságküzdelem jelképévé is vált. Barbinek Péter színművész pedig felolvasta gróf Batthyány Lajos búcsúlevelét, amelyet feleségének írt a siralomházban.