EP-választási kisokos – Mi számít európai értéknek? Erről is szavazunk!
Vajon mi az európai parlamenti választások tétje? Nem csak valami távoli, bürokratikus intézmény, esetleg félretolt politikusok klubja az, amiről szó van?
Az Európai Unió furcsa nemzetközi szervezet: államszövetségnél kevesebb, puszta nemzetközi együttműködésnél több.
Létrejötte annak köszönhető, hogy alapítói a tagállamok közti gazdasági együttműködéssel, a kölcsönös gazdasági függés fokozásával és a nemzeti gondolat háttérbe szorításával szerették volna kiküszöbölni egy újabb háború lehetőségét a második világégés után.
Természetesen már ekkor, 1957 körül is sokan álmodoztak az Európai Egyesült Államokról mint végső célról.
Az EU végrehajtó, vagyis kormányzó szerve az Európai Bizottság, döntéshozó szerve pedig a tagállamok minisztereinek egyeztetési fóruma, az Európai Unió Tanácsa. Részben döntéseket hoz az Európai Parlament is, ugyanakkor a különféle döntéshozatali eljárásokat felsorolni igen sok bekezdésbe telne. Az Európai Parlament szívesen bővítené saját jogköreit, minthogy így gyorsabb lehetne a döntéshozatal, mint a kompromisszumokat kidolgozó, államközi egyeztetésen alapuló tanácsban.
És persze gyakran hallunk az EU demokratikus deficitjeiről is, ami a választók szintje és a felsőbb szintek közti törést jelenti, például hogy nem közvetlenül a választók választják a biztosokat, a bizottság elnökét és más tisztviselőket. A közvetlen demokrácia hívei számára az Európai Parlament hatalmának növelése a kézenfekvő megoldás. Ám tudnunk kell, hogy az EP hatalmának növelése föderatív, szupranacionális irányba tolná el az EU-t, minthogy a nemzeti szuverenitás hangsúlyozása és a nemzeti hatáskörök megtartása inkább az államközi egyeztetés előnyben részesítését jelenti.
Az EP-ben 751 képviselő ül, akiket 1979 óta közvetlenül, nemzeti választásokon választanak meg öt évre. A jelenlegi ciklus 2014-ben kezdődött.
Jelenleg az EP legnagyobb ereje az Európai Néppárt, a nagy kereszténydemokrata-konzervatív jobboldali tömb. Az Európai Parlament frakciói viszont nem nemzeti frakciók, hanem pártpolitikai, ideológiai frakciók.
Jelenleg „kormányoldalnak”, azaz a bizottság tagjait adó pártoknak mondhatjuk a Néppártot (217 képviselő), a szocialistákat (186 képviselő) és a liberális, Guy Verhofstadt-féle ALDE-t (68 képviselő), amelynek a Momentum is tagja. Az „ellenzék”: az Európai Konzervatívok és Reformisták (itt ülnek a brit toryk és a lengyel PiS képviselői), a radikális baloldali zöldek, az Egyesült Baloldal (GUE/NGL), az euroszkeptikus-populista EFDD (ez Nigel Farage pártja) és a Nemzetek és Szabadsága Európája (ENF) frakciója.
Mindebből látszik, hogy az EP-ben „kormánypártinak” és „ellenzékinek” lenni nem feltétlenül világnézeti pozíciót jelent.
A tagállamokat nem népességarányosan képviselik küldöttjeik az Európai Parlamentben; azért, hogy a nagyok érdekérvényesítő képessége kisebb, a kicsiké pedig nagyobb legyen, a kis nemzetek arányuknál valamivel több, a nagyok arányuknál valamivel kevesebb képviselőt küldenek. (Az Amerikai Egyesült Államok tagállamai esetében ezt a dilemmát másképp oldották meg: a kongresszusba népességarányosan, a szenátusba egyenlően két-két képviselőt küldenek a tagállamok.)
Magyarország 21 képviselői mandátummal rendelkezik. A 2014-es európai választás eredményeként 12 (fideszes) képviselő a konzervatív Európai Néppárt, négy az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének képviselőcsoportját, két képviselő pedig a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoportot erősíti. Három képviselő dolgozik függetlenként.
Az EU-t mindig a francia–német tandem uralta, vezető politikusai viszont általában a Benelux-államokból kerültek ki.
Jelenleg a legérdekesebb fejlemények az EU-s politika területén: Emmanuel Macron több Európai Uniót proponáló mozgalma és a jobboldali „populizmus” előretörése. Ez a populizmus viszont, amihez a Fideszt is sorolni szokták, nem biztos, hogy annyira új jobboldali jelenség.
Az európai pártok világnézeti határai elmosódtak
Mi történt ugyanis a Néppártban? A fősodratú nyugat-európai néppártok, amelyek egykor a pragmatikus kereszténydemokráciát képviselték, mára meglehetősen távolra sodródtak eredeti álláspontjuktól. Középen lavíroznak, egyes kérdésekben jobbosabb, másokban balosabb álláspontot foglalnak el, s önkéntelenül behódoltak a liberális-baloldali politikai nyelvezetnek, a folyamatosan szélesedő emberi jogok, az emancipáció és egyenlőség nyelvének. A nyugat-európai középjobb pártok legjobb esetben is mára technokrata liberális pártokká váltak. Ugyanígy a szociáldemokraták is eljellegtelenedtek.
A középpártokat ma csak annyi különbözteti meg, hogy a jobboldaliak kicsit kapitalistábbak és kicsit nemzetibbek, mint a baloldali megfelelőik. De Brüsszelben és Strasbourgban mindannyian ugyanazt a bürokrata nyelvet beszélik.
A közép-európai jobboldali középpártok, köztük a Fidesz csatlakozása a Néppárthoz egy idő után megzavarta a nagykoalíció és a „pax technocratia” működését, mert kiderült, hogy ezek a pártok a legtöbb kérdésben jobbra állnak nyugati társaiktól, legyen szó nemzeti gondolatról, kereszténységről, családról, genderről vagy bevándorlásról. Ezzel párhuzamosan az utóbbi években megerősödtek a jobboldali középpártoktól valamiképp jobbra álló pártok is Európában, ezeket azonban bajos volna egységesen szélsőjobboldalinak, nacionalistának vagy populistának nevezni. Nem ugyanaz a torykból kivált Farage Brexit Pártja, mint a francia Nemzeti Front; vagy a kormányon lévő Svájci Néppárt és az úgyszintén kormányzó Dán Néppárt, mint a Jobbik vagy épp a spanyol Néppártból kiváltak által alapított Vox.
Vannak pártok, amelyek pusztán megelégelték a tehetetlenkedést, és markánsabb konzervatív politikát szerettek volna folytatni, mint mainstream társaik (UKIP, Brexit Párt, Vox és más kiválók); vannak nemzeti liberális-jobboldali pártok (Dán Néppárt, Svájci Néppárt); egyesek jóléti államot akarnak, mások neoliberálisabb, adócsökkentő politikát; és persze vannak szélsőjobb formációk is (például a brit BNP). Sőt: számos „szélsőjobboldalinak”, „radikális jobboldalinak” titulált párt (például a holland Geert Wilders Szabadságpártja) inkább jobboldali nemzeti liberális pártnak tekinthető, amelyek szembe helyezik a melegjogokat a bevándorlással.
Tegyük hozzá: időnként egy-egy nyugati kereszténydemokrata párt új erőre kap, kicsit markánsabb konzervatív politikát kezd folytatni – mint a Spanyol Néppárt az utóbbi időszakban Pablo Casado és a „szégyentelenek” vezetése alatt –, ám ekkor a progresszív média rögtön populista hatást és fasizmust kiált.
E sorok szerzője szerint az „újjobboldali populizmus” ugyanakkor semmi más, mint a régi konzervativizmus, a határozott jobboldaliság – annak elfáradt, felismerhetetlenné vált, magát „középen állónak” tartó, technokrata változatával szemben.
A „populizmus” itt nem jelent mást, mint az odafigyelést az emberek, a választók, a nemzetek problémáira, egyfajta jobboldali pragmatikusságot és a demokrácia felújítását annak liberális-technokrata lenézésével szemben. Az „újjobboldali populizmus” valójában: régi értékek új tálalásban.
Mik a tétek?
A Néppártban jelenleg harc folyik afelett, hogy az alakulat inkább balra vagy inkább jobbra nyisson. Ha a Néppárt balra nyit, akkor tovább tolódik balra, és megszűnik az autentikus jobboldaliság, kereszténydemokrácia, konzervatív gondolat képviselőjének lenni. Ekkor megnyílik az út az EU további föderalizációja, államszövetséggé tétele felé, amelynek keretében a progresszívek a maguk képére akarnák formálni a közép-európai államokat, illetve a szolidaritást hangoztatva rájuk erőszakolják, hogy részt vállaljanak olyan problémák – például a bevándorlás – kezelésében, amelynek létrejöttében nem bűnösek. Ez a „szolidaritás” igazából azonban a felelősség terítése. Miért is kellene kvótákat átvállalnunk, hiszen nem mi támogattuk a bevándorlást, és nem nekünk volt gyarmatbirodalmunk?
Balra nyitás esetén az „európai értékek” a progresszív, baloldali és liberális „értékeket” jelentenék, amelyek már így is túlsúlyban vannak a brüsszeli politikai közbeszédben. Ne feledjük: ez a választás öt évre szól. Az pedig nemcsak az EU számára, hanem a saját életünkben is nagy idő.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>