Auschwitzból a Szolidaritásig: a nő, aki két diktatúrának is ellenállt

Kerényi Grácia 1925. szeptember 9-én született. Apja Kerényi Károly, az egész világon ismert klasszika-filológus, vallástörténész (Szerb Antal az Utas és holdvilág című regényében róla mintázta Rudi Waldheim professzor alakját), szintén klasszika-filológus édesanyja, Stamberger Erzsébet ugyancsak elismert kutató volt. A szélsőjobboldali eszmékkel szembeni ellenállást családi örökségként hozta magával. 

„Ösztönösen kerestem a tiltakozás formáit” – fogalmazott később. Teleki Pál miniszterelnök 1941. áprilisi öngyilkosságát a német birodalmi nyomás elleni tiltakozás szimbólumaként élte meg, és minden évben elzarándokolt máriabesnyői sírjához. Felsőfokú tanulmányait 1943 őszén kezdte meg a budapesti tudományegyetem magyar–latin–görög szakán. 

Börtön és láger tizenkilenc évesen

Bekapcsolódott a náciellenes diákmozgalomba. Az 1944. március 19-i német megszállás után nemzeti színű kokárdát osztogatott a görögszemináriumokon. „Belopóztam az egyetem épületébe, s ujjammal telefirkáltam a bepárásodott második emeleti ablakokat. »Le a németekkel!«” – olvasható Amikor én ellenálltam című 1970-es visszaemlékezésében. 

Egyik diáktársával egy múzeumkerti beszélgetés során szóba került egy egyetemistákból álló ellenállócsoport megalakítása, ezt egy járókelő meghallotta, és feljelentette őket. 

A megszállóknak a tiltakozás e „kamaszos” formája is sok volt. Kerényi Gráciát a Gestapo 1944. április 3-án letartóztatta. A nem egészen tizenkilenc éves egyetemistát előbb a svábhegyi főhadiszállásra hurcolták, ahol közös cellába került Karády Katalinnal, majd Bécsbe szállították, onnan Auschwitzba, végül Ravensbrückbe. Közel tizenhárom hónapos fogság után, 1945. április 30-án szabadult. Ennek az évnek az emlékét nem csak az alsó karjára tetovált kék szám őrizte. 

„Ehhez az első »nagy utazáshoz« képest minden bagatellizálódik, ami utána következett. Ez az alapvető vonatkozási rendszer” – írta. A német koncentrációs táborok kapcsán hozzátette: „nem csupán az elűzhetetlen képzettársítások kötnek hozzá, hanem életem egyik későbbi nagy kötődése is akkor kezdődött: kapcsolatom Lengyelországgal. Akkor és ott. Auschwitzban.” A táborban egy apácától és egy Bibliából tanult lengyelül. 

Egy veszedelmes katolikus

Grácia hazatérését követően befejezte az egyetemet, diplomamunkáját a mártírhalált halt Radnóti Miklós költészetéből írta. Műfordítói feladatokat vállalt, eleinte latinból és görögből fordított, majd lengyel alkotóktól. Varsóban doktorált, és valóságos irodalmi kapocs volt a két ország között: itthon a modern lengyel líra fő tolmácsolója lett, Lengyelországban pedig a magyaré. Az ő kezdeményezésére 1949-ben életre hívták egykori alma materében a lengyel tanszéket.

Nyíltan vállalt vallásossága, a lengyel és magyar ellenzék közötti hírvivő és összekötő szerepe, az illegalitás határát súroló aktivitása 1945 után is erősen próbára tette a hatalom tűrőképességét. 

Tucatnyi állambiztonsági jelentés „dokumentálja” a hivatalos kultúrpolitika irányvonalától eltérő szemléletét. Annak a kiemelkedően tehetséges költőkből, írókból (Pilinszky János, Weöres Sándor, Mészöly Miklós stb.) álló körnek lett a lengyelországi fordítója és műveik kiadásának támogatója, akik az Új Ember és a Vigilia című lapok köré szerveződtek, és akik az ügynök szóhasználatával élve „egy veszedelmes, mert korszerű katolicizmust képviseltek”.

Együtt a szenvedőkkel

Kapcsolatai révén egyenes volt az útja az 1979 októberében megalakult Szegényeket Támogató Alaphoz (Szeta), meghatározó szerepet játszott a szervezetnek a lengyel Szolidaritás 1980. őszi győzelme után meghirdetett segélyakciójában. Hatósági zaklatások közepette, 1981-ben még megvalósulhatott a hátrányos helyzetű lengyel gyerekek táboroztatása, a hadiállapot 1981. december 13-i bevezetése után azonban a magyar és lengyel hatóságok együttesen megakadályozták az újabb akciót. 

Grácia tevékenyen közreműködött az 1982. augusztus 30-án tartott megemlékezés megszervezésében, amelyet a lengyel munkások és a kormány közötti megállapodás második évfordulója alkalmából rendeztek. A Bem-szobornál száz–százötven tüntető és kétszer ennyi munkásőr és rendőr nézett farkasszemet egymással. 

Kerényi fáradhatatlanul fordította a Szolidaritás dokumentumait, segédkezett azok külföldre csempészésében, gyűjtötte az adományokat, szervezte a tiltakozó akciókat.

Tanítványaival 1984 őszén a máriapócsi búcsúra tartott, amikor autójuk árokba borult, és Grácia gerinctörést szenvedett. Fél éven át, egészen haláláig mozgásképtelenül feküdt, de ahhoz még volt ereje, hogy felemelje szavát „a Szolidaritás papja”, Jerzy Popiełuszko atya meggyilkolása miatt. 

Hatvanévesen hunyt el 1985 húsvétján. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. A harcostárs és barát Pákh Tibor e szavakkal emlékezett rá búcsúbeszédében: „Mert elmenekülhetett volna, mint a kiválasztottak, mint Lót, de itt maradt velünk. Nem kíváncsiságból, hogy sóbálvánnyá dermedjen, hanem együttérzésből, hogy velünk szenvedje át (…) a szodomai csapást.” 

Támogatott tartalom. A cikk a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben készült. 

Kép