„Istent játszottak, büntetlenül” – gazdag turisták pénzért vadászhattak civilekre a szarajevói emberszafarin

Egy olasz újságíró tett feljelentést

Ezio Gavazzeni olasz újságíró három évtizeddel ezelőtt az olasz Corriere della Sera napilapban olvasott először a szarajevói mesterlövésztúrákról. Akkor még bizonyítékok híján az ügy kevés figyelmet kapott. Gavazzenit azonban nem hagyta nyugodni az, hogy feltételezések szerint az 1990-es évek elején, a boszniai háború idején többek közt olasz állampolgárok „mesterlövész-szafarikon” vettek részt Bosznia-Hercegovina területén. A civil lakosságra vadásztak, puszta szórakozásból. 

A téma évtizedekig alig volt a köztudatban, azonban 2022-ben megjelent Miran Zupanic szlovén rendező Sarajevo Safari című dokumentumfilmje, amely szerint az állítólagos gyilkosságok résztvevői több országból – köztük az Egyesült Államokból, Oroszországból és Olaszországból – érkeztek.

Gavazzenit megdöbbentette, amit a képsorokon látott, további kutatásba kezdett, és a közelmúltban átadta 17 oldalas feljelentését a milánói ügyészeknek. 

Bizonyítékok alapján azt állítja, hogy olaszok és más külföldiek jelentős összegeket fizettek azért, hogy a körülzárt Szarajevó civil lakosaira lövöldözhessenek.

A Milánói Ügyészség az újságíró feljelentése nyomán tavaly novemberben vizsgálatot indított. 

Szarajevónál 11 ezren vesztették életüket

De mi történt immár több mint három évtizede tőlünk pár száz kilométerre? Miután 1991-ben Szlovénia, Horvátország és Macedónia kivált Jugoszláviából, a boszniai horvátok és a bosnyákok nem kívántak a szerb többségű államban maradni. A boszniai szerbek viszont nem akartak onnan elszakadni: 1992 elején kikiáltották a Boszniai Szerb Köztársaságot, amely Jugoszlávia részének nyilvánította magát. 

Stratégiai céljuk egy új boszniai szerb állam létrehozása volt, amely magában foglalta volna a bosnyák többségű területeket is. Bosznia-Hercegovina azonban népszavazás után kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától. Ebből a konfliktusból indult a véres polgárháború.

A többségében bosnyákok által lakott Szarajevót 13 ezer fős katonai erővel bekerítették a szerbek. Majdnem négy évig, pontosan 1425 napig tartott a város ostroma. A harcokat megszenvedte a civil lakosság is, a támadók elzárták a vizet és a villanyt, a gázellátás is szünetelt. 

Az élelem-, víz- és gyógyszerutánpótlás is csak akadozva, nagy nehézségek árán jutott el a védőkhöz. A város lakossága a blokád bizonyos szakaszaiban akár hat hónapig is kibírta gáz-, áram- és vízellátás nélkül. 

Az ostrom során több mint 11 ezer ember, köztük 1600 gyermek vesztette életét. Ötvenezren megsérültek. 

Hol marad a felelősségre vonás?

Végül az 1994. február 5-én a szarajevói piacot ért véres támadás, amely során hatvannyolc ember meghalt, és kétszázan megsebesültek, már a nemzetközi közvélemény figyelmét is felkeltette. Hamarosan megindult a nemzetközi katonai beavatkozás, ám az utolsó szerb csapatok csak 1996-ban hagyták el a térséget. 

Akiket elítéltek 
Emberiesség elleni bűncselekmény és a polgári lakosság elleni terror alkalmazása miatt négy szerbet ítéltek el. A hadsereg vezetőit; Stanislav Galicsot életfogytiglani, Dragomir Milosevicset pedig 29 év börtönbüntetésre ítélték. Feletteseik, Radovan Karadzsics boszniai szerb elnök és Ratko Mladics főparancsnok, a „boszniai mészáros", a srebrenicai tömeggyilkosság fő felelőse szintén életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. Slobodan Milosevics szerb és jugoszláv államfőt háborús bűncselekmények és népirtás elkövetésével vádolták, ám mivel a hágai börtönben életét vesztette, ítélet soha nem született. 

Minden bizonnyal lenne még kit felelősségre vonni a több mint harminc éve történtekért – ezt bizonyítja az említett Sarajevo Safari dokumentumfilm, valamint a Gavazzeni feljelentése nyomán indult olasz nyomozás is. Szarajevói lakosok és túlélők is ezt szeretnék.

„Gyermekként Szarajevó ostroma alatt nőttem fel, és túléltem azt… különleges érzelmek fűznek ehhez az ügyhöz, és őszintén szeretném hinni, hogy a vizsgálat meg fog indulni” – fogalmazott Benjamina Karic, a város volt polgármestere, aki maga is feljelentést tett a helyi ügyészségen, de a vizsgálat állítólag egyhelyben toporog.

Embervadászok csatlakoztak az orvlövészekhez

A 2022-es dokumentumfilmben egy házaspár arról beszél, hogyan vesztették el a babakocsiban tolt gyermeküket. Míg más kerekesszékbe került, miután egy orvlövész eltalálta. 

„Miért pazarolnék el két golyót? Ha lelövök egy gyereket, azzal megölöm az anyát is, mert a gyermeke elvesztését nem fogja túlélni” – ezzel kérkedett egy boszniai szerb orvlövész a háború első évében, a szarajevói rendőrség egyik őrsén. 

Az emberek jobban féltek az orvlövészektől, mint az aknavetőktől. 

Az euronews beszámolója szerint a háborúban nemcsak a lövedék röppályáját volt nehéz azonosítani, hanem a személyt is, aki a ravaszt meghúzta. Kevesen tudtak arról, hogy a szerbek oldalán nemcsak önkéntesek és zsoldosok harcoltak, hanem gazdag, kiváltságos külföldiek is, akik egy vagyont fizettek azért, hogy ártatlanokat vehessenek célba.

Edin Subasic, a boszniai hadsereg nyugalmazott hírszerző tisztje, aki szerepelt Zupanic dokumentumfilmjében, elmondta, hogy 1993-ban egy elfogott boszniai szerb katona vallomásából értesült arról az állításról, miszerint külföldiek fizettek azért, hogy civilekre lőhessenek.

„Felkeltette a figyelmünket, mert rendkívüli volt, hogy civilek vadászpuskákkal és kifinomult felszereléssel jelenjenek meg a harctéren” – mondta Subasic a Reutersnek. Egy sebesült tűzoltó állítólag már Slobodan Milosevics szerb elnök hágai tárgyalásán „vadászturistákról” beszélt tanúvallomásában.

A legértékesebb „trófea” a gyermek volt

Gavazzeni becslése szerint legalább százan lehettek a külföldiek, és mai árfolyamon 80–100 ezer eurót, közel 32–40 millió forintot fizettek egy rövid, pár napos embervadászatért. Az „emberszafarin” részt vevő olaszok Triesztben találkozhattak, majd Belgrádba utaztak, ahonnan boszniai szerb katonák kísérték fel őket a Szarajevóra néző dombokra.

Különböző tarifákat szabtak a férfiak, nők vagy gyermekek megölésére. 

A legnagyobb összeget akkor kellett fizetni, ha a golyó egy gyermeket talált el. Olcsóbb volt egy egyenruhát és fegyvert viselő férfi meggyilkolása, a magatehetetlen idősek kivégzéséért pedig nem kellett fizetni. 

Azt azonban nem tudni, kik voltak a szervezők, és kinek a zsebébe került a „vérdíj”.

Ugyanakkor a már említett Edin Subasic azt is állítja, hogy – a Trieszt–Belgrád útvonal megszűnése után – a szafari fizetős vadászai „Olaszországból repülővel Magyarországra utaztak, onnan pedig szárazföldön Belgrádba, majd busszal vagy helikopterrel Paléba, illetve tovább, Szarajevóba”. Ha ez így volt, valószínű, hogy a boszniai szerbek háborús vezetése szervezte az embervadásztúrákat, vagy legalábbis tudott a működésükről. 

A Sniper Alley ma is őrzi a szörnyű emléket

A körülzárt város éveken át ínségben tengődött: nem volt villanyáram, víz, telente fűtés, és élelmiszert is csak elvétve lehetett kapni. Szarajevó polgárai minden nap az életüket kockáztatták, amikor vízért mentek, vagy tűzifát gyűjtöttek. Az orvlövészek – akik toronyházakban vagy a Szarajevót övező déli dombokon bújtak meg – távcsöveikkel figyeltek, majd céloztak az ártatlan lakosokra. A Sniper Alley, az orvlövészek sikátora, különösen veszélyes volt: így nevezték a belváros utcáit és széles sugárútját. A név a mai napig megmaradt szomorú mementóként.

A fegyvertelen lakosság idővel próbált védekezni: például szétlőtt autóroncsokból emeltek védőfalat, vagy az ENSZ páncélozott járművének árnyékában gyalogoltak. 

Szarajevóban és a várost körülvevő területeken annak idején brit fegyveres erők is szolgáltak. Közülük néhányan a BBC-nek azt mondták, soha nem hallottak úgynevezett mesterlövész-turizmusról a boszniai konfliktus idején. Szerintük rendkívül nehéz lett volna megszervezni, hogy harmadik országokból érkező, civilekre lövöldözésért fizető személyeket juttassanak be Szarajevóba, a számos ellenőrzőpont miatt. Semmi jelét nem látták annak, hogy „mesterlövész-turizmus” zajlott volna. 

Az egyikük mindezt „városi legendának” nevezte.

A tettesek ma 65–80 év körüliek lehetnek

Az ügynek bőven van politikai szála is. Aleksander Vucic jelenlegi szerb államfő apja hatására lett szerb nacionalista, és amikor megkezdődött a háború, Szarajevóban jelentkezett önkéntesnek – ezt ő maga vallotta egy szerb hetilapnak még 1994-ben. Vucic tanulmányai befejezése után televíziós újságíróként dolgozott.

A szerb elnök is érintett lehet?
Zukan Helez, Bosznia-Hercegovina védelmi minisztere azt állítja, hogy Vucic tüzelt is a város lakóira. Létezik egy felvétel, amelyen a háttérben a kezében tart valamit, és próbál kimenekülni a képből. A tárgyat vannak, akik egyértelműen puskának tartják, míg ő maga azzal védekezett, hogy az egy esernyő. Egy másik magyarázat szerint egy kameraállvány látható a kezében. A politikus tagadta a vádakat, azt nyilatkozta, hogy soha nem ölt meg és nem sebesített meg senkit.

Ezio Gavazzeni szerint a tettesek ma 65–80 év körüliek lehetnek, és néhányan még biztosan élnek. Úgy tudni, az olasz ügyészség most februárban kihallgatott egy gyanúsítottat, egy 80 éves, Észak-Olaszországban élő nyugdíjas kamionsofőrt, aki ellen többek közt előre megfontolt emberölés a vád. 

„Nem tudom, milyen ördög szállt meg azon a napon. Emlékszem, egy forró nyári nap volt, 1992 augusztusa” – írta búcsúlevelében Predrag O., egykori szarajevói orvlövész, aki 2000-ben öngyilkos lett Belgrádban. Beismerte, hogy megölt egy kilencéves kislányt.

„Istent játszottak, büntetlenül” – így jellemezte az olasz újságíró a civilekre vadászókat, akik puszta szórakozásból ártatlan embereket öltek.

A Sarajevo Safari című dokumentumfilm itt megtekinthető.