A nyugdíjazás nem az élet végét jelenti, hanem egy új kezdetet – Fekete Tibor galériájának története

Fekete Tibor birodalma kétszobás. Az elsőben könyvespult, néhány szék, a betérőnek mindig szívesen felszolgált kávénak helyet adó asztalka fogadja az érkezőt. A falakon az aktuálisan kiállító festőművészek, grafikusok művei sorakoznak. A nagyobb „teremben” további képek, apró párnákkal megpakolt padok, ülőalkalmatosságok, egy színpadtérnek kinevezett pici terület, egy a vetített művészi tartalmakat láttatni képes LED tévé, egy kameraállvány (hogy minden fontos történést meg lehessen örökíteni az utókor számára) és egy komód is fellelhető. 

Utóbbin Babits Mihályt ábrázolja Kisteleki Dóra kortárs képzőművész grafikája. Ahogy a művésznőről egy kritikusa írta: „a legérzékenyebb kifejezőeszközének a vonalat tartja, főleg a cérnavékony vonalakat szereti, amelyek olyanok, mint az idegszálak…”

Kortárs kultúra – sznobizmus nélkül

A galérialapító stílszerűen a városi ember idegszálait kisimító környezetben kínál hellyel, majd nyomban magyarázni kezdi a bizonyítványát. Mert valljuk be, napjainkban elég furcsán hat, ha egy sikeres pályafutással büszkélkedő műszaki szakember egy, a régi világot idéző klasszikus értelmiségi klubot működtet, önerőből. Furcsamód, a festmények értékesítése sem célja. 

„Érzelmileg viszonyulok nem egy műalkotáshoz, így nem folytatok kereskedelmi tevékenységet” – vallja be saját magán is jót derülve Fekete Tibor.

„Azt hiszem, sokaknak van hiányérzete amiatt, hogy – országszerte – egyre kevesebb az olyan kuckó, ahová jó betérni. Ahol nincsenek elvárások. Mi nem erőltetjük rá senkire az ízlésünket. Látogatóink kis ízelítőt kapnak a kortárs kultúrából, sznobizmus nélkül. Ennyi. Én bátran egymás mellé helyezem a kezdő művészt és a sok éve pályán lévőt, a szimpatikus amatőrt és az elismert profit is akár.  Célom: a közösségépítés. Akkor érzem legjobban magam, ha a közönség, a kiállító, a fellépő egyaránt magáénak érzi ezt a végül is általam teremtett közeget. Könyvkiadásra is vállalkozom, de az értékmentés jegyében! Szponzori támogatás nélkül vállaltam be például Kossuth-díjas költőnk, a 88 éves Baranyi Ferenc legújabb verseinek megjelentetését. Hogy miért? Mert szeretem, amit képvisel, tisztelem, becsülöm őt.”

„Olyasmi, mint régen volt a Fészek”

Néhány szót ejt az életrajzáról is, melynek az Életmorzsák címet adta, s amelyet 2025-ben a saját kiadója jelentetett meg. Ebben az 562 oldalas kötetben élete olyan epizódjairól is említést tesz, mint a soproni gyermekévek, a Győri Textilművekhez kirendelt technikusi hetek, a vegyésztechnikusi bizonyítvány ellenére a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán átélt inspiratív időszak, az Értelmiségi Fiatalok Tanácsának megalapítása, vállalkozása létrehozása és vezetése.

Ugyanakkor korrigálja a tevékenységére utaló korábbi megállapításomat: „Én nem galériát nyitottam, ez »csak« egy klub. Olyasmi, mint régen volt a Fészek vagy a Rátkai Márton Klub a Városligeti fasorban. 

Egy galéria általában akkor él, amikor bemutatnak egy új tárlatot, majd készülnek máris egy újabbra. Egy klub, ahol festmények, könyvillusztrációk is vannak, bármikor felkereshető. 

De én azt is fontosnak érzem, hogy felvállaljunk ismertterjesztő programokat, mint amilyen az Egészég 50 felett sorozatunk. És igen, állandó próbatermet biztosítok muzsikusoknak is! Itt ugyanis közönség előtt, bátran ki tudják próbálni új zenei ötleteiket. Jenei Szilveszter a Kormoránból vagy Sólyom Tamás, a Szélrózsa együttes alapítója, aki főszervezője volt a József Attila Vers-Dal Fesztiválnak is, hosszú évek óta él a lehetőséggel.” 

„A finomító első szabadalma az enyém volt”

Hatvan éve helyezték üzembe a százhalombattai Dunai Finomítót, melynek alig épült meg az AV-1 jelzésű üzeme, máris tovább bővült a komplexum a II. ütemhez tartozó egységekkel, így például a petrolkémiai bázissal. Konyhanyelvre lefordítva, mi volt ott a feladata, s a kezdeti időszakban milyen nehézségeken kellett úrrá lennie a szakembereknek? – vetem fel, hozzátéve, hogy nekem egy, a magyar olajvállalatnál dolgozó idősebb vegyészmérnök úgy írta le azt a korszakot, mint amikor az első telepesek megérkeztek a vadnyugatra olajat fúrni…

„Szellemes megállapítás! – nyugtázza Fekete Tibor. – A céget 1960-ban alapította a minisztérium. Az első üzem valójában 1965-ben indult. Én 1968-ban friss diplomásként kezdtem el Százhalombattán dolgozni, mint technológus. Ekkor indult be a második termelőüzem. Az tényleg maga volt az őskor! Ráadásul egy súlyos üzemi baleset – amelybe a főnököm belehalt –, hamar ráirányította a figyelmet a biztonsági kérdésekre. Az üzemek tervezésénél, indításánál, fejlesztésénél, az éves leállások során elvégzendő karbantartások tervezésénél meghatározó szerepet játszottunk. Részese lettem az Ifjúsági Társadalmi Tervező Iroda (ITTI) létrehozásának is, amit sikeresen vezettem. 

A finomító első szabadalma az enyém volt, amiért az Országos Találmányi Hivataltól megkaptam a kiváló feltaláló arany fokozatú elismerést. 

A részletekkel nem szeretnék senkit sem untatni. A biztonsági szelepek mérésére találtam ki egy újszerű megoldást”.

Az AI a kultúrában is hasznos eszköz

A mesterséges intelligencia korát éljük. Műszaki végzettségű emberként, aki ma már a kultúra világában mozog otthonosan, miben látja az AI hasznát, és miben a kárát? – tudakolom, immár a jelenkorra fókuszálva. 

„Töredelmesen be kell vallanom, hogy a kezdetektől érdekelt az informatika. Mi az egyetemen az 1966/67-es tanév második félévében már tanultunk a számítógépek programozásáról, pontosabban az ALGOL 66 programozási nyelvről. Ma ezzel már semmire sem megy egy szakember. De arra jó volt, hogy megfertőződjek a számítástechnikával. A nyolcvanas években azután több olyan projektben lettem aktívan részes, amihez a személyi számítógépek őseire volt szükségünk. Magam is írtam a kezdetekben ezekhez programokat, majd később a rendszertervek elkészítésében vettem részt. 

A számítógép most is a mindennapos eszközeim közé tartozik. S egyre többször kacérkodom a mesterséges intelligencia alkalmazásával. A keresésben képes felülmúlni – eredményesség és gyorsaság szempontjából – a legnagyobb keresőprogramot. Egy szakértőtől hallottam, hogy az AI úgy viselkedik, mint egy újságíró-gyakornok, csak lényegesen gyorsabb náluk. Sajnos, néha maga talál ki ténynek látszó adatokat, igazolásokat… A kulturális élet több területén is jól használható amúgy. 

Lám, máris úgy beszélünk róla, mintha ember, kolléga lenne! A mesterséges intelligencia képes sok terhet levenni rólunk, de magára nem hagyhatjuk. 

Az viszont nem igaz, hogy leszoktat a gondolkozásról, és az ember helyett hoz döntéseket. Tudni kell bánni vele, ennyi az egész.”

Életmorzsák – evezőlapáttal

Fekete Tibor Életmorzsák című önéletírásából is kiderül, hogy egyszerre racionális és nyughatatlan alkat. Csupán felvillantva regényes életpályája egy-egy fontos fejezetét, elárulja: három évtizede szerkeszt egy gyógyszerészeti tájékoztató folyóiratot, s maga is hozzájárult a szegedi Maty-érben kialakított, nemzetközi ismertségű evezős bázis fejlődéséhez.

Előzmény, hogy 1980-ban a Magyar Evezős Szövetség elnökségi tagjává, majd elnökhelyettesévé választották. Tanulmányúton a(z 1903-ban alapított) luzerni-regattán úgyszintén megfordult, végül az 1989-es ifjúsági világbajnokság szegedi megszervezése hozott áttörést a stábja számára. „Fontosnak tartottam, hogy a versenyeket rendező pályák berendezéseit, s az alkalmazott technológiákat megismerjem. 

Magam is kidolgoztam egy programot, ami alkalmasnak bizonyult az evezős versenyek számítógépes adminisztrációjára.

Később a versenyek arculati tervezési munkájába olyan képzőművészeket vontam be, mint Kiss György Munkácsy-díjas szobrász vagy Csavlek András festőművész. A galériaalapítás vágya talán már ekkor ott munkált bennem” – fűzi hozzá, eltűnődve. 

Fekete Tibor a nála kiállító Zsigmond István digitális akvarelljeiről külön is mesél. Kedvenc alkotását meg is mutatja: „A képen az a soproni ház is látható, ahol felnőttem. A mű címe: Templom utca. Itt található a Bezerédj-palota, ahol Liszt Ferenc adott koncertet 1840-ben. A Fő téren lévő Kecske-templom közvetlen szomszédságában” – ecseteli lelkesen, ügyet sem vetve az újbudai galéria üvegablaka előtt, a Kosztolányi Dezső tér forgalmas útszakaszán nagyot fújtató 7-es buszra.