Ha a gyermekkori kiégést nem ismerik fel időben, hosszú távú következményei lehetnek

„A gyermekkori kiégés egyik fő oka, hogy a gyerekekre korlátlan mennyiségű információ és elvárás zúdul, miközben a határok fokozatosan eltűnnek.  A mai gyerekek olyan világban nőnek fel, ahol minden elérhető, de semminek sincs igazán kerete” – mondja Radics Edit, aki szerint ez a határtalanság nemcsak a figyelmet, hanem az idegrendszert is túlterheli: a gyerekek folyamatos készenlétben élnek, és nem tanulják meg, hogyan kapcsolhatnának ki.

„A digitális tér soha nem pihen, így a gyerekek agya sem tud megnyugodni. Állandóan elérhetők, reagálnak, figyelnek – ez a folyamatos feszültség hosszú távon kimeríti őket” – magyarázza a szakember. A fiatal idegrendszer különösen érzékenyen reagál erre a terhelésre.

A regenerálódás terepei mára eltűnőben vannak: a szabad játék, a természetben töltött idő vagy akár az unalom – amelyek korábban a lelki egyensúly részét képezték – ma már szinte luxusnak számítanak. 

„A gyerekek minden percét beosztjuk. Amikor pedig végre pihenhetnének, a képernyő veszi át a szerepet. Pedig az unalom nem ellenség – ez az a belső tér, ahol a kreativitás és az önreflexió megszületik – hangsúlyozza. Az unalom alatti semmittevés a befelé figyelés ideje lehetne, de sokan félnek tőle, ezért menekülnek a kütyük világába. – A képernyőn látott események mások fantáziájából fakadnak. Ha mindig ott keresünk izgalmat, a saját életünkből veszítünk időt.”

A szülők azonban időben felismerhetik, ha baj van. A kiégés korai jelei finomak, de felismerhetők: a gyerek nem szomorú, inkább üres. Nem érdekli a barátai társasága, a játék, nehezen kel, állandóan fáradt. Intő jel lehet a kimerültség, alvászavar, étvágytalanság, fejfájás, koncentrációs nehézség, ingerlékenység, hirtelen hangulatváltozás vagy az iskola iránti közöny.

A túlzott képernyőhasználat és a társas kapcsolatokból való visszahúzódás szintén figyelmeztető jelek. A megelőzés kulcsa a biztonságos határok visszaállítása. 

„A keretek nem korlátoznak, hanem biztonságot adnak. A gyerek akkor tud szabad lenni, ha tudja, hol vannak a határok. Ha ezek eltűnnek, az nem szabadságot, hanem bizonytalanságot szül” – mondja Dr. Radics. 

Fontos, hogy legyenek képernyőmentes időszakok, rendszeres családi étkezések, beszélgetések és közös élmények.

Ha a gyermekkori kiégést nem ismerik fel időben, annak hosszú távú következményei lehetnek. Az érintett fiatalokból gyakran olyan felnőttek lesznek, akik nem tudnak határokat húzni, állandóan meg akarnak felelni, és bűntudatot éreznek a pihenés miatt. „Sok fiatal felnőtt már a húszas éveiben kiég – gyerekként is teljesítménykényszerben éltek, és megtanulták, hogy csak akkor értékesek, ha mindig jól teljesítenek.” Ennek nyomán krónikus stressz, szorongás, alvászavar, sőt testi betegségek is kialakulhatnak. Ez a minta generációról generációra öröklődhet, hacsak tudatosan meg nem állítjuk.

A gyermekkori kiégés tehát nem múló hangulati zavar, hanem mélyen gyökerező társadalmi probléma, amely hosszú évekre meghatározhatja az életminőséget. A megoldás nem a gyerekek „megedzésében”, hanem abban rejlik, hogy a felnőttek újra felismerjék: a gyerekkor nem a folyamatos teljesítményről, hanem az egyensúlyról, a kapcsolódásról és a biztonságról szól. „A gyerekkor lényege nem az, hogy minél gyorsabban felnőjünk, hanem hogy megtanuljunk élni. Ehhez pedig pihenés, szeretet és idő kell – nem teljesítmény” – foglalja össze Dr. Radics Edit.