Édesanyja a saját májával mentette meg az életét – ma világbajnokként inspirál másokat

A te történeted honnan indult?

Anyukám huszonhárom évesen olyan csomagot kapott az élettől, ami konkrét döntés elé állította – vagy a kés alá fekszik, és megment engem, vagy csupán kétéves koromig élhetek. Egy hónaposan sem múlt el a sárgaságom, ezért kivizsgáltak, és két hónappal később megszületett a diagnózis, vagyis a májam nem működik, mert nem alakultak ki az epeutak. Szondát kaptam, és műtéttel próbálták bevezetni a májamba az epeutakat, ami nem sikerült, de nem is lett volna végleges megoldás. A gyerekeknél a májtranszplantációt Németországban végzik, és nem feltétele az élődonor. Nálam mindkét szülő vállalta, de apukámnak a pajzsmirigyproblémái miatt nem engedték. 

A szervátültetésre 1997 májusában került sor, anya ekkor másodszor is életet adott nekem. 

A bal májlebenyéről a kettes és hármas szegmenset műtötték le. Ez a kis darab velem együtt nőtt.

Édesanyád jól van? 

Remekül. Neki nem kell gyógyszert szednie. Boldogsággal tölti el, hogy látott felnőni, megtaláltam az utam, és jól érzem magam.

Mikor tudtad meg, hogy új májat kaptál?

Egészséges családban nevelkedtem, és sosem hallottam otthon, hogy jaj, milyen beteg vagy. Először az óvodában kezdett érdekelni, hogy miért van vágás a hasamon, és a többieknek miért nincs. Addig azt hittem, ez valami lányos dolog, mert a családban rajtam kívül anyának volt. Amikor megkérdeztem, elmesélte, hogy nem működött a májam, ezért ki kellett cserélni, de ugyanolyan teljes értékű ember vagyok, mint a barátaim az óvodában. 

Az átlagnál jobban féltettek?

Eleinte nehezen engedtek közösségbe, de az orvosok támogatták. A bárányhimlőt például az öcsém hozta haza, és nekem egy héttel tovább tartott a gyógyulás. Ugyanúgy mehettem bárhová, mint más, alsós osztálykirándulásokra is, csak a tanító nénitől kértem a gyógyszert. 

Milyen gyógyszert kell szedned, és hogyan zajlik az utánkövetés?

Minden szervátültetett immungyengítő gyógyszert szed, ezt kilökődésgátlónak is hívhatjuk. Már kiskoromban természetesnek tartottam, hogy reggel és este gyógyszert szedek, sőt az öcsém is kérte, és anya vitaminokat adott neki. Eleinte gyakrabban kellett járni kontrollra, de szerencsére egészséges vagyok, ezért csak három havonta ellenőriznek, vérvétel alapján. Az mindig gyomorgörcsös nap, hogy jó legyen az eredmény. 

A diáktársaid tudtak arról, hogy mi a helyzet veled? 

A szüleim fontosnak tartották, hogy elmondják minden közösségnek, amelyhez tartoztam. Az egyetemen előnyömre vált, mert nem ittam össze mindenfélét. A középiskolában nagyon izgultam, amikor be kellett mutatkozni. Megnyugtattam az osztálytársaimat, hogy semmi gond nincs, csak ha megsérülnék, vagy a mentő jönne értem, mondják el, hogy szervátültetett vagyok. Néhány gyógyszert nem szedhetek, mert a szervezetem nem jól reagálna. 

Kép: Bach Máté

Szigorú előírásoknak kell megfelelned?

Az elején nagyon kímélő étrendet kell követni, de az orvostól is függ, hogy ki mit javasol, nincs egységes lista. 

Én azt az elvet vallom, hogy mindenből eszem, de csak mértékkel, és a zsíros ételekből sokkal kevesebbet. Talán a grépfrút az egyetlen, amit egyáltalán nem fogyaszthatunk, mert olyan anyagok vannak benne, amelyek ütköznek a kilökődésgátló gyógyszerrel. 

A sportot javasolják a szakemberek? 

A szervátültetést követő fél évben mindenki kíméli magát, szokja az új helyzetet. Van, akinek lelkileg sem könnyű feldolgoznia, hogy egy idegen ember veséjével, szívével, májával vagy tüdejével él. Magyarországon nem tudhatod, hogy kitől kaptad a szervet, csak annyit mondanak, hogy például egy negyvenkét éves német nőtől vagy egy harmincöt éves holland férfitól. Fél év után ajánlják, hogy kezdjünk el mozogni, és egy év után – kezelőorvosi engedéllyel – lehet sportolni. A rendszeres sportolás harminc százalékkal növeli a beültetett szerv élettartamát. Nálunk a szövetségben tizenegyféle sport közül lehet választani, vannak közöttük játékosabb sportágak is, mint a bowling vagy a petanque, de az is jó, ha naponta megteszel tízezer lépést.

Mikor kezdtél el komolyabban úszni?

Már az óvodában rájöttem, hogy én és a labda kicsit távol állunk egymástól, nem szerettem futni utána. A szervátültetettek nyári táborában úsztam először, ahol a táborvezető felvetette, hogy mehetnék nemzetközi versenyekre, ha rendszeresen edzenék. Egy évvel később Pécsett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-bajnokságán a mezőny legfiatalabb versenyzőjeként álltam a rajthoz. Egészen a középiskola végéig kitartott a lelkesedésem, bár Herendről Veszprémbe jártam úszni, és iskola után leghamarabb negyed nyolcra értem haza. Ez fárasztó időszak volt, 2019 körül majdnem kiégtem, majd jött a Covid, és leállt minden. 

Amikor újra megnyíltak az uszodák, már boldogan keltem ötkor, hogy heti három alkalommal az öcsémmel úszhassak. Az egyetem óta Pesten élek, földrajz–német szakos tanárként végeztem, de tavaly csatlakoztam a Magyar Szervátültetettek Szövetségéhez, így nemcsak edzőként, hanem munkatársként is ennek a közösségnek a tagja lehetek.

Az irodában – az irodavezetőt kivéve – mindenki szervátültetett. 

Erős szálak fűznek össze titeket. Miben rejlik a közösségetek ereje?

A drezdai világjátékok előtti csapatmegbeszélésen hatvannyolc sportoló ült előttem, a versenyen pedig kétezer-­ötszázan voltunk. Körbenéztem, és azt éreztem, hogy mindenkinek megvan a saját története, mindenki megkapta a második esélyt az életre, és ebből hozza ki a lehető legtöbbet. A megnyitón az országok képviselői egyesével vonulnak fel, és a legvégén jönnek a donorcsaládok, akiknek elhunyt egy hozzátartozójuk, illetve az élő donorok, akik szerveiket felajánlották szeretteiknek. Állva tapsoljuk őket, nagyon különleges pillanatok ezek. A versenynek is van egy hangulata, mert a győztesek nemcsak a saját sikereiknek örülnek, hanem a társaik eredményének is. Biztatják őket, és megölelik egymást a célban.

Hogyan értékeled az előbb említett 2025-ös világjátékot? 

Most Drezdában két hatalmas álmom is megvalósult. Az első világjátékomon 2015-ben felnőttekkel versenyeztem, és kétszáz, valamint négyszáz méteres gyorsúszásban is második lettem, és ugyanezt a szintet hoztam kétévente. Idén mindkét versenyszámban aranyérmet kaptam, és a százméteres hátúszásnál is elsőként értem célba. Emellett az idei nyári versenyen edzőként is részt vettem, és büszke voltam a saját tanítványaimra, akik a Trappancs Egyesület úszóiskolájában kezdték az úszást, és ez volt életük első nemzetközi versenye. Értük jobban izgultam, mint saját magamért.

Könnyen kapcsolódsz másokhoz?

Az Év Sportolója Gáláról 2019-ben elhoztam a díjat, de a jelöltek között volt Ekler Luca paralimpikon atléta is. Már az első találkozás alkalmával éreztük, hogy le kell ülnünk egy kávé mellé. 

A kávéból azóta öt közös utazásunk lett, és szoktam azon nevetni, hogy két parasportoló utazik. Nekünk annyira természetes, hogy ami egyikünknek nem sikerül, azt a másik megcsinálja. 

Az élet más területén is vannak barátaim. Egyik középiskolai osztálytársamnak nemrég kisfia született, és szívesen látogatom őket. 

Kép: Bach Máté

Mennyire pörögsz a mindennapokban?

Hálát adok azért, hogy egy nap csak huszonnégy órából áll. A nyolc óra alváson túl szükségem van egy-két óra énidőre, amit szeretek horgolással vagy kötéssel tölteni, miközben mennek a sorozatok a háttérben, ahol mindenki nevét tudom, csak azt nem, hogy néznek ki. Ezenkívül reggel úszóedző vagyok, napközben sportért és nemzetközi kapcsolatokért felelős menedzser, délután némettanár. Olykor előfordulok a konyhában is, amikor két-három napra előre főzök valamit, de azt is gyorsan. Néha azért jólesik egy semmittevős vasárnap.

Melyek a legemlékezetesebb élményeid?

Az első világjátékomra, Thaiföldre apa kísért, ott tizenegy évesen kultúrsokk ért. Addig csak állatkertben láttam elefántot, itt meg szembesétált velünk az utcán. Az egész ázsiai miliő örökre bennem maradt. Emlékszem arra is, amikor a kollégiumban arról álmodoztam, hogy egyszer eljutok Ausztráliába. Ott is meglepett az emberek kedvessége, akik nem csináltak gondot abból, ha egy üzletbe öt perccel zárás előtt érkeztem. Azt mondták, ne is törődjek vele. Akadt negatív élményem is, amikor Olaszországban muszáj volt megtartani a sziesztát délután egy és három óra között, pedig előtte már bemelegítettem. Szerencsére az úszóversenyeken az időjárás sosem okoz problémát. 

Mit formált rajtad az érintettséged?

Minden szervátültetett és minden történet ad hozzám valamit. Jó egy olyan közösség tagjának lenni, amelyből nem lógok ki, mert mindenkinek hasonló a problémája. Néhány éve elvégeztem egy inkluzív sportoktatói képzést, ahol az egészségesek mellett volt egy hallássérült fiú és két-három mozgássérült. Teljesen természetesen viselkedtek, nem dramatizálták túl a helyzetet. 

Azt gondolom, ha jól állunk ezekhez a nehéz helyzetekhez, és elfogadjuk a saját csomagunkat, akkor nincs lehetetlen.

A képzésen kipróbáltuk a hallássérült kosárlabdát, ahol a padlón kellett figyelni a dobogtatást, és ez egészen új perspektívát nyitott meg előttem. Élveztem a kerekesszékes kosárlabdát is, ahogy a csapat együttműködik, miközben saját magukat hajtják fél kézzel, és az ölükben viszik a labdát. Jó volna ezeket a játékokat mindenkinek megmutatni. 

Ez az interjú a Képmás magazin  2025. novemberi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.