Mit teszel másokért? – Aki önkéntes munkába fog, a saját élete meghosszabbításán is dolgozik

A kék zónák Földünk azon régiói, ahol különösen magas az idős – akár a száz évet is megélő –, jó egészségnek örvendő, boldog emberek aránya. Öt helyet találtak a világban – Szardínia hegyvidéki falvait, a Csendes-óceán déli részén fekvő Okinava-szigetet, a görögországi Ikária szigetét, a Costa Rica-i Nicoya-félszigetet, a kaliforniai Loma Linda városát –, ahol az emberek a legtovább élnek. A kutatás során kirajzolódott egy, a kék zónákra jellemző mintázat.  

A kék zónákról szóló sorozatunk előző részében bemutattuk, hogy a közösséghez tartozás meghatározó szerepet tölt be az ott élők életében. Egymás iránti elkötelezettségük, egymás önzetlen segítése a mindennapi életük része. A görögországi Ikárián, Szardínián és a Costa Rica-i Nicoyán élők a falusi közösségekre jellemző „kalákák” rendje szerint élnek. A japán Okinaván az emberek úgynevezett moaikba szerveződnek, amely megtartó szociális hálót biztosít nekik. 

Ezek a csoportok azért jönnek létre, hogy különböző társadalmi, pénzügyi, egészségügyi vagy spirituális támogatást nyújtsanak tagjaik számára. 

A klasszikus értelemben vett önkéntességet a kaliforniai Loma Linda városában találjuk, ahol a hetednapi adventisták széles körben tevékenykednek. „Azt szoktuk mondani: »Ó, Uram, segíts, hogy segítő kezeid lehessünk!« – vallja Marijke Sawyer, egy helyi nyugdíjas önkéntes. – Mindennap döntenünk kell arról, hogy tétlenek szeretnénk-e lenni vagy eredményes életet akarunk-e élni, szolgálva környezetünket minden téren. Nemcsak könyveket viszünk az embereknek, de enni is adunk nekik, segítjük őket, látogatjuk a betegeket. Annyi mindent lehet adni.” 

Dan Buettner és szakemberekből álló csapata több mint két évtizedes vizsgálódása során arra jutott, hogy az aktív önkéntesség is olyan tényező, amely hozzájárul a hosszú, boldog élethez. Kutatásaik során megállapították, hogy az önkéntesség testileg és lelkileg is jótékony hatást gyakorol az emberekre. Az önkéntesek egyszerűen boldogabbak azon kortársaikhoz képest, mint akik nem végeznek ilyen fajta tevékenységeket.

Önkéntesség Magyarországon 

A hazai önkéntesség feltérképezésére és változásainak nyomon követésére kétévente végez felmérést a KSH a Nemzeti Önkéntes Stratégia keretében. A KSH (2024) eredményei szerint az önkénteseket leginkább a segítségnyújtás öröme motiválta, azzal az általánosnak tekinthető meggyőződéssel, hogy gyerekeken, időseken, súlyos betegeken segíteni erkölcsi kötelesség. A felmérés (2024) adatai szerint Magyarországon egyre elterjedtebb az önkéntes munka. 

Míg 2011-ben a 15–74 évesek 28 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a megelőző tizenkét hónap során végzett formális keretek között önkéntes tevékenységet, addig 2022-ben már 31 százalékuk.

A megkérdezettek között voltak, akik rendszeresen, esetenként vagy csak egyetlen alkalommal segítettek. Munkájukat azonban valamennyien azzal a céllal végezték, hogy másokat felkaroljanak, egy közösséget támogassanak, vagy egy fontos cél megvalósulásához járuljanak hozzá.

Az önkéntesség és az egészséges idősödés  

Az önkéntesek körében végzett nemzetközi kutatások olyan pozitív hatásokra mutatnak rá, mint a mortalitás csökkenése, kedvezőbb egészségi állapot, elégedettség az élettel, fokozott társadalmi integráció, jobb egészségmegtartás és hatékonyabb megküzdési készségek. 

„Bár erre vonatkozóan nagyon markáns adatokat látunk – fogalmaz dr. Dorner László –, mégis szeretném hangsúlyozni, hogy nem tudjuk pontosan, hogy kizárólag az önkéntesség jótékony hatásáról vagy egy önszelekciós folyamatról is beszélhetünk-e, azaz eleve az egészségesebb emberek mennek önkéntesnek. Azt gondolom, mindkét mintázat megfigyelhető a segítő közösségeken belül. Az azonban biztos, hogy az egészséges idősödésben az önkéntesség nagyon fontos tényező lehet azzal a kiegészítéssel, hogy összefonódik más, fontos tevékenységekkel, így azok külön hatásmechanizmusainak mérése nehéz.”

Elégedettebb élet és magasabb életminőség 

A társas támogatás és a közösséghez tartozás a mentális egészség egyik legfontosabb feltétele. Több tanulmány is kiemeli az önkéntesség szerepét a jelentőségteli emberi kapcsolatok kialakításában és fenntartásában. „Saját kutatásaim is azt igazolták – fogalmaz a pszichológus –, hogy míg a legtöbb korosztályban egy-egy ember öt-hat főt ismer meg az önkéntesség által olyan formán, hogy barátok is lesznek, addig az izoláció veszélyétől fenyegetett hatvanöt év felettiek esetében jóval magasabb, 10,5-es átlag. 

Tehát az elszigeteltség kockázata, amely a magány, az alacsony önbecsülés, a depresszió egyik leggyakoribb kiváltó oka, az önkéntesek esetében sokkal kisebb eséllyel jelenik meg. 

Kedves, társadalmilag érzékeny, sok esetben hasonló érdeklődésű és értékrendű embereket lehet megismerni az önkéntesség által, és azt gondolom, ez óriási erőforrás.”  

A kutatási eredmények azt is mutatják, hogy azok a hatvanöt év felettiek, akik önkénteskednek, sokkal jobban érzik magukat, elégedettebbek a fizikai állapotukkal, mint azok, akik nem szánnak időt ilyesmire. Ennek egyik fontos oka, hogy az önkéntesek a munkájuk során számos olyan tevékenységet végeznek, amelyek már önmagukban is jótékonyan befolyásolják a mentális és a fizikai egészséget. 

„Gondoljunk csak bele – folytatja az adjunktus –, mivel az önkéntesek leginkább külső helyszíneken dolgoznak, tehát az adott helyre oda kell menniük, ott másokkal kapcsolatba kell kerülniük, ezáltal számos új ismeretre tesznek szert. Kisebb-nagyobb fizikai munkát is végeznek, a rájuk bízott feladatban pedig kompetensnek érzik magukat, erőfeszítéseikkel hozzájárulnak mások jóllétéhez, a munkájukat pedig megbecsülik és elismerik. A vizsgálatok alapján kirajzolódik, hogy a hatvanöt év feletti segítők körében a legmagasabb azoknak a száma, akik az életüket értelmesnek élik meg. 

Ez egyrészt adódhat abból, hogy eleve értékesnek tartják az életüket, ugyanakkor fakadhat abból is, hogy az önkéntesség során szembesülnek olyan esetekkel, amelyek óhatatlanul arra késztetik őket, hogy újraértékeljék az életüket. 

Ezt a fajta újraértékelést pedig nemcsak olyan, gyakorta elgondolkodásra késztető segítőmunkában lehet megtapasztalni, mint a hospice-szolgálat, hanem azokban a helyzetekben is, amelyekben valaki egy rossz fizikai vagy lelki állapotú, esetleg nehéz anyagi helyzetű embert karol fel.” 

Kép

Illusztráció forrása: Rawpixel

Belső motiváció 

A Dorner László által vezetett legfrissebb kutatások során arra a kérdésre adott válaszok között, hogy ki mennyire elégedett az önkéntes és mennyire a főállású munkájával, óriási különbséget találunk. Nyilván az idősek esetében ez nem annyira releváns kérdés, az aktív korúak körében azonban nagyon is az. Azt látjuk, hogy az önkéntes munkával jelentősen elégedettebbek az emberek, mint a főállású munkájukkal. 

A szakemberek szerint a pszichológiai alapszükségletek közül három olyan létezik, amelyeknek megléte szükséges ahhoz, hogy valaki – akár a főállású, akár az önkéntes – munkájában motivált legyen. Az első az autonómia, tehát a szabad választás, a második a kompetencia, tehát az alkalmasság, a hozzáértés érzése és a kapcsolódás, vagyis annak megélése, hogy a feladat során az illető csatlakozzon másokhoz, és ezáltal megélje a valahová tartozás élményét.  

„Nekem például a véradás az egyik szívügyem – mondja a szakember –, sok időt, energiát igyekszem ebbe fektetni. Beszéltem olyan emberekkel, akiknek egy templom harangjának a megmentése volt olyan ügy, amelybe mindent beletettek, vagy a helyi kulturális örökség védelme, esetleg egy adott vár környezetének megmentése. Számtalan feladatot találhatunk, amelyek személyesen fontosak lehetnek, amelyek megmozgatnak, csatlakozásra késztetnek minket. 

Ha az ember megtalálja a neki való feladatot, akkor nagy eséllyel kompetensnek is fogja érezni magát benne, és kapcsolódni fog más hasonló, önzetlen, az adott téma iránt szintén fogékony emberekhez. 

S ha mindhárom feltétel teljesül, akkor a tevékenység a mentális és a fizikai egészségre is visszahathat. Minél integráltabb az önkéntes közösség, annál inkább fogja jól érezni magát az önkéntes.”  

Társas lények vagyunk, az önkéntesség közege pedig a társas tér, az abban való tevékenykedés pedig hozzájárulhat az egészséges idősödéshez. „Azoknak, akik társas értelemben nagyon nyitottak, akiknek vannak ügyeik, akik szeretnek buzgólkodni, jobbá tenni a világot a nagyobb jó, a közös célok elérésének érdekében, akik szeretik megélni azt, hogy értelmes és értékes, amit csinálnak, azoknak kiváló lehetőség, hogy az önkéntességen keresztül megélhessék mindezt, és közben testileg-lelkileg is jól érezzék magukat” – teszi hozzá dr. Dorner László.

Kapcsolódni másokhoz 

Az önkéntesség kedvező hatásának egyik fiziológiai alapja többek között az oxitocin nevű hormon kiválasztódása, amelynek kellő mennyiségű megléte segíti a kapcsolódást másokhoz, illetve nagy szerepe van a fiziológiai megnyugvás elérésében. Mindez pedig hosszú távon fokozott jólléttel, jobb egészségmutatókkal és hosszabb élettartammal jár, erősíti az immunrendszert, és megkönnyít a kilábalást a betegségekből. 

„Az altruizmus nyolcvanas–kilencvenes évekbeli kutatásaiból jól ismerjük az oxitocin pozitív hatásait. Segítségével kielégül a kapcsolódási szükségletünk is, tehát nem érezzük magunkat kirekesztettnek. Ez nagyon fontos. A kirekesztettség ugyanis ugyanazon agyterületeket aktiválja, amelyeket a fizikai büntetések. 

A kötődés megélése olyan ősi agyterületeket, különböző neurális hálózatokat stimulál, amelyek az egészség szempontjából hosszú távon nagyon kedvezőek. Hasonló a hatása, mint egy szeretetteli párkapcsolatnak. 

Az önkéntes munka során például a vérnyomásunk is jól reagál arra, ha másokhoz kapcsolódunk. Ez lehet egy baráti ölelés is egy önkéntes társtól. Az a nyugalom és béke, amelyet egy eredményes nap után él meg az ember: a jól végezett munka öröme, hogy jót tettem másokkal, élveztem a munkámat, ügyes voltam, elismertek, megbecsültek, kapcsolódtam, mozogtam, új ismereteket szereztem – ezek mind olyan tényezők, amelyek külön-külön is fontosak a mentális és fizikai egészség szempontjából. Összegzésként: érdemes számba venni, hogy milyen társadalmi ügyek lehetnek fontosak számunkra, mely szervezetek foglalkoznak ezekkel, és mennyi időt tudunk az önkéntes munkára fordítani. És ne feledjük: sosem késő elkezdeni.”  

A cikk Bodnár Zita A kék zónák hosszú életet ígérő titkai című sorozatának részeként jelent meg, amelynek további részei itt érhetőek el.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.