Mit „mond” a gorilla, ha boldog? – kipróbáltuk a Fővárosi Állat- és Növénykert legújabb szolgáltatását

Néhány hete egy ötletes készülék segítségével részletes képet kaphatunk a gorillák kommunikációjáról. Ehhez csupán egy hangbúra alá kell állnunk, hogy belehallgathassunk az állatok mindennapjaiba. (A hangbúra magyarázó szövege kétnyelvű, mivel a látogatók ötöde külföldi.) 

Hanga Zoltánnal, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjével sétálunk izgatottan az emberszabású majmok háza felé. Az épületbe lépve hatalmas térbe érkezünk, ahol „üvegkerítés” választja el a gorillákat és orangutánokat a látogatóktól. Azonnal feltűnnek az okoskészülékek, amelyek segítségével még inkább megismerhetjük az állatok életét.

Kíváncsian állunk mi is az átlátszó, nejlonesernyőre hasonlító eszköz alá, hogy megtudjuk: milyen hangot ad ki Golo, az ezüsthátú hímgorilla olyankor, ha jól érzi magát. 

Őszintén? A hideg futkos a hátunkon. Milyen lehet, ha ideges? 

Liesel, az egyik idős nőstény, dörmögő, mély hangja különböző hangulatot és érzelmet is kifejezhet, tudjuk meg, ám ha a dzsungelben hallanánk a fák közül kiszűrődni, nem lennénk túl nyugodtak: a megtévesztésig hasonlít ahhoz a bömböléshez, amit az oroszlán hallat. 

A parkban két középkorú nősténygorilla él, Iringa olyan hangot ad ki, mintha az orrunkat fújnánk. A másik középkorú nőstény, N’Yaounda izgatottságot jelez bőgve, nyüszítve, hörögve. N’Yaounda kölyke, Indigo pedig nyugtalan, majd félelmét kifejezve keservesen visítani kezd. Akárcsak egy kisgyermek, csak gorillanyelven. Különleges élményt jelent az emberszabásúakat nézni, miközben egy búra alatt állva hallhatjuk is őket.

Utazás az intézmény hőskorába

Hanga Zoltán elmondja: a fejlesztés egy hosszú távú rekonstrukciós terv egyik állomásaként került az emberszabású majmok házába, ahol az imént kipróbáltuk a hangbúra izgalmas szolgáltatását. S hogy miért szükségesek a folyamatos felújítások? Ehhez vissza kell mennünk az időben több mint száz esztendőt.

Korábban a Majomházban tartották a majmokat, az épületet Kós Károly és Zrumreczky Dezső tervei alapján 1912-ben emeleték, és a harmincas évek közepén hozzáépítettek egy Bauhaus stílusú üvegtetős oldalszárnyat – ez az épületegyüttes ma Madagaszkár-ház néven működik. (Pók- és mókusmajmokat tartottak az állatkerti Nagytó egyik szigetén is).

Kezdettől fogva gondot jelentett, hogy az emberszabású majmoknak speciális igényeik vannak, a Majomház megnyitásakor ezek az állatok voltak az állatkert legkényesebb lakói. 

Ezért az 1960–70-es évekre felmerült: jó lenne kialakítani az emberszabású majmoknak egy új bemutatóhelyet.

Ilyen előzmények után került sor az emberszabású majmok új házának építésére a Szarvasház helyén, amit ugyancsak Kós Károly és Zrumreczky Dezső tervezett. A régi gerendaépület egyébként is rossz állapotban volt már, ám úgy bontották le, hogy elemeit megszámozták, a későbbi újraépítés lehetőségét sem kizárva. (Erre a kilencvenes években került sor, ma ausztrál állatok otthona.)

Csimpánzok helyett gorillák

Az emberszabású majmok házát 1987-ben adtak át. A fejlemény a gorillatartás szempontjából mérföldkövet jelentett, hiszen az új házban már lehetőség nyílt az elhelyezésükre, igaz, erre csak később került sor, az építkezés befejezésekor még csimpánzai és orangutánjai voltak az intézménynek.

A gorillák 1989-ben érkeztek meg; a két legidősebb állat is még az első csapattal került Budapestre. Az egyik nőstény 1977-ben, a hím 1980-ban született. A vadonban egyáltalán nem élnek ilyen sokáig a gorillák, de még állatkertekben sem nagyon, ahol kevesebb veszély leselkedik rájuk, és a táplálékuk is folyamatosan biztosított. Az eltelt évtizedek alatt az idős hím gorillának két nősténytől öt kölyke is született.

A gorillák otthona az 1987-es állapotokhoz képest változott az idők során: korábban a háznak csak az egyik oldalán alakítottak ki kifutót, illetve kisebbek voltak a belső terek is. A 2010-es felújítás során nagyobb, kényelmesebb, korszerűbb, szeparálható teret alakítottak ki az állatok számára, ám ez azzal járt, hogy az állatkertnek le kellett mondani a csimpánzok tartásáról, így a későbbiek során orangutánok és gorillák maradtak. 

A döntés hátterében állt az is, hogy a természetvédelem oldaláról vizsgálva az orangutánok és gorillák sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint a csimpánzok, állatkerti szaporításuk jelentősége ezért nagyobb. 

A belső terek növelésén túl új kifutót is kaptak a gorillák: a Keménykalap és krumpliorr című filmből ismert jelenetben látható oroszlánbarlangot, valamint az előtte húzódó sétányt összevonva ezer négyzetméteres teret hoztak létre – a gorillák legnagyobb örömére. 

Az elmúlt időszakban előfordultak kisebb-nagyobb műszaki problémák az épületben, hiszen az „új” majomház is majdnem negyvenéves. Korszerűsítették a légkezelő- és szellőzőrendszert, nyaranta ugyanis már elviselhetetlen meleg volt a csarnokban. A fejlesztés illeszkedett ahhoz az uniós támogatással megvalósított fűtéskorszerűsítéshez, amely a Széchenyi-fürdő hulladékhőjét hasznosítva biztosítja az állatházak fűtését. 

Négyrétegű, törhetetlen üveg és Jane Goodall

A nagy munkálatok miatt tavaly pár hónapra be kellett zárni az emberszabásúak bemutatóhelyét, ezért az Állatkert vezetése úgy döntött: a folyamatos fejlesztések mellett a közönséget egy pluszfejlesztéssel is kárpótolja a ház lezárásával járó kellemetlenség miatt. 

Így született meg a riport kezdetén bemutatott hangbúrák ötlete. A gondolat az Állatkert által életre hívott Állatkerti Alapítvány kezdeményezésére valósult meg, a szervezet a megvalósítás mellett a finanszírozásban is részt vett. 

Nem ez az első búra alatti hangprezentáció: a Nagy szikla belsejében a bálnák hangját lehet hasonló módszer segítségével meghallgatni. 

Joggal vetődhet fel az olvasóban, miért nem hallható az emberszabásúak hangja. A válasz egyszerű: a hatalmas portálok négyrétegű páncélüvegből készültek, amire azért van szükség, hogy a másfél–két mázsás állatok ne törhessék be. Előfordul ugyanis, hogy nekiugranak az üvegnek; azért is állnak az üvegtáblák kissé befelé dőlve, hogy a majmokat fizikailag is akadályozzák az üvegnek ugrásban. 

A vastag üveg természetesen szinte teljesen hangszigeteltté teszi az emberszabásúak otthonát, igaz, a kifutóban ettől függetlenól hallhatjuk őket olykor, de mint Hanga Zoltán fogalmaz, az állatok nem olyan „szószátyárok, hogy állandóan jártassák a szájukat”. A gorillák a hang mellett testbeszédükkel és mimikájukkal is kommunikálnak, ezért kellő időre és szerencsére is szüksége van a látogatónak, hogy meghallja az emberszabásúak hangját.

A gorillák hangját a szakemberek napokig rögzítették, majd az állatgondozók segítségével értékelték ki a felvételeket: mikor, melyik állat hangját rögzítette a rendszer, illetve leginkább milyen élethelyzetben szokta hallatni. A projekt nem csupán a létesítményfejlesztést szolgálta, a hanganyagot egyúttal egy tudományos kutatáshoz is felhasználják.  

Az emberszabásúak házában a fejlesztés mellett emléket állítottak a tavaly elhunyt neves etológusnak, Jane Goodallnak is, aki több alkalommal felkereste az Állatkertet, szakmai tanácsokat is adott a budapesti intézménynek.