„Mi 23 év után költözünk haza” – Angliai magyarok a Brexit után

Tények a Brexit után

Nyilván a Covid is rátett a folyamatokra, hiszen aki hosszú évek óta hivatalosan a briteknél dolgozott, az mostanra megkapta a letelepedett vagy legalább az elő-letelepedett státuszt, így nem volt miért távoznia. Ehhez elég volt online igazolnia a jogosultságát a megfelelő dokumentumok csatolásával. Akinek azonban a közvetlenül a 2020. január 31-i Brexit után kitört járvány miatt bizonytalan időre bezárt a munkahelye, vagy mondjuk elszakadt a más országban élő családtagjaitól, az elképzelhető, hogy egy gyors döntéssel összeszedte a holmiját és eljött. Akár felégetve maga mögött mindent. Elintézett papírmunka hiányában már nem is térhet vissza egy új vagy egy újranyitott munkahelyre.

A 2020. december 31-ig az Egyesült Királyságba érkezetteknek idén június 30-ig kellett regisztrálniuk magukat ahhoz, hogy megszerezzék, illetve megőrizzék jogaikat a maradásra, s ne csak turistaként mehessenek ki a jövőben, mert az vízum nélkül legfeljebb hathónapos tartózkodást tesz lehetővé.   

„Az üzletemnek ez értelemszerűen nem tett jót – folytatja László. – Már nem jönnek a magyarok, holott a munkalehetőség és általában a fizetés is több, mint korábban. Persze itt még minimálbérből is jól ki lehet jönni, s ha egy pár mindkét tagja keres, kényelmesen megélnek. Mi, szállásadók most egymás lakóit halásszuk el, csökkentettük a szobaárakat, mert az újonnan kiköltözőkre már nem számíthatunk. Akinek nincs munkája, az nem bérelhet hivatalosan szállást, különben a bérbeadót bírságolják meg. Szerintem az angolok előbb-utóbb kénytelenek lesznek megint nyitni az európai munkaerő felé, mert ha beindul az élet, nem lesz, aki kivigyen egy pohár italt a turisták elé.”

„A britek jó része nem úgy szocializálódott, hogy felszolgálónak vagy szobalánynak álljon, inkább az erős szociális hálójukra támaszkodnak. Gyerekeket nevelnek, felveszik utánuk a támogatást. Egy nem európai bevándorló is sokszor erre alapoz, velük tehát nincsenek igazán előrébb a munka terén.”

„Szerintünk az angol oktatás nem egy magyar kisgyereknek való”

Hogy miért jöttek, jönnek haza oly sokan azok közül is, akik maradhattak volna? Gertrúd és Tibor a hétéves kisfiuk érdekében hozták meg a döntést. Manchesterben éltek önkormányzati lakásban, a családfő többek között egy műanyagöntő üzemben dolgozott. „Anglia felkarolja az embert, olyan szinten biztosítja a megélhetést, hogy biztosan nem kell kiülni a sarokra koldulni, a becsületes munka gazdaságilag szépen megtérül. Bizonyos zónákat leszámítva a légkör is jó, az emberek udvariasak – magyarázza az 55 éves férfi. – A Covid miatti zárás sem volt olyan erős, hogy ne mehettél volna ki az utcára vagy kirándulni. A fiunk viszont közben iskolás, kis öltönyös Harry Potter lett, és noha az első év végén még igazgatói dicséretet is kapott, érzésünk szerint az angol oktatás nem egy magyar kisgyereknek való. Már remekül tudja az 1866-os londoni tűzvészt meg a nagy angol pestist, illetve, hogy milyen egy zsidó meg egy muszlim templom, de hiányoljuk például a Sehallselát Dömötört. A második osztályt most, szeptember végétől már Győrben kezdi némi felzárkóztatási idővel. Még ha ezzel anyagi biztonságot adunk is fel, nekünk fontosabb, hogy mi lesz a gyermekünkből évek múlva. Hozzáteszem, már most is a 6:3 a kedvenc filmje, fejből sorolja az Aranycsapat játékosait, és mindig kérdezgeti, mikor megyünk a Balatonra. Kint is úgy mutatkozik be, hogy ő magyar, aki Angliában él.”

Kép

Kép: Unsplash / Arthur Osipyan

Gertrúd ehhez még annyit tesz hozzá, hogy akinek a szíve Magyarországhoz van bekötve, annak hiába a jó körülmények, a rendezett munka és lakhatás külföldön, előbb-utóbb elvágyódik onnan. Persze olyat is ismer, aki 15–20 éve Angliában él, és nincs honvágya. S hogy szerintük a Brexit után mi változott? Kristálycukorból nyolc helyett csak háromféle, paradicsomból tizennégy helyett hatféle van a polcokon nagyságrendileg. Ez még korántsem jelent áruhiányt.

„Újabban még azt is tiltják nekik, hogy egymás között magyarul beszéljenek”

Egy másik pár, Rita és Viktor felerősödött megkülönböztetést észlel a kelet-európaiak irányába.

Rita a vendéglátásban, Viktor egy ideig fuvarozóként dolgozott, és már lakást is vettek Southamptonban, de most már árulják az ingatlant, mert nemsoká hazaköltöznek. Úgy érzik, a munkahelyükön sokszor a helyiek munkáját is ők végzik el helyettük, miközben újabban még azt is tiltják nekik, hogy egymás között magyarul beszéljenek. Az igazán megalázó helyzeteket a Brexit óta Viktor költöztetőként élte át a brit határon, Anglia felé tartva, ezért is dolgozik ma párja kollégájaként egy szállodában. Így mesél:
„Mindig minden papírom megvolt a fuvarozáshoz, a Brexit után mégis rendre két-három órákra félreállítottak várakozni, mielőtt tovább engedtek. Jobban jár, aki abszolút nem beszéli az angolt, vele kötekedni sem tudnak, békén hagyják. Én minden utamról úgy jöttem vissza, hogy ez volt az utolsó. Akiket hazafelé költöztettem, Angliát elhagyva nem egyszer elsírták magukat örömükben. Mi otthon telket veszünk, házat építünk, s amíg elkészül, átjárunk Ausztriába dolgozni. Angliában adóemelések várhatók, a kiadásaink a lakáshitellel, két autó fenntartásával együtt már így is többre rúgnak, mint egy ember fizetése. Forintba átszámítva jól keresünk, de a költségek is az angol bérekhez vannak igazítva.”

„Ha otthon vagy másik EU-s országban is ki tudunk jönni hasonlóan, minek maradnánk?”

„Nekem hónapokat kell várni időpontra az egészségügyben”

Rita az angliai egészségügyet kritizálja élesen: „Egy köhögéssel is hónapokat kell várni az időpontra, fogorvoshoz pedig csak magánúton lehet eljutni. A háziorvos jóformán már csak telefonon gyógyít. Én például jövő márciusban fogom megtudni, mi bajom volt három hónapja, akkorra van időpontom a vérképem kielemzésére. Amikor vetélésem volt, vérzéscsillapítót kaptam, de inkább hazarepültem másnap Magyarországra, ahol kiderült: nem is lett volna szabad beszednem. A Covid óta azonban nem lehet csak úgy hazarepülni. Ha autóval megyünk, az angol rendszám miatt Németországban már külön félreállítanak, és ugyancsak a németeknél az angol bankkártyát is egyre több helyen utasítja el a terminál. Sok magyar az új szabályoktól megijedve fillérekért eladta mindenét, és egy bőrönddel költözött haza, pedig a használt dolgokra továbbra sincs vám. A hazaköltözést azok tudják nyugodt szívvel meglépni, akik rendezett körülményeket hagytak maguk után otthon. A mi kiköltözésünkben nem játszott szerepet a politika, csupán látni akartuk, milyen az élet máshol. Most már láttuk.”

Mit éreznek, tapasztalnak, akik hazaköltöznek?

Jelen cikk készítésekor egy tematikus Facebook-csoportban érdeklődtünk a magyarok Brexit utáni érzéseiről, tapasztalatairól. Zárásként kiragadunk pár gondolatot a hozzászólásokból. Egybecsengő vélemény, hogy a Brexit csak a Coviddal együtt értelmezhető, mivel egyszerre következtek be. A diákok nem szenvedtek el hátrányt, ugyanakkor angolok is költöztek át uniós országba, ha például a házastársuk odavaló. Egyesek szerint a helyiek a sok külföldi miatt az elmúlt években zárkózottabbak lettek. Nem igazán az európai munkásoktól akartak megszabadulni a Brexittel, de a legnagyobb létszámban a lengyeleket veszítették el, akiknek a hazai gazdasága igencsak beindult, és akiknek Németország is közel van. Így viszont Angliában most gondok adódnak a szállítmányozással, nincs például elég teherautósofőr.

Meg kell jegyezni: az elköltöző magyarok körülbelül fele egyelőre nem itthon, hanem más uniós országban (Ausztria, Németország, Spanyolország, Málta, Ciprus) folytatja a munkát, az életet.

S hogy mit érez, aki hazajön? Essünk túl előbb a negatívumon. Sokan kifogásolják az ügyintézések, szolgáltatások stílusát: azt mondják, az előzékeny angliai után a barátságtalan, nem egyszer pökhendi vagy lekezelő magyarországi hangnem már az első boltban, taxiban vagy hivatalban arcul csapja az embert. Aztán megszokható. És akkor a pozitívumok, Dorottya leveléből idézve: „A visszailleszkedés simán ment, az ügyintézésekhez nem álltam sorba öt percnél tovább sehol. Inkább angol oldalról volt gond, de pár száz telefon és e-mail meg ügyvéddel fenyegetődzés megoldotta. Itthon sokat változtak a dolgok, élhetőbb az ország.” 
Adrienn írja: „Mi 23 év után megyünk haza. Biztos nehéz lesz az elején, de Magyarország az otthon, ahol egészen más illata van a földnek, a reggeleknek. Külföldön mindig külföldi maradsz. Kint a mentalitás is furcsa, nem mondanak semmit a szemedbe, ha valami baj van, írnak egy e-mailt. Otthon a gyerekem mehet a Balatonra, evezni, úszótáborba, gombásztáborba. Van lehetőség, csak valami olyat kell felmutatni, amiben hiány van. Nem akarom, hogy idősen csak attól legyek boldog, hogy a hűtőm tele van. Nekem kell az otthoni táj, az erdők, a nyár és a szabadság!” Melinda kiegészíti: „Hálával gondolunk Angliára, néha hiányzik a sok mosoly, a hideg udvariasság, a kiszámíthatóbb élet, mégis itthon érezzük magunkat otthon. Nekünk jobb Magyarországon.”