A világ legfurcsább nyugdíjasotthona – Mi vár a kiöregedett cirkuszi állatokra?

Három és fél hektáros zöld terület, tizenöt mesterséges barlang és két mesterséges tó – a veresegyházi Medveotthon a világ egyik legfurcsább nyugdíjasotthonának is tekinthető, hiszen 1998-ban azzal a céllal hozták létre, hogy méltó körülményeket biztosítsanak a kiöregedett filmes és cirkuszi medvéknek. Ma már az aligátorteknősöktől az oroszlánokig számos más állat is él itt a medvék mellett. Egy közös van bennük: valamennyien mentett állatok.

„Az állományt olyan állatok alkotják, akik valamilyen okból feleslegessé váltak, illetve akiket korábban illegális körülmények között tartottak. 

Ebből adódóan az állataink nagy része idős, tehát mi – a hagyományos állatkertektől eltérő módon – egyfajta mentőközpontként működünk.

Itt a természetes élőhelyükkel nagymértékben megegyező területen élhetnek ezek az állatok” – magyarázza Horvát László, a Medveotthon főápolója.

Mivel a medvék rendkívül ügyesen tudnak mászni és ásni, a tartásuk még más nagytestű állatokhoz képest is komoly felkészülést igényel. Ezeknek a munkanélkülivé vált, illetve mentett állatoknak a gondozására tehát kevesen vállalkoznak.

Bár az ideérkező állatok minden esetben a korábbinál jobb körülmények közé kerülnek, a beszokás így is komoly stresszt jelent nekik. Az első harminc napot ezért karanténban töltik, ahol a gondozók megbizonyosodnak az egészségi állapotukról, kitapasztalják, milyen takarmányt részesítenek előnyben, mivel lehet őket szükség esetén közel csalogatni, és eközben ők maguk is el tudnak kezdeni ismerkedni a többi állattal – ekkor még rácson keresztül.

Kép

Horvát László – Fotó: Katona László

Erős, de békés személyiség

A főápoló elmondása szerint a medve alapvetően nem igényli a társaságot, és nem mondható territoriális állatnak sem, épp ezért békében élnek egymás mellett: ritkán kapcsolódnak egymással, és nincs okuk konfrontálódni sem. 

„Természetesen minden medve esetében van olyan területrész, amit szívesebben használ, és vannak kisebb csoportok, amelyek tagjai több időt töltenek együtt – ezek általában olyan állatok, akik együtt érkeztek hozzánk.”

„Összességében tehát tisztelik egymást, és ha szoktak is birkózni, inkább csak játékból.”

Azonban az állatok traumatizált múltja olykor a viselkedésükön is nyomot hagy. A rács egy pontján tábla jelzi, hogy a medve, amely gyakran látható a kifutónak azon a pontján fejével ingó mozgást végezve, korábban hosszú éveket töltött egy szűk ketrecben, és ennek nyomán rögzült benne a repetitív mozgás. „Alapvetően jön-megy, de néha itt megáll, és pár óráig ingatja a fejét. Szerencsére az ideje legnagyobb részét nem ezzel tölti, de sajnos már sosem fog megszabadulni ettől a sztereotip mozgástól” – árulja el Horvát László.

Az állatok nemcsak egymás közelségét szokják meg, de az emberekét is. 

„Ha bármilyen teendőnk van bent, például takarmányt viszünk vagy kaszálni kell, olyankor bejárunk közéjük. Persze nem keressük velük a kapcsolatot, nem simogatjuk őket, hiszen tudjuk, hogy ha békén hagyjuk őket, ők is békén hagynak minket. A medve alapvetően nem rosszindulatú állat, de azt sem szabad elfelejteni, hogy hatalmas karmokkal és fogakkal, illetve komoly testi erővel rendelkezik, amivel megvédi magát, ha fenyegetést tapasztal.”

Tízből kilenc medvetámadás az ember hibája

A főápoló elmondása szerint minden állatra – így a medvére is – igaz, hogy van egy személyes biztonsági zónája, amibe, ha bekerülünk, meg fog támadni. 

Arra, hogy támadás esetén miképp lehet védekezni, nincs jó válasz. A támadást megelőzni kell. „Ez egy erdőben sétálva például úgy lehetséges, hogy nem térek le a kijelölt turistaútról.” 

„A turistaút általában egy széles, jól belátható szakasz, azonban, ha bemegyek a fák közé például gombát szedni, a medve nem tud elég korán észlelni engem. Pedig, ha a távolból lát meg, jó eséllyel más irányba indul el, és megpróbál elkerülni, de ha egyszer csak szembetaláljuk magunkat egymással, azt fenyegető helyzetként fogja észlelni, és támadással reagál. Az is rossz stratégia, ha csendben sétálunk az erdőben, hogy ne hívjuk fel magunkra a figyelmet, hiszen ő is arra törekszik, hogy elkerüljön minket.”

Biztonságos otthon a medvék között

A látogatótérben sétálva meglepetten tapasztaljuk, hogy a medvék között olykor egy-egy farkas is felbukkan. A főápolótól megtudjuk, hogy bár a farkasok nagy része elkülönített kifutóban él, néhány idős állat a falka peremére szorult, így nagyobb biztonságban vannak a medvekifutóban. „A farkasoké egy meglehetősen dinamikusan változó, hierarchikus társadalom, és míg a természetben egy kitaszított farkasnak lehetősége van elhagyni a falkát, itt a behatároltság miatt ezt nem tudják megtenni. Tehát ha azt látjuk, hogy egy farkast sokat bántanak a többiek, a mi felelősségünk eldönteni, hogy ki kell-e venni a falkából.” 

„Egy biztos: ha egyszer kivettük, többé nem tehetjük vissza, mert a többi állat nagyjából két percen belül megölné” – osztja meg a főápoló.

Mivel idős állatokról van szó, nem ritka, hogy valakit gyógykezelés céljából kell elszakítani a többiektől, és ilyen esetben az állatnak nem lenne esélye a visszatérésre. Ezek a farkasok tehát a medvék között lelnek biztonságos otthonra.

Amikor egy állat nem hoz bevételt

A Medveotthon legmeglepőbb látványosságát az a kilenc oroszlán alkotja, akik egy 200 négyzetméteres épületben és az ahhoz tartozó, három részből álló karanténkifutón élnek. „Sokan kérdezik, hogy mennyire illenek az oroszlánok a profilunkba, és a válasz nagyon egyszerű: semennyire – kezdi magyarázatát nevetve a főápoló. – Ezek az állatok korábban egy román vándorcirkuszban éltek, de a 2010-es évek közepén a legtöbb európai ország betiltotta, hogy a cirkuszok nagy állatokat tartsanak, így ekkor ők is munkanélküliekké váltak. Kézen-közön valahogy Magyarországra kerültek, egy ideig illegális tartásban éltek egy magánállatkertben, majd a hatóságok elkobozták őket. Minden hazai állatkertet felkerestek, hogy ki fogadná be őket, azonban sehol sem mutattak nyitottságot. 

Ennek az az oka egyrészt, hogy aki akart oroszlánt, annak már volt két-három oroszlánja, másrészt, hogy tíz oroszlán bemutatóértéke pontosan ugyanakkora, mint háromé, a fenntartása azonban jelentősen költségesebb. 

Ezt a terhet senki nem akarta magára venni.”

A Medveotthon végül vállalta az akkor még hétfős oroszláncsoport befogadását, amihez mindössze 31 nap alatt létrehoztak egy oroszlánkifutót, és felkészültek az állatok fogadására. „Ugyan hét oroszlánért mentünk el, de menetközben csatlakozott hozzájuk egy nyolcadik, így őt is elhoztuk, illetve nem várt szaporulatok is történtek. Két kisoroszlán született, akik hathetesen kerültek hozzánk, így lettek tízen. Később jött még két nőstény, akik viszonylag korán árvaságra jutottak, és együtt nőttek fel, de sosem találkoztak más állatokkal. Őket a többitől külön kell tartanunk, mert nem tudják magukról, hogy oroszlánok, másképp kommunikálnak, és egészen egyedi módon viszonyulnak a fajtársaikhoz, valamint az emberekhez.”

A vadállat akkor is vadállat, ha kézhez nevelték

A szakember elmondása szerint a kézhez nevelt állatok bár szelíden közelednek az emberhez, nem jelentenek kisebb veszélyt, mint a vadon élő példányok. A YouTube videókból és Reels-ekből ismert, háziállatként viselkedő vadállatok Horvát László véleménye szerint nem mutatnak valós képet. 

„A kézhez nevelt állatok esetén éppen a dolognak azt a részét iktatják ki a képletből, ami biztonságot ad az embernek: hogy ezek az állatok ijesztőek. Amikor egy oroszlán elkezd kismacskaként közeledni az emberhez, azt az illúziót keltheti, hogy nem egy veszélyes állattal állunk szemben, pedig, ha egy számára kedvezőtlen dolog történik, akkor ő is ugyanúgy harapni fog, mert ilyen a természete. Amerikában, Oroszországban és sok más helyen létező dolog, hogy magánemberek nagymacskákat, majmokat és más veszélyes állatokat tartanak otthon.

Mi mindezt csak addig látjuk, amíg elkészül egy-egy videó, de amikor három év múlva leharapja a kezét, az hozzánk már nem jut el. 

Persze jópofa dolog kisoroszlánt simogatni, de egyszer meg fog nőni, és amikor egy 270 kilós állat üdvözlésképpen boldogan ránk ugrik, akkor mi a földre kerülünk. Ez egy olyan helyzet, amiben ő felettünk állva – bármilyen jó kapcsolatban vagyunk is – ezen a ponton már csak a zsákmányt fogja látni bennünk. A természetet nem lehet átverni.”

Kép

Fotó: Katona László

Az állatkertben sétálva egy tóhoz érünk, amiben néhány aligátorteknős él. A főápolótól megtudjuk, hogy ez a faj alapvetően nem őshonos hazánkban, de egyre nagyobb számmal jelennek meg a természetes vizekben, ami elsősorban a gondatlan állattartásnak tudható be. 

„Ma már nem lehet házi kedvencként tartani, de amíg lehetett, sokan megvették, mert nem tudták róla, hogy ez egy agresszív faj. Komoly harapást tud ejteni az emberen, és gyorsan kinövi az akváriumot. Ezzel nagyon sokan utólag szembesültek, és mivel körülményes a tartása, inkább elvitték a szabadba azzal a felkiáltással, hogy úgysem fog áttelelni. Ez azonban tévedés, kiválóan áttelelnek, ezt jól mutatja, hogy az itt élő teknősök egytől egyig természetes vizekből visszakapott példányok” – magyarázza Horvát László, hozzátéve, hogy az invazív fajok ilyen módú elszaporodása komoly veszélyt jelent a természet egyensúlyára.

Az aligátorteknősök bemutatásával az is a céljuk, hogy a felelős állattartásra ösztönözzék az idelátogatókat. Példaként említi a mosómedvéket, amiket itthon is sokáig lehetett kapni az állatkereskedésekben annak ellenére, hogy ezek az állatok nem alkalmasak otthoni tartásra. „Tipikus eset: a gyerek meglátja a boltban, a szülőnek is megtetszik, hazaviszik. 

Eleinte sokat játszik vele a gyerek, de amikor elkezdődik az iskola, kevesebb ideje jut rá, már csak hétvégén játszik vele, a mosómedve elszokik tőle, és meg fogja harapni. A második harapás után többet nem veszi ki, de továbbra is etetni, gondozni, takarítani kell. 

Egyre terhesebb lesz a családnak, végül elengedik. Ő pedig nagyon ügyesen tud fára mászni, ki fogja szedni a fészkeket és a fiókákat. Az állatvilág nálunk erre nincs felkészülve. Egyszerűen tudatosítani kell a társadalomban, hogy nem ez a módja annak, hogy felelősségtudatra neveljük a gyerekeket” – mondja a főápoló, hozzátéve, hogy az utóbbi időben mosómedvéket szerencsére már nem lehet vásárolni, de legalább ilyen elhibázott szülői lépésnek tekinti a húsvéti ajándék gyanánt beszerzett nyulak tartását is.

Változatos múlt, közös jövő

Bár az otthon a neve szerint a medvéknek nyújt menedéket, az itt élő állatok valójában sokkal színesebb közösséget alkotnak. Legyen szó oroszlánról vagy farkasról, teknősről vagy mosómedvéről, itt mindenkinek saját története van. Ez természetesen kihívások elé is állítja az állatok gondozóit, hiszen sokszor kell olyan új jövevények befogadásáról gondoskodniuk, akiknek maguk sem ismerik az élőéletét. 

Van, akit egy fűtetlen cirkuszi kocsiban utaztattak át fél Európán, mások a legkülönfélébb, sokszor illegális állatkertekből kerültek ide. Nem tudni, hogy egy idomított állatot milyen módszerekkel tanítottak, és a jutalomfalatoktól az áramütésig szinte bármivel találkozhatott a korábbi munkái során. Egy azonban biztos: Veresegyházon már csak öröm vár rájuk életük hátralevő részében.