Le a házi feladattal!

Te megcsináltad már a gyerek háziját? – beszélget két általános iskolás gyermek anyukája a városi rendezvényen vasárnap koradélután. Mindketten pironkodva vallják be, hogy még nincsenek kész vele. Egyikük elmeséli, hogy amíg a gyerek tanul a tankönyvből és a füzetből, addig ő besegít neki a háziban, különben mehetne az egész délután a levesbe, és a napsütést lecserélhetné az íróasztal magányára. Így csak a vasárnap koraeste megy rá az iskolára. Tanárként kicsit feszengek közöttük, de nem ismernek, így a másik anyuka bátran válaszol. Ő csak ellenőrizni szokta a házikat, de sokszor többet dolgozik a javítással, a csiszolással, mintha egyedül oldaná meg a gyerek helyett. Felszabadultan nevetnek, majd legurítanak egy-egy kávét, mert tudják, hosszú lesz az este, még valami verset is kell magolnia a gyereknek. Himnusz vagy Szózat, ők sem emlékeznek pontosan. Mindegy, a gyerek néhány hónap múlva úgyis összekeveri.

Szünetfelügyelő tanárként látom a házi feladat elkészítésének folyamatát a gimnáziumban. Az egy vagy két jó tanuló szétosztja a többi harminc közt a megoldást, a szünetben kézről kézre jár a füzet, mindenki agyatlanul másol.

A leglazábbak lemaradnak, kapják az újabb karót. „Mit írtál oda, bazze’? Máskor olvashatóbban, lécci!” Érkeznek a kritikák a vagányoktól, akiknek a hétvégéjük vagy az estéjük helyett a szünetüket és a reggelüket nyomja szét a feladat kipipálása. Nem baj, megérdemlik a trehányak! – vághatjuk rá, de a bajok a házi sikeres lemásolása után is tovább folytatódnak.

Sok tanár csak az elkészítés tényét ellenőrzi. Ha nincs, jön az egyes. Ha kész van, akkor nem jár a dicséret, a potyaötös, mert ezt meg kell csinálni, és kész. Tök mindegy, hogy helyes vagy nem. Megvan, kipipálva, ellenőrizni nincs idő, mert haladni kell az anyaggal, nem érünk rá helyben topogni. Persze vannak az alapos tanárok, akik közösen átveszik a tanulókkal az óra elején a házit. Erre általában az óra fele rá szokott menni, és ekkor merül föl a legfontosabb kérdés. Ha úgyis megoldják az óra elején, akkor mi értelme van házinak adni?

A házi feladat nem más, mint az ingyen túlórára nevelés egyik leghatékonyabb eszköze. Meg kell csinálni, és nem kapsz érte semmit. Különben bünti.

Motivációs ereje nulla, megalkotásának motorja a félelem, hiszen a legtöbb esetben nem válthatja be ötösre a jó tanuló sem. És talán az is csak a szülői kitartás eredménye, hogy a középiskolás leül a nap vagy a hét végén, és megoldja a feladatokat. Különben nem lesz zsebpénz, hétvégi koncert, satöbbi, és még ezekhez a fenyegetésekhez jön az anya-féle homlokráncolás.

Egy feladat elkészítésének a lényege éppen az elmélyülés lenne, de a napi hat-hét iskolában töltött tanóra után tanulni és örömmel elmerülni egy-egy érdekes matekfeladatban olyan, mintha valaki a munkahelyéről hazaérve még bérszámfejtene egy kicsit. Egyszerűen túl kevés az örömmel megoldható házi. Ráadásul OECD- és PISA-vizsgálatok sora bizonyítja, hogy minél több a házi, annál rosszabbul teljesítenek a diákok.

Az oktatási rendszer már frusztrációvá és szorongássá formálta a házi feladat intézményét.

A hatosztályos gimnáziumba bekerült kicsi hetedikesek szó szerint megrémültek, amikor nem adtam nekik sem irodalom-, sem pedig nyelvtanórán otthoni túlmunkát. „Tanár, úr, nekünk ezt nem fogják elhinni a szüleink!” – szólalt meg egy fiú az osztály lelkiismereteként. Szinte megsajnáltam, és majdnem kerestem neki egy-egy munkafüzeti oldalt, de aztán inkább mást tettem. A házi feladatra szánt időben pihenjenek, ez most a házi, és ha valamelyik szülő problémázik, küldjék hozzám – feleltem, és elfogadták.

Mit tegyünk házi helyett, hogy a gyakorlandó készségek elmélyüljenek, a képességek fejlődjenek, a diák pedig kellőképpen motivált legyen?

A sokféle választható szorgalmi pártján állok, amellyel javíthat tanulmányi eredményén a diák.

Döntsön ő arról, hogy szüksége van-e további elmélyülésre, jobb jegyre! De hogy ne dobjuk oda őt egyedül a munkának, a projektmunkát is kipróbálhatjuk, ahol többen dolgoznak együtt egy mestermunkán (egy plakáton, egy diasorozaton, egy filmen, egy fotóalbumon, egy fotómontázson, egy cikken).

Magyartanárként sajnos elkerülhetetlen a fogalmazás gyakorlása, ami a leghatékonyabban otthoni, nyugodt környezetben készíthető el. Ilyenkor használom legerősebb ütőkártyaként a házi-ellenességemet. Gyerekek, nincs házi, de most válasszatok az alábbi fogalmazástémák közül! És így már nyitottabbak arra a másik őrültségre, hogy majd tizenkettedik osztályban egy terembe kényszerítve, bizonyos időkeretek közt kell nekik elemzéseket gyártani versekről és novellákról, amiket szintén nem erre találtak ki. De ez már egy másik történet. Ha kedvünk van, gondolkodjunk rajta! Most ez a házi feladat. Nem kötelező. Szorgalmi.