Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek tagjai az ABBA együttes utolsó sikereinek idején születtek. A gyermekkorunk már a csapat feloszlása utáni időkre esett, de az...
1922-ben született Kolozsváron Polcz Alaine író, pszichológus, tanatológus. Élete átívelt a XX. századon, ő pedig sok jót és rosszat megtapasztalt abból, ami e századdal...
A karácsonyi ünnepkör lezárása mindig vegyes érzelmekkel tölt el. Kihunynak a fények, jönnek a januári hétköznapok, elkezdődik egy újabb esztendő. És ahogy az ember...
Harmath Károly újvidéki ferences atyát a legtöbben az Agapé Kiadó alapítójaként, illetve a Lurkóházak atyjaként ismerik. Most az életéről mesélt nekünk, megtudhattuk, hogy a...
Néhány éve egy protokollról szóló előadáson ültem, amikor a szakértő felhívta a jelen lévő hölgyek figyelmét arra, hogy negyven fölött már senkinek se jusson...
Vajon el tudjuk-e azt képzelni, hogy Dosztojevszkij dédunokája villamost vezet, ükunokája basszusgitározik egy rockegyüttesben, tízéves szépunokája pedig arról ábrándozik, hogy egy szép napon majd...
Olyan családban nőttem fel, amelyben soha nem hallottam csúnya szót. Az iskolában szintén nem volt általános a trágár beszéd, a pedagógusok meg is feddték...
Az angolszász világ ünnepeiről és szokásairól először tinédzserkoromban hallottam. A kilencvenes évek elején jártunk, amikor a szocializmusban végletekig sulykolt, vörös lobogós „jeles napok” kikoptak...
Müller Cecília országos tisztifőorvost a koronavírus-járvány idején ismerte meg az ország. Hónapokon át igyekezett jó szóval, tanácsokkal segíteni akkor, amikor az életünk egy csapásra...
Emlékszel arra a kisgyerekkori barátnődre, akivel egymás kezét fogva álltatok az iskolaudvaron a sorakozónál, aki nélkül nemhogy nyári táborba, de még pisilni sem mentél...
Talán könnyebb azokon a nyelveken illően megszólítani egy idős embert, ahol a vezetéknév mellett nem válik modorossá a megszólításra utaló szó. A Mrs. Taylor...
Negyvenkét együtt töltött esztendő, négy felnőtt gyermek, hét unoka és egy közös erővel építgetett kedves otthon. Kertész Erzsébettel, a Móricz Zsigmond Gimnázium óraadó franciatanárával...
A japán lakosság azokban a napokban nagy aggodalommal kémlelte az augusztusi eget. De nem a közelgő tájfunidőszak és nem az akkorra már sajnos „megszokott”...
A nagyapját Toldi Miklósnak hívták, ő pedig a falujában, vagyis Kupuszinában az Arany János utcában lakik. Néhány éve a Magyar Kultúra Lovagjává ütötték. Toldi...
Aki élt már a nyolcvanas évek közepén, emlékszik az Etiópiában pusztító éhínségre, pontosabban az éhezőket megörökítő fotókra, a tévéhíradók beszámolóira. És emlékszik arra a...