Divat és vigasz lett hinni valami földöntúliban – Az ezotéria útvesztői

Egy olyan korszakban voltam gyermek, amelynek eszméi nem nyúltak túl az anyagi világon. A vallásukat gyakorlókat, a transzcendensben hívőket már nem üldözték, de nem is fogadták el és be. Vaskos materializmusban éltünk, amelyben csak egy volt szent: az anyag. De mivel a szentség fogalmát is szinte teljességgel kiirtották, e hasonlat is sántít.

Gyermekkorom óta eltelt harminc év. Azóta

átestünk egy politikai rendszerváltáson, az ezredfordulón összeölelkezett Kelet- és Nyugat-Európa, hogy aztán megtapasztalják: soha nem fognak igazán összetartozni.

A csúcstechnológia betört a hétköznapi emberek mindennapjaiba, már a mosógépünk és a konyhai robotgépünk is „okos”. Egy kattintással bármikor bárki és bármi elérhetővé válik. A tárgyak, főképp a gépek uralják az életünket.

Ez a világ még inkább materialista, mint amelyikben felnőttem. A lelket tagadó, bár emberi eszmékben legalább papíron hívő szocializmusra ráborult a lelket ugyancsak tagadó, de az emberi eszmékben már papíron sem hívő vadkapitalizmus.

Mégis, vagy talán éppen ezért, sokan hisznek ma valami földöntúliban. Az ezoterikus tanoknak se szeri, se száma. Orvosi segítségre szoruló emberek a torinói lepel másolata előtt olyan jógagyakorlatot végeznek, amelytől még a hindu mesterek is óva intenek. Magukat kereszténynek valló emberek is hisznek a reinkarnációban. Egyesek látóktól várnak vigaszt, és kristályoktól megvilágosodást.

Aki eddig nem hitt, ma az is hisz valamiben, és aki eddig is hitt, az pluszban még hisz más vallások tanaiban is.

Az sem számít, hogy e tanok olykor teljességgel ellentmondanak egymásnak.

Hiszen csak nagyon kevesekről mondható el, hogy valóban mélyen elmerülnek egy világvallás szent könyveiben. Legyen az a hinduizmus, a buddhizmus, az iszlám, a judaizmus vagy éppen a kereszténység. A legtöbben inkább csak szemezgetnek innen-onnan, meglehetősen kétes eredménnyel. Noha az sem tagadható, hogy bölcsességek is felszínre kerülnek ilyenkor, ahogyan az is tény, hogy sokaknak – legalábbis átmenetileg – valóban segítséget nyújtanak ezek a megtalált (fél)igazságok. Mégis, többekkel beszélgetve: rendet, alapot, tiszta gondolatokat, szavakat, képeket nagyon ritkán találni.

Egy intelligens, olvasott, művelt ateistával már-már istenélmény a társalgás, ahhoz a zűrzavarhoz képest, amit ma sokan hitnek, illetve istenkeresésnek neveznek.

Ítélkezni azonban nincs jogom, ahogyan azt is vallom: minden kereső embernek kijár a tisztelet. Közülük sokan valóban gyógyulni, kiteljesedni és jobb emberré szeretnének válni. Sokak alapvető vágya, hogy élhetőbb hellyé váljon a világ. Ez a törekvés pedig mindenképpen becsülendő.

Az viszont nemcsak szomorú, hanem igencsak felháborító is, hogy hányan használják ki beteg, kétségbeesett vagy pusztán csak gondokkal küzdő, elakadt embertársaikat. Hányan gazdagodnak meg abból, hogy drága pénzért elixírként árulnak valamit, ami semmi más, mint olcsó és hazug szemfényvesztés.