Hónapokig szenvedélyes, de egészségtelen szerelem fűzött az okostelefonomhoz

Az utóbbi fél évben a párom valóban nem egyszer mondta nekem: „Te telefonfüggő lettél!”. Én erre mindig legyintettem, és azt válaszoltam: „Tudod, hogy utálom a kütyüket, messze vagyok én attól, hogy függő legyek!”. De az igazság az volt, hogy az okostelefonom valóban többet volt a kezemben, mint korábban bármikor.

Gyakran görgettem végig a bejegyzéseket, akkor is ránéztem a hírekre, ha egyébként nem éreztem olyan fontosnak, tömegközlekedés közben és a pénztárnál való sorban állásnál rendszeresen a telefonon intéztem a munkám tartalomgyártással kapcsolatos részét, de én ezt egyáltalán nem éreztem függőségnek. Az egészet azzal magyaráztam, hogy sok a munkám, és minden percet hasznosan akarok tölteni.

Miután a párom többször rám szólt, hogy miért nem teszem már le a kütyüt, elkezdtem odafigyelni magamra, és rádöbbentem, hogy kifejezetten rosszul érzem magam, ha nincs a zsebemben a telefon, sőt képes voltam félúton visszafordulni érte, amikor egyszer otthon hagytam a gyógyszertárba menet. Ébredéskor az első dolgom volt megnézni, és elalvás előtt is még percekig rajta csüngtem.

Amikor éjjel felébredtem és kimentem a mosdóba, visszatérve az ágyba nem aludtam vissza, hanem átfutottam a közzétett bejegyzések nézettségét mindhárom általam vezetett Facebook-oldalon (és ez még csak a Facebook volt, utána következett az Instagram).

Csekkoltam az összes nézettségi mutatót, majd e-mailekre válaszoltam, cikkeket olvastam marketing témában, az új ötleteimet feljegyeztem a kütyüm Jegyzetek mappájába, interjúkra készültem, videókat vágtam, fotókat szerkesztettem, és újabb social media tartalmakat is beidőzítettem. Nem egyszer hajnali háromtól fél hatig dolgoztam így az éj leple alatt. És naivan azt hittem, a párom ebből mit sem sejt, mert mélyen alszik. Hat óra körül mindig visszaaludtam, de fél nyolckor már kelnem kellett. Ilyenkor úgy éreztem magam, mint amikor a húszas éveimben csütörtöktől szombat éjjelig buliztam. Rettentő enerváltan. Hogy éber legyek, újra elkezdtem kávézni öt év kihagyás után.

Az életem a laptop–okostelefon távolságra szűkült

Filmnézés közben a telefonomat már csak megszokásból is kézbe vettem ötpercenként, de úgy igazából nem csináltam rajta semmit. Csupán megnyugtatott, hogy van, és hogy látom felvillanni a kijelzőt. A párom egyszer viccből eldugta előlem, de ennek a kis csínynek nem nevetés lett a vége részemről, hanem hiszti: morogva járkáltam fel-alá a lakásban a telefont keresve, és olyannyira felhúztam magam azon, hogy nem találom, hogy elkezdett „dobogni” a fülem. A vérnyomásom 150 fölé szökött.

Tudom, abszurd, de két kilót fogytam ezen időszak alatt, ugyanis, ha épp szünetet tartottam a munkában, és eljöttem a laptop elől, akkor a telefonomat vettem a kezembe, és gyakorlatilag elfelejtettem enni. Imádtam újabbnál újabb applikációkat és szerkesztőprogramokat felfedezni. Ha korgott a gyomrom, gyorsan ittam egy nagy pohár tejet, megettem egy-két csokit, és folytattam a munkát a laptop előtt.

Egyedül a fürdőszobában és a mellékhelyiségben nem volt velem a telefonom, de társaságban is elővettem, és ez teljesen normális viselkedésnek tűnt számomra. Aztán egyszer, nem is tudom, minek a hatására, feltettem magamnak a kérdést: „Képes vagyok meglenni a telefonom nélkül fél napig?”.  Nem – vallottam be magamnak.

Rádöbbentem, hogy már nem is nézem a való világot, hanem csak fotózom a telefonommal. Megijedtem magamtól. Elkezdtem tudományos cikkeket keresni a telefonfüggőségről. „A digitálisan felelős magatartás és a megfelelő telefonhasználat igazi kulcsa az önuralom és a mértékletesség kellene, hogy legyen” – olvastam. Aztán ezt találtam: Dale Archer pszichiáter a Psychology Today szakportálon publikált egy cikket az okostelefon-függésről, más néven nomophobiáról. Az elnevezés a no mobil phobia kifejezésből származik, az ebben szenvedők rettegnek attól, hogy elveszíthetik a mobiljukat. „Atyaég! Én nem akarok idáig eljutni!” – döntöttem el, és apró lépésekben elkezdtem változtatni a kütyühasználati szokásaimon.

Ugyanazok az örömközpontok aktiválódnak, mint például alkoholfogyasztás során

Dr. Petke Zsolt addiktológus, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet osztályvezető főorvosa is megerősíti, hogy az okostelefonok valóban függőséget alakíthatnak ki, hiszen legtöbbször nincs semmilyen idő- vagy térbeli korlátozó tényező a hozzáférésben. A felkeléstől a lefekvésig a kezünkben van az online világ, a kísértés ott lapul a zsebünkben.

„Függő magatartásról akkor beszélünk, ha az illetőnél fontos dolgok, feladatok maradnak el, valamint, ha nem fordít megfelelő időt és energiát a barátokra, illetve a saját egészségére. Akkor is gyanakodhatunk okostelefon-függőségre, ha az illető feszültté válik, amikor nem gyakorolja a megszokott viselkedéssort” – árulja el a főorvos.

Azt is hozzáteszi: „Okostelefon-használat közben az agyban ugyanazok az örömközpontok aktiválódnak, mint például alkoholfogyasztás, játék vagy cigarettázás során (kissé emelkedik a dopaminszint), vagyis minden olyan esetben, amikor valamiféle örömöt élünk át. Jutalmazásként éljük meg, ha lájkolják a fotónkat, ha kapunk egy üzenet, de azt is, ha csak pörgetjük a közösségi oldalak felületét. A jó hír az, hogy fizikai tüneteket csak a szerhasználat okoz. A viselkedéses függőségek, mint amilyen a telefonfüggőség is, nem vagy alig járnak fizikai tünetekkel.”

Kik lehetnek a legkönnyebben függők?

A szakember úgy véli, hogy a mai generációnak egyetlen fővel sincs több függője, mint amennyi az 50 vagy 250 évvel ezelőtt élő generációknak volt.

„A kórházakban nincs még külön osztály digitális eszközhasználattól függőknek, habár én magam találkoztam már olyan kliensekkel, akiknek a videójátékok miatt szűkült be az életterük. A szabadidős tevékenységek átalakulnak, de nem hinném, hogy emiatt világvégét kellene kiáltani. Japán is egész jól elboldogul.

A világon az emberek körülbelül 10 százaléka hordoz erős hajlamot a függőségre, ami azt jelenti, hogy ők súlyosan képesek függeni alkoholtól vagy kábítószertől, szerencsejátéktól, munkától, takarítástól, és még hosszan lehetne sorolni.

A digitális eszközökkel kapcsolatos függőség szerencsére bármennyire erős is, a személyiséget nem bontja le olyan intenzíven, mint a szerhasználat, vagyis nem kell megijedni, nem nagy a baj!”

Hogyan lehet okosan okostelefonozni? – A szakember tanácsai
– Ha valaki függő (vagyis az említett 10 százalékba tartozik), akkor javasolt kevésbé ártalmas függőséget választania a meglévő helyett. Szoktuk javasolni például a sportolást.
– Határozzunk meg olyan helyeket és időintervallumokat, ahol és amikor szándékosan nem vesszük elő a mobilunkat!
– Állítsuk le az értesítőket, és csak meghatározott időpontokban nézzünk rá a fontosabb alkalmazásokra. A játékokat vagy a közösségi médiás appokat távolítsuk el, vagy kapcsoljuk ki az értesítéseiket!
– Sokszor nem tűnik fel, hogy merre tartunk, ezért kérdezzünk rá ismerőseinknél, hogy mit gondolnak a telefonhasználati szokásainkról. Ha szerintük sokat használjuk, próbáljunk meg odafigyelni magunkra.

Nem magammal vinni a telefonomat, nem figyelni több tucatszor, félóránként a nézettségi mutatókat, a képernyőt és a pontos időt – nekem ez volt a legnehezebb kezdetben. Két hétig stresszlabdát szorongattam, répát rágcsáltam, idegesen birizgáltam az ujjamon a gyűrűmet, de két hét elteltével észrevettem, hogy semmiről nem maradok le, ha csak napi háromszor ellenőrzöm az említett dolgokat a kütyümön. Beismertem, hogy a párommal és a társaságban eltölthető idő megóvása érdekében tudatosan kell szabályozom a telefonhasználat időtartamát, ezért kerestem egy, az időkorlát felállítására kifejlesztett applikációt. Ha sétálni vagy társaságba megyünk, már nem fotózom (le mindent), nem esem rögtön neki egy videószerkesztő programnak, és a munkámat is szigorúan csak laptopon végzem.

Hát, így ért véget a szenvedélyes kapcsolatom az okostelefonommal – ma már csupán barátok vagyunk, nem pedig élettársak.