Hogyan kezdik hatévesen az iskolát Ausztriában a gyerekek?

Minden felnőtt dolga, hogy az iskolarendszerről gondolkodjon és folyamatosan azon dolgozzon, hogy a gyerekek egészséges, jól működő intézményekben tanulhassanak. Ha mi, felnőttek tudunk az iskoláról, a nevelésről egészségesen gondolkodni, akkor van rá esélyünk, hogy reggelente egy olyan iskola kapuján küldjük be a gyerekünket, ahol jól érzi magát, ugyanakkor korszerű ismeretekben is gazdagodik.  

Jelenleg rengeteg indulat veszi körül a magyar közoktatást, és messze vagyunk attól, hogy széleskörű elégedettség övezze az oktatásügyet. De az ide-oda mutogatás helyett van még egy lehetőségünk: megvizsgálni, hogy mennyire gyerekbarát az egész társadalmunk, kis családunktól a nagy, döntéshozó parlamentig.

Szülőként, nagymamaként, nagypapaként, nagynéniként mennyire vagyunk képesek a gyerekek életkori sajátosságaira koncentrálni, mennyire tudunk az ő szemükkel nézni, az ő hangjukat meghallani?

Vagy csak papoljuk a saját meggyőződésünket? A gyerek pedig közben túlterhelten, motiválatlanul nyög egy nem rá szabott iskolarendszerben?

Nézzük meg, hogyan zajlik az iskolakezdés a szomszédos Ausztriában!

Magyarországon idén újdonság, Ausztriában régóta rendszer, hogy a gyerekek 6 évesen kezdik az iskolát. (Az osztrákok egy kivételt engednek: koraszülött gyerekeknél, ha a tervezett születési idő szeptember 1. után lett volna, akkor a gyerek maradhat még egy évet az óvodában.) A hatévesen megkezdett tanulmányok mégis mást jelentenek ott.

Az iskolakezdést Ausztriában is „iskolaérettségi vizsgálat” előzi meg, amit a tanítónők végeznek el. A szülők erre a vizsgálatra hozhatnak magukkal (ha van) pszichológiai/pszichiátriai szakvéleményt, amelyet a vizsgálatnál figyelembe vesznek. Hogy miért a vizsgálat, ha úgyis minden gyerek hatévesen iskolakötelessé válik? Két okból is:

1. A még nem iskolaérett gyerekek úgynevezett „Vorschulklasse”-ba mehetnek, amely az iskolában működő iskolaelőkészítő osztály. Itt kis osztálylétszám (kb. 12 fő) mellett két pedagógus dolgozik a gyerekekkel, sok játékkal és sokkal kevésbé kötötten, mint az „igazi” első osztályban. 0. osztálynak is nevezhetnénk tehát a Vorschulklassét.

Ez egy csodálatos lehetőség, de drága.

A kis osztálylétszámot és a két pedagógust Ausztriában sem engedheti meg magának minden iskola (pedig jól felszerelt, jól karbantartott iskolákról beszélünk az osztrák közoktatásban). Mi egy 50 ezer fős városban lakunk, ahol összesen csak három Vorschulklasséval is bíró iskola van, ezek közül egy privát iskola, tehát nem közoktatás. A környékbeli falvak iskoláiban sincs előkészítős osztály; ha ezt választaná a szülő, akkor be kell hordania a gyereket egy közeli városba. 

2. Az iskolák, ahol nem működik „Vorschulklasse”, általában elég rugalmasak ahhoz, hogy az a hatéves kisgyerek is jól érezze magát, aki ugyan „nem iskolaérett” eredményt kapott az előzetes vizsgálaton, mégis első osztályba kellett mennie. Hogyan érik ezt el? Igyekeznek a gyerekek testi, lelki, szellemi (valós!) szükségleteit szem előtt tartani.

Milyen praktikus megoldások vannak a hatévesek fogadására az elemi iskolákban?

Mivel a mi kislányunk is idén ősszel kezdi az iskolát, jó néhány iskolát végiglátogattam (november-decemberben minden iskola szervez nyílt napot, amikor a tanulóik bevonásával az érdeklődő szülőknek és ovisoknak bemutatják az iskolájukat).

1. Ami szembetűnő volt: a bútorok. Sok helyen láttam, hogy a gyerekek állítható széken üldögélnek. A testmagasságuk függvényében állítható szék biztosítja például, hogy leérjen a lábuk. Ez egy felnőttnek eszébe sem jut, de egy kisgyereknek nagyon kellemetlen, ha egész nap a levegőben kalimpál a lába. Máshol az elsősök termeiben eleve kisebb padok vannak.

2. Barátságos osztálytermek. Sokféle osztálytermet láttam, de közös bennük, hogy a tanítók igyekeznek barátságossá tenni a teret. Ez nem merül ki színes képekben a falon, hanem például azt is jelenti, hogy a padokat, asztalokat úgy forgatják, hogy többfős gyerekcsoportok tudjanak együtt dolgozni. Az első pillanattól az együttműködésre szoktatják őket, illetve arra, hogy lehet segítséget kérni.

3. A gyerekek jóléte fontos. A gyerekek, akikkel az iskolalátogatásokon szóba elegyedtem, mindenütt megfogalmazták, hogy a tanítóiknak fontos, hogy ők jól érezzék magukat, szeressenek az iskolában lenni. Mivel Ausztriában a legtöbb iskola soknyelvű, a gyerekek a legkülönbözőbb nációkból érkeznek, ezért az iskola egymás megismerésének a legfontosabb terepe is.

4. Megoldatlan: a soknyelvűség. A praktikus megoldások mellé egy megoldatlanságot is fel kell sorolnom. Ez a nyelvi kérdés – ami Magyarországon szinte egyáltalán nem jelent problémát, Ausztriában viszont igen.

A német mint második nyelv

Pillanatnyilag az osztrák közoktatás talán legnehezebb kérdése, hogy hogyan tudja a német nyelvet „anyanyelvi szinten” megtanítani a legkülönfélébb anyanyelvű gyerekeknek – akik az iskolába járók jelentős hányadát teszik ki.

Ha a tanító nénin kívül alig van az osztályban gyerek, akinek a német volna az anyanyelve, akkor nincs olyan német nyelvű közeg, amelyben a más anyanyelvű gyerekek mint a szivacs magukba tudnák szívni a nyelvtudást. Hiszen egymás között sem németül beszélnek, vagy csak egy töredékes „konyhanyelven”, ami viszont kevés a későbbi „tökéletes” nyelvtudáshoz. Társadalmi szinten ez egy bonyolult kérdés, amire megoldásokat keresnek. Idén áprilisban vezetik be például azt az újítást, hogy a hatévesek „bejövő” német nyelvtudását egy olyan teszttel fogják mérni, amelyet a gyerekek tableten töltenek majd ki – nyilván arra alapozva, hogy minden gyerek használ tabletet vagy valamilyen érintőképernyős kütyüt. Hogy ez mennyire válik majd be, azt még azok az iskolaigazgatók sem tudták megmondani, akikkel e cikk megírása előtt beszélgettem.

Amit elleshetünk a „sógoroktól”…

A meglévő problémák ellenére eltanulhatjuk iskolaügyben az osztrákoktól, hogy igyekeznek figyelni a gyerekek szükségleteit és ezzel párhuzamosan az állandóan változó világunkat, és mindkettőhöz igyekeznek igazítani az iskolarendszerüket. Nem változtatnak „huszáros vágással” nagyot, de apró kiigazításokkal törekszenek rá, hogy kövessék a változó kort.

A tárgyi feltételek megteremtésére sokat költenek. Nemcsak az nem fordulhat elő, hogy nincs a mosdóban szappan vagy a teremben kréta, de a modern eszközök és a gyerekeket szolgáló bútorok és könyvtár is alap.

Milyen titkuk van még? A mosolygós tanárok. Természetesen ez egyéni temperamentum dolga is, de mintha sokkal több mosolygós, elégedett pedagógussal találkoznék nap mint nap Ausztriában.

Azt világosan látom, hogy a tanárok társadalmi presztízse sokkal magasabb, mint magyar kollégáiké. Habár nekik sincs sztárfizetésük, de alkalmazottként egy nagyon is elfogadható tartományban keresnek, és emellett tiszteletet kapnak.

Több mint tíz évet tanítottam a magyar közoktatásban. Gyerekek, tanárok, szülők mindannyian megérdemlik, hogy csak a legnagyobb gonddal előkészített változtatások lépjenek életbe a közoktatásban. Hogy ne legyen hatéves kisgyerek, akinek kudarc az iskolakezdés. Annyira sok múlik ezen!