„Ritkán látok olyan nyugodt kisbabát, mint a vak szülők gyermekét” – mondja a védőnői díj kitüntetettje

Több mint 30 éve dolgozik védőnőként. Meséljen egy kicsit a kezdetekről! Emlékszik az első munkanapjára?

33 éve vagyok védőnő, 24 éve dolgozom a mohácsi járásban. A szigetvári járásban dolgoztam pályakezdőként, a szabadszentkirályi körzetben. Akkor még nem volt jogosítványom, ezért a szolgálati lakás mellett felajánlottak egy motort vagy egy kerékpárt, én az utóbbit választottam. Azzal közlekedtem négy falu között, ami nem volt egyszerű.

Egyszer kimentem egy olyan családhoz, ahol a szülők vakok voltak. Az iskolában nem tanították, hogyan kezeljek egy ilyen helyzetet. Annak ellenére, hogy testi fogyatékos szülők nevelték a gyereküket, ilyen nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak ritkán látok kisbabát.

A nyugalom és a szeretet áradt a szülőkből, annyi testiséget és ölelést kapott az a picurka, hogy nem jelentett számára hátrányt, hogy nem láttak a szülei.

Volt egy kis kitérő is az életemben, amikor elhagytam a pályát, és a gyermekjóléti szolgálatnál dolgoztam családgondozóként. Kizárólag nehéz sorsú családokhoz jártam ki, ezért nagyon kevés sikerélményt éltem meg. Amikor újra védőnőként dolgoztam, rájöttem, hogy valójában milyen közel is áll hozzám a védőnői hivatás. Akkor éreztem, hogy megérkeztem.

Olasz és Borjád két pár száz lélekszámú község. Hogyan képzeljük el ezt a körzetet?

Olasz és Borjád két különböző község és körzet, utóbbit helyettesítésben látom el. Olasz nem aprófalunak számít, hiszen mintegy hatszázan lakják, 110 fős iskola is működik a településen. Borjádon körülbelül 460-an élnek.
A Borjádhoz csatolt települések Pócsa kivételével mind zsákfalvak, nehezített a bejárás, és szinte az összes zsákfaluban hátrányos helyzetű a lakosság. Nagy a munkanélküliség, ugyanakkor Olasz és Borjád körzetében is megtalálható az értelmiségi réteg. Igazán vegyes körzetekben dolgozom, jól kijövök az ottlakókkal.

Hét faluban látom el a védőnői feladatokat, ezért ingázom napközben. Szederkényben élek, 6 kilométerre Olasz községtől, és 15 kilométerre Borjádtól. Most már szerencsére nem biciklivel járok, mint pályakezdőként. (nevet) Szinte minden faluban van védőnői fogadóóra, elérhetőnek kell lennem, mert nem mindenki tud tömegközlekedéssel eljutni egy távolabbi helyszínre. Családlátogatások zömmel a délelőtt folyamán vannak, a délután pedig általában adminisztrációval telik, sajnos a munkánk szinte fele adminisztráció.

Mi a legnagyobb kihívás a védőnői munkában?

Mindenkivel megtalálni a megfelelő hangot. Úgy tudok az emberek, családok bizalmába férkőzni, ha megértem őket. Egy területi védőnő hosszú ideig végzi a gondozást, a gyermek 6 éves koráig biztosan, ha iskolát is ellát, akkor a gyermek 14 éves koráig.

A roma családoknál például meg kell ismerni a családok tradícióit, mert akkor könnyű az együttműködés.

Ha egy mezítlábas roma gyerek szalad elém, a szüleinek nem szoktam megemlíteni, hogy kéne cipő. Ha szólnék ezért, akkor nem vagy csak nehezebben fogadna be a család.

Az ő életükben a rendszer nem egy megszokott dolog, ehhez igazodni kell. Amikor megyek hozzájuk, a szokásaikról, a cigányságról is szoktunk beszélgetni, ezzel soha nem volt probléma.

A körzeteimben egyébként kevés cigány család él. Inkább a többségi társadalom alacsony életszínvonalon élő, szociálisan elmaradott rétege az, akikkel találkozom, főleg a borjádi körzetben. Az olaszi körzetben több nemzetiség él: magyarok, svábok, horvátok is.

A Borjádhoz hasonló kis települések sokszor elnéptelenednek, a fiatalok elköltöznek.

Borjádon 2019-ig működött általános iskola, ami bezárt. Ez is mutatja, hogy nagy az elvándorlás, de országos szinten jellemző, hogy kevés gyerek születik a falvakban. Egyre több a nyugdíjas, és kevés a fiatal.

A védőnőkről egy laikusnak általában az jut eszébe, hogy kisgyermekes családokkal, kisbabákkal, kismamákkal foglalkozik. Ön nagyon sokrétű feladatot lát el: szülésfelkészítőt tart, de foglalkozik iskolások egészségfejlesztésével vagy méhnyakszűréssel is. Melyik tevékenység áll a legközelebb a szívéhez?

A viszonylag kis gyereklétszám miatt a kötelező feladatok mellett viszonylag sok más munkát el tudok végezni, de nem tudnám megmondani, mi a kedvenc.

A méhnyakrákszűrést önként végzem, miután gyakorlati és elméleti képzésen vettem részt. Felszereléssel láttak el, így 2015 óta tudok szűrni. A 25-65 éves nők kapnak meghívólevelet, lakoslista alapján. Egyszer egy olyan asszony keresett meg, aki azt mondta, hogy szívesen jönne, de nem tud, mert merev az egyik lába, ezért biztosan nem képes a nőgyógyászati ágyra felfeküdni. Aztán mégis eljött, és sikerült a vizsgálat, ami számomra nagy sikerélményt jelent.

Az olaszi iskolában egészségfejlesztő előadásokat tartok: dohányzásmegelőzés, helyes táplálkozás, napirend, tisztaság fontossága témákban, de a felsőbb osztályokban a szexedukáció is fontos feladat.

1986 óta tartok csecsemőápolási tanfolyamot 7-8. osztályos iskolásoknak. Szükségesnek tartanám, hogy a csecsemőápolás bekerüljön a kötelező tananyagba.

Versenyekre is járunk, többször megyei első helyezést értünk el, és az országos versenyen is részt vettünk. Idén áprilisban pedig zsűritagként vettem részt egy megmérettetésen.

Úgy képzelem, hogy ezeken a településeken mindenki ismer mindenkit, vagy legalábbis mindenki ismeri a védőnőt. Más szerepe van egy védőnőnek a kis falvakban, mint nagyvárosban?

Másfél évig Mohácson dolgoztam, ezért látom a különbséget. Városban a gyerekorvosok akár személyesen is meglátogatják a családokat, ha újszülött érkezik. Faluban ez máshogy működik, ott a háziorvosok látják el a gyermekeket is. Nincs gyermekorvosi státuszra kapacitás. Úgy érzem, mi, védőnők egy községben közelebb kerülünk a szülőkhöz, egy-egy probléma kapcsán bátrabban adhatunk tanácsot.

De alapvetően az a dolgom, hogy a szülőket a megfelelő helyre irányítsam. Ápolási feladatokban segíthetek, vagy ha felhív egy édesanya, hogy lázas a gyermek, akkor megfelelő kérdésekkel abban tudok döntést hozni, mikor forduljon orvoshoz, valamint tanácsot adni, hogyan táplálja, hogyan segítsen a gyermekén.

Inkább vészhelyzet-elhárítóként működöm ilyenkor, komoly orvosi döntéseket nem hozhatok, és nem is szeretnék hozni.

Természetgyógyászatot is tanult. Hogyan alkalmazza ezt a munkájában?

Szembejött velem az alternatív gyógyászat, Pécsett végeztem el a képzést. Ez más szemléletet adott, akupresszőr vagyok, de még nem dolgozom ezen a területen. Viszont a szemléletet átadom a szülőknek, természetesen erre nem mindenki nyitott, és ezt fel kell tudni ismerni. Szerintem a szülők lelkiállapota nagyban befolyásolja a gyermek viselkedését. Néhány masszázsgyakorlattal akár lehet segíteni, és a helyes táplálkozásról is sokat tanít a természetgyógyászat.

Az anyaság változtatott a védőnői munkához való hozzáállásán?

Amikor kezdtem a pályát, többen megjegyezték azt is, hogy ha nincs gyermekem, hogyan tudom ezt a munkát csinálni, hogyan tudok tanácsot adni.

Két gyermekem van. Amikor kisgyerekes anya voltam, volt, hogy hátrányt jelentett az, hogy védőnő vagyok, mert az anyai ösztönömet elnyomta a sok elméleti tanulmány. Emiatt gyakran aggódtam, hogy jól nevelem-e a saját gyermekeimet. Védőnőként megerősítésben, meghallgatásban, biztatásban tudok segíteni.

Sokszor mi, védőnők abba a hiába esünk, hogy tanácsot adunk, holott az az édesanya nem biztos, hogy tanácsot vár, hanem azt szeretné, hogy meghallgassam.

Ott tart most a pályáján, ahol harminc éve eltervezte?

Nem terveztem el a pályámat előre, akkor tudatosult bennem, hogy ez az én szakmám, amikor mást is kipróbáltam. Hálás vagyok a sorsnak, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Ezért nagy megtiszteltetés számomra a Steller Mária-díj, köszönettel tartozom a megyei vezető védőnőnek, aki felterjesztett rá.

De azt tudni kell, hogy ez egy hiányszakma, kevesen vagyunk, helyettes híján nem tudunk elmenni hetekre szabadságra, például egy újszülöttet 24 órán belül meg kell látogatni. Úgy érzem, ez a hivatás folyamatos tanulás, próbálom fejleszteni a kommunikációmat, mert mindenki más és más, mindenkihez másképp kell szólni, ez is számomra a kihívás.