Egy életre megnyomoríthatja lelkileg a gyereket, ha túl korán szülőszerepbe kényszerül

Egy egészséges családban a szülők gondoskodnak a gyermekről, ők a döntéshozók, a felelősségteljes tagok, majd a kicsi, ahogy az évek múlásával egyre önállóbbá válik, maga is elsajátítja ezeket a készségeket. Előfordul azonban, hogy bizonyos okok miatt felcserélődnek a szerepek: a gyerek idejekorán átveszi a szülők feladatait, és az életkorához képest túlzott mértékű felelősség hárul rá. Ezt nevezzük szülősítésnek, azaz parentifikációnak. Cikkünkben Balkuné Szűcs Emese gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológussal arra keresünk választ, hogy milyen hatással lehet a későbbi felnőtt életre, ha egy gyermek túlságosan korán kerül tartósan felnőtt szerepkörbe.

parentifikáció
Kép: Ksenia Makagonova / Unsplash

A 9 éves Blanka mindig sietett haza az iskolából. Tudta, hogy várja az édesanyja – na, meg a mosatlan és a bevásárlólista. Blanka az anyja helyett elvégzendő feladatok miatt soha nem panaszkodott, számára ugyanis természetes volt, hogy így él. El sem tudta képzelni, hogyan is lehetne másképp. Amikor édesanyját skizofréniával diagnosztizálták, magától értetődővé vált számára, hogy a könnyebb és nehéz periódusokban is ott segít neki, ahol tud. Blanka ma már 24 éves, és élete legnehezebb időszakát éli, édesanyja ugyanis váratlanul kórházba került, rá pedig rászakadt a szabadság, amellyel képtelen mit kezdeni.

Most önmagáról kell gondoskodnia, de fogalma sincs, mire is van szüksége.

Azzal mindig tisztában volt, mi kell ahhoz, hogy édesanyja ne szenvedjen hiányt semmiben, ám arról halvány elképzelései sincsenek, hogy ő mit akar.

„Blanka családjában egyértelműen felborultak a családon belüli szerepek: a gyermek szülői szerepbe kényszerült. Ezt a jelenséget nevezzük parentifikációnak, azaz szülősítésnek. Amikor valamelyik szülő kiesik a rendszerből (ennek az oka lehet haláleset, válás, mentális zavar), a parentifikált gyermeknek – jelen esetben Blankának – korán fel kell nőnie. Rendszeresen az ő felelőssége a háztartási feladatok ellátása, a főzés a családnak, a csekkek befizetése, a bevásárlás. Nem arról van szó, hogy csak besegít a mindennapi teendők ellátásába, hanem arról, hogy mindez egyértelműen az ő feladatává válik. Blanka számára sajnos természetes, hogy háttérbe szorítja a saját vágyait, sőt már fel sem ismeri, hogy mi az, ami igazán jólesne neki. Idővel olyannyira természetessé válik saját másodlagos szerepének a megélése, hogy sokszor fel sem vetődik már benne, hogy egyszer az ő igényei is lehetnének a figyelem középpontjában. Ez hosszú távon óriási lelki és fizikai terhet ró rá, hiszen neki az lenne a feladata, hogy a kortársaival játsszon, vagy hogy házi feladatot készítsen. Egy ilyen gyermekkor később rányomja a bélyegét a párkapcsolatai minőségére, és csorbát szenvedhet az önbizalom is” – mondja Balkuné Szűcs Emese, aki szerint a parentifikáció egyáltalán nem ritka jelenség.

„A szülősítés ráadásul nemcsak a feladatok elvégzését jelentheti, hanem létezik úgynevezett érzelmi típusa is.

Ekkor az egyik szülő nem kapja meg azt az érzelmi támogatást a partnerétől, amelyet szeretne, ezt kompenzálandó bevonja a gyereket a saját magánéletébe, vagyis a gyerekét használja arra, hogy a saját igényeit kielégítse.

Előfordul, hogy az egyedül maradt szülő maga mellé emeli a gyermekét, és elkezd hozzá társként viszonyulni, mert érzelmi és/vagy fizikai támaszra van szüksége. A legfontosabb bizalmasaként neki önti ki a lelkét, neki sírja el a bánatát, vele beszéli meg a párkapcsolati konfliktusait is. Ez szintén nagy lelki terhet ró egy gyermekre.”

Miről ismerhető fel a parentifikált gyermek?

A szakember szerint az ilyen gyermekek (látszólag) határozottak, felnőttesen viselkednek, éretten és felelősségteljesen gondolkodnak, nagyfokú empátiával és szociális érzékkel rendelkeznek, maximalisták, ugyanakkor nem tisztelik a felnőtteket. Bizonytalanok önmagukban, sosem tudják, jól csinálják-e a dolgukat. Gyakrabban jelennek meg náluk szorongásos, depressziós, illetve testi tünetek, mint hasfájás vagy fejfájás, és előfordul, hogy pótlékul az alkoholt vagy a kábítószert választják.

Milyen felnőtt válik a parentifikált gyermekből?

A parentifikált személyek önmagukat és a saját gyermekkorukat nem tudják úgy megélni, ahogy kellene, így későbbi életükben folyton pótlékot keresnek, például kényszeresen segítenek másoknak, míg ki nem égnek, össze nem törnek az elvállalt feladatok terhétől. Hajlamosak lesznek olyan társat vagy párt választani maguknak, aki felett lehet „anyáskodni”, vagy akinek valamilyen „hibája” (alkoholizmus, egyéb függőség, önállótlanság stb.) van. Ha a lány áll be az édesapja helyére, vagy a fiú az édesanyja helyére, akkor azzal is probléma lesz, hogy nem lesznek képesek nőként, illetve férfiként viselkedni a későbbi kapcsolataikban.

A lány a férfiminőségeket hordozza majd túl erősen, a fiú pedig a kelleténél több nőies jellemzőt visel majd.

A korábbi vagy a jelenkori generációra jellemző inkább a parentifikáció?

„A háború után, egy letarolt országban a Baby boomer generációnak mindent az alapjairól kellett felépíteni. Akkoriban minden kézre szükség volt, vagyis a gyerekeket is bevonták a feladatokba. A fiatal fiúkat dolgozni küldték, hogy eggyel kevesebb éhes száj legyen a családban, és amíg a szülők dolgoztak, a lánygyermekre bízták a háztartást. Akik ebben nőttek fel, később úgy érezhetik, hogy kizsákmányolták, kihasználták őket, s mivel más mintát nem láttak, csak azt, hogy minden helyzetben helyt kell állni, később is tökéletesen meg akarnak felelni mindennek és mindenkinek. Sőt előfordul, hogy a gyermekeik is kontrollmániások, maximalisták lesznek. Én azt látom, hogy ma a ló másik oldalára kezdünk esni. A szülők egyre kevesebb feladatot adnak át a gyermekeiknek, ennek az a veszélye, hogy létrejön egy elkényeztetett, önállótlan generáció, amely elé sem szabályokat, sem kereteket nem fektetünk le.”

Hagyjuk meg a gyereknek a gyerekkort!

A szakember a parentifikáció elkerülése érdekében azt javasolja, hogy szülőként csakis olyan feladatokat adjunk gyermekeinknek, amiket a korukhoz, képességeikhez mérten meg tudnak oldani. Meg lehet őket kérni arra, hogy vigyék le a szemetet, hámozzák meg a krumplit, vigyázzanak a kisebb testvéreikre – a hangsúly itt az időlegességen van. Ne terheljük hosszú távon a gyereket, és ne várjuk tőle, hogy mindent úgy teljesítsen, mint egy felnőtt. Ha a feladatok elvégzését követően megdicsérjük őt, az elősegíti a pozitív személyiségkép kialakulását, s megalapozzuk, hogy talpraesett, egészséges lelkű felnőtt váljék belőle. Emellett fontos, hogy támogassuk az önállósági törekvéseit is, de mindezt csakis úgy tegyük, hogy a lelkét és az érettségét megfelelő tempóban és mértékben terheljük. A már parentizált személynek meg kell tanulnia átadnia magáról a felelősséget, s – akár pszichológus segítségével is – el kell jutnia a felismerésig, hogy nem dől össze a világ, ha nem vállal el mindent.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti