Drakula és Nosferatu – 99 éves a legelső vámpírfilm

Kilencvenkilenc évvel ezelőtt, 1922-ben készült a világ egyik leghíresebb rémtörténete, minden horrorfilmek ősatyja, a „Nosferatu”. Annak ellenére, hogy igen csak messze esik a mai elvárásoktól, minden valamirevaló listán a valaha készült legjobb filmalkotások közé sorolják. Ha pedig egy kicsit mélyebbre tekintünk a kultúrtörténetében, lépten-nyomon magyar vonatkozásokat találunk.

Nosferatu
Nosferatu

Már a „Nosfertu” alcíme is mutatja, hogy ez a film egy régebbi korszak terméke: „Az iszonyat szimfóniája”. Ahogy figyeljük a fekete-fehér képsorokat, szinte a szemünk előtt terem egy jellegzetes 19. századbeli színházi előadás, ahol mindenki eltúlzott, teátrális mozdulatokkal fejezi ki a mondanivalóját, minden arc erősen ki van festve, a gonoszoknak fekete a szeme környéke, és bozontos szemöldökük van. Leginkább a modern amerikai pankráció ősi, színpadias gesztusaira emlékeztet. Még ha figyelembe vesszük, hogy száz évvel ezelőtt, a némafilmek korában a színészeknek minden érzelmet testbeszéddel kellett kifejezniük, akkor is elavultnak hat ez az előadásmód. Ma már nehéz komolyan venni és mosolygás nélkül végignézni a Nosferatut, mégis van benne valami eredendően félelmetes.

Néhány beállítás, mozdulat, megvilágítás mélyen beivódott az elmúlt évszázad filmjeibe.

A film története az első világháború alatt, 1916-ban kezdődött. Egy Albin Grau nevű fiatal német filmproducer Szerbiában teljesített katonai szolgálatot. Egy kis faluban a helyi parasztok rémtörténeteket meséltek neki olyan halottakról, akik vérszívó vámpírokként éledtek újjá. Nagyon megtetszett neki az ötlet; elhatározta, hogy amint véget ér a háború, nekiáll filmet forgatni a témáról. Sikeresen túlélte a harcokat, és hazatérve azonnal nekilátott a szervezésnek. Prana Film néven céget alapított, majd talált egy tapasztalt forgatókönyvírót is, Henrik Galeent, aki otthon volt az akkoriban divatos okkultista témákban. Úgy döntöttek, hogy a „Drakula” című, viszonylag népszerű, de nem túl széles körben ismert regényből merítenek ihletet.

A könyv szerzője, Bram Stoker, a londoni Lyceum Színház üzlet igazgatója volt. Az üzlet azonban valószínűleg mégsem ment olyan jól, mert Stoker leginkább ponyvaregények írásából tartotta fenn magát. Nagyon érdekelték a kelet-európai rémtörténetek és természetfeletti legendák, különösen a vámpírmítoszok. Állítólag hosszú évekig kutatta a témát, mielőtt 1897-ben megjelentette a „Drakula” című könyvét. A közvélekedéssel ellentétben viszont a regény a címén kívül egyetlen elemet sem tartalmaz a havasalföldi Vlad Dracul fejedelem viselt dolgairól. Úgy tűnik, hogy a szerző fejében teljesen összekeveredett Erdély és a román fejedelemségek misztikus romantikája: számára ez a távoli és ismeretlen terület egyetlen nagy, titokzatos mesevilág volt, amiből szabadon merített a regény megírásakor. Pedig – mai kifejezéssel élve – lett volna tartalék III. Vlad történetében.

A vérszívó gróf története mára már összeolvadt a havasalföldi fejedelem állítólag példátlanul kegyetlen személyiségével.

A románok a megmentőjükként tisztelik, mert állhatatosan harcolt a török hódítás ellen. Apja, II. Vlad akkor vette fel a Dracul (sárkány) nevet, amikor Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár őt is felvette az általa alapított Sárkány Lovagrendbe, a Societas Draconistrarumba. Ezzel is arra akarta ösztönözni, hogy a rend alapszabálya szerinti önfeláldozással küzdjön a kereszténység ellenségeivel.

A fia, III. Vlad törökországi túszként kínzásokkal teli gyermekkort élt túl, amit részben saját fékezhetetlen természetének köszönhetett. Később, miközben számos intrika és merénylet után havasalföldi fejedelem lett, politikai ellenfelei változatosan kegyetlen módszerekkel gyilkolták meg a különböző családtagjait, bár olyan is volt, akit ő maga öletett meg. Egyes leírások szerint több tízezer támadót mészárolt le különböző törökellenes hadjáratokban. Egyszer egy hatalmas túlerőben lévő oszmán sereget teljesen szétzilált a Dracula erdejének nevezett, rengeteg karóba húzott török harcos látványa. Valószínűleg nem véletlenül nevezték Vlad Tepesnek, azaz Karóbahúzónak sem.

Élete egy szakaszában Mátyás király szövetségeseként harcolt az oszmán invázió ellen, majd amikor kiesett a kegyeiből, a király Visegrádon egy időre börtönbe záratta. Erről az eseményről Janus Pannonius dicsőítő verset is szerzett. Dracula persze erőszakos halált halt: vagy meggyilkoltatták, vagy kivégezték. Élete és halála is sok anyagot szolgáltatott az elmúlt évtizedek vámpírfilmjeihez. Nem véletlen tehát, hogy a 20. században ő vette át teljes egészében a fővámpír szerepét.

Stoker nem hogy nem gazdagodott meg a regényéből, hanem kifejezetten szegényen halt meg 1912-ben. Egy évvel korábban még alázatosan folyamodott adományért a brit Királyi Irodalmi Alapítványhoz, majd halála után özvegye a Sotheby’s aukcióján két angol fontért kényszerült megválni férje kézzel írott jegyzeteitől.

1921-ben megkezdődött a „Nosferatu” forgatása, eredetileg „Dracula” címen. Csakhogy a már korábban elhunyt Bram Stoker özvegye nem volt hajlandó eladni a filmeseknek a szerzői jogokat.

A készítők ennek ellenére elkezdték a munkát. A címet Nosferatura, a gróf nevét Orlokra cserélték, sőt, minden szereplő nevét megváltoztatták, néhányat ráadásul egyszerűen kihagytak a filmváltozatból. Sok más változtatást is végrehajtottak, a gróf harapása például a filmben nem fertőz, ő maga pedig nem az a szexuálisan fűtött csábító, mint a regényben, hanem a jól ismert, jellegzetesen állatias, hosszú fogú figura.

Ezzel a figurával kapcsolatosan egyébként azóta is felmerülnek meglehetősen komoly ellenvetések. A sovány, magas, hajlott hátú, kopasz alak kifejezetten emlékeztet a századelő karikatúráin előszeretettel ábrázolt zsidó sablonos alakjára. A kaftánszerű kabát és a hajlott, karmos ujjak is a keletről érkező, Németország vérét szívó, halált hozó ragadozó pénzember sztereotípiáját idézik fel. Ha figyelembe vesszük a háború után megalázott, frusztrált és elcsigázott Németország belső viszonyait, ha Hitler következő évben végrehajtott, sikertelen puccskísérletére gondolunk, hihetőbbé válik ez az értelmezés is.

Kép
Nosferatu
Nosferatu

A produkció ugyan nem rendelkezett sok pénzzel, és mindössze egyetlen kamerájuk volt, de az anyagi lehetőségeket óriási precizitással pótolták. A jeleneteket szigorú rendben, egy metronóm ritmusára vették fel. A forgatást különböző német városokban, valamint a frissen megalakult Csehszlovákiában kezdték meg.

A belső tereket filmstúdióban építették föl, a vérszívó Orlok gróf várkastélyát pedig az addigra már évszázadok óta pusztuló Árva várában jelenítették meg.

Amikor befejezték, a készítők komoly reklámkampányt szerveztek. A nagyszabású bemutató előtt néhány nappal beharangozó részleteket vetítettek a berlini állatkert márványtermében, ahol a meghívottak a filmben megjelenített kor biedermeier jelmezeiben jelentek meg. Talán meg is úszták volna a szerzői jogi pert, ha meggondolatlanul ki nem írják a film plakátjaira, hogy szabadon merítettek Bram Stoker regényéből. A hír így hamar eljutott Florence Stokerhez, aki késedelem nélkül beperelte őket. A Prana Film rövid életű cégnek bizonyult, mert a tulajdonosok a várható büntetéstől való félelmükben csődöt jelentettek.

A bíróság így is elmarasztalta őket, és példás ítéletet hozott. A film minden egyes kópiáját össze kellett gyűjteni, és meg kellett semmisíteni. A hatóságok igyekeztek érvényt szerezni a törvénynek, és majdnem sikerült is nekik. De csak majdnem. Egy példányt valaki sikeresen kicsempészett z Egyesült Államokba. Ezzel egy csapásra semmivé is foszlott az özvegy minden reménye, mivel egy korábbi jogi vita miatt a „Drakula” nem élvezett szerzői jogi védelmet Amerikában. Köztulajdonná vált, tulajdonképpen szabad préda lett. Nemcsak a „Nosferatu” volt szabadon vetíthető, de ettől kezdve Bram Stoker regényének bárki bármilyen változatát bármilyen médiumon keresztül közzétehette.

A film minden megjelenési formája – beleértve a YouTube-on fellelhető, digitalizált, feljavított minőségű változatokat – ennek az egyetlen, lopott őskópiának a leszármazottja.

Kifejezetten ironikus, hogy milyen hatással voltak ezek az események Stoker özvegyére. A film már önmagában is lehengerelt sokakat, de a legkomolyabb hírértéke a körülötte kavargó botránynak volt. Az egész nyugati világ tudomást szerzett róla, és az eladott példányok száma szinte az egekbe szökött. Florence végre bevételhez jutott a férje munkáiból, majd a színpadi változatokhoz is hozzájárulását adta. Először Angliában, később a Braodway-n is nagy sikerrel játszották. Olyannyira, hogy a „Drakula” volt az addig valaha legnagyobb sikerrel játszott színdarab Egyesült Államokban. A pechszéria azonban tovább folytatódott, mivel az amerikai előadások után járó jogdíjból az özvegy egy fillért sem látott, és nem sokkal később meg is halt.

A „Drakula” és a „Nosferatu” sikere és népszerűsége azóta is töretlen. Az irodalomkritikusok is lelkesen vetették rá magukat a hálás témára. Van, aki szerint Drakula figurája a freudi „id”, az önző, ösztönös, tudatalatti énünk archetipikus megnyilvánulása. Mások azt állítják, hogy az alkotás lényege a női főszereplőkben rejlik: az öntudatra ébredt, feminista nőfigurák szembeszállnak az elnyomó, patriarchális férfivilággal. Egyesek úgy gondolják, hogy a brit gyarmatosítók félelme jelenik meg benne a fajok keveredésétől, vannak olyanok, akik szerint Drakula a rejtett homoszexualitás megnyilvánulása, míg mások amellett érvelnek, hogy így bukkan a felszínre a Viktória-kori brit társadalom rettegése a nemi szerepek rugalmasságától.

Mindezek a spekulációk a legkevésbé sem foglalkoztatták a világ valaha élt leghíresebb vámpírját, a magyar Blaskó Béla Ferenc Dezsőt, azaz Lugosi Bélát.

Ő a Tanácsköztársaságban vállalt kétes szerepe miatt menekülve került Amerikába, majd jellegzetes figurájával és rettenetes kiejtésével óriási karriert csinált. Míg a kritikusok okoskodtak, ő több tucat filmben játszott el Drakulákat, vámpírokat és különböző más horrorszerepeket. A halál is egy forgatás idején érte, amikor 1956-ban a világ valaha készített legrosszabb filmjének megszavazott „9-es terv a világűrből” című horrort készítették. A koporsóba is a jól ismert, fekete Drakula-köpönyegében fektették bele.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti