Csodagyerekként járta Európát, majd Budapest is a szívébe zárta – 110 éve született Bulla Elma
Tizenhárom évesen már Puckot játszotta Bécsben a Szentivánéji álomban. Selmecbányán született, bejárta Európa színpadait, majd Budapesten is megismerte a közönség. „Ez a színésznő törékeny vállain a fönséget hordozza” – írta róla Kosztolányi Dezső. Bulla Elma évtizedekig a Vígszínház tagja volt, pályája végén pedig a Macskajáték című filmben kápráztatta el a közönséget. Bánta, ha beskatulyázták, és soha nem nézte vissza alakításait.
Táncos csodagyerek
Egy évvel az első világháború kitörése előtt, 1913. augusztus 26-án látta meg a napvilágot a felvidéki Selmecbányán. Mivel hamar kiderült, hogy a színpadon érzi igazán otthon magát, édesanyja – aki után az Elma nevet kapta – az orosz származású színésznőhöz, Aubrichtovához íratta be különórákra Pozsonyban, de eljárt az olasz Viscoussi balettmesterhez is.
Ő már kislányként európai turnéra vitte, így mint táncos csodagyerek járhatta be Európát, akkor még Munczi Bulla néven.
Bécsben a kamasz Elma fenomenális tehetsége feltűnt a kor egyik legnevesebb rendezőjének, Max Reinhardtnak, aki szerződtette társulatába. Így az osztrák fővárosban maradt, és az angol, francia, német intenzív nyelvórák mellett a színjátszás alapismereteit tanulta a Burgtheater híres művész pedagógusától, Margarethe Forbes-től, aki korábban Darvas Lili tanára is volt. 13 éves korában már Puckot alakította a Szentivánéji álomban. „S mert ilyen korán kezdtem, sokan még idősebbnek hisznek, mint amennyi valójában vagyok. Reinhardtnál hol Vadkacsát játszottam, hol nyúlfarknyi szerepet” – így emlékezett vissza pályája elejére. Évekig Reinhardt vezető színésznőjeként játszott német nyelven Berlinben, Münchenben és Bécsben.
Magyar színészeket indított el a pályán
Max Reinhardt osztrák-amerikai színész, rendező számos színházat vezetett Németországban és Ausztriában. Létrehozta a Salzburgi és a Müncheni Ünnepi Játékokat, és társulatával rendszeresen turnézott Európa-szerte. Több magyar színészt szerződtetett társulatába, például Beregi Oszkárt és Darvas Lilit. 1937-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol filmrendezéssel foglalkozott, Hollywoodban színitanodát nyitott. Előadásaiban kiemelt szerepet kaptak az akusztikai és a vizuális hatások, különösen fontos volt nála a színpadkép szín- és formavilága, a tömegek elhelyezése és mozgatása. Megteremtette a modern értelemben vett rendezői színházat.
„Héttől tízig úgyis minden kiderül – mondogatta sokszor Max Reinhardt, arra tanított, legyünk őszinték, legyen a századik előadás is premier, hiszen egy öregasszony a karzaton hátha egy hónapja már csak a kiflit eszi azért, hogy kifizethesse a színházjegy árát, nem szabad őt becsapni. (...) Én szinte látom magam előtt, hogy ez az ősz hajú, kék szemű ember ott volt minden este az előadáson, gazdája volt a produkciónak, s ha kellett, századszor is nevetett a vicceinken. Ez »spannungot« adott. Reinhardt minden este megteremtette a premier hangulatát.”
„Én is ezt szeretném azóta is, minden este premiert héttől tízig”
– mondta mesteréről később a színésznő.
„Törékeny vállain a fönséget hordozza”
Miközben az osztrákoknál Bulla Elma már híresség volt, a magyar közönség alig ismerte a nevét, ám egy magyar hetilap tudósítója hozta a hírt, hogy Reinhardt új felfedezettje egy pozsonyi magyar lány. „Állítólag Bulla Elmának hívják, de ez valószínűleg csak művésznév, ki rejtőzhet e név mögött?” – tanakodtak a magyar színházkedvelők, így lassan itthon is megismerték a nevét.
24 éves volt, amikor az író, színházigazgató Bárdos Artúr megnézte Bécsben egy előadásban, és a fejébe vette, hogy hazacsábítja. Itthon nagy lelkesedéssel fogadták, és a Vallomás című darabbal kilépett az ismeretlenség homályából. A próbák idején felvetődött benne a kérdés, hogy „nem vagyok-e Pestre túl modern... Az történt ugyanis, hogy a drámai kitörés után én sírva a fal felé fordultam. »Elma – így kiáltott fel Bárdos –, hiszen maga igazi könnyeket sír! Miért fordul el? Hadd lássák!« Nem, ellenkeztem, ha valaki sír, az szégyenli magát! Bárdos ezt végül is elfogadta, mert nemcsak jó rendező, hanem jó pszichológus is volt” – idézte fel később.
Kosztolányi Dezső a premier utáni kritikájában csodálattal írt róla. „... megjelenése egyszerű. Mihelyt kilép, a színpad megtelik vele. Vannak taglejtései, melyek felejthetetlenek. Most az, ahogy a kezével játszik, most az, ahogy a homlokához akar kapni, de idegességében nem teszi, a mozdulatot mintegy elvetéli. Vannak félhangjai. Szavak, melyeket csak elhadar. Mindezt modorosság, hatásvadászat nélkül. Aztán sikolt, tombol, s a színpadon a végzet döng végig, a nagy dráma. Oly biztosan fogja a hangokat, mint egy nagy hegedűművész. Nincs hamis hangja. Erő és finomság, ösztön és ízlés együtt.
Jósolni könnyelműség volna egyetlen szerep után. Hittel írom le azonban, hogy pályámon hasonló európai értékkel, hasonló nemes reménységgel ritkán találkoztam.
Ez a színésznő törékeny vállain a fönséget hordozza...”
Szerelem a szanatóriumban
A felívelő pályát mégis megtörte egy egészségügyi probléma: az előadások során estéről estére berekedt, ezért kénytelen volt orvoshoz fordulni. A svábhegyi szanatóriumban ismerkedett meg dr. Nagy Endre orvosprofesszorral. Az ismeretségből hamar szerelem, majd házasság lett, a nyilvánosság teljes kizárásával esküdtek meg a Mátyás-templomban. Bulla Elma így akarta megvédeni a magánéletét, hiszen a pesti bulvárlapok naponta próbáltak sztorit kerekíteni életéből. (Érdekesség, hogy Nagy doktor páciensei közé nem kisebb személyek tartoztak, mint például az akkor már Londonban élő Korda testvérek.) A házasság végül nem lett hosszú, amiről főleg a politika tehet. A házaspár – mivel az orvos férj származása miatt már nem érezte biztonságban magát Budapesten – 1939-ben New Yorkba költözött. Nyolc hónap múlva viszont a honvággyal küzdő színésznő hazautazott, és ezzel a házasságuk is véget ért.
Másodszorra Fendrik Ferenchez, a zalaegerszegi író-újságíróhoz ment feleségül, akinek műveit a Vígszínház színpadán mutatták be a nagyközönségnek, így találkozott a színésznővel. A sztárok karitatív tevékenysége ez időben vált egyre fontosabbá: a színésznők a második világháborúban bekapcsolódtak a Vöröskereszt segélyakciójába, így tett Bulla Elma is. Vállalták, hogy meleg holmit kötnek a fronton harcoló katonáknak, úgy, hogy saját nevüket is belevarrják a ruhadarabba. A Filmszínház Irodalom című hetilap pamutot osztott a vállalkozó szellemű művészeknek.
Szent Johannától a Macskajátékig
Színpadon pályája talán legnagyobb sikerét a Belvárosi Színházban aratta Szent Johannaként G. B. Shaw drámájában. A siker közel húsz évvel később, 1955-ben megismétlődött, amikor a Vígszínházban – korabeli hivatalos nevén a Magyar Néphadsereg Színházában – vitték színre a darabot, ám ott már kiforrott, érett művészként játszotta el a főszerepet. Eközben a másodszereposztásban a fiatal Ruttkai Éva alakította Johannát.
Filmes karrierje fiatalon Németországban indult, azonban az igazi kihívásokat csak az 1940-es évek filmjei hozták el számára. Idővel beskatulyázták a „megértő, jóságos asszony és feleség” szerepkörébe, akitől a végzet asszonyai időről időre elhódítják az aktuális férjet, Így küzdött meg Karády Katalinnal a Kísértésben vagy Tolnay Klárival a Férfihűségben.
„Valaha mindenáron arra törekedtem, hogy érdekes legyek a színpadon. Az epés kritikusok akkoriban azt írták rólam, hogy modoros vagyok. Egy-egy kézmozdulatom megformálásán sokat töprengtem. Igen, igen, a kéz mozgatása volt erényem is, hibám is. (…) A közönség először nem örült annak, hogy komika szerepeket alakítok. Amikor például a Szellemesekben egy kövérre kitömött asszonyságot játszottam, sokan megvártak a kiskapunál, és szemrehányásokkal illettek: micsoda dolog, hogy a mi Bullánk így meghízott, így megváltozott! Bosszantott, hogy nem értik meg: a színésznek mekkora gyönyörűség olykor-olykor karakterszerepet játszani, más figurává alakulni. A régi filmekben a jóságos, megértő feleség szerepkörébe skatulyáztak be... nekem ez rémes volt.”
Alakításait sosem nézte vissza, mert „…túlságosan izgat, hogy már nem tudok változtatni a magam játékán” – vallotta.
A Kossuth-díjas művésznő élete utolsó szakaszához két emlékezetes filmszerep fűződik. Örkény István Macskajáték című darabjának filmváltozatában Giza és a Philemon és Baucis öregasszonyszerepe. Mindkét mozit Makk Károly rendezte, a Macskajátékkal Magyarország 1972-ben az Oscar-díjért is versenybe szállt. Bulla Elma epizódszerepet vállalt a legendás Szabó család rádiójátékban is. „Nincs rajta más ékszer, mint a szeme, amely olyan intenzíven kék, mintha nefelejcskivonatból lenne csinálva” – bókolt neki egyik írásában Kosztolányi. Bulla Elma neve napjainkra már feledésbe merült, holott egyedi hangot ütött meg a magyar színjátszásban. 67 éves korában,1980. május 14-én búcsúzott el örökre a földi színpadtól.
Források:
MTI Hírarchívum
https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz02/755.html
https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz22/118.html
https://www.ujsagmuzeum.hu/bulla-elma/
https://web.archive.org/web/20070629071532/http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/a-e/bullaelet.htm
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bulla_Elma
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Ezért az asszonyért én is hallgatnék három évig" – 130 éve született Bajor Gizi, kora legnagyobb és legtragikusabb sorsú színésznője
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
