Azt hitted, ismered a férfiakat?

Tévhit, hogy a férfiak nem féltékenyek

Féltékenyek vagyunk, csak a legtöbbünk nem mutatja ki, ami – és ezt tudjuk jól – őrületbe kergeti a nőket. Míg a legtöbb nő jelenetet rendez, ha féltékeny, mi csendben rágódunk, és megy össze az egónk attól, ha a párunk azt mondja egy filmsztárra, hogy ugye, milyen jól néz ki? Ha kimutatnánk, hogy mélyen megbánt minket az, ha a barátnőnk nevetgél egy másik férfi viccein, vagy ha lájkolja a fotóját, akkor kiderülne, hogy mi is sebezhetőek vagyunk, márpedig ez az utolsó dolog, amit szeretnénk tudatni magunkról.

Kemények vagyunk, és minden bántás lepereg rólunk – ez az, amit közvetíteni akarunk a külvilág felé.

(Közben persze az első randi előtt mi is izgulunk, egymást kergetik a gondolataink arról, hogy vajon elég jól nézünk-e ki, jó benyomást keltünk-e, létrejön-e a kölcsönös szimpátia). Mi akarunk lenni a nagybetűs társ, barát, szerető, alfa, egyszóval minden, akire a párunk számíthat, de közben meg igenis megnézzük a nőket a strandon, flörtölünk a pincérnővel az étteremben, posztolunk képeket magunkról az Instagramra, hogy aztán bezsebelhessük idegenektől a lájkokat. És ha a párunk teszi mindezt? Na, azt már nem! Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.

Szükség van betanult válaszokra

Arra már rájöttem, hogy bizonyos esetekben szükség van betanult válaszokra, amiket gyorsan, hezitálás nélkül kell előadni a párunknak. Ha azt kérdezi tőlem: Híztam?, akkor rögtön rá kell vágni: Nem, dehogy! Angelina Jolie-t szépnek tartod? Nem a típusom, nekem te tetszel. Ugye, hogy karakteresebb lett ez a ránc homlokomon? Jaj, nincs is ott még ránc, szívem! Ezek a kegyes hazugságok jól jöhetnek azon férfiaknak, akik meg akarják magukat kímélni a világkatasztrófától (több órán át tartó veszekedéstől, duzzogástól).

Kifejezetten sértő

Sértő, ha a nők általánosítanak, ha felcímkéznek bennünket, hogy mi csak azt akarjuk (nem, nem mindegyikünk csak szexet akar).

Sajnos túl vagyok már egy pocsék házasságon és néhány rossz kapcsolaton, de én sem a válás, sem a szakítás után nem hisztiztem, hogy minden nő ugyanolyan. Nem kezdtem el azzal mérgezni a barátokat, hogy vigyázzatok, mert az asszony csak kihasznál, csak elvárásokat támaszt, meg hogy meg fog csalni, és hogy a házasság után elhízik és sárkány lesz belőle. Fontos, hogy objektíven tudjuk szemlélni a múltban történteket, s ne hagyjuk, hogy a régi rossz tapasztalatok leblokkoljanak bennünket.

Érthetetlen

Sosem fogom megérteni, hogy egy nő miért mesél el barokkos körmondatokban, csupa lényegtelen információval tarkítva egy teljesen egyszerű történetet. Mire a sztori végére jut, mi már rég elvesztettük a fonalat, és ebből jön a te nem is figyelsz rám! De igen! Igen? Akkor ismételd el, mit mondtam! mókuskerék. A férfiak általában akkor kezdeményeznek beszélgetést, ha azzal valami újat, valami többletet akarnak átadni a másiknak, például átbeszélni egy problémát, felvázolni egy lehetséges megoldást. Lényegre törően fejezzük ki a véleményünket, és ha nincs érdemleges hozzászólni valónk egy adott témához, hát hallgatunk. Ezt persze a nők hajlamosak úgy értelmezni, hogy már nem is szeretjük őket, és hogy bizonyára másvalaki jár a fejünkben. A vitát is szeretjük gyorsan lezárni, nem gondolkodunk az elhangzottakon órákig vagy napokig, és nem képzelünk mögéjük semmit. A nők viszont mindenen emésztik magukat, és olyan dolgokat látnak a háttérben, aminek sokszor nincs is valóságalapja. Zaklatni kezdenek bennünket, hogy aztán mély lelki beszélgetésbe vigyenek.

A csont, amit a nők még előszeretettel rágicsálnak: a kilók.

Ha egyszer elárulja valaki nekem, hogy miért csinálnak gondot abból, hogy hány kilót híztak, már nem éltem hiába. A súlyváltozás dilemmája szerintem sokkal fajsúlyosabban van jelen náluk, mint nálunk. Ha én egy nap észreveszem, hogy a kedvenc pólóm kissé feszül rajtam, akkor csak nyugtázom, hogy valószínűleg szélesebb lett a hátam, mert talán izmosodtam, esetleg felszedtem pár kilót. Na és?!

Stiklik

Régebben történt, hogy az akkori barátnőm tudta jó előre, hogy hétvégén elmegyünk bulizni a barátokkal, amit egyébként ő is nagyon várt. Aztán amikor találkoztunk a társasággal és elkezdtünk iszogatni, rosszullétet színlelt, és kérte, hogy menjünk haza. Láss csodát, mire hazaértünk semmi baja nem volt! Akkor esett le, hogy valószínűleg csak azt akarta, hogy kettesben legyünk, amit vehettem volna romantikus „gesztusnak” is, de én inkább átverve éreztem magam. Szerintem a legtöbb nő nem bízik eléggé önmagában. Mintha folyton félnének, hogy elhagyjuk őket, és hogy nem figyelünk eléggé rájuk, pontosabban talán az fáj nekik, hogy másokra – például a barátainkra – is figyelünk időnként.

Kép

Kép: Austin Distel / Unsplash

Aztán ott vannak az alig burkolt célzások, amiktől úgy érezzük, mintha fegyvert nyomnának a halántékunkhoz:

„Képzeld, Ivett barátnőmet a párja meglepte egy wellness hétvégével! Nekem persze nincs szükségem ilyesmire, de most, hogy hallottam az élménybeszámolóját, úgy érzem, hogy nem lehet rossz dolog. Na, de mindegy, én végül is jól elvagyok itthon is veled.”

Egy másik eset is eszembe jut: fél éve találkozgattam egy lánnyal, aki egyik este még a szokottnál is mosolygósabb volt. Megkérdeztem, hogy mi a nagy öröm oka, ő pedig sejtelmesen csak annyit mondott, hogy van számomra egy meglepetése, majd megmutatta a telefonján, hogy a Facebookon megjelölt engem mint párját, s nyilvánossá tette a kapcsolati státuszt. Finoman szólva nagyon kellemetlenül érintett. Nem arról van szó, hogy nem vállaltam fel őt, de bennünk, férfiakban is működik egyfajta hatodik érzék. Én akkoriban tudtam, éreztem, hogy nem szeretném ezt a lányt feleségül venni, nem szeretnék vele családot alapítani. Nem volt vele különösebbe gond, jól megvoltunk, de mégis éreztem legbelül, hogy nem maradunk együtt hosszú évekig.

Sok férfit ki lehet kergetni a világból az esküvő–gyerek témával.

Az esetek többségében nem arról van szó, hogy nem szeretnénk családot, vagy szorosabb elköteleződést, egyszerűen ijesztő a gondolat, hogy lezárulhat életünkben a vadászkorszak, oda lehet a szabadságunk, újra gyerekszerepbe kerülünk, ahol a párunk dirigál, aki majd nem tűri el, ha focizni vagy haverozni akarunk. Én azt vallom, hogy felesleges rögtön a kapcsolat első két-három hónapjában azon rágódni, merre tart a közös utunk: ismerjük meg egymást, töltsünk sok időt együtt, aztán úgyis kialakul, összeér-e a lelkünk, van-e keresnivalónk egymás mellett hosszabb távon.

Ha egyenrangúnak kezelem, az a baj, ha nőként bánok vele, megsértődik

Volt, hogy előre engedtem az egyik kolléganőmet a folyosón, mire az felhördült, és szinte sértésnek vette a gesztust. Azt kérdeztem magamtól: miért egyformaságot akarnak a nők, miért nem egyensúlyt?

Sok nő dönt úgy, hogy mivel a férfit megváltoztatni macerás, majd változik ő maga: felvesz egyfajta macsó habitust, amiben egyáltalán nem érzi jól magát.

Mindent kontrollálni szeretne, agresszív, karrierista és maximalista lesz, amiben persze rettentően el lehet fáradni fizikailag, mentálisan és lelkileg is. Ezzel együtt vágynak arra, hogy a férfi férfi legyen mellettük. Na, hát ez bennünket totálisan összezavar. Többek között ez az oka annak, hogy nők és a férfiak egyaránt boldogtalanok, s hogy újabban már nehezen találjuk a másikban azt, amire szükségünk lenne.