A szerzetesnő esete a muszlim fiúval

Mivel nemzetközi szerzetesrend tagja vagyok, az életemhez hozzátartozik, hogy nemcsak Magyarországon dolgozom. Jók a tapasztalataim, eddig alapvető kulturális problémákba még nem ütköztem. Néhány napja például 16 éves, katolikus középiskolába járó diákokkal dolgoztunk Frankfurtban, s az volt az alapélményem, hogy ugyanolyanok, mint a mi magyar fiataljaink. Ugyanúgy öltöznek, nagyjából azokat a zenéket hallgatják, mint itt, ugyanolyan márkájú telefonokon babrálnak, stb... Még a vágyaik is hasonlóak, a szabadság–szeretet–igazságosság témakörein kívül még az elvágyódás is megegyezik. Míg a magyarok Nyugatra vágynak, a német fiatalok Amerikába. (Az persze különbség, hogy a média melyik országban csinál nagyobb politikai posványbolygatást a kérdésből, de ez most nem tartozik szorosan témánkhoz…)

Eddig nem volt különösebb kihívás tehát a külföldi munka, de nemrégen Bécsben egy váratlan helyzetbe kerültem. Az osztrák szerzetesi konferencia (Ordensgemeinschaften Österreich) már évek óta megjelenik a bécsi Best kiállításon és vásáron. Ez olyasmi, mint nálunk, Budapesten az Educatio: a középiskolás diákokat segíti a pályaválasztásban, az orientációban. Kivonulnak az egyetemek, a különböző képzési helyek, hogy kínálatukkal színesítsék a palettát. (Megjegyzem, hogy annak, aki tényleg nem tudja, mit kezdjen magával érettségi után, ez az információáradat és kavalkád inkább hátráltató, mint segítő, de ha valaki már konkrétabb elképzelésekkel jön, nagyon sok hasznos infót beszerezhet.) A Tartományfőnöknőm kérésére én is megjelentem ezen a szerzetesi standon. Egy gyógymasszőr tanfolyam és a zürichi orvosi egyetem standja között húzódott meg a szerzetesi kiállítóhely. Kicsit viccesnek éreztem a helyzetet, de előzetes félelmeim – miszerint senki nem lesz ránk kíváncsi – nem igazolódtak be, sokan jöttek néhány szót váltani, szép szórólapokat gyűjteni – és a szerencsesütiért. Ugyanis olyan kekszet osztogattunk, amibe bibliai idézetek vannak belesütve. Ez volt a mi szerencsesütink. Sokan vittek belőle, s nézegették kíváncsian, vajon milyen mondatot kapnak.

Tömegek látogatták az expót, a fiatalok hangosan nevetgélve, beszélgetve vonultak a standok között, nézelődtek, gyűjtötték a sok-sok szóróanyagot, amit osztogattak nekik. Így került hozzám egy fiatal fiú, aki a szerencsesüti láttán azt kérdezte: mi van benne?

– Szentírási idézet – válaszoltam.

– Nem tudom, mi az – felelte a fiú.

– Evangéliumi részlet. A Bibliából.

– Azt nem fogom érteni. Muszlim vagyok – felelte elgondolkozva.

Egy pillanat alatt izzadtam le. Most beszélek életemben először muszlim emberrel! A Bibliáról. Majd gyorsan folytattam a dialógust:

– Törd fel a kekszet, edd meg a sütit, a szöveget pedig elolvassuk együtt! Ha kell, elmagyarázom.

Közben azon imádkoztam, hogy valami érthető üzenet legyen a papíron, ami előkerül.

A fiú megette a kekszet, majd elolvasta a papíron lévő idézetet. Felderült az arca.

– Érted? – kérdeztem.

– Igen, értem. Így legyen! – válaszolta, majd továbbsodródott a forgatagban.

A papíron ez állt:

„Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk.”(János 1. 4,16.)