Van egyetlen pillanat, amikor emberekké leszünk – Keresztes Ilonával a „Fiatalok az Élet Szolgálatában” közösségről

– Mi motivált, hogy létrehozd ezt a közösséget?
– Régóta foglalkoztat, hogy a társadalmi gondolkodásban és a jogalkotásban sincs az emberi életről tiszta fogalmunk. Az egész világon nem tudott kialakulni konszenzus arról, hogy az ember élete mikor kezdődik. A tudomány már eljutott arra a szintre, hogy az emberi élet kezdetét meg tudja mutatni, sőt, létre tudja hozni az embert az anya testén kívül is, de a társadalmi tudat és a joggyakorlat nem képes követni ezt a fejlődést.

Ott tartunk, ahol az ókorban, hogy sokan csak a születéstől képesek embernek tekinteni a kisbabát.

Az Együtt az Életért Egyesület munkáját segítettem már egy ideje, amikor megfogalmazódott a gondolat, hogy egyetlen módon lehet ezen változtatni: ha elmondjuk minél több fiatalnak azokat a tényeket, amelyek a rendelkezésünkre állnak, és terepet biztosítunk a beszélgetésre.

– Mit jelent a közösség neve?
– Pont azt, amit sugall: fiatalok az élet szolgálatába szegődnek. Azt vállalják, hogy tanulnak és megszólalnak azok helyett, akik nem tudnak magukért kiállni.

A méhen belül fejlődő babák a világ legkisebb és legkiszolgáltatottabb tagjai, akiknek az élethez való joga a felnőttektől függ.

Ha kimondod, hogy FÉSZ – azt is mondod, face. A méhen belüli kisbaba sokszor arctalan számunkra. Persze, ha nagyon várjuk, akkor ultrahang segítségével „babamozizunk”, de ha nem kívánjuk őt, akkor inkább sejtcsomónak képzeljük, aki eltávolítható, akár egy szemölcs.

Ha magunkról beszélünk, azt mondjuk, „mi vagyunk a FÉSZ-ek” – a fészek pedig otthonos és biztonságos, védelmet nyújt a kezdődő életnek.

– Hányan vagytok a közösségben, és mi az átlagos életkor?
– Eddig 64 fiatal kapcsolódott be a képzésbe, közülük kb. 20 fiatal vállal folyamatosan aktív szolgálatot. 16–25 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, de a régebbi tagjaink között vannak már idősebbek.

– Milyen tevékenységeket végeztek?
– Előadásokat, kiscsoportos beszélgetéseket tartunk iskolai osztályoknak, közösségeknek. Rendezvényeken igyekszünk megjelenni egy standdal, ahol szintén sok fiatalt lehet elérni közvetlen beszélgetéssel. A fiatalok cikkeket írnak, jelen vannak az online felületeken, és ott is képviselik az élet védelmét.

– Mi a közösség célja?
– Legfontosabb célunk a tájékoztatás és beszélgetés. Ez hiányzik leginkább. Elmondjuk, hogyan kezdődik az embere élete, megmutatjuk, milyen a fogantatás és hogyan fejlődik a baba a születés előtt. Kimondjuk azt is, ami ebből egyenesen következik, hogy az abortusz egy pici gyerek életét oltja ki. Ez a téma sajnos most még tabu. Mi a beszélgetés lehetőségét adjuk, mert szükség van arra, hogy tiszta fogalmakat pontosan megbeszéljünk.

Kép

Kép: maxpixel.net

– Miről szól ez a kisfilm, amelyet most mutattatok be? Mi a célotok vele?
– Azt a pár hetet láttatja nagyon közelről, amikor egy nem kívánt babáról kell döntést hoznia a lánynak, aki alkalmi kapcsolatból lett terhes. Megmutatja azt a hatalmas félelmet, tanácstalanságot és magányt, ami ilyenkor olyan sűrű ködöt von a lány köré, hogy szegény az orráig sem lát. Átélhetjük a főszereplővel azt az érzést, hogy minden összedőlt, minden kilátástalan, és senkire nem lehet számítani.

Aki megnézi ezt a filmet, nem hiszem, hogy ítélkezni fog ezután. Megérti majd, hogy az abortusz előtti hetek mély krízisben telnek. Ilyenkor a félelem olyan mértékű, hogy az életösztönt is felülmúlja. Segíteni kell, nem ítélkezni és nem prédikálni!

Fontos lenne, hogy a film segítségével megértsük, hogy noha az abortusz kioltja egy gyermek életét, a nő, akinek abortusza volt, nem gyilkos. Ez egy olyan folyamat, amelyben mindketten áldozatok: az anya és a gyermek is.

– Szerinted melyek azok a kérdések, amelyeket különösen fontos tisztázni az életvédelemmel kapcsolatban?
– Az az alapkérdés, hogy mikor kezdődik az ember élete. Ha erre megadtuk a választ, akkor az összes bioetikai kérdésre sokkal egyszerűbb a megoldás, illetve bizonyos kérdések fel sem merülhetnek többé. Azt már igazolta a tudomány, hogy a fogantatás pillanatában létrejön az új emberi egyed, amely ettől kezdve táplálkozik, fejlődik és növekszik – akárcsak te vagy én, akik már megszülettünk. Nincs még egy pont a fejlődése folyamatában, amikor azt mondhatnánk, hogy „na, most lett ember”.

Hogy mikor hogyan tekintünk egy megfogant kisbabára, sajnos attól függ, hogy akartuk-e őt vagy hívatlanul érkezett. A vágyott gyerekek, akik orvosi segítséggel lombikban jönnek létre, már gyerekek a biológus szerint is, aki összehozta őket, és a szüleik szemében is – pedig még be sem ültették őket az édesanyjuk méhébe, és nem öltöttek emberalakot. Eközben egy 20 hetes baba életét elvehetjük, ha az egészségi állapota nem elfogadható számunkra. Sőt, az Egyesült Államokban, New York államban éppen a napokban terjesztették ki az abortuszhoz való jogot egészen a születés pillanatáig! Más esetben viszont beperelhető az orvos, ha az ő hibájából sérül vagy meghal a baba, akit szerettünk volna világra hozni. Hatalmas a zűrzavar!

– Mennyire tájékozottak az emberek?
– Azt tapasztaljuk, hogy nagyon sokan úgy gondolnak az abortuszra, mint valami szükséges rosszra, amit bizonyos helyzetekben nem lehet elkerülni. Aki keresi az ismereteket a gyermek fejlődéséről, élete kezdetéről, az meg is találhatja, de van egyfajta szelektív vakság ezen a téren. Azt látjuk, hogy a „választáspártiak”, akik megengedők az abortusz kérdésében, nem akarnak a kisbabák életére törni. Őket is leggyakrabban a segíteni akarás mozgatja. Egyszerűen csak úgy gondolják, hogy a terhesség egy probléma, az abortusz pedig egy megoldás erre. Nincs ebben a képben a baba. Mi viszont azt szeretnénk megmutatni, hogy a történet főszereplője nemcsak egy nő, aki nem jókor esett teherbe, hanem egy kicsi ember is, aki már él.

A döntés nem a nő szabadságáról, komfortérzetéről, szégyenéről szól, és nem is arról, hogy legyen-e gyereke vagy sem. Neki már van gyereke. A kérdés, hogy életben maradhat-e.

– Nemrég kaptál egy nagy szakmai elismerést, a Tőkéczki László-díjat, amellyel a közmédia azon dolgozóit tüntetik ki, akik hozzájárulnak a közszolgálati kódex és a nemzeti közösség értékteremtéséhez. Hogyan tudod összeegyeztetni azt a sok szerepet, amelyekben tevékenykedsz: mint feleség, anya, dolgozó nő és egy ilyen fontos célokért küzdő közösség vezetője?
– Minden munkám középpontjában a család áll. Itthon anyaként is, a rádióban a „Vendég a háznál” felelős szerkesztőjeként is és a FÉSZ közösség alapítójaként is az a felismerés mozgat, hogy a család a gyermek mentális légtere. Egész életére és a későbbi személyiségére hatással lesz mindaz, ami a családban körülötte és vele történik. Abban mindenki egyetért, hogy a gyereknek a legjobbat kell kapnia, hiszen kicsi és fejlődésben van. Így rendezzük be az életét, válogatjuk össze a táplálékát és keresünk számára óvodát, iskolát. De mindezeknél sokkal fontosabb a vérszerinti családja. Akkor tesszük a legtöbbet a gyerekek egészséges fejlődéséért, ha a család egészségét előmozdítjuk.

– Hogy látod, mennyire mozgósíthatók ma a fiatalok egy ilyen önmagukon túlmutató cél érdekében?
– Meglepően sokan szeretnének csatlakozni a FÉSZ-hez. Idén 20 fiatal számára indítottuk el a Kilenc hónap az életről című képzésünket, de ennél többet nem is lehetne befogadni. Amit nálunk tanulhatnak, nagyon vonzó, csodálatos téma. A közösség remek. Értelmes, lelkes, elkötelezett fiatalok vannak együtt. Viszont a szolgálat, amit vállalnak, nem könnyű. A társadalom nagyon erősen érintett az abortusz kérdésében. Szerencsére folyamatosan csökken az abortuszok száma, de még így is eléri a 28 ezret egy évben. A hatvanas években viszont 200 ezer is volt ez a szám. Azoknak az anyáknak egy része, akik akkoriban abortuszokat éltek át, még most is közöttünk élnek, és számukra ez fájdalmas emlék. Tehát nem könnyű úgy beszélni a magzati életről, hogy ne érintsünk fájdalmas pontokat az emlékek sorában. A másik nehézség, hogy bármely középiskolába megyünk, lesz a diákok között olyan, akinek már volt abortusza.

Bátorság, empátia és szeretet kell ahhoz, hogy az előadásokban, beszélgetésekben kimondják az igazságot, de ne ítélkezzenek, és ne okozzanak újabb sebeket.

Közben vannak olyan esetek, amikor előadás után idős emberek jönnek oda, hogy elmondják saját abortuszuk emlékét, amit legszívesebben „visszacsinálnának”, szeretnének megkönnyebbülni, feloldozást találni. És azt is rendszeresen megtapasztaljuk, hogy egy beszélgetéssel életet lehet menteni.