Javasasszonyok és önmagukat író történetek

A történelmi regények nem csupán csatajelenetekből, politikai csatározások leírásából állnak, és nem is csak királyokról, hódítókról szólnak. Az olvasók keresik és szeretik a kisemberek szemszögéből megírt históriákat. Bányai D. Ilona regényei meseszövéshez hasonlatos technikával, markáns karakterekkel vonzzák az olvasókat. Beszélgetésünkből kiderül, miért tartották annak idején hóbortosnak, és hogy milyen írói módszerekkel alkotja meg műveit.

Bányai D. Ilona regényei

– Első önálló regénye, a „Boszorkánykör” 2016-ban jelent meg, előtte csak pár novella jelezte, hogy új történelmi regényíró készülődik színre lépni. Mi ösztönözte az írásra?
– Nem volt gyermekkori álmom az írás, én csak olvasni szerettem, sőt, mielőtt még megismerkedtem volna a betűkkel, már rajongtam a kalandos történetekért, amiket édesapám esténként felolvasott nekünk. Mivel két bátyám is van, legtöbbször harcos-kardozós regényeket hallgattunk. Miután megtanultam olvasni, magamnak választottam a könyveket, vegyesen, ahogy a kezembe kerültek. Imádtam a verseket is, maguktól ragadtak meg a fejemben. Csodáltam az írókat, és eszembe se jutott, hogy én is tudnék írni. Pedig a mese bennem volt, egész gyermekkoromban végtelenített történeteket játszottam le fejben. Mivel legtöbbször máshol járt az eszem, hóbortosnak is tartottak. Felnőttem, éltem a hétköznapokat, család, munka és könyvek között, míg 2011 körül összehozott a sors egy ifjúkori barátommal, aki hónapokig győzködött, hogy próbálkozzak meg az írással. Első novellámat feltettem egy amatőr írói oldalra, ahol nem akarták elhinni, hogy az első írásom. Harmadik novellámat egy történelmi pályázatra írtam, és bekerültem vele a „Sár, vér, levendula” című antológiába. Akkor köteleződtem el a történelmi zsáner felé. Belevágtam a regényírásba, és megszületett a „Boszorkánykör”.

– Az írókat akarva-akaratlanul befolyásolják kedvenc olvasmányélményeik. Önnek ki a kedvence, példaképe?
– Nem tudnék választani, „mindenevő” vagyok. Nem érdekelnek stílusok, skatulyák. Minden tapasztalatunk és élményünk hat ránk, és ezekből alakul ki az, amivé leszünk. A legelső gyerekkori könyvélményem, az „Egri csillagok” persze biztosan szerepet játszott a történelmi érdeklődésemben.

Én nem a nagy történelmi eseményekről írok elsősorban, hanem a bennük sodródó emberek sorsáról. Természetesen ez nem mehet a történeti hűség rovására, a történelmi személyek és események a lehető leghitelesebbek.

– Regényeiben a legendák, népmesék elemeit a történet részévé tette. Mennyire tudatosan alakult ez így?
– Semennyire. Egyáltalán nem vagyok tudatos író, csak hallgatom, amikor az írók szinopszisról, vázlatról, történetvezetésről beszélnek.

Az én fejemben a történet írja magát, a nyelvezet pedig a szereplőktől függ. Úgy és olyat írok, amilyet én is szeretnék olvasni.

Sok regényben például ugyanúgy beszél minden szereplő, akár úr, akár szolga, ilyenkor lehet egyébként jó a történet, de elmegy a kedvem az olvasástól. A javasasszony, a falusi pap, a főúr mind más nyelvet beszélt és másképp gondolkozott, ezt próbálom akaratlanul is visszaadni.

– Mi a kiindulási pontja egy regény alkotásakor?
– A jellemek és a sorsok. A „Boszorkánykör” a javasasszony figurájából nőtt ki, és úgy írtam meg nagyjából az egyharmadát, hogy még nem volt meg a helyszín és a kor, ahová helyezhettem volna, csak az alakok éltek és mozogtak a fejemben. Bárhol, majdnem bármikor játszódhatott volna a történet, mert az emberi – még inkább az asszonyi – sorsok minden időben hasonlóak. Csak amikor már feltétlenül szükségessé vált, akkor helyeztem a szereplőimet a kedvenc korszakomba, Mátyás uralkodása idejére, és a ma már nem létező tokaji várba.

Kép

Bányai D. Ilona 

– Olvasói hamar a szívükbe zárták, megszerették. Mennyire tartja fontosnak a kapcsolattartást a közönséggel? Része ez az írói munkának?
– Szerintem nagyon fontos része, hiszen hiába születik meg a legjobb regény is, ha nem jut el az olvasóhoz, márpedig a leghatékonyabb reklám az, amikor az olvasók egymásnak ajánlják az olvasnivalót. Mint kezdő író én is leginkább ettől tartottam, és a „Boszorkánykör” kiadása után vártam a reakciót.

Nem gondolkodtam folytatásról, amíg nem tudtam, kell-e egyáltalán az olvasóknak, amit adni tudok. Csak a pozitív visszajelzések után vágtam bele a folytatásba.

„A vér jogán” című regény írásánál már hatottak rám az olvasói, sőt, az írókollégák véleményei is, már amennyire a szereplők jellemével összefértek. A könyves blogok vagy olvasói csoportok közvetett kapcsolatain túl a személyes találkozásokat is nagyon fontosnak tartom. A Könyvhét, könyvbemutatók, dedikálások, író-olvasó találkozók közelebb hozzák az olvasót, és inspirálják az írót is. Ezeken számos olvasómmal kerültem személyes, sőt mondhatom, hogy baráti kapcsolatba. A nemrég a boltokba került harmadik kötet, az „Erdély lángjai” kicsit már az ő vágyaikat is tükrözi, és már megkaptam az első kéréseket, hogy folytassam a történetet tovább, holott szándékaim szerint lezártam valamennyi főszereplő sorsát.

– A történelmi regények egyre népszerűbbek, és szélesedik a női olvasók köre is ebben a műfajban. Miben különbözik a női és férfi közönség ízlése a múltbeli történetek esetén?
–A férfiakat a realitások, események érdeklik jobban: a háborúk, a csaták leírása, a hősök és uralkodók élete. A nőket inkább a sorsok, érzések, az emberi kapcsolatok, a hogyanok és a miértek. Habár a Boszorkánykört bevallottan nőknek szántam, csodálkozva és örömmel kell tudomásul vennem, hogy közel annyi férfiolvasótól kapok visszajelzést, mint nőtől, talán azért, mert a „női regény”-kategória ellenére nem szándékoztam elmenni a klasszikus szerelmes-romantikus lányregények stílusa felé. 

– A Történelmiregény-írók Társaságának tagjaként kapcsolatban áll más alkotókkal is. Mennyivel gazdagítja ez a munkáját?
– A TRT egy nagyon jó csapat, örülök, hogy tagja lehetek. A társaság fő célkitűzése a történelem és a történelmi regények népszerűsítése. Az ismeretterjesztés érdekében különféle rendezvényeken veszünk részt, előadásokat, iskolákban rendhagyó történelemórákat tartanak a társaság tagjai.

Inspiráló közösség, nincs rivalizálás, inkább segítjük egymást. Legtöbbünket nemcsak szakmai, hanem baráti viszony is összeköt.

– Mivel lepi meg legközelebb az olvasóit?
– Mindig izgattak a rendkívüli képességű és tehetségű asszonyokról szóló történetek, a régi korok füvesasszonyainak, bábáinak, javasainak sorsa. Most éppen megosztom magam egy erről szóló és egy középkori királynéról mesélő regény között. Hogy melyik „írja meg” előbb magát, azt még nem tudom. Addig is, amíg elkészül, szeretném ajánlani az olvasóknak a Történelmiregény-írók Társaságának november 28-án megjelent, szokásos, éves antológiáját „Harcosok, vértanúk, boszorkányok” címmel, amelyben az én „Ajándék” című novellám is helyet kapott.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti