Így lehet szabadon szeretni, hogy a kapcsolat ne az önfeladásról szóljon!

„Olyan veled élni, mintha egyedül élnék”

Pszichológiai szempontból a párkapcsolati szabadság azt jelenti, hogy képesek vagyunk önazonosan jelen lenni, azaz úgy kapcsolódni, hogy közben önmagunk maradunk. Az ideális párkapcsolati dinamikát, amely az intimitás és az autonómia egyensúlyára épül, egy ismerősöm így foglalta össze találóan: „Olyan veled élni, mintha egyedül élnék”. Egy ilyen minőségű kapcsolatban nem kell álarcot viselni, mindenáron megfelelni és attól tartani, hogy megsértik a határainkat.

„Sokáig éltem olyan kapcsolatban, amiben nem lehettem önmagam, például nem hallgathattam olyan zenét, amit a párom nem szeretett, nem jártunk olyan helyekre, amelyeket én kedveltem, de Péter nem. 

Hosszú ideig nem vettem észre, hogy szinte lemondtam önmagamról, állandó megfelelési kényszer gyötört, hogy elég jó legyek. 

Aztán egy új barátság ráébresztett: ha ez így megy tovább, teljesen elveszítem az identitásomat. A szeretetnek nem lehet az az ára, hogy lemondok önmagamról” – osztja meg saját megélését a 35 éves Réka.

A párkapcsolatban megélt valódi szabadság három pszichológiai alapfeltételre épül: önazonosságra, kölcsönös tiszteletre és bizalomra. Az önazonosság azt jelenti, hogy tisztában vagyok azzal, ki vagyok, mit képviselek, és mit szeretnék a kapcsolattól. A kölcsönös tisztelet lényege, hogy a másik különbözőségét nem fenyegetésként élem meg, hanem arra mint a kapcsolatunkat gazdagító elemre tekintek. A bizalom pedig azért nélkülözhetetlen, mert belső biztonságérzetet ad. 

Amikor mindhárom feltétel adott, a szeretet és a szabadság egymást kölcsönösen erősítő pszichológiai erőkké válnak: a szeretet adja a kapcsolat érzelmi biztonságát, a szabadság pedig az önazonosság és a fejlődés terét.

„A párkapcsolati szabadság egészséges formája lehetővé teszi az önazonosságunk megőrzését. Ilyenkor őszintén kifejezhetjük a saját érzéseinket és igényeinket, miközben a partnerünk szempontjait is figyelembe vesszük. Ha viszont a szabadság mögött valójában a közelségtől, a kontrollvesztéstől való félelem vagy a felelősség kerülése húzódik meg, akkor gyakori jelenség, hogy az »én« a »mi« rovására kezd el erősödni, ami hosszú távon érzelmi távolodáshoz és végül teljes elidegenedéshez vezethet.” 

„A valódi szabadság azt a biztonságérzetet jelenti, hogy »elmehetek, mert tudom: van hová visszatérnem«” – hangsúlyozza Rózsa Éva.

Kötődés és autonómia

A pszichológus szerint a szerelem kezdeti szakaszában természetes a fokozott érzelmi bevonódás és a közelség iránti intenzív igény. Ez a szenvedélyes kötődés fázisa, amely biológiailag is megalapozott – a kötődési hormonok és a dopaminrendszer aktivitása fokozza a közelségkeresést és a szimbiózis élményét. A kapcsolat későbbi szakaszában azonban megjelenik az autonómia iránti szükséglet, vagyis az igény a külön időre, a saját térre és az önálló élményekre.

Az intimitás és a függetlenség dinamikus egyensúlya nem spontán módon, hanem tudatosan fenntartott pszichológiai folyamatok eredményeként alakul ki. A feleknek meg kell tanulniuk elfogadni, hogy a kapcsolat nem csupán az együttlét, hanem a külön megélt tapasztalatok révén is gazdagodik. A párkapcsolati érettség mércéje éppen az, hogy a felek képesek-e rugalmasan váltani a közelség és a távolság dimenziói között, anélkül, hogy ez fenyegetést jelentene számukra. 

„A mi kapcsolatunk azért ment majdnem tönkre, mert nehezen tudtunk átváltani a mindig együttlétből arra, hogy önálló teret adjunk a másiknak. A párunk minden egyes külön programjára féltékenységgel, sértődéssel és veszekedéssel reagáltunk. Aztán végül rájöttünk, ha hosszú távon is működtetni szeretnénk a kapcsolatunkat, változtatnunk kell. Húsz éve vagyunk együtt, és ez nagyban köszönhető annak, hogy megtaláltuk az egyensúlyt” – mondja Málna és Ádám.

A szakember szerint a gyermekkorunkban elsajátított kötődési minta is nagy szerepet játszik abban, hogy később hogyan működünk egy párkapcsolatban. Az egészségesen kötődők jellemzője, hogy autonóm módon kapcsolódnak, vagyis biztonságban érzik magukat a párjuk jelenlétében, ugyanakkor különálló személyiségként is működőképesek maradnak. 

Ezzel ellentétben a nem biztonságosan kötődők esetében gyakori a túlzott kontroll és birtoklásvágy, a féltékenység, illetve a távolságtól való szorongás – ezek mind arra utalnak, hogy a kapcsolatot nem a bizalom, hanem az elvesztéstől való félelem irányítja.

A másik véglet – melynek jellemzője az önfeladás, az állandó alkalmazkodás vagy az érzelmi távolságtartás – szintén diszfunkcionális mintázat. 

Kulcs a tartós és kiegyensúlyozott kapcsolathoz

A tartós kapcsolat kulcsa semmiképpen sem a kezdeti szenvedély fenntartása – mert az szinte lehetetlen is –, sokkal inkább a tudatosság, vagyis az a képesség, hogy a párunkkal képesek legyünk együtt fejlődni, miközben megőrizzük az autonómiánkat is. A pszichológia szerint a szerelem élettartamát alapvetően három tényező határozza meg. 

Az első az érzelmi intimitás: a bizalom, az őszinte kommunikáció és a kölcsönös empátia jelenléte. A második az autonómia és a személyes tér, vagyis annak lehetősége, hogy mindketten megőrizzük saját identitásunkat és külső kapcsolódásainkat. A harmadik pedig a rugalmas alkalmazkodás, amely lehetővé teszi, hogy közösen igazodjunk a változásokhoz, és így elkerüljük az érzelmi stagnálást.

„Nagyon fontos szeretetmegtartó tényező az is, hogy hogyan kezeljük a konfliktusokat a párkapcsolatunkban. A szerelem nem állandó állapot, hanem ciklikus megújulás: időnként közelebb, máskor távolabb kerülünk egymástól, ez természetes része a kapcsolati fejlődésnek. A szerelem fenntartásának legfontosabb védőfaktora a nyílt és rendszeres kommunikáció az érzéseinkről, az igényeinkről és a határainkról. Emellett az is nagyon lényeges, hogy mindkét félnek legyen tere saját hobbikra, barátokra, énidőre. 

Az önazonosság megtartása ugyanis stabilizálja az intimitást, egyben csökkenti a kapcsolati túlfüggés veszélyét. 

A közös rituálék – például a mindennapos esti séta, a közös vacsora és a rendszeres beszélgetés – szintén erősítik az összetartozás élményét, de ugyanilyen fontos a konfliktusok nyílt és tiszteletteljes kezelése is: ha a feszültségek nem maradnak feldolgozatlanul, megelőzhető az érzelmi elidegenedés” – mondja Rózsa Éva.

Szeretni és közben szabadnak maradni 

Aki tisztában van saját értékeivel, szükségleteivel és határaival, képes úgy szeretni, hogy közben nem veszíti el önmagát, és szabadságot is tud biztosítani a másiknak anélkül, hogy ezt a kapcsolat gyengüléseként élné meg. Rózsa Éva szerint leginkább az önismeret segít abban, hogy képesek legyünk differenciált módon kapcsolódni: felismerjük, mikor van szükségünk közelségre és mikor térre, ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy képesek vagyunk önálló döntéseket hozni, felelősséget vállalni és fenntartani a saját identitásunkat még érzelmileg intenzív kapcsolódásban is.

Hogyan lehet jól szeretni?

A jól szeretés lényege, hogy a másik iránti érzelmi kötődés ne uralkodni vágyásból fakadjon. A birtoklásvágy pszichológiai gyökere többnyire a bizonytalanság és a veszteségtől való félelem: abból a meggyőződésből ered, hogy csak az marad meg, amit kontrollálni tudunk. 

A valódi szeretet ezzel szemben látni és elfogadni akar – a másik különálló létezését, fejlődését és döntési szabadságát. 

„Szerintem jól szeretni annyit jelent, mint önazonosan és felelősen jelen lenni a kapcsolatban: figyelmet, törődést és érzelmi biztonságot adni, anélkül, hogy kisajátítanánk a másikat” – mondja a 42 éves Klári.

Ez az attitűd az érzelmi érettség legmagasabb foka: aki képes bízni és teret adni, az nem veszít, hanem egy mélyebb, boldogabb kapcsolatot nyer. Ahogy Erich Fromm fogalmazott: „A szeretet nem az, hogy valakit birtokolok, hanem az, hogy aktívan törődöm vele, anélkül, hogy magamhoz láncolnám.”