„Tessék, itt van, őt akartátok megölni?!” – Beszélgetés Béres Lindával

– Közgazdász létedre luxusórákat értékesítettél, most teológiára jársz és életvédő alapítványoknál önkénteskedsz. Hogyhogy az életvédelmet választottad vizsgabeszéded témájául egy szónokiskolában?
– A szónokiskolába csak azért jelentkeztem, hogy megtanuljam magamat jobban kifejezni, nem akartam feltétlenül szónok lenni. (nevet) A vizsgabeszédemnek kizárólag az volt a célja, hogy elgondolkodtasson – függetlenül attól, hogy támogatják vagy ellenzik hallgatóim az abortuszt. A WHO 40–50 millióra becsüli az évente elvégzett abortuszok számát a világban. Magyarországon nagyjából 26 000 abortuszt végeznek el egy évben, ezeknek 97%-át az anya szociális válsághelyzetére hivatkozással – vagyis bemondásra. Engem elszomorít, hogy mennyire nincs értéke az emberi életnek. A koronavírus-járvány kapcsán is tapasztalható, hogy némelyek milyen könnyedén kockáztatják mások életét: ha számukra kényelmetlen egy jogszabályi rendelkezés, akkor azt nem tartják be.

Az abortuszt támogatók nagyon határozottan kiállnak a véleményük mellett – úgy vagyok vele, hogy akkor kiállok én is, hogy elmondjam az én gondolataimat. Ha csak egy abortuszon gondolkodó anya is a gyermeke mellett dönt, már megérte.

– Mit tapasztalsz terepen, olyan nők körében, akik abortuszon gondolkodnak? Nyilván sok mindennek a függvénye, hogy ki hogyan áll hozzá, de alapvetően tudatosul bennük, hogy élet-halálról készülnek dönteni?
– Az a tapasztalatom, hogy gyakran nem tudatosul. Ezért is fontos a prevenció, amire a Várva Várt Alapítványnál nagy hangsúlyt fektetünk: rengetegen csodálkoznak el például akkor, amikor egy tizenkét hetes magzatot mutatunk meg nekik, szilikonbabával szemléltetve, hogy mindene megvan már. Tartunk prevenciós előadásokat a szegényebb régiókban is, talán ott van a legnagyobb szükség ezekre. Nagyon fontos tudatosítani az emberekben, hogy mit jelent elvenni egy magzat életét: tőlünk nyugatra gyakran a születésükig lehet abortálni őket – nincs ez olyan messze, pláne, ha az életvédők csendben maradnak.

Mesélek egy horrorisztikusat: egy amerikai tinédzser feltöltött a tik-tokra egy képet, amin éppen bulival ünnepli, hogy túl van a második abortuszán. Egy nap alatt több mint ezer like-ot kapott!

Egyébként aktivista társaim a magyar középiskolákban is tapasztalják, hogy 14–15 éves lányok büszkén vállalják, hogy abortuszuk volt – a többiek pedig felnéznek rájuk, hogy milyen bátrak.

Semmiképpen sem azt gondolom, hogy meg kell őket bélyegezni, vagy bármi ilyesmi. De azért ez így még sincs rendben!

Kép

Béres Linda - Kép: Firnigel Erika 

Vagy egy másik példa arról, hogyan vélekedünk a megfogant életekről: egy ismerősöm, aki évekig várt gyermekre, végül jelentkezett lombikprogramra, ahol első próbálkozásra sikerrel járt. Egy kitétele volt csak az orvosa felé, hogy ikreket semmiképpen nem szeretne. Mégis kiderült, hogy ikreket vár. Teljesen összezavarodott, az orvosa szabadkozott, és felajánlotta, hogy garanciálisan – azaz ingyenesen – kiveszi az egyik gyereket. Azt javasolta a hölgynek, hogy várjon a tizenkettedik hétig, akkor már látszik nagyjából, hogy melyikük az erősebb, és a gyengébbet kiveszi. Megfogadta a tanácsot, várt, és amikor visszament megválni az egyik gyerekétől, akkor az orvosa épp szabadságon volt – feltételezem, hogy a helyettesítő orvos hatására gondolta meg magát. Gyönyörűek, tüneményesek a gyerekei, mindkettő, és összeszorul a szívem, amikor látom őket, és eszembe jut a történetük.

– Mesélted, hogy kicsi gyermekkel egyedül maradva saját bőrödön tapasztaltad meg, hogy a körülmények milyen gyorsan változhatnak jó és rossz irányba is. Mennyire tud ez az üzenet átmenni egy beszűkült tudatállapotban lévő, mélyszegénységben, bántalmazó kapcsolatban élő asszonynál, aki nem hallgat teológiát, nem harcolt meg az önálló döntéseiért úgy, mint te, vagy ha igen, még nem tudta a tanulságokat levonni?
– Engem megerősít a saját tapasztalatom, hogy igenis ki lehet jönni nehéz helyzetekből és talpra lehet állni. Ehhez engem a hitem segített leginkább, ami mindenki számára elérhető. A Várva Várt Alapítvánnyal mindenkinek úgy igyekszünk segíteni, hogy az tényleg segítség legyen: kinek anyagi, kinek lelki támogatásra van szüksége. A krízisbe került anyáknak elsősorban az önbizalmát kell erősíteni, aztán segítünk nekik abban, hogy szép lassan, fokozatosan előbbre jussanak. Nyilván nem az az életcélja senkinek, hogy anyaotthonban éljen, de ez nagyon gyakran jó átmeneti megoldás, ahonnan lépésről lépésre előre lehet jutni – az a lényeg, hogy tényleg ott legyünk az elején mellettük, és segítsünk elindulni. Sokan nem is tudják, hogy egyre több szervezethez lehet fordulni anyagi segítségért is.

Segítünk az örökbefogadással is, bár a célunk az anyák támogatása abban, hogy fel tudják nevelni a gyereküket.

Gyakori, hogy a biológiai apa eltűnik, vagy éppen ő, esetleg a nő családja erőlteti az abortuszt. Mi abban is szeretnénk támogatni az anyákat, hogy akármire is jutnak, az az ő saját döntésük legyen – nem erőltetünk rá senkire semmit, de ott vagyunk velük, hogy más se tudja a saját akaratát rájuk erőltetni.

Kép

Kép: Béres Linda 

Nagyon igazságtalannak érzem egyébként, hogy sokan megvetik azokat az anyákat, akik örökbe adják a gyereküket – gyakran ugyanezek az abortuszt pedig elfogadják, mivel nem tartják emberölésnek. Holott az első esetben életet ad valakinek, és ezzel lehetőséget, hogy befogadja egy olyan család, ahol örülnek neki, és megadjanak neki mindent, amiről az anyja azt hitte, hogy nem képes neki megadni. A második esetben pedig elvesz egy életet, esélyt sem ad neki.

– Mit mondasz az abortusz-pártiaknak arra az érvére, hogy inkább a már megszületett és mélyszegénységben élő gyerekeket kellene etetni-itatni-taníttatni, mint újakat termelni?

– Sok jó példát látunk arra, hogy a mélyszegénységből kitörnek anyák – minden energiájukat rá kell szánni persze, ez nem vitás, de akinek ebből a beszűkült állapotból sikerül kijönnie, annak a saját élete is sokat fog fejlődni.

Amúgy az abortuszok a jóléti társadalmakban a leggyakoribbak, ott szokott útban lenni a még kényelmesebb élet, az önmegvalósítás előtt a megfogant élet. Nem tudom, milyen jogon döntünk más élete felett. A vizsgabeszédemben ugyan csak két példát hoztam, de a végtelenségig tudom folytatni a sorát azoknak, akiket el akart vetetni az anyjuk, de – gyakran az utolsó pillanatban – meggondolta magát. Cristiano Ronaldo egy nagyon szegény portugál család negyedik gyereke, az anyja a kórházban jött rá, hogy nem képes elvetetni. Ronaldo futballsztár lett és a családjuk anyagi helyzete is stabilizálódott. Most mindketten életpárti aktivisták édesanyjával. Celine Dion tizennegyedik gyereke volt a szüleinek, az anyja amikor megtudta, hogy várja, már úgy érezte, hogy nem bírja tovább, de egy pap mondta neki, hogy ha ez a gyerek megfogant, akkor Istennek célja van vele. Steve Jobsot is abortálni akarta az anyja, az utolsó pillanatban gondolta meg magát és örökbe adta. Nagyszerű nevelőszülőket kapott – nem is szerette őket nevelőszülőnek hívni, mert nagyon szerették és csodás gyerekkort biztosítottak neki. Chert, Jack Nicholsont is abortálni akarták. Nem azt állítom, hogy minden ember – akit eredetileg abortálni akartak – híres tehetség lesz, de mégis, nagy a számuk a társadalomban.

Mintha görbe tükröt akarna Isten mutatni velük nekünk, hogy „tessék, itt van; őt akartátok megölni?! Mennyi különleges ember jöhetne a világra, ha hagynátok?”

Minden életnek meg kell adni az esélyt.

– Hogyan viseled a gyűlöletet, ami az abortusz támogatói felől az életpártiak felé irányul?
– Kommenteket nem olvasok, úgyhogy inkább személyes beszélgetések során tapasztalok megmagyarázhatatlan indulatokat, és egyébként inkább férfiak részéről, mondjuk olyanoknál, akik elvitték – egy vagy több – barátnőjüket abortuszra. Talán épp a lelkiismeretüket piszkálja fel ez a téma. Kényelmes csak a testi örömöket élvezni, aztán amikor teherbe esik a barátnő, az már nem olyan kényelmes. Érdemes továbbgondolni, hogy mi van az indulatok mögött.