Tamási Áron 55 éve „tért haza” – Farkaslakán ma is úgy beszélnek az emberek, ahogy ő leírta

„Nagy székely lélek: finom lélek, de erős egyéniség, azaz nem könnyű ember volt – mondja Tamási Áronról Jolán, aki Farkaslakára ment férjhez, majd elmélyült Tamási életművében. Ahogy fogalmaz, az utat – az egyesület vezetését – azért választotta, mert az út akarta őt. – Tamási Áron munkássága időtálló, sosem lesz divatjamúlt. Az örök igazságok, amelyeket megfogalmazott, már átmentek az idő szűrőjén. Ebből a kicsiny székely faluból indult el, s egészen Amerikáig jutott, ám ott megérezte: haza kell jönnie. Az életútja egyfajta kapcsot hozott létre a székelység és az összmagyarság között, főleg, hogy az élete utolsó szakaszát Budapesten töltötte. De már hiába készült hazaköltözni Farkaslakára, végül csak a teste érkezett vissza 1966-ban a szülőföldbe.”
Pontosan meghagyta, hová temessék: a két cserefa alá, arccal keletnek. A legvadabb kommunista időkben persze ez sem ment könnyen. Egy Székelyföldön élő, ám az Alföldről származó doktornő, Bakk Elekné Sárika néni járt közben (akit az író a naplójában az „átültetett alföldi asszonyként” emlegetett) a hatóságoknál, hogy Tamás Áron földi maradványai a méltó helyükre kerülhessenek. A sírkőre ugyanakkor csak 1989 után véshették fel Tamási sírversét:

„Törzsében székely volt, fia Hunniának, hűséges szolgája bomlott századának”.

A Tamási-sírkert és a farkaslaki főút között egy csodás emlékkő is áll, Szervátiusz Jenő és fia, Tibor erdélyi szobrászok alkotása. A Hargitáról, a tizenhétfalusi legelőről szállították ide, s a helyén a hegyekben forrás fakadt, amit a havasi nép a Doktorné Forrásának nevezett el. Elismerve ezzel Bakk Elekné érdemeit abban is, hogy Tamási Áron nemcsak méltó sírhelyet, de méltó emlékművet is kapott a szülőfalujában. „Magát szereti az Isten, maga tudja, én meg látom” – mondta állítólag Tamási egyszer a Doktornénak. Mivel a zarándokoknak, kirándulóknak útba is esik Farkaslaka, Csíksomlyó után az egyik legtöbbet látogatott erdélyi zarándokhely Tamási sírja és emlékműve. Hadnagy Jolán örömmel veszi, hogy egyre több anyaországi diákot is elvisznek oda szervezetten, hogy ne csak könyvből olvassanak a Székelyföldről, hanem találkozzanak is az ott élő emberekkel. – „Az sem baj, ha ők is hasonló utat járnak be, mint az író: elmennek világot látni, mint a népmesékben, keresnek maguknak szolgálatot, aztán kincsekkel térnek haza, mint Tamási az írásaival. Neki meg is volt a terve, hány évet akar Amerikában tölteni, de egészséges lelkületű magyar emberként ennél előbb elfogta a honvágy, s lerövidült az ott tartózkodása.”

„Hiába, a Kárpát-medencében volt itthon.”

S hogy mitől lett szerzőként valamennyi társadalmi csoport és korosztály számára annyira kedvelt? Attól, hogy csodálatos – egyszerre vicces és mély – gondolatait úgy fogalmazta meg, hogy azokat a legegyszerűbb és a legképzettebb olvasó is megérthette, értékelhette. Jolán szerint Tamási Áron a székely írók közül a legmagasabb szintet képviselte, gyakorlatilag ő emelte irodalmi rangra a székely nyelvezetet, s vitte be ezáltal a köztudatba a székely észjárást is. Azt is mondhatnánk: aki meg akarja ismerni a székelyeket, az olvasson Tamásit!
„Én is mindig új nézőpontból új mondanivalót fedezek fel a történeteiben. Azok a csipkelődő szójátékok például, amelyek a női és férfi szereplői között zajlanak, Farkaslakán ma is elhangzanak. Persze, hiszen ő a faluban leült az emberek közé. Nem volt bőbeszédű, nem csacsogott, inkább mások szavait itta. Figyelt, fülelt, jegyzetelt. A húga háza előtt is, ahol mindig lakott, amikor hazajött, volt egy kispad, amin a népek beszélgettek. Ez az élő székely nyelv adta Tamási irodalmi nyelvét, a saját szép stílusában megörökítve. Amióta letelepedtem itt, tapasztalom: Farkaslakán ma is így beszélnek az emberek, az utcán is Isten áldását kérik egymásra.” 

Kép

Hadnagy Jolán - Megemlékezés a Szervátiusz-emlékkőnél, 2021 - Kép: Jakab Emil

Azért is érdekes Tamási Áron műveinek nyelvezete, mert azok csak igen nehézkesen fordíthatók le más nyelvre. Jolán emlékszik egy esetre, amikor egy budapesti fordító Párizsban fordított Tamási-művet franciára, s tőle kért segítséget egyes székely szavak magyar jelentése kapcsán. „Kacagtunk nagyokat a férjemmel, mert mi azoknak a szavaknak még vagy három-négy székelyföldi változatát ismertük, amit a fordító szintén nem értett volna. Végül körbemagyaráztuk, érthetővé tettük őket, de nem hiszem, hogy lett volna rá pontos francia kifejezés. A magyar, pláne a székely szöveget talán lehetetlen is másik nyelvre átültetni.

Az viszont biztos, hogy aki magyarul olvassa Tamási írásait, óriási erőt kap tőlük. Mert – ahogy ő is fogalmazott – egy akaratos népről szólnak.

Akik Székelyföldre feltöltődni járnak, azok a helyben érezhető erőt a műveiből is megkapják. És ott van még a hit is, mert – noha voltak vívódásai, mint mindannyiunknak, s főleg Trianont követően keserűbb művei is – Tamási Áron írásainak a vallásosság, az erős istenhit is a forrása volt, éppúgy, ahogy az élet forrása.”

Farkaslakán ma két egykori Tamási-ház is látogatható. A helyi önkormányzat kezeli Tamási Áron szülőházát, a Tamási Áron Egyesület pedig a testvér, Ágnes házát. Az író azért mindig az utóbbiban szállt meg, mikor hazalátogatott, mert egyiküknek sem született gyermeke, így ott mindig saját szoba – s persze a szeretett húga körülrajongása – várta. Tamási úgy vélte, hogy mivel saját gyermekkel nem ajándékozta meg a Jóisten, a könyvei az ő gyermekei. Napközben természetesen édesanyja portáján is sokat időzött. Ágnes háza ma is az akkori bútorokkal van berendezve, s egy kultúrcsűr is tartozik hozzá, ahol filmbemutatókat, irodalmi esteket, népdalénekléseket tartanak. Hadnagy Jolán boldog, amiért Budapestről egyre több figyelmet kapnak: idén a csíksomlyói búcsú előestéjén egy Pest megyei küldöttséggel együtt emlékezhettek meg az íróról, s a korábban Budapesten tartott Tamási-díj átadás is átkerült Farkaslakára. – Az, hogy Magyarország és az író szellemi hagyatékát őrző budapesti Tamási Áron Alapítvány az ilyen eseményekre „leköltözik hozzánk”, szintén azt a kapcsot erősíti, amit az író a magyarok között létrehozott. Hiszem, hogy ő is pontosan így szerette volna.

Ilyen ember volt
Már csak nagyon kevesen élhetnek azok közül, akik Tamási Áronnal személyesen is találkoztak. Hadnagy Jolánék néhány éve interjúkat készítettek olyan helyi emberekkel, akik ezt elmondhatták magukról. A Youtube-on megnézhető videóból sok más mellett az alábbiak is kiderülnek az íróról:
Szeretett egy vackorfa alá terített pokrócon dolgozni.
Hazatértét – és aktuális felesége személyét – a faluban mindig nagy kíváncsiság övezte.
Minden vasárnap templomba ment, s ott mindig a kilencedik padban ült.
A legtöbbet a helyi orvossal és pappal beszélgetett.
A kocsmában egyszer azt mondta, aki őt magázni meri, annak két olyan pofont ad, hogy a szeme kiszökik. „Aki idősebb, az a bátyám, aki fiatalabb, az öcsém ebben a faluban” – tette hozzá.
Harmadik felesége, Basilides Aliz tanárnő szerint (ő volt Terézke, aki 18 évesen ment férjhez az 52 éves íróhoz) Tamási otthonülős volt. „A medve itthon ül, a madárka elrepül” – mondogatta neki.
Érdekelte a falusi emberek minden gondja, segített, akinek tudott.
A gyerekek számára mindig hordott magánál cukorkát.
Halálakor az embereknek azt javasolták, ne menjenek el a temetésére, mert az állásukkal játszanak. Végül – hiába figyelték őket a pártemberek – Áron bácsit az egész falu fogadta, de csak a pap beszélt.
Szellemi végakarataként is értelmezhető az alábbi gondolata: „És rátok bízom az itt maradó kincseket: a virágot csókoló madarat, a szántó-vető embert s a Küküllőbe hullott három csillagot. És ezeknek a mélyén az erdélyi szépséget, a magyar jóságot és a történelem erejét”.