Szövőként született újjá a közgazdász, másoknak is segítene kitörni

Dénes Ágnes, az újpesti MintaMókus Szövöde alapítója közgazdásznak tanult, mert, ahogy fogalmaz, „kellett egy rendes szakma”, de már akkor is szeretett textilekkel, fonalakkal foglalkozni. Később kötött, hímzett, horgolt szabadidejében, a technikát nagymamájától és édesanyjától sajátította el.

Kitartott a közgazdaság mellett, ám néhány éve elérkezett egy pont az életében, amikor már nem érezte jól magát a munkahelyén (ma már tudja, kiégett). Elgondolkodott rajta, hogy szüksége lenne valamire, ami eltereli a figyelmét a munkáról. Ekkor talált vissza a textilekhez: beiratkozott egy szövő szakiskolába. 

Eleinte csupán azért tanult, hogy többet tudjon meg a szövésről. A nádudvari képzőhelyre az egész heti munka után érkezett meg kimerülten a hétvégi oktatásra, vasárnapra azonban már jól érezte magát, ami kitartott keddig, szerdáig. A szövés teljesen feldobta. Szakmunkás bizonyítványt szerzett, később elvégzett egy oktatói OKJ-s képzést is. 

Rádöbbent, ez az igazi útja, nem a közgazdaság, az irodai munka és az Excel-táblák.

Motoszkálni kezdett benne, hogy szabadulnia kellene a szektorból, ám a feladat nem volt egyszerű már akkor sem, hiszen egy közgazdász és egy oktató keresetét nehéz lenne összevetni. 

A szövés ráadásul eszköz- és forrásigényes, a szövőszékek helyet igényelnek. Így vetődött fel benne egy szövöde létrehozásának gondolata. Kevesen engedhetik meg maguknak ugyanis, hogy otthonukba pénz- és/vagy helyhiány miatt szövőszéket vásároljanak, viszont egyre többen keresnek olyan kikapcsolódási formát, mint ő, miután észlelik magukon a kiégés jeleit. 

Kép

Fotó: Császár Tamás

A covid sem tántorította el a tervétől

Ágnes hat és fél éve ismerkedett meg későbbi férjével, akit lenyűgözött, hogy kedvese szövéssel foglalkozik. Így amikor Ágnes felvetette, hogy nyitna egy szövödét, teljes mellszélességgel az ötlet mellé állt, s támogatta párját. Ekkor érte el Magyarországot a koronavírus-járvány, ám a férfit ez sem tántorította el, és addig ösztökélte Ágnest, amíg öt évvel ezelőtt októberben megnyitották a szövödét. A lezárások miatt hamar be kellett zárniuk, de az alapok már álltak. Ági utólag is nagyon hálás férje támogató hozzáállásáért.

Eleinte részmunkaidőben folytatta a közgazdász munkát, ám másfél évvel ezelőtt választania kellett, mert arra lett figyelmes: már a szövés során sem érzi az alkotás örömét. Úgy döntött, csak a műhely marad. „A szövöde nem aranybánya, ugyanakkor rengeteg örömet jelent. Soha korábban nem voltam vállalkozó, kezdetben okozott is némi nehézséget beleszokni a vállalkozói létbe, de egyértelműen a helyes utat választottam” – foglalja össze tapasztalatait Ágnes.

Közben körbevezet a helyiségben, szövőszékek, rokkák között. 

Azt mondja, a szövésben van valami ősi, hiszen az emberek már kilencezer évvel ezelőtt is készítettek szőttest, azaz létezik egy nagyon régi tudás. 

Ma is hasonló a technika: két fonalrendszert keresztezünk, amiből szövet születik. És bár az eszközök, az alapanyagok kissé változtak, van egy olyan ív, kötelék, ami által kötődhetünk az anyaghoz, és egy időtlen idők óta létezőhöz egyaránt. „Szellemileg kapcsolódunk elődeink – közös – tudásához, szövés közben az ember hamar megérzi, hogy ezt nem ő csinálja először, és nem ő teszi egyedül” – tartja Dénes Ágnes.

A szövödéjét eleinte olyanok keresték fel, akik otthonukba nem tudtak, vagy nem akartak szövőszéket venni, de szerettek volna szövéssel foglalkozni, illetve azok, akik mélyebben kívántak a szakmával foglalkozni. Az érdeklődők az interneten, a közösségi médiában hallanak a szövödéről; a kézi szövés egyébként is reneszánszát éli. Míg 15 éve többet kellett kutatni, hol lehet megtanulni a szakmát, ma már több műhely működik az országban. Leginkább azok érdeklődnek a szakma iránt, akik korábban is valamilyen barátságban voltak a fonallal, a textillel. Egy biztos: szükségük van valamire, ami kikapcsolja őket a napi rutinból, amivel levezethetik a feszültséget. 

Ágnes koncepciója a szövés oktatására épül, másoknak is szeretne segíteni kitörni a mindennapok fásultságából. „Szinte állandóan a virtuális térben mozgunk, az emberek többsége szellemi munkát végez, előbb-utóbb megérzik, hogy valami közüknek kell lenni az anyaghoz, és kertészkedni, agyagozni vagy épp szőni kezdenek, mert tenni szeretnének valamit, amivel teremtenek – fogalmazza meg, manapság miért keresik fel a legtöbben a szövödéjét. – A szövés élménye rengeteget jelent, nagyon jó terápia: kikapcsol, átmossa az agyat, a lelket, a monotonitása lecsillapít, miközben kellemes, nyugodt környezetben folyamatosan stimulálja a szövőt a tapintáson, a színeken keresztül.”

Stresszlevezető tevékenység, aminek gyümölcse is van

Ágnes vendégkörének nagy része nő, legtöbbjük irodában dolgozik, illetve olyan munkakörben, ami stresszel jár: jogászok, orvosok, akiknek muszáj időről időre kiengedniük a gőzt. 

Ha úgy tetszik, a szövés terápiát jelent a számukra. „A hétköznapokban sok feszültség felgyülemlik az emberekben a munkahelyen vagy a családban, amit, ha nem tudunk kezelni, felemészti vagy szétrobbantja őket. A szövés remek kivezető csatorna, és még produktuma, használati értéke is van, ami külön kincs” – vallja Ágnes. 

Magát nem művésznek tartja, hanem kézművesnek, illetve kézműves oktatónak. Olyan textileket készít, amelyek használhatók. Szeretné, hogy aki hozzá érkezik, szintén olyasmit alkothasson, ami a mindennapi életben körbeveszi, használni tudja: konyharuha, kéztörlő, függöny, sál, takaró, terítő, ruhaszövet. 

A vállalkozás alapítójának otthonában is van egy kis műhely, de azt mondja, más élményt jelent számára ott dolgozni, nem annyira intenzív. A közösség viszont „beindítja”; nagyon szereti a szövőtáborokat is, ahol az emberek hatnak egymásra, ha látják, mivel és hogyan foglalkozik a másik. A kikapcsolódást segíti a közös munka. „Mindig vágytam egy olyan műhelyre, ami textiles közösségi tér is egyben. Havonta egyszer tartunk urbánus fonót, amikor csak beszélgetünk, miközben mindenki elhozza azt a szövetet, amivel otthon dolgozik” – mondja a műhely tulajdonosa.

Ágnes szerint a kézi szövés alapjait nagyon könnyű megtanulni, az elmélete nem nehéz. A közösségi szövödében többféle tanfolyamon is részt lehet venni. A legegyszerűbb másfél órás, amikor Dénes Ágnes elmagyarázza, milyen eszközökkel kell dolgozni, azokat miként lehet használni, továbbá átveszik az alapvető technikákat, alapanyagokat, ezt követően akár önállóan is megkezdhető a szövés. 

Négy óra munkát követően már egy értelmezhető tárgy is lekerülhet a szövőszékről. 

Részt vehetünk többnapos, haladó kurzusokon; akit nagyon magával ragad a tevékenység, a tapasztalat szerint előbb-utóbb vesz magának otthonra egy szövőszéket, igaz, az otthoni munka nem mindenkinek való. 

Kép

Fotó: Császár Tamás

A rokka neszezése olyan, mint egy ima

Az évek során a szövödét állandó mag (is) látogatja, sokan járnak rendszeresen a foglalkozásokra. Van, aki egy napra érkezik, hogy kikapcsoljon, mint Schmitt Petra, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára, aki épp egy sálat készít. Már „rutinosnak” számít, három éve jár szövödébe. „Fantasztikus kikapcsolódást jelent a fonalakkal, színekkel való munka, tetszik a meditatív jellege, miközben a kezeim között megszületik valami” – ecseteli Petra, miért szeret szövéssel foglalkozni.

Akik szőnek, később kötődni fognak ahhoz, amit előállítanak, teljesen magukénak érzik a szöveteket. Dénes Ágnes „tanítványai” közül akadtak olyanok, akik annyira ügyesnek bizonyultak, hogy ma már el is tudják adni, amit szőnek. 

A kezdeti sikereket követően elindultak fonó kurzusok is, amelyeket Pappné Mike Tünde tart. Dénes Ágnes a fonást magára nézve hobbinak tartja, mégis úgy érzi, a tevekénység még addiktívabb, mint a szövés – munka közben megáll az idő, hangsúlyozza. „A munka ritmusosabb, sokkal kisebb mozdulatokkal dolgoznak a fonók, rövidebbek a megszakítások is. 

Pörög a rokka, és a pedálok nyomásának is megvan a maga ritmusa. Ha hozzáfogok, addig akarom csinálni, amíg egy nagy kupac gyapjú el nem fogy. 

Beleréved az ember az egyenletes munkába, a rokka neszezésébe – olyan, mint egy ima vagy mantra” – vall a fonás közben átélt élményeiről a tulajdonos. 

A közben megérkező Tünde mosolyogva hallgatja barátnője vallomását. „Fonni kevesebben érkeznek, kisebb, 3–5 fős workshopokat tartunk, egyrészt mert négy rokkánk van, másrészt így lehet foglalkozni a résztvevőkkel” – magyarázza Pappné Mike Tünde. Közben megmutatja, hogy a modern rokkák már csupán a működési elvet tekintve hasonlítanak a régi eszközökre. Leginkább úgy festenek, mint egy futurisztikus moped. 

Szerinte a modern rokkák sokkal jobbak az archaikus szerkezeteknél, rendelkezik parasztrokkával, így van összehasonlítási alapja. Ám még modern rokkákkal sem egyszerű feladat fonalat készíteni: százgrammnyi gyapjúból még Tündének is legalább húsz órára van szüksége, hogy egy gombolyagot elkészítsen. Mégis megéri vele foglalkozni: a kézzel sodort fonalból készült gyapjúpulóver melegebb, hiszen a fonal habosabb, lazább, és jobban tartja a hőt.