Szorong? Ültessen őshonos gyümölcsfát!

A kertészkedés rendkívül hatékony terápia. Kevés olyan tevékenység van (talán nincs is), amelyben a szorongást oldó foglalatosságok ilyen sokrétű együtthatásban érvényesülnének: kreativitás, szabad levegőn mozgás, izommunka, elmerülés az aprólékos, ismétlődő mozdulatokban (pl. gyomlálás, gallyazás), és sorolhatnánk még – kinek mi válik be...

A rügyfakasztó tavaszi napsütésről egyértelműen az ültetés, szaporítás, termékenység jut az eszünkbe. Ez az időszak azonban elmúlt, és nem sok kedvünk van munkaidő után, szürkületben, ködszitálásban a kertben dagonyázni. A napfény hatására emelkedő „boldogsághormonok”, a szerotonin- és melatonin-szint visszaesik. Rossz időben már nem érezzük olyan feltöltőnek a kertészkedést. Az ezerszínű, illatos őszi szüretidő is elmúlt, a színevesztett, ázott avar inkább nehéz kötelesség, mintsem könnyed öröm.

Mégis, ez az időszak az egyik legemelkedettebb, már-már filozofikus időszaka kertünknek. Az elmúlás mellett a születésről, az ültetésről, az élet folytonosságáról szól. Különösen kedvező időszak ez a termékeny gyümölcsfák ültetésének.

Kertjeinkből sajnos egyre inkább tűnnek el a termést hozó fák – dísznövények, gyors növésű sövények és tuják uralják az udvarokat. Pedig rendkívül fontos lenne – nem csak agrikulturális, hanem mentális szempontból is termő növényekkel körülvenni magunkat. Az ültetés és ezen belül a tápláló növények ültetése az élet folytonosságáról szól: születésről, növekedésről, táplálásról, termékenységről.

Az aktuális vírushullám végére az a csenevész ág, amit most földbe ásunk, lombot bont.

A gyümölcsfa-ültetés lelkileg megerősít és felvértez: évtizedeken át tápláló, árnyat adó növényt keltünk életre. Termőre fordul, így takarékosságot jelenthet, és saját kertben nevelt, tiszta, vegyszerekkel nem kezelt gyümölcsöt terem.

Ha figyelünk rá, hogy őshonos régi magyar fajtát ültessünk, akkor nemcsak hagyományaink életben tartásáról és örökítéséről gondoskodunk, hanem ellenállóbb és zamatosabb gyümölcsfajokkal gazdagodhatunk.

A tartós fagyok előtti időszak kiváló időzítés: ne tétovázzunk, ültessünk!

Néhány gyakorlatias tanács

1. A fajtaválasztás: az igazi, régi magyar fajok ellenállóbbak és zamatosak

Ma már egyre több kertészet foglalkozik hazánkban fajtaörökítéssel, hagyományos fajták értékesítésével.

Néhány fajtatipp:

Almák: székely Batul vagy Batúr alma (sárga édeskés, télálló fajta), Bánffy Pál almája (savanykás piros fajta; Bereczky Máté, a magyar gyümölcsészet 19. századi atyja is ismerte már); Benedek Elek kékalmája (gyümölcse kékeslila, savanykás, fűszeres; Benedek Elek gyűjtötte Erdély régi almafáit, kisbaconi kúriájában több száz csemetét nevelt); kecskeméti vajalma (klasszikus nyári fajta); leánycsöcsű alma (Hont megyéből származó, októberben érő, sárga gyümölcsű); szabadkai szercsika (Dráva-melléki, elsőrendű piaci alma, friss fogyasztásra is alkalmas, gyümölcsei jól teleltethetők).

Kép

Kép: Crema Joe / Unsplash

Körték: arabitka (történelmi magyar fajta, több típusát ismerik a Duna-Tisza közén, nyáron termő, édeskés gyümölcsű); árpávalérő (nagyon régi fajta – bár nem kifejezetten magyar, de őshonos, 16. századi magyar forrásokban is olvashatunk róla); Kálmán-körte (már Galeotto Marzio is említi a 15. században, mint a Szerémség nagy körtéjét).

Szilvák: „nemtudom” vagy penyigei szilva (a Tisza és a Szamos árterein vadon termő őshonos fajta, augusztusban érik, édes, aromás a termése); besztercei (a legelterjedtebb, Magyarországon a középkortól jegyzik, magvaváló, savanykás fajta); veres szilva (színe miatt nem túl keresett, bő termésű, korán termő, hazánkban a 16. századtól jegyzik).

Bereczki birs – világszerte ismert fajta, Bereczki Mátéról nevezték el (Bereczki ’48-as tiszt volt, Jókai és Petőfi jó barátja, a szabadságharc leverése után közkegyelemben részesült – ezt követően a magyar gyümölcsészetnek szentelte életét).

Vérbarack – a magvaváló őszibarackok őse, szürkés, mohos héjú, élénkpiros húsú, rendkívül egyedi megjelenésű ízletes fajta, gyümölcse friss fogyasztásra alkalmas.

Milotai dió – a tiszaháti milotaiak már a 18. században a diótermésükből éltek, ez a fajta az 1973-as müncheni világkiállításon nagydíjat nyert; jól termő, vékony héjú, könnyen törhető.

2. Típusválasztás: szabad gyökerű vagy konténeres?

A szabad gyökeres fák fiatalabbak, olcsóbbak, alkalmazkodóbbak. Viszont sokkal érzékenyebbek. Vigyázzunk a szállításnál, nehogy megsérüljenek, és ha nem ültetjük el azonnal, gondoskodni kell róla, hogy ne száradjanak ki, és gyökerét a kora őszi talaj menti fagyok se érjék (nedves homokkal vagy földdel borítsuk).

3. Az ültetőgödör előkészítése

A szabad gyökeres növényt ajánlott ültetés előtt néhány órával vízbe áztatni. Az ültetőgödör méretével bánjunk nagyvonalúan: minimum fél, de leginkább egy egész köbméternyi gödröt érdemes ásni. A gödör alját szarvasmarha trágyával alapozzuk, a fát humusszal kevert földbe állítsuk. Végül jól tapossuk meg, és alaposan öntözzük be.

Az ültetés hosszú időre megalapozza a fa jövőjét. Ahhoz, hogy zamatos termésű, szép lombú fánk legyen, érdemes körültekintően utánajárni a feladatnak, fajtának. Egyedül nem érdemes nekiállni, mert az ültetés menete nehézkessé válhat (pl. egyenesen tartani a csemetét, és közben földet lapátolni). Tartsuk be együtt, lépésről-lépésre haladva az ültetés helyes menetét. A stressz és a szorongás elleni küzdelem egyik fontos eszköze mindennapi szertartásaink megélése. Ültetni szertartásosan érdemes.