Szomáliában 360 ezer gyerek halhat éhen – az orosz-ukrán háborúnak súlyos következményei vannak Afrikában

A nagy földrajzi távolság ellenére az előrejelzések szerint Afrikában sokan fognak éhezni az orosz-ukrán háború miatt. Ennyire rossz a helyzet?

A háború valóban élelmiszerválságot okoz a kontinensen, de mindez nem légüres térben történik: a koronavírus-járvány már eleve kivéreztette az afrikai gazdaságokat. Tavaly a kontinens jelentős részén ráadásul nagyon rossz volt a termés is, Oroszország és Ukrajna pedig fontos gabonaexportőrei a Közel-Keletnek és Afrikának. A háború előtt Szomáliában az export 100 százaléka a két országból érkezett.

Mely régiók a legérintettebbek a válságban?

A problémák mindig ott a legakutabbak, ahol nincsenek érdemben működő állami struktúrák, tartalékok. Tehát igaz, hogy a 110 milliós Egyiptom esetében is az import 80 százaléka ukrán és orosz forrásokból jött, de mivel Egyiptom nagy gazdaság és alapvetően jól szervezett állam, vannak stratégiai tartalékai. Ezzel szemben Szomália működésképtelen állam, ahol nincsenek ilyen lehetőségek.

Az ENSZ az ukrán háborútól függetlenül már az év elején jelezte, hogy Nyugat- és Kelet-Afrikában nagy humanitárius válság alakul ki a rossz termés és az elhúzódó aszály miatt.

Ez mit jelent pontosan?

Nyugat-Afrikában 28, Kelet-Afrikában 13 millió ember szorul ellátásra, júniusra ez a szám nyugaton 37, keleten 20 millió főre kúszhat fel, az előrejelzések szerint csak Szomáliában 360 ezer gyerek halhat éhen. A probléma alapvető forrása az, hogy az élelmiszerár-emelkedés azt jelenti, hogy egységnyi pénzösszegből eleve kevesebb embert lehet ellátni. A szükséges plusz pénzt felajánlásokból igyekeznek begyűjteni, a World Food Program is ezzel próbálkozott pár hete, több mint 450 millió dollárt kértek, de csak az összeg 14 százaléka folyt be.

Kép

Nairobi, Kangemi nyomornyegyed - Kép: Marsai Viktor

Az élelmiszerellátáson túl milyen ágazatokra van még hatással az orosz-ukrán háború?

Amiről kevesebb szó esik, az a turizmus, amely szintén elég súlyosan érinti például Egyiptomot, ahol a látogatók negyede eddig ukrán vagy orosz volt. Ez gyakorlatilag egy az egyben kiesik, szakértők szerint munkahelyek milliói kerültek veszélybe a kontinensen. És nem szabad megfeledkeznünk a politikai következményekről sem! Oroszország az elmúlt években szisztematikusan építette afrikai jelenlétét, meglehetősen sikeresen próbálja kiszorítani a nyugati szereplőket, annak ellenére, hogy túl sok forrást azért nem fektet bele.

Ha megnézzük az ENSZ-közgyűlési szavazásokat az elmúlt időszakban, mondhatjuk, hogy a világ kezdetben nagyjából egységesen ítélte el az orosz agressziót, de az utóbbi időben több afrikai ország is Oroszországnak kedvezően szavazott, vagy tartózkodott.

Több olyan kormány is van, amelyik azért orrolt meg a Nyugatra, mert túl sok emberi jogi feltételhez köti a megállapodásokat. Például 2014-ben, amikor az Egyesült Államok megtagadta bizonyos fegyverek eladását Nigériának a Boko Haram elleni harc során feljegyzett súlyos emberi jogi visszaélések miatt, ők Oroszországhoz, Pakisztánhoz fordultak fegyverekért, ahol nem kérdezősködtek annyit.

Így van, ennek tökéletes példája Etiópia, ahol Abiy Ahmed miniszterelnök van hatalmon, aki demokratikus reformokat hirdetett, aztán kitört a polgárháború, és a Nyugat éles kritikákat fogalmazott meg Addisz-Abebával, a kormánnyal szemben, hogy miért így vagy úgy járnak el a lázadókkal, akik egyébként felülről verik szét az országot. Mi történik ilyenkor? A kormány a rivális hatalmakhoz fordul: Törökországhoz, Indiához, az Emírségekhez, Oroszországhoz, akik pedig politikai támogatással és fegyverszállítmányokkal fogadják a közeledést, ezért most Etiópia nem marasztalja el Oroszországot.

Itthon sokat olvasunk, hallunk arról, hogyan gyűrűzik be a válság az afrikai országokba. Ön több régióban is járt már, milyen visszajelzések érkeznek a helyiektől, az ottani társadalom hogyan értékeli az európai helyzetet?

Ez változó. Ami a középosztály számára napi kérdés, az egyéb társadalmi csoportok számára kevésbé. Csak egy példa: Szomáliában az emberek elsősorban nem az orosz-ukrán háborút okolják az éhínség miatt, hanem a helyi fegyveres konfliktust, az élelmiszer-áremelkedés okának pedig leginkább az aszályt látják. Maliban az emberek gyakorlatilag Oroszország mögött állnak, olyan narratívákat lehet hallani, hogy „az oroszok ugyanazt csinálják, mint amit az amerikaiak csináltak 2003-ban Irakban, a nagyhatalmak ilyenek, bezzeg a francia gyarmatosítók semmit nem segítettek a dzsihadisták ellen, és majd az orosz zsoldosok biztos fognak”.

Vannak ilyen irracionális elképzelések, amelyek szerint az oroszok a sztárok, a Nyugat megítélése pedig valóban irreálisan rossz.

Gondolom, az, hogy az európai jóléti államokban is elszállt az infláció, és lesznek ellátási problémák, az adakozási kedven sem lendít. Teheti az még rosszabbá a megítélésünket, hogy kevesebb segély jut majd a fejlődő országokba?

Igen, ez már el is indult a menekültválság mentén. Szerintük az európaiak rasszisták, mert beengedik az ukrán menekülteket, az afrikaiak, közel-keletiek esetében pedig a belépést szigorú feltételekhez kötik, és úgy gondolják, hogy ennek a bőrszínhez köthető okai vannak, ami szélsőségesen leegyszerűsítő narratíva. Azt is hallani, hogy azon háborodnak fel, hogy sok pénzt költünk az ukrán menekültekre, miközben megfeledkezünk a világ másik feléről. Pedig a világ menekültjeit ellátó segélyezők listáján a tíz legnagyobb donorország mind a nyugati érdekszférába tartozik. Annak ellenére, hogy ha megnézzük a kínai, a brazil, az indiai vagy a háború előtti orosz GDP-t, lett volna honnan forrást átcsoportosítani, hiszen a világ legnagyobb gazdaságairól van szó. Ez megint kettős mérce, csak épp a fejlődő világ részéről.

Kép

Egy család hűsöl az árnyékban, Sibi, Mali - Kép: Marsai Viktor

Afrikában is több helyen lassú, de előremutató társadalmi fejlődés indult be, például a nők oktatása területén. Mennyire veti vissza ezeket a folyamatokat az orosz-ukrán háború okozta válság?

Afrikában már most észlelhetők a válság jelei. A járvány miatt tízmilliók süllyedtek vissza a mélyszegénységbe. Tudjuk azt is, hogy a kontinens nagymértékű túlnépesedési folyamatban van, a koronavírus megjelenésével ott is bezárták az iskolákat, a gyerekek otthon voltak. Ez eleve nagy gazdasági teher volt a családoknak, a lányok sokszor már nem is kerültek vissza az iskolapadba, amikor újraindult az élet, inkább kiházasították őket akár már 15-16 évesen, ami azt jelenti, hogy 3-6 évvel korábban mentek férjhez.

Közben nem jutottak oktatáshoz, és a házasság után már nem is fognak…

Így van, és ez a termékenységi rátán is meglátszik.

Afrika demográfiája 10–15 évet ment vissza az időben a koronavírus-járvány miatt, és ehhez jön a kieső gabonakészlet, az infláció és a rossz termés.

Ráadásul, ha ránézünk például a Száhel-övezetre, Etiópiára, Szomáliára, Dél-Szudánra, ahol már most is aktív fegyveres konfliktusok zajlanak, ott tovább fog romlani a helyzet, aminek a régión túlnyúló hatásai lesznek. Az illegális migráció, a fegyver- és drogcsempészet, a dzsihadisták térnyerése minket is súlyosan érint Európában.

Vannak olyan forgatókönyvek, amelyek szerint optimista irányba is elmozdulhat a kialakult válság?

Afrika komoly fejlődési úton indult el nagyjából 25 évvel ezelőtt, de gyakorlatilag kétévente előáll egy sokkhelyzet, amely nemhogy a törékeny államokat, de az erőseket is megrázza. Ha csak az elmúlt másfél évtizedre gondolunk vissza a teljesség igénye nélkül, ott volt a globális pénzügyi válság, az arab tavasz, a migrációs krízis, a Covid, és most zajlik az orosz-ukrán háború. Mindemellett ráadásul volt egy komoly olajárbeesés is, majd az emelkedés. Nagyon nehéz ezekre felkészülni, stratégiákat építeni. Ezek az államok folyamatos válságkezelésben élnek, gyakorlatilag még a napi működéshez szükséges erőforrások sem állnak rendelkezésre, így az a pénz, amit például beruházásokra, munkahelyteremtésre, zöld energiába lehetne fektetni, most arra megy el, hogy az emberek ne haljanak éhen, ezért nehéz ebből építkezni.